Magyar Szemle, 2013 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11-12. szám - TANULMÁNYOK - Éles Csaba: Esztétikai kultúrák kritikus koronatanúja. 150 éve született Justh Zsigmond I.

138 MAGYAR SZEMLE, 2013.11-12. SZÁM Drámák, színészek, zeneművek A drámák - különösen az ún. „könyvdrámák" -, mint a drámairodalom darabjai, természetesen az előző fejezet­hez (is) tartoznak. A színházakat szerető Justh Zsigmond azonban elsősorban a színpad, a színészek közvetítésével találkozott a drámákkal, és nem mellékesen az operák­kal. (Illetőleg általában a közönség előtt előadott zene­művekkel, ideértve a párizsi és pesti kávéházak magyar cigánymuzsikusait is.) A Párizsban akkor, 1888-ban ját­szott szerzők közül csak Shakespeare-ről és ifjabb Du­­mas-ról írt érdemben. Előbbitől már január 3-án látta a Sok hűhó semmiért című vígjátékát, de „elfranciásítva"­­ mint jellemzően rossz párizsi interpretációt. Azonban már február 13-án kellemesen meglepődött, amikor meg­nézte Mounet Sully alakítását a Hamlet címszerepében. Az előadásról írt részletes beszámolójában, befejezé­sül belerejtett egy „palackpostás" üzenetet Pestre: „igen tanulságos lesz, ha megismerik a mi gyermek Hamletje­­ink is." Nem a színészeken, hanem a színházak drama­turgjain és rendezőin múlott tehát Shakespeare drámái­nak többé-kevésbé mostoha vagy felemásra „sikeredett" sorsa. A másik, még sokkal nagyobb pozitív párizsi példa Sarah Bernhardt, aki szerint Shakespeare „legjobb mun­kája" a Macbeth. „Nagyon szerette játszani. Igen kikel a franciák ellen, hogy megnyirbálják" - jegyezte föl Justh január 14-én. Megemlítendő körülmény, hogy rendsze­resen látogatta Sarah szalonját, megnézte egyik színházi próbáját és elvitte Antokolszkij műtermébe is. (Tudnunk kell, hogy Sarah Bernhardt - az olasz Eleonora Duse mel­lett - a századforduló évtizedeiben az egész világ két leg­híresebb színésznőjének egyike.) Shakespeare „elfranciásítva" vagy „megnyirbálva", néha-néha még példásan is bemutatva - de azért ha Justh Párizsban színházban tölti az estéjét, mégsem mindig

Next