Magyar Szemle 45. kötet (1943. 7-12. sz.)
Jubileum
Bizonyos, hogy mikor annak idején a Szegeden csoportosuló nemzeti ellenállás vezetőt keresett a talpraállás mozgalmának és Horthy Miklóst hívta el a kormány élére, nem kellett különösebb politikai éleslátás ahhoz, hogy éppen őrá gondoljanak: a nagy katona fizikai megjelenése, műveltsége, de főleg erkölcsi kiválósága és kétségbevonhatatlan magyarsága mindenkit megkapott, aki valaha vele találkozott. Hadi érdemei pedig máris mint kitűnő parancsnokot tették ismertté. Az ország nem is csalódott várakozásában. Kapott erős vezetőt, aki szétzüllött hadseregét újjászervezte és meg tudta adni azt, amire egy hadseregnek mindenkor legfőbb szüksége van, hogy atomjaira ne bomoljék széjjel: a parancsnokló tekintélyt, melynek vonakodás nélkül, teljes bizalommal tud engedelmeskedni. Banális igazság, hogy ahol az ilyen vezető hiányzik, a hadsereg csak az ország átkává, a széthúzás fészkévé válik, mert ott mindenki parancsol és senki sem engedelmeskedik. Horthy Miklósra, a forradalmak idején megszűnt hadsereg felépítőjére mindenkor megingathatatlan tisztelettel és fenntartás nélküli engedelmeskedéssel tekintett minden jó magyar katona , végrehajtotta parancsát, mert tudta, hogy mögötte és fölötte olyan ember áll, akinek hűséget fogadott és aki ezt a hűséges tiszteletet meg is érdemli a nagy uralkodókat jellemző bölcseségével, férfias erényeivel. De kapott az ország polgári élete is bölcs vezetőt. Hányszor élvezte az okos vezetés gyümölcseit annak idején a talpraállás nehéz korszakában, azóta is, legutóbb meg az országgyarapodás mámoros napjaiban ! Kezdődött már a trianoni megaláztatás idején, amikor az ország feldarabolását Európa ünnepélyesen szankcionálta, a magyar és velünk együtt érző más anyanyelvű nemzetiségek millióit kiszolgáltatva éretlen, saját fikcióikkal küzködő ál-nemzetállamoknak. A nemzet megint, mint 1918-ban, a kétségbeeséshez állott közel. Kormányzója azonban tovább is ott állt a kormányon a részben, bíztatva népét, előrenézve, a jobb jövő felé. Akkor jött a nehéz munka korszaka. Az ország lassan-lassan talpra állott, s a tengeri csaták hőse épp oly kitűnő építőnek bizonyult, mint amilyen elsőrangú csatavezetőnek. Az ország új virágzásnak indult, újra keringett a vér szervezetének minden csatornájában, bölcs vezetője megóvta minden kalandtól, mely végzetes lett volna a lábbadozó egészségére. S azóta is mennyi veszélyben oltalmazott meg minket.. Ma még nem tudjuk, csak sejtjük, hogy például a mostani évek örvénylései között, sorsdöntő akarata, ellenállása, kellő pillanatokban fogamzott elhatározásai milliókat tartottak vissza attól, hogy mint annyi más nép az anyagi és erkölcsi nyomor megsemmisítő fertőjébe süllyedjenek. E nehéz évek történetírója majd még egyszer megmutatja az ámuló közvéleménynek, mit jelentett nemzetének energikus és tehetséges vezére sorsának legkritikusabb pillanataiban. Kifelé egyelőre szemünk előtt folyt le az ország területének meggyarapodása, sok millió jó magyar ember felszabadulása. Meg