Magyar Szemle 35. kötet (1939. 1-4. sz.)

Fekete Lajos: Az új Törökország

Jan. FEKETE : AZ ÚJ TÖRÖKORSZÁG 63 dalmára az új angolbarát kormánynak. Az udvari urak, hogy szaba­duljanak tőle, visszaküldték Anatóliába (1919 április) „hadseregfel­ügyelőnek" oda, ahol hadsereg már nem volt. MINDAZ, ami Kemallal eddig történt, nem különb az átlagos katonai karriernél, milyet a világháborúban egymással szemben álló táborok százszámra tudnak felmutatni. Kemal pályafutásának rend­kívüli szakasza csak ezután kezdődött. Mikor a török határokon kívül és belül mindenki úgy érezte, hogy az antant részéről olyan ítélet készül elhangzani, amely nemcsak a török államnak, hanem a török népnek is biztos pusztulásával egy­értelmű. Kemal volt az egyetlen, aki a török nép jövőjében még hitt és aki azzal az elhatározással indult Kis-Ázsia belsejébe, hogy még a lehetetlent is megkísérli. Anatóliának az a része, ahol először megjelent, emberben és anyagban rendkívül szegény föld volt s ami értéket ott régebbi idők mégis összegyűjtöttek, a világháború felvonuló seregei már régen szét­taposták. Kemal teljesen kiélt „front mögötti területet", szétszórt, szervezetlenségben akarat és remény nélküli embereket talált, akik egymásról semmit sem tudtak és egymással nem törődtek. Ezt látjuk a szivaszi kongresszuson is, melyet a keleti országrész ügyeinek meg­beszélésére hívott egybe: itt 25—30 főnyi gyülekezet veszi körül (1919 szeptember), szakállas vének és kisvárosi fiatalok, hogy statisz­táljanak egy mű elindításánál, amelyről épp oly kevéssé volt sejtelmük, mint a nehézségekről és módokról, melyeken keresztül a cél elérhető. Ő, a vezér is gyűrötten, sápadtan, beesett arccal ült közöttük. Ankarában, ahová az időközben megnagyobbított országrész kép­viselőit, az öntudatosabb „nagy nemzetgyűlést" félévvel később, 1920 áprilisában összehívta, már zárt tömegeket látunk mögötte. Hívei egy egész termet megtöltenek, sok köztük a­ tanult és tapasztalt férfi, aki régebben a szultáni kormány támasza volt és egyesével szökdösött át hozzá. De a mozgalom mérhetetlen anyagi bajokkal küzdött, min­denki reménytelennek látta. Nemcsak a nagy nemzetgyűlés ülésezett egy szegényes darakszerű épületben, ahol márványoszlopok helyett rajvonalkályhák csövei futnak fölfelé, hanem az egész ország ilyen egyszerű, felkészületlen, anatóliai volt. A vakmerő vállalkozásnak pénze nincs, embere és hadianyaga kevés s a rossz utakon az is alig bír mozogni, szinte összeroskad a szegénység alatt. Az emberek azonban már bizakodóbbak, manifesztumokat adnak ki a vitág népeihez, józanul és bátor hangon követelve, hogy tudomást vegyenek róluk és arról, amit akarnak. Kemal úgy látta, hogy két dolgot kell sürgősen tisztáznia: viszo­nyát a megszálló hatalmakhoz, a külföldhöz, s ha ez sikerült, viszonyát saját császárához és a török nép egyeteméhez. A nagy oszmán birodalomból, a birodalom nyugtalan és megbíz­hatatlan tartományai közül Kemalt csak a török nép lakta föld érde­kelte. A török föld azonban, különösen ott, ahol az politikai vagy gazdasági vonatkozásban értékes, ahol kemény búza és édes gyümölcs terem rajta, idegenek kezében volt, mindenki, angolok és franciák.

Next