Magyar Szó, 1901. május (2. évfolyam, 103-127. szám)

1901-05-10 / 110. szám

4 110. szám* «* *********Nmm» MAGYAR SZE­ rint — a behozatal a gyári termékek révén történik, az a kérdés volt eldöntendő: mi elő­nyösebb az országra, ha tétlenül nézzük, mint vándorol ki a sok millió külföldre, avagy itthon állítunk cipőgyárakat, hazai nyers­anyagot dol­goztatunk fel hazai munkásokkal és ennek révén a külföldi behozatalt csökkentve, hazai termelés által fedezzük a hazai szükségletet. Ez volt a miniszter álláspontja. A szegedi rendőrség azonnal megindította a kihágási eljárást a cég ellen azon az alapon, hogy koholt hirdetései és hazug állításokkal tö­meges verésre csábította a közönséget. Ez a ka­pitányság dolga, de kíváncsian várjuk mit fog tenni a kormány, hogy lecsillapítsa a felzúdult köztudatot. A szegediek sürgönye. A szegedi ipartestület ma délelőtt, mint ne­künk Szegedről táviratozzák, hosszú sürgönyt küldött Hegedűs Sándor kereskedelemügyi mi­niszternek a „Turul“ visszaélései dolgában. A sürgöny szószerinti szövege a következő: Nagyméltóságú Hegedűs Sándor miniszter úrnak Budapest. Az államilag szubvencionált temesvári „Turul“ cipőgyár Szegeden fiókraktárt akart felállítani, melynek felszerelésére az áruk már megérkeztek. Ez alkalommal az iparhatóság útján hivatalosan megállapít­­tatott, hogy a „Turul“ gyár Frankl Alfréd mödlingi gyárából hozatja a saját cégjegyé­vel előállított cipőket, amennyiben Szegedre folyó hó 5-én direkt Mödlingből 1887 kgr. súlyú 7 láda cipő érkezett a „Verkaufsstelle der Turul Schuch­fabriks Action Gesell­schafft“ címre. A Mödlingből érkezett cipőkbe a Turul­­gyár védjegye van nyomva. A visszaélés nagyfokú és országosnak mutatkozik, mert a Turul-gyárnak sok helyütt vannak fiókjai, a­hová bizon­nyal Mödlingből kül­dik a cipőket, mert tömeges és gya­kori szállításról tesz bizonyságot az, hogy a Mödlingben kiállított fuvarlevélben a címzett neve bélyegzővel van lenyomva. Tekintettel arra, hogy iparosaink mostoha helyzetét e nagyfokú visszaélés nagyon sú­lyosbítja, mert a nevezett gyár az osztrák gyártmányok értékesítésénél még a magyar ipar pártolása iránti kedvező hangulatot is kihasználja, tekintettel arra, hogy a Turul­gyár az amúgy is kisiparosaink hátrányára élvezett állami támogatással legrutabbul visszaél és így az államot kijátsza, ezennel feljelentjük az esetet és esedezünk Nagy­méltóságod előtt, hogy a nevezett gyár el­len szigorú vizsgálatot és megtorlást alkal­mazni, az iparosság érdekében pedig sürgő­sen intézkedni méltóztassék, hogy az ország többi városaiban a hasonló vissza­élések megakadályoztassanak. Szegedi iparhatóság nevében, Kalmár István elnök, tich József, Unterrichter Ernő báró és Wolln­­hofer Emil ezredesek, Bouvies Hannibál sorhajó­kapitány, Csathó Ferenc kúriai tanácselnök, Baumgarten Izidor, koronaügyész-helyettes, Zol­tán Géza. táblai tanácselnök, Kalossa Ferenc követségi titkár, Hegyeshalmy Lajos és Remé­nyi Imre miniszteri osztálytanácsosok, Bothmer Jenő báró, Boroviczényi Gyula, Pásthy Kálmán, Deák­ Zsigmond, Nagy Gyula, Froreich-Szabó Ernő, Majevszky Ferenc és Józsa Gábor alezre­desek, Kasper Károly főhadbiztos, az olivetai bencések küldöttsége, a­melynek tagjai voltak: Benedetto Benedek, a rendfő vikáriusa és Ecker Bonifác zárdafőnök, Kiss Áron dr. és Fekete Márton kir. tanácsosok, Bernstein Sándor, Kiss­­ling Rudolf, Sárkány Kálmán és Steinbach Gá­bor iparosok. Május 19. NAPIJUKKIG A király Budapesten. A király az éjszakát Budapesten töltötte. Ma délelőtt 10 órakor általános kihallgatást tartott, amely után államügyeket intézett el. Délután fél 4 órakor Gödöllőre utazott. A ki­rály csak hétfőn reggel jön vissza a fővá­rosba.­­ Felségénél ma az általános kihallgatáson megjelentek: Brankovics György szerb pátriárka, Andrássy Tivadar gróf, Andrássy Gyula gróf, Batthyány Lajos gróf, Szapáry Gyula gróf titkos tanácsosok és Beniczky Ferenc főispán titkos tanácsos, Ágotha leányával, Szmrecsányi Pál püspök, Vörös László országgyűlési képviselő, Széchényi Géza gróf és Földváry Miklós kama­rások, Sombory Lajos főrendiházi tag, Goump­­ens Gusztáv báró, Brudermann Rudolf lovag, Mias Ambrus lovag és Steinberg Móric altábor­­nokok, Marsch Antal és Szilvényi Géza vezér­őrnagyok, Albrecht Emil, Csicsery Géza, Lösch József, Mariantsik Ármin, Livathy Ferenc, Ru­ Processzió a Ferencvárosban. Száz leány egy sorban. Ez év április huszonhetedikén vallásos pro­cesszió vonult el a Knezits­ utcai IX. ker. pol­gári iskola előtt. Ezen kilenc órai szünet volt és a kisebb első osztálybeli tanulók kíváncsiságból az ablakokhoz futottak és onnan nézték a me­netet, amelyben ferencvárosi kis leánykák vettek részt apácák vezetése alatt.­­A bámészkodók nagyrészt ferencvárosi fiuk voltak és így a pre­cesszióban résztvett leányok között több isme­rősük, rokonuk akadt, akiket azután nevükön szólítottak. Akadtak azonban egyesek, akik le­­mentek az utcára az iskola elé és ezek közül egy-kettő puszta gyerekségből a precesszióval együtt énekelt. Ezalatt az osztályban egy csomó gyerek összeverődött és a közszájon forgó nó­tára gyújtottak: Száz leány egy sorba, Mennek a templomba, mások ezt kiabálták: — Jönnek a pacák ! A gyerekeknek e viselkedésén az apácák an­­­nyira megbotránkoztak­, hogy azonnal Kure ferencvárosi plébánoshoz mentek panaszra és nagy felháborodással jelentették, hogy a zsidó gyerekek kigúnyolták a precessziót. Nosza, több sem kellett a plébános urnak, azonnal szaladt Faller tanácsnokhoz, a fővárosi tanügyi osztály vezetőjéhez, hogy zárassa ki az iskolából a vallás­sértő diákokat. Egyben pedig levelt irt az esztergomi főtanfelügyelőséghez, Vaszary hercegprímás közbenjárását kérve az ügyben. Megindult erre a nagy nyomozás. A herceg­prímás átírt Faller tanácsnokhoz, a tanácsnok leírt az iskola­igazgatósághoz, hogy az az istentelen cselekedet tetteseit a legszigorúbban és a legpéldásabban büntesse meg. Az iskola igazgatója, Tolnay Lajos, — mit tehetett egye­bet — vizsgálatot rendelt el. Három napig tar­tott a nagy inquisitió, kihallgatták a gyerekeket, a­kik elmesélték a dolgot, úgy a mint lentebb elmondottuk. Összeült a tanári testület, hogy ez ügyben határozzon. Vizsgálgatták a dolgot, kihallgatták a gyerekeket, de semmi olyant nem találtak, a­mi miatt a gyerekek megbüntethetők lettek volna. Az egész csak gyerekes csínynek vagy legfel­jebb illetlenségnek bizonyult. Vallássértésről vagy kigúnyolásról szó sem lehetett, mert a gyerekek semmi erkölcstelen vagy val­lássértő dolgot nem miveltek. Bonyolultabbá­­ tette a dolgot az, hogy az állítólagos „na­gyobb bűnösök“ egyike sem volt sem protes­táns, sem zsidó, hanem valamennyi római katholikus. De hát mit lehetett tenni ? Ott volt a felettes hatóságnak, Faller tanácsnok úrnak a rendelete, hogy a legszigorúbb büntetéssel súj­­tandók a „tettesek“. Kénytelenek voltak tehát jobb meggyőződésük és lelkiismeretük ellenére a büntetést kimérni és öt tanulót kizárásra ítélni, illetve tanácsolni, hogy az intézetet ön­ként hagyják el és körülbelül tizenötöt kisebb rendbüntetéssel sújtani. Miután azonban a tanári testület kizárás tekintetében végérvényesen nem határozhat, az egész ügyet áttették az iskola­székhez azzal, hogy az öt tanulóra nézve a ki­­záratást kénytelenek ajánlani. Az iskolaszék hétfőn fogja ezt az ügyet tár­gyalni. Eddig a tényállás, mely szomorú észle­leteket tartalmaz. Ostoba gyerekes csíny miatt, melyet 9—10 esztendős fiuk követtek el azzal, hogy az ablakok előtt elvonuló precesszióban levő leánykákra leszóltak, a tanteremben éne­­­keltek, de magát a precessziót semmiféle er­­kölcstel­en vagy vallássértő kifejezésekkel nem illették, ki akarnak zárni Öz első polgári osz­tálybeli fiút most egy hónappal az év vége előtt, hogy megbélyegezve más iskola őket többé be ne fogadja. Mi az oka annak, hogy ily drákói szigorral lépnek föl ? Megjegyezzük, hogy a­mennyiben vallássértés­ről lenne szó, magunk is a tettesek legszigorúbb megbüntetését követelnék. De itt nem egyszerű megbüntetésről van szó, hanem arról, hogy a néppárti hecceket be akar­­­ják vinni a középiskolákba is. Mikor az a gye­rekes csíny megtörtént, azt hitték az apácák meg a plébános, hogy az a kis Hoffmann, Weichert vagy Balika stb zsidó vagy protes­táns, mert szerintük csak az e felekezeth­ez tar­tozók követhették el a precesszió elleni illetlen­séget. Ezt meg akarták boszélni a zsidókon és a protestánsokon, elmentek a hercegprímáshoz’ panaszra és panaszt emeltek Faller tanácsnok­nál és fölfújták ezt a valójában igen csekély és jelentéktelen ügyet, a­helyett, hogy elmentek volna az iskola igazgatójához és ott emeltek volna panaszt a csínytevők ellen. Az igazgató a maga hatáskörében bizonyára megfenyítette volna az illetőket és ezzel a dolog rendben lett volna. E helyett azonban jónak látták az eset­ből, holmi nagy vallási sérelmet csinálni. Pro­testánsokat vagy zsidókat véltek ezzel agyon­ütni, de a fegyver visszafelé sült el, mert ki­tűnt, hogy az állítólagos főbűnösök katholikusok. Hogy mit tartottak a feljelentők a legerkölcs­telenebbnek és a legnagyobb büntetésre, a kizá­­ratásra méltónak, álljon itt az a kifejezés, a­melyet Kurz plébános mondott tudósítónknak, mint olyant, a­mely a legnagyobb sértés volt, t. i. a gyerekek egy része azt énekelte: — Gyere be rózsám, gyere be! Maga Tolnay Lajos iskolaigazgató egyébként kijelentette tudósítónk előtt, hogy a dolgot nem tartja oly súlyosnak, a­miért a tanulók kizárha­tók volnának és a tanári kar csak Faller tanácsi nők rendeletére járt el szigorúan. Az ügy még nincs véglegesen elintézve és re­méljük, hogy az iskolaszék, mint önálló hatóság igazságos ítéletet fog hozni ez ügyben és az egész esetet nem minősíti egyébnek, mint gyer­mekes csinytevésnek. Megteheti ezt annál in­kább, mert hiszen a „bűnösök“ mind katholi­kusok. Itt Az eszme hősei. Tisztelt szerkesztő úr! Egy eladó lányom van és két jogász fiam, magam pedig tanár vagyok olyan felekezettel, amel­lyel csak nagyon ritka esetben szoktak Magyarországon tanári kineve­zést kapni az emberek. Ezelőtt mindig azt kívántam, hogy inkább volna négy jogász fiam, mint egy eladó leányom, de most nem bánnám, ha a fiaim is leányokká változnának át. Képzelheti szerkesztő úr, hogy mennyi izgalmat kell kiállanom a fiaim miatt. Nemrég újságolvasás közben részvéttel gondol­tam azokra a szerencsétlen apákra, akiknek fiai a búr csatatéren küzdenek, de most már teljesen átérzem az ő fájdalmukat én is. Ha az ebédről lekésnek a fiúk, el vagyok szánva arra, hogy véres lepedőben hozzák haza őket a mentők és amikor reggel az egyetemre mennek, úgy veszek tőlük búcsút, mint ahogy az ősz búr szokta, amikor a fiait a harcmezőre küldi . , , Hiába próbálom őket valahogy leszoktatni az egyetem­járásról. Ezelőtt mindig a kávéházban lopták a napot, de most alig várják a reggeli utolsó falatját, hogy az egyetemre mehessenek vaskos jegyzeteikkel és még vaskosabb botjaik-

Next