Magyar Szó, 1901. május (2. évfolyam, 103-127. szám)

1901-05-31 / 127. szám

6­127. szám. MAGYAR SZÓ hát a vendéglős abból az elvből indul ki, hogy pincért kapni, de vendéget nem. Már most a facérrá lett pincérnek a köve­telése, nagyobbrészt odavész, mert vendéglői adósságot csak két forintig lehet pörölni. Hol itt az igazság ? Azután hány vendég van, aki nyolc-tíz po­hár sört iszik és bemond négy-ötöt s ha a pincér bátorkodik megjegyezni: — Talán téved uraságod ? Több sör volt; — ismét: „Hol a főnök?“ Természetesen a cikkíró rosszul van informálva.) A főnök pe­dig igenis mindig a vendégnek ad igazat, mert nem szabad nehány pohár sör miatt megsérteni a vendéget. Ritka eset is, hogy a fizető pincér így szembe szálljon a vendéggel, mert mindegyik félti a kenyerét. Azért kár a világ előtt egy egész testületet egyes vissza­élésekért kigúnyolni és erkölcsileg még job­ban lealázni, pedig a közönség megkívánja, hogy a pincér bizonyos intelligenciával ren­delkezzék. Mindenkinek jogában áll utána nézni, mit fizetett, éttermekben ott az étlap, kávéházak­ban ott az­­ árjegyzék,­ a fizető pincér pedig számlát ad, nem úgy, mint régen, mikor a tárcáján levő táblára számolt krétával és nyomban le is törölte, még­is jó volt. Tessék bevezetni a rögtön való fizetést! Akkor nem lesz az a pincér arra utalva, hogy amit számtalan vendég akár szándékosan, akár tévedésből nem fizetett ki neki, kényte­len legyen valami módon behozni. Mert ugyan mit szólna egy kereskedő, ha a vevő, kit nem is ösmer, szó nélkül távoznék az áruval a fize­tés előtt ? Biztosan rendőrért küldene, míg a pincérnek, szólnia sem szabad az ilyenért. Naponta olvasva becses lapját, többször ta­pasztaltam, hogy a gyengébbet pártolja, kér­ném tehát, hogy soraimat válaszul a nevezett lap támadására, közzé tenni szíveskedjék. Mély tisztelettel: N. N. főpincé­r. egyházi hatóság azon ténykedése, hogy a saját tisztasága (?) végett neki tulajdonított s megcá­folni még egy szóval sem kísérleti, hazafiatlan eljárt nem csak engedi, hogy rá szárad­jon, de hallgatásával még csak erőszakosan is rákent. Demjanovics Béla jó­­ magyar ember létére nem bir­ta elviselni azt a szégyent s kétségbe­esése elméjét támadta meg. A gör. kath. klérus hazafiatlanságának ártatlan, elméjében meggyön­gült áldozata most a lipótmezei tébolyda meg­figyelő osztályában van. Vajjon ki fog felelni a hazafias káplán őrületbe kergetéséért az igaz­ság s a magyar közvélemény itélőszéke előtt ? ! A gör. kath. klérus hazafiatlanságán szárad a szörnyű vád és a meggyötört s testileg-lelkileg tönkretett ember, a hazafias káplán, szerencsétlen sorsának az átka! Május 31. A miből nem csinálnak Pikter ügyet. Mintegy két héttel ezelőtt —­ lapunk máj. 16-iki 115. számában — ilyen cím alatt megír­tuk azt a botrányos esetet, melynek színhelye Hajdu-Dorog hazafias gör. kath. polgárságának a temploma volt. Az eset tudniillik az volt, hogy az ottani gör. kath. egyházközség újonnan ki­nevezett káplánja, Demjanovics Béla eltérőleg az eddigi szokástól, ó-szláv nyelven celebrálta a misét a csupán magyarul értő híveknek. Már akkor kifejezést adtunk annak a néze­tünknek, hogy a szégyenletes eset nem a káplán hazafiatlanságán múllott, mert Demjanovicsot olyan embernek ismerik, a­ki jó magyar és hazafias ember létére önszántából nem követte volna el azt a magyar nyelv elleni merényletet, hanem kétségtelenül csupán egyháza paran­csolatjára mellőzte a templomban a magyar nyelvet. A káplán egyházi hatósága azóta még mindig hallgat. De hiszen jó is hogy hallgat. Az ese­mények megcáfolták volna minden igyekezetü­ket, mel­lyel a tettüket kimagyarázni vagy szé­píteni akarhatták volna, így csak már ez az alig két heti idő is nekünk adott igazat, a mi véle­ményünket erősítette meg. Egyrészt örülni fu­tunk ennek, de másrészt a legnagyobb szomo­­rság fog el, hogy a mi igazunkat úgy bizonyí­­totta be, hogy azzal egy teljesen ártatlan em­bert sújtott. Mint nekünk Hajdu-Dorogról írják, Demjano­­vics Béla káplánja végzetessé vált a felettes Üljön le! A király ajándékozta tíz szoborból kettőt, a Pázmány Péter és Werbőczy István szobrát a Klotild-paloták elé állíttatja szimmetrikusan a főváros. Tegnap tartották meg a szoborpróbát, a­mi tudvalevőleg úgy megy végbe, hogy a szo­bornak deszkából kifaragott képmását állítják föl. A bizottság figyelmesen nézegette a szobro­kat, hanem aztán az egyik tag megdöbbenve kiáltott föl: — Nini, a két szobor nem szimmetrikus! Hát bizony, míg Pázmány Péter állva szóno­kol a híveihez, Werbőczy István egy karosszék­ben üldögélve tartja a Corpus Jurist, a mint már az ilyen tudós férfiúhoz illő. Az egyik bi­zottsági tag szigorúan riadt rá: — Álljon fel! Az öreg tekintetes úr, a köznemesség nagy tekintélyű vezére összeráncolta a szemöldökeit és kevélyen válaszolta: — Parancsolj a kutyádnak, békás! De a bizottsági tag is hamar készen volt a felelettel: — Ej no! Most demokrata világban élünk. Álljon föl no ! Werbőczy István duzzogva állott föl és harago­san a földhöz vágta a Corpus Jurist. Ezalatt azonban egy másik bizottsági tag Páz­mány Pétert kapacitálta : — Legyen szives leülni egy kicsit, szent atyám. A nagy hittérítő rámeresztette a szemeit. — Hát aztán melly okból állanék fel én ? — Méltóztatik látni, hogy jeles partnere Wer­­bőczy István úr is ül. Tehát a szimmetria ked­véért. Szent atyámnak is könnyebben esik majd az ülés. — És mi közöm vagyon nékem ahhoz az re­formált eretnekhez ? Nem akarok vele együtt lenni sem földön, sem mennyben, sem szimmet­riában. — Excellenciás uram, most liberális világot élünk, üljön le ! Pázmány Péter fejét csóválva leült. De e pil­lanatban a bizottság megdöbbenve nézett össze. A szimmetria megint nem volt meg. Werbőczy állott, de Pázmány ült. Újból kezdődött tehát a próba : — Üljön le ! — Álljon fel! — Üljön fel! — Álljon le ! A két történelmi nagyság végre is megunta az oktalan hercehurcát és nagy robajjal össze­omlott. II. Futam: Modor (lev. Gilchrist) első, Ronny második, Cap Martin harmadik. Tot: 10 : 172.­ Helyre 50 : 180, 350, 80. — A persa sah állapotáról rémhíre­­ket közölt a napokban, sőt ma is egy-két lap,­ melyek értesüléseiket az olasz sajtó egy ré­­­szében elterjedt napihírekből szerezték. Ma­ alkalmunk volt Wagner Khánnak, a sah leg­bizalmasabb emberének egy levelébe bete­­­kintenü­nk, a­mely e hó 10-én adatott fel Te­heránban és ide, egy előkelő orvoshoz érke­zett, a­ki a sahot budapesti tartózkodása idején megvizsgálta és további életmódjára nézve a szükséges utasításokkal ellátta. Kitű­­­­nik e levélből, valamint egy ma érkezett táv­iratból az, hogy a sah állapotának rosszab­bodásáról szó sincs, bár a persa uralkodó betegsége oly természetű, hogy a válság min­­­den pillanatban bekövetkezhetik. Az említett levélben, mely különben ma­gánjellegű, szó van arról is, hogy Perzsiában ez idő szerint valóságos anarchia uralkodik és a helyzet olyan, hogy az uralkodót minden pillanatban a legnagyobb veszedelem fenye­­­geti. Wagner kl­án földink e hó közepén' véglegesen megvált hadparancsnoki állásától' és visszatér Európába. Jelenleg már útban is van. — Bismarck Vilmos gróf meghalt. War­­­zinbó­l ma egy szűkszavú távirat jelenti, hogy­ Bismarck-Schönhausen Vilmos gróf Porosz­­­ország tartományi főnöke ma reggel rövid be­tegség után meghalt. Az elhunyt második fia volt az egykori vaskancellárnak. Életrajzi adatai a következők : Bismarck Vilmos Albrecht Ottó gróf, Bis­ 1­marck herceg második fia, hannover­i kormány­elnök, szül. Frankfurtban 1852. aug. 1-én. Jogi és államtudományokat tanult, részt vett az­ 1870—71-ki hadjáratban mint Manteuffel segéd-­ tisztje az I. gárda-dragonyos ezredben, azután­ 1872. őszéig tovább folytatta iskoláit. Miután 1878-ban letette az asszeszori vizsgát, 1879.­ őszéig segéd­hivatalnok volt a birodalmi kan­­­celláriában, majd az elzász-lotharingiai helytartó­ mellé nevezték ki. 1881—84-ben ismét a biro­­dalmi kancelláriában foglalkozott, azután előadó tanácsos volt az államminisztériumban, 1885-ben a hanaui kerület landrátja, 1889. január havá­ban pedig Hannover a kormányelnökévé lett 1882—85-ben tagja volt a porosz képviselőház­nak is. 1885-ben nőül vette Arnim Szibillát. — Be Weit­bur parancsnok fogadására nagyban készülnek a budapesti búr barátok s az impozáns fogadtatással akarják kimutatni a magyar nemzetnek a szegény búr nép iránt ér­zett igaz rokonszenvét. De Wett junius 6-án űrnapján a Bécsből jövő gyorsvonattal a fővá­­­rosba érkezik s a nyugoti pályaudvaron fogja a küldöttség várni. Igen érdekes De Wett Péternek De Wett Keresztély hires bur tábornok unokaöc­­­csének külseje. Magas, szikár ember, halvány arccal, tömött, fekete bajusz­ és szakállal. Sze­mei villogok s tekintete rendkívül szúrós. Éppen huszonnégy esztendős, de koránál idősebbnek néz ki. Beszél angolul, hollandul, franciául és németül. Kitűnő szónok, oly hatással beszél, hogy néhány pillanat alatt lázba hozza a leg­nagyobb tömeget is. Már tizenkilenc éves korában híres katona volt hazájában. Részt vett a Jameson-féle betörés alkalmával kiütött há­­­boruban s egyike volt a legvitésebbeknek. Az egyik csatában oly hatalmas sebet kapott, hogy hat hónapig feküdt a legválságosabb helyzetben.­ Különben számos seb van a testén. Már alig húsz éves korában beválasztották a Volks-Raadba, hol szónoki képességét mindenki bámulta. Jelen­legi útjában Beibnitz báró a nemzetközi búr bi­zottság elnöke kiséri s mindenütt a legnagyobb rokonszenvvel fogadják a fiatal hőst. A fogadta­­­tás részleteit a ma este a Sas-körben tartandó értekezleten állapítják meg. Bécsi versenyeredmények. Bécs, május 30. I. futam. Westfal Virginie (lev. Southey) első, Belvedere második, Olimpiai harmadik. Tot: 10 : 419. Helyre 50 : 218, 62, 72. Legkellemesebb Délutáni és esti fiöűlés és szórakozás a--------Margitszigeti kávészban J­aponként katona­zene. ~ az uj Ulti közvetlen közelében.

Next