Magyar Szemle, 2010 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - KÖRKÉP - Kerepeszki Róbert: Ujváry Gábor: A harmincharmadik nemzedék. Politika, kultúra és történettudomány a neobarokk társadalomban"
148 MAGYAR SZEMLE, 2010.11-12. SZÁM ban Ujváry egymás mellé helyezi a korszak történettudománya legnagyobb hatású szintézisének, a Magyar történetnek a szerzőpárosát, Hóman Bálintot és Szekfű Gyulát. Kiderül, hogy politikai nézeteik, lelkületük és életpályájuk alakulása az ő esetükben is különböző, viszonyuk pedig ellentmondásos. Ezeknek a fordulatokban gazdag kapcsolatoknak az állomásait megismerve is közelebb kerül az olvasó a két világháború közötti korszak szellemiségéhez. A harmadik tematikus rész és egyben az egész kötet leghoszszabb tanulmánya, az Egyetemi ifjúság és katolicizmus a „neobarokk társadalomban" valóban iskolapéldája a történelmi átértékelésnek. Az írás „főszereplője" ugyanis nem egy személy, hanem egy ifjúsági egyesület, a Foederatio Emericana, amely a korszak legjellemzőbb egyetemi szervezettípusának, a bajtársi szövetségnek az egyik mintapéldánya. Az első világháború után a (szélső)jobboldali, „keresztény-nemzeti" szervezkedéseknek részben elindítója, részben legfontosabb bázisa a fiatalság, elsősorban az értelmiségi ifjúság volt, amely céljainak eléréséhez alakította ki ezt az új szervezeti formát. A sort a Turul Szövetség megalakulása nyitotta meg még 1919-ben a budapesti, majd vidéki tudományegyetemek fakultásain, ezt követte ugyanebben az évben a Műegyetem diákságát összefogó Hungária Magyar Technikusok Egyesülete, 1921-ben a katolikus jellegű Foederatio Emericana, végül 1927-ben a legitimista Szent István Bajtársi Egyesület. „Intranzigens" jobboldaliságuk miatt ezek a szervezetek a második világháború utáni időszakra nemkívánatossá váltak, és a rendszerváltozás előtti magyar történettudomány ebből adódóan rendkívül egyoldalú, leegyszerűsítő és sommás képet alkotott róluk. A marxista történetírás a bajtársi szövetségek általa fasisztának vagy „reakciósnak" tartott jellegét hangsúlyozta (antiszemitizmus, egyetemi zsidóverések és tüntetések stb.), és igyekezett a szerepüket lekicsinyelni, vagy más megvilágításban feltüntetni, illetve az „elnyomó rendszernek" tett szolgálataikat kiemelni. Ujváry Gábor azonban már a rendszerváltozás körüli években bátran nyúlt a témához, igyekezett árnyalni ezen a képen, bemutatni a bajtársi szövetségek általános jellegzetességeit, kialakulásuk motivációit, kötött és részletes szokásrendjüket. Ez az 1980-as, 1990-es évek fordulóján elkezdett munka „érett be" A harmincharmadik nemzedékben helyet kapó, terjedelmes írásában. Félreértés ne essék, Ujváry nem emeli piedesztálra a Foederatio Emericanát, nem kapnak a tanulmányában túlzottan nagy teret a