Magyar Szemle, 2013 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11-12. szám - TANULMÁNYOK - Éles Csaba: Esztétikai kultúrák kritikus koronatanúja. 150 éve született Justh Zsigmond I.

130 MAGYAR SZEMLE, 2013.11-12. SZÁM szerző és színész(nő), minden komponista, szobrász és festő egybefoglalhatóan különös lelki alkatú művész, aki éppen azért, mert alkot, kapcsolatba kerül a kritikusok­kal. A művészeti élet reprezentatív színterei mellett min­dig szerepet kapnak a szalonok és társaságok, a dolgozó­­szobák és a műtermek, írók, könyvek, költemények Justh Zsigmond irodalmi érdeklődését, értékítéleteit, íz­lésvilágát elsősorban az határozta meg, hogy maga is író akart lenni, majd mindig egyre jobb, mélyebb és maradan­dóbb regényíróvá, novellaszerzővé szeretett volna válni. Ugyanakkor ő olyan autonóm műélvező, aki pusztán az olvasás örömszerző élményéért különösen fogékony a szövegek artisztikumára is. Mindkettőt befolyásolta még számos közhelyszerű tényező, ám főleg az a párizsi és pesti társasági élet, amelyben mozgott, s ahol nem ke­vés irodalmár megfordult. A világirodalom gazdagsága okozhatná ugyan bizonyos mérvű hiányérzetünket, első­sorban azonban mégis arra az összképre kell figyelnünk, amely a naplókból és a levelekből kikerekedik. Meglátha­tó lesz belőle, hogy mennyire szuverének és tanulságo­sak is Justh észrevételei és - részben másoktól megszív­lelt - minősítései. Ez a „megszívlelés" vagy megfontolás azt jelenti, hogy a naplóíró Justh átvesz és közvetít is. A francia belletrisztikát illetően a történésztudós Taine­­től­­ az orosz literatúrát tekintve pedig a tudatos olvasó­nak is elsőrangú, szobrászművész Antokolszkijtól. Kézenfekvő a kiindulásunk a realizmus korai nagy klasszikusaiból: a 19. század első felében alkotott Balzac, Stendhal és Goethe írásművészetéből. (Akik mellesleg fölidézik bennünk az 1930-as és 1940-es évtizedekből Lukács György esztétikai tanulmányait.) Kétségtelen.

Next