Magyar Szemle 41. kötet (1941. 7-12. sz.)

Erdős Jenő: Tiszaháti polgárosultság az állatvilágban

Nov. ERDŐS: POLGÁROSULTSÁG AZ ÁLLATVILÁGBAN 329 fónak. Sőt, ha a kapu előtt, portán kívül tartózkodnak és arra jár vala­melyik ismert „kutyadobáló gyerek — előbb beugranak a kerítésen belülre és csak onnan kezdik a rémes hangversenyt. S általában a kutya ősi, teremtéstől egészen idáig hordozott alacsonyértéküségi érzetével ezek a hamisabb, de nem csonkított kutyák, egészen gyámoltalannak mutatkoznak, ha az utcán és más közhelyeken járnak. Még inger­lésre sem támadnak s az első erősebb szóra egyenest hazarohannak, ahol bátorságuk ismét megjön, mert újból jelentkezik a feladat is : a meg­őrzendő ház, a maga ismert, teljes és biztonságos körülhatároltságában, anyagi, tárgyi és személyi javaival. De, ismétlem, ez az őrzésre késztető impulzus, ez a védelemre és agresszióra indító hatás a küszöbön kívül egy lépéssel máris megszűnik számukra . Bezzeg a csonkítottak való­ságos silbakot végeznek a bejárat előtt, különösen ha gyakori izgató jelen­ség mutatkozik ott. Dobáló gyerekek hada előszeretettel bosszantja az ilyen impulzív példányokat és valósággal egyedlélektani kísérletezéseket folytatnak a kutyák más és más izgathatósági gócának leleplezésére. A legrafináltabban durva hanghatású fülökkel irtózatos, fülsértő tutulást csapnak és ennek a szarvasmarha levágott szarvaiból készült hangszernek a modulálása, hangerőssége és hangszíne annyira kezdetleges, annyira ösztönöket korbácsoló és olyan kevéssé differenciálódott, hogy egyszerre ráneszelnek a kutyák. Valósággal kívül áll minden melódikus skálán, tagolatlan és durvaságában már-már rafinált hangokat ad és hallatukra valami ősi, antinális félelem tör ki rajtuk s eszeveszett vonításba, nyüszí­tésbe kezdenek. De amelyiknek nincs eléggé érzékeny dobhártyája, annak elég az útszéli hangosságú és ordenárén szaporaszavú kiskolompok csöngettyűzése, fürge és nyers ujj-füttyök: már ezek is feloldják állati nyugalmukat, alig elcsendesíthetően, mint csendes tóba a belevetett hir­telen kődobás is órákig tartja mozgásban az érzékeny vízfelületet. Végül is a gazda, ha megúnta a nagy zsivajt, szétcsap a gyerekek között és elkergeti őket. A felingerelt kutya még órák elteltével is fel-felmozog­­ : tehetet­len, introvertált, önemésztő dühösködéssel. Érdekes különben megfigyelni, hogy megcsonkításra legmegfelelőbb anyagként a rendkívül elkorcsosodott kutyafajtákat szokták kiválasztani. Az egész Tiszántúlon egyébként, a még eléggé elszigetelten maradt pásztor­vidékek (Hortobágy, Bugac stb.) kivételével teljesen elkorcsosultak a kutyák és ez egyáltalában nem jelenti azt, mintha alkalmatlanabbakká váltak volna házőrzőknek. Sőt! Mintha éppen ez az elfajzás hozta volna ki igazi, mély­ségesen hű házőrző-természetüket. A külsőre idomtalan és ü­rke-tarka színű kevertvérűekben virágzott ki a legtisztább, legdesztilláltabb kutyaragaszkodás. Az ősi, tisztafehér komondorokban van valami egyvérű, ázsiai lustaság és elő­kelő tagbaszakadtság, a nemes nagyvonalúság. Őrzőknek ugyan jók, de csak a valóban exisztenciális veszélyre neszel fel alvó, de idejekorán ébredő természetük. A juhászok komondorai képtelenek a házőrzés aprócseprő feladatára,­­ hiszen szekérzörgésre, koldusénekre, gyerekincselkedésre széteső aprólékos figyelmű feladat ez! Annál inkább képtelenül változtak vadállatokká a gulyát kerülgető farkascsorda orronvágó szagára! Rögtön felébredt valami ősi düh bennük a régi-régi, megtagadott rokon ellen, aki éppen ezért a legelkeseredettebb ellenség. Viszont a nem túlságosan nobilis, sőt minden vérségi zárkózottságot és arisztokratizmust nélkülöző korcsok erre a feladatra teljesen képtelenek. Az embernek, mint letelepült egyednek a védelmében, a település óvó gyepei között, a legaprólékosabban és leg­aggályosabban végzik feladatukat. Különösen agresszívek azok a csonkított példányok, amelyeket mindig ebből az aránytalan törzsű, idomtalan alakú, szinte sajnálkozásra indító anyagból szoktak kiválasztani. Megható, hogy a gusztustalan testi formákban szokott a legszebb hűség bizonyulni. A rozoga koldusszekerek hátsó két kereke között is mindig ilyen korcs halad a fullasztó porban, esőben, napfényben — kitéve a gyerekek célpontjául, akik minden áron ki akarnák mozdítani hűséges kíséretéből. De nincs arra hatalom... Halad a kerekek nyikorgása zajában és a szekéren ülő koldusgazdája könyörgő

Next