Magyar Szó, 1901. március (2. évfolyam, 52-78. szám)
1901-03-20 / 68. szám
468. szám. MAGYAR SZÓ Március 20. Bakay Árpád dr., az orvostudományi kar dékánja tegnap magához kérette Benárd Ágost orvostanhallgatót és mindjárt elöljárójában kijelentette, hogy ellene ezennel az egyetemen történt tüntetésekből kifolyóan, a fegyelmi eljárást megindítja. Fölszólította, nevezze meg mindazokat, különösen az orvostanhallgatókat, akik a kereszttüntetést előkészítették és abban egyébként is részt vettek. Benárd Ágost az erre vonatkozó felvilágosítást a leghatározottabban visszautasította és tagadó álláspontján maradt akkor is, amikor Bókay tanár kilátásba helyezte neki, hogy az ő fegyelmi ügyét enyhébb elbánásban helyesítteti, ha a tetteseket megnevezi. A keresztyén egyetemi ifjúság nagybizotttsága, amikor a kereszt mozgalmat megindította elhatározta, hogy minden eshetőséggel szemben szolidaritást vállal. A végrehajtó bizottság a kereszt ügyében tegnap este ismét értekezletet tartott és előzően hozott határozatához képest elhatározta, hogy minden egyes tagja, aki a keresztnek az egyetemen való kifüggesztőiseben bármily módon is közreműködött, tartsa kötelességének, hogy önként jelentkezzék az egyetem rektoránál. Azonban eddig még egy sem jelentkezett. Érdekes a női izraelita bölcsészettanhallgatóknak faktizáló álláspontja a kereszt kérdésében. — A keresztyéneknek szent jelvényük a kereszt — mondották — tehát kötelességünk tisztelni. Előttünk a keresztnek nincsen jelentősége s így nem lehet kifogásunk kifüggesztése ellen. Az Egyetemi Kör-ben a tegnapi kereszttüntetésből kifolyóan Mokry Ferenc egyetemi hallgató a következő interpellációt jegyezte be a kör interpellációs könyvébe: „Az egyetem termeiben ma ismeretlen tettesek kereszteket függesztettek ki. Sürgős interpellációt jelentek be a legközelebbi bizottsági ülésre, a keresztnek föltétele ügyében. Mokry Ferenc:“ Délben a kör elnöksége még nem intézkedett az iránt, hogy a bizottsági ülést összehívja. Illetékes helyről a következőknek kijelentésére kértek föl bennünket: „Az ifjúsági egyletek mint ilyenek nem vettek részt a keresztnek az egyetemen való kifüggesztésében, annál kevésbbé azok vezetői.1 * Felkérettünk a következő sorok közlésére: — Nyilatkozat. Az egyetemi keresztügyben kibocsátott hírlapi közleményekben és pedig a „Fester Lloyd“ március 18-iki esti lapjában a „Magyar Szó“ március hó 1S-iki, az „Egyetértés“ és a „Budapesti Napló“ március hó 19-iki számaiban az áll, hogy én kértem volna vagy parancsoltam volna az ifjúságnak, hogy a kifüggesztett keresztet vegyék le, — erre nézve kötelességemnek is merem kijelenteni, hogy ezen ügybe úgy kerültem be, mint Pilátus a krédóba, mert hétfőn nem lévén előadásom, nem is voltam az egyetemi épületben és nyilvánvaló, hogy ezen ügyben tévesen említették nevemet Margittal egyetemi irodaigazgató ur neve helyett. Ezen nyilatkozatom közlését kérvén, tisztelettel vagyok a t. szerkesztőségnek alázatos szolgája. Budapest, 1901. márc. 19-én. Dr. Margalits Ede, egyetemi tanár, születtél, mint a földigaz, — és hivatásod ugyanaz a társadalomban, mint a földi gazé : minden zsíros csizma megakad benned és a lakktopán is megakad. A csizma is megrug és a lakktopán, és nem változtat a dolgon semmit, hogy a csizmában és a lakktopánban apáid járnak. * * * A belügyminisztériumban szorgalmasan dolgoznak a törvényjavaslaton, amely megvédelmezni fogja az utca gyermekeit. Bűnösök és ártatlanok egyformán örülnek, hogy a kis gyermek, akinek fogantatásához nekik közük van, ezentúl az állam gyermeke lesz. A mátrikulában beírják az állam nevét az apai sorba, — ahogy a fegyencnek is gondoskodó apja az állam. Az állam szívére fogadja az elhagyott gyermeket, de a társadalom nem. A görög bölcsek óta ismerjük a tételeit a háborúnak, ami az állam és a társadalom között folyik. A görög demokrácia és arisztokrácia ma egy szürke fogalomba olvadt, amit társadalomnak hívunk. Az állam puritán szigoruságu és nagylelkű, a társadalom könnyelmű a megbocsátásban és az aljas koszura hajlandó. * * A kis lelencet minél inkább szivére szorítja az állam, a társadalom annál messzebb rúgja magától. Az állam gondoskodásában és egyszerűségében nem törődik azzal, hogy a gyermeket, akit megment, egyben örök életére megjelöl. Mintha bélyeget nyomna a homlokára, amikor kis testről a szennyet lemossa a menedékházban. A megmentett gyermek erkölcsi bizonyítványát az államtól kapja, az az erkölcsi bizonyítvány pedig arra jó, hogy a társadalom bezárja kapuit a gyermek elől. Az állam csak a testét menti meg a gyermeknek. A lelke az a társadalomé marad és ez a boszúálló hatalom ezerszer veri a gyermeket s apja bűneiért.* * * Mi lesz a kis lelencből, ha embernyi emberrél nőtt ? Születésének titkát hiába akarja elfelejteni, a társadalom mindig eszébe juttatja. Jár-kel a világban, tán kiváló lélekkel, tán tudatában nagyszerű tulajdonságainak és megvetetlen mindenkitől, akinek apja vagyon. Ha erős lélek lakó izik benne, örökös harcot vívni indul a társadalommal, bujdosik, idegen földre megy ismeretlen emberek közzé és megpróbálja érvényesíteni kiválóságait. De ott lovagol mögötte a sötét árnyék szüntelen, s ha magas polcra jutott is, egyszerre a mélybe zuhan, ha születésének titka, s apátián árvasága kisül. Ugyan ki szorítana kezet szívesen egy lelenccel ? Melyik apa adná oda örömmel leányát a lelencnek ? Melyik az a fokozat a társadalomban, amelyik a lelencet jogosan megilleti? A legutolsó, mindjárt a szabadult rabok előtt egy lépéssel. Megborzad a lélek, ha elgondolja, hogy mennyi erkölcsi kiválóság és lelki nagyság megy tönkre a születési bűnök miatt. Az üldözésekben, ha kifárad a lélek, mi lesz belőle ? Jön a moral insanity, amikor már nem törődünk semmivel, se apával, se anyával, se keresztlevéllel. A lelki élet az erkölcsökkel együtt eltűnik és pusztán a testi élet örömeinek, szenvedéseinek él a társadalom falain kivül járkáló. * * Igazán nagyszirfi ember volna az, aki a kis 1 lelencnek nemcsak a testét, de a lelkét is megmentené és bélyeg nélkül bocsátana földi útjára az állami menedékből. Egy lángoló és csudálatos elme, akit Bonalparte Napoleon névvel jegyez fel a történetíró, a róla elnevezett törvénykönyvben szívével, amelyről azt mondták, hogy nincs, a kis lelenc felé hajlik, midőn azt mondja, hogy e szabályokon kívül született gyermeknek apját nem szabad keresni. Bébel Frigyesem, akitől a társadalmat szeretni és gyűlölni megtanultam, könyvében magasztalja a törvényt, de egyben hátrányait is megmutatja: francia földön nem tudnak elég lelencházat építeni a törvénytelen gyemmekek számára. Werbőczy apánk nyomán élő törvényeinkben lehetetlennek látszik a matrikulát úgy megszerkeszteni, hogy abban az apa és anya neve üresen maradjon. De ha a társadalom átalakul egykor s a születésnek csupán ténye lesz fontos és körülményei számba nem jönnek, a törvénytelen gyermek homlokáról is eltűnik a bélyeg. Hogy minden becsületes embernek forró kívánsága az, hogy az apátián árvákat a társadalom szivére fogadja, bisszjik, ám tudjuk, hogy a becsületes emberek megvetéssel fordulnak el a zabi gyermektől. " K. A Pulszky Gusztáv novellája. Justitius óta minden jogtudósnak az az ambíciója, hogy legalább egy novellát nevezzenek el róla. Az a novella azonban, amelyről most leszen szó, nem olyan novella, mint amilyent a jogtudósok szoktak gyártani a maguk dicsőségére és a társadalmi rend meggyarapodására. Nem bizony, afféle igazi novella az, amely azzal kezdődik az ősi hagyományok szerint, hogy Jancsi meglátta Juliskát és azzal végződik, hogy Jancsi elveszi Juliskát. Minden írni-olvasni tudó ember múltjában ott sötétlik legalább egy ilyen novella emléke és tegnap kisült, hogy a rideg tudós elméjű J’uiszky Gusztáv sem folytatlan előéletű. Úgy esett, hogy a boldogult Csernátony Lajos hagyatékát árverelték az elhunyt végső akarata szerint Az árverések ismert hiénái már jókor ott szorongtak, de hamarosan elzavarták őket: — Itt nincs semmi keresni valójuk. Itt csupa méltóságos és kegyelmes urak fognak licitálni. A hiénák sopánkodva vonultak vissza. — Aj, aj! Igazán nehéz az élet, ha már a mi mesterségünkkel is konkurálnak az urak. Persze megmagyarázták nektek, hogy ez más licitáció, mint a többi. Itt nem élettelen portékákat érvérelnek, hanem halhatatlan emlékeket, amelyek azokban rejtőznek. Aki a lapok „Vegyes“-ét olvasni szokta, nagyon jól tudja, hogy Parisban az ilyesmi mindennapos dolog és a bolond ángliusok csak úgy dobálják az ezreseket, hogy egy-egy nagy ember valami limiomját magukhoz váltsák. — Egy körömkefe a megdicsőült mosdó asztaláról! — Háromezer frank! — Egy plomb-töredék a megdicsőült szemfogából ! — Ötezerötszáz frank! így megy ez Páriában és ezek a magasztos példák lebegtek, a tegnapi árverezők szemei előtt is. A kikiáltó egy fakó könyvet vett fel a csomóból és harsány hangon kiáltotta: — Egy könyv a Pulszky Gusztáv novellájával, négy korona! A méltóságos licitálók mosolyogva néztek egymásra. — Nini! A kegyelmes úr novellát irt! Pulszky Gusztáv szerényen lesütötte a szemeit és érezte, hogy az írói szerénység törvényei szerint most neki nem illik fölcsigáznia a saját könyve árát. A kikiáltó ismételte : — Egy könyv a Pulszky Gusztáv novellájával, négy korona. Pulszky Gusztáv lesütött szemekkel suttogta:, — Két koronát adok érte ! Aztán szívdobogva várta, hogy majd mások licitáljanak a novellájára. Elfelejtette, hogy excellencies úr, csak arra gondolt, hogy az író áll a közönségével szemben. De az árverezők nem akarták a kegyelmes úr vásárjait meg rontani és csak maguk közt suttogták: — No bizony, elég smucig az öreg! A kikiáltó pedig ismételte: — Egy könyv a Pulszky Gusztáv novellájával. Strófák a kis lelencről. Te kis árva, apátián gyermek, akinek sírását álmatlan éjszakákon sokan hallják az utcáról, feléd most szakállas komor emberek érdeklődve fordulnak. A gyülésterem ajtajában, mikor ronsngos ruhácskádba megjelensz, úgy néznek rád, mintha idegen volnál itt, mintha nem ismernének. Pedig sürü fekete véréből fogantatál te a társadalomnak, és, jaj, kevesen tehetik a szívükre a kezüket, hogy téged nem ismernek. Néha gróf volt az apád és anyád munkásleány, máskor nem tudni születésed titkát, a porból