Magyar Szemle, 2013 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11-12. szám - TANULMÁNYOK - Éles Csaba: Esztétikai kultúrák kritikus koronatanúja. 150 éve született Justh Zsigmond I.
130 MAGYAR SZEMLE, 2013.11-12. SZÁM szerző és színész(nő), minden komponista, szobrász és festő egybefoglalhatóan különös lelki alkatú művész, aki éppen azért, mert alkot, kapcsolatba kerül a kritikusokkal. A művészeti élet reprezentatív színterei mellett mindig szerepet kapnak a szalonok és társaságok, a dolgozószobák és a műtermek, írók, könyvek, költemények Justh Zsigmond irodalmi érdeklődését, értékítéleteit, ízlésvilágát elsősorban az határozta meg, hogy maga is író akart lenni, majd mindig egyre jobb, mélyebb és maradandóbb regényíróvá, novellaszerzővé szeretett volna válni. Ugyanakkor ő olyan autonóm műélvező, aki pusztán az olvasás örömszerző élményéért különösen fogékony a szövegek artisztikumára is. Mindkettőt befolyásolta még számos közhelyszerű tényező, ám főleg az a párizsi és pesti társasági élet, amelyben mozgott, s ahol nem kevés irodalmár megfordult. A világirodalom gazdagsága okozhatná ugyan bizonyos mérvű hiányérzetünket, elsősorban azonban mégis arra az összképre kell figyelnünk, amely a naplókból és a levelekből kikerekedik. Meglátható lesz belőle, hogy mennyire szuverének és tanulságosak is Justh észrevételei és - részben másoktól megszívlelt - minősítései. Ez a „megszívlelés" vagy megfontolás azt jelenti, hogy a naplóíró Justh átvesz és közvetít is. A francia belletrisztikát illetően a történésztudós Tainetől az orosz literatúrát tekintve pedig a tudatos olvasónak is elsőrangú, szobrászművész Antokolszkijtól. Kézenfekvő a kiindulásunk a realizmus korai nagy klasszikusaiból: a 19. század első felében alkotott Balzac, Stendhal és Goethe írásművészetéből. (Akik mellesleg fölidézik bennünk az 1930-as és 1940-es évtizedekből Lukács György esztétikai tanulmányait.) Kétségtelen.