Magyar Szemle 45. kötet (1943. 7-12. sz.)

Staud Géza: Színházi mérleg

A Vígszínház műsorát ebben az évben meglehetős igényesség jelle­mezte. A Pesti Színházban színrehozott darabokkal együtt 12 darabja közül 7 magyar szerző műve volt. Ha nemcsak a siker mértékével mérünk, akkor is meg kell állapítanunk, hogy szép számmal játszott értékes műve­ket. Előadásai az elmúlt évekhez képest nagy javulást mutattak és színészi alakításokban is a legszebb teljesítményekkel dicsekedhetett. Az Új Magyar Színház műsora viszont annál kiegyensúlyozatlanabb volt. Tarka összevisszaságban kerültek színre egymás után értéktelen, üres operettek és zord alaphangulatú, klasszikusnak nevezhető drámák. Az operettek nyomán kavargó porban értelmetlenül ténferegtek Strindberg és Hauptmann sötét alakjai. A nézőtéren még visszhangzottak az operettek érzelgős slágerei, de a színpadon már a Haláltánc és a Henschel fuvaros nehéz mondatai kopogtak. A színház vezetősége vagy nem tud egységesen elgondolt műsorpolitikát folytatni, vagy nem akar bizonyos könnyű üzleti lehetőségekről lemondani. A kassza az operett felé csábította, az „Új Magyar" jelzők a színház homlokzatán viszont bizonyos művészi kötelezettségeket írtak elő. A választás nehéz és kényes lett volna, így azonban a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt. A darabok sorát a múlt évadban üzletileg kellően még ki nem használt Vén diófa nyitotta meg, majd Barabás Pál rendkívül silány színművét, az Eltévedt angyalok­at mutatták be. Elképzelhetetlen, hogyan juthatott a szín­ház szűrőin keresztül az előadásig ez a darab, amely a prózai művek között az idei év mélypontját jelentette. Csak sajnálni lehetett a közreműködő szülé­szeket, mert érdemtelenül osztozniok kellett az író csúfos bukásában. Ezután Vándor Kálmán a szerb-magyar közeledés gondolatát szolgáló színműve, Az idegen asszony került színre Lázár Máriával a főszerepben. A kilenc képből álló, zilált szerkezetű, sok érdektelen mellékszereplőt mozgató darab sorsa közepes siker lett. A jószándékú programmot és az elég érdekes regényes mesét az író nem tudta kellő színpadi feszültséggel telíteni. Az idegen asszony után egyszerre meglepetésszerűen Strindberg Halál­táncát tűzte műsorára a színház. Ez a választás még érthetetlenebb volt, mint múlt évben a Medea bemutatása, s az előző darabok után szinte irodalmi alibinek tűnt föl. Strindberg érthető okokból nagyon távol áll a mai közön­ségtől s még távolabb az Új Magyar Színház műsorvonalától. A darab egyébként Somlay Artúr és Peéry Piri kitűnő alakítása ellenére csúfosan megbukott, s egy ideig csak Az idegen asszonnyal felváltva sikerült műsoron tartani. Fedák Sári olcsó érzelgősséggel telített színműve, a Páris, sok vonat­kozásban kulcsdarab volt. A szerepek rajzából kitűnt a színpadot és az alakítás titkait ismerő szakember, de írói mondanivalót nem igen találtunk benne. Néhány ízléstelen jelenet elmaradása csak javára szolgált volna a darabnak. Milyen kár, hogy régi operettjeink csillaga, aki az utóbbi években néhány nagy drámai alakításban is bebizonyította kivételes tehetségét, a saját hibájából nem tud magához méltó művészi feladatokat találni. Vaszary Gábor Udvarolni felesleges című silány bohózatát Hauptmann Henschel fuvarosa követte a nagy német író születésének 80. évfordulója alkalmából. Ez volt a színház egyetlen művészi produkciója. A darab két főszereplője és a rendező vendégek voltak s ez a körülmény élénk fényt vet az Új Magyar Színház egész szervezetére. Dayka Margit életének egyik leg­művészibb alakítását nyújtotta és Kiss Ferenc is bebizonyította, hogy az Isten nem politikai és adminisztratív képességekkel áldotta meg, hanem olyan művészi tehetséggel, amely mindennél többet ér. A magyar művelő­dés érdekében kár volt idejét és energiáját, ha csak átmenetileg is, előtte idegen feladatok megoldására pazarolnia. A legmagasabbrendű politikum

Next