Magyar Szó, 1922. november (1. évfolyam, 226-250. szám)

1922-11-01 / 226. szám

2. OLDAL mint tanácsadó és véleményező tes­tületnek hivatása eljárni. A választmány csoportok szerint alakult meg. 1. A hadir­­kkantak, özvegyek és árvák részéről: H­adobás György, dr. Jón­ács Jenő és Simon József. 2. A földmunkások és föld­­nélküliek részéről: Birinczik Lajos, Czeglédi Sándor és Tarkányi József. 3. A köztisztviselők, iparosok és más foglalkozásúak részéről: Ringelhann Béla, Bankó István és dr. Virág Károly. Az elnök ismertette a választmán­­nyal, hogy kik kaphatnak házhelyet. Hétfőn este 6 óráig tartott az igény­lők jogosultságának megvizsgálása és új igénylők felvétele. 350 igény­lőnek állat pít­ott­ák meg az igény jogo­sultságát. A bizottság az utólag jelentkező­ket célszerűség szempontjából fo­gadta el, bár erre nem lett volna köteles, mert ezeknek a házhelyek iránti kérelmüket módjukban áll a földreformtörvény alapján is kérel­mezni. A bizottság azoknak a kérel­mét fogadta el, akiknek jelentkezése az eljárás befejezését nem hátrál­tatja, mert jelenleg csak a sürgős házhelyek kijelölése tárgyában intéz­kedik, ami már eddig is késedelmet szenvedett. Az utólagos jelentkezések határideje hétfőn déli 1 órakor járt le. Kedden a bizottság folytatta tár­gyalásait arról, hogy hol jelöljék ki a házhelyeket, az Érsekkert mögött-e, vagy a Práff malom mögött lévő úgynevezett Káposzta-földön ? A bizottság teljes odaadással dol­gozik a házhelyrendezésen. Dr.Geöcze Elemérnek az a célja, hogy ez a sokáig késleltetett, sokszor elodázott kérdés még ebben az évben tökéle­tes elintézést nyerjen, hogy t. i. akárki intézkedett, hibásan intézkedett. Én csak erre mutattam rá, polé­miát felidézni nem volt szándékom. S amikor készséggel elismerem Bene urnak érdekünkben kifejtett mgy­­értékű munkásságát, sőt kötelezve érzem magam arra, hogy neki ezért köszönetet is mondjak, viszont nem ígérhetem meg, hogy a jövőben az ellátás terén netán tapasztalandó fonákságok mellett megjegyzés nél­kül fogok elmenni. Azt se vonom kétségbe, hogy az elosztóhely vezetőjét jó szándék ve­zérelte, amikor a köztisztviselők szá­zait napokon keresztül a szabad ég alatt ácsorogtatta. De, hogy általá­nos zúgolódást váltott ki jó szándé­kával, erről ott nyomban m­eg is győződhetett.­­ S bármen­­nyire mentegeti is az elnök úr az elosztó eljárását, azt jóvá tenni nem lehet. Hogy eljárásával milyen gali­bákat idézett elő az elosztó, annak illusztrálására elég felhozni azt, hogy senki sem mert fuvarost fogadni, mert nem volt benne biztos, ráke­rül-e az­nap a sors ha igen, mikor? Viszont, ha aztán megkapta a bur­gonyát, azon őrjöngött, hogyan vi­tesse haza, hiszen nem gondosko­dott fuvarosról. S mint a szorult emberrel történni szokott, a helyze­tét kizsákmányoló alakok azt kérték a burgonya hazaszállításáért, amit akartak s meg kellett adni minden árat, hogy a zsákok hazakerüljenek. Helyesli a tisztviselőknek ilyen pió­­cázását az elnök úr? Tudom, hogy élesen elítéli. De akkor ne védje azt az embert, aki miatt a közalkalma­­zottak sok olyan k­iskiadást szenved­tek, amit elkerülhettek volna, ha Bene úr akarata szerint történt volna az elosztás. Nem jól ítéli meg az elnök úr az én intenciómat. Dehogy akartam én izgalmat ostorozni­ kelteni és a jó törekvést Ellenkezőleg, az a cél lebegett előttem, hogy végre valahára vessük végét a közalkalmazottak iz­­gulásának, időveszteségének és fö­lösleges zaklatásának. A fonákság ostorozása nem izgatás, hanem köz­érdek. Az igazat ezentúl is nyíltan ki fogom mondani, ha arra szükség lesz, de nem tagadom le az érdemet sem ott, ahol ilyenről szó lehet. Végül még annyit jegyzek meg, hogy a közalkalmazottak százainak érdeke megérdemli, hogy jövőben ehhez hasonló ballépések elő ne forduljanak. Az elosztó az elnök akarata elle­nére ne intézkedjék s újabb ácsor­­gást ne találjon ki. Én csak ezt kifogásoltam s úgy hiszem, teljesen igazam volt. S ha az elosztóhely vezetője, akinek jó akaratát és ügybuzgalmát nem is vontam kétségbe, biztosít bennünket arról, hogy többé az ácsorgás sem­miféle formában nem fog megismét­lődni, csak őszinte hálánkra szá­míthat. Bene elnök úr pedig legyen nyu­godt, én nem akarom önzetlen fá­radozásában gáncsolni, hanem inkább támogatni s kérem őt, munkálkodjék továbbra is azzal a tervszerűséggel, mint tette eddig. De az intézkedést ne engedje ki a kezéből, mert a hiba itt keletkezhetik, amint a példa is mutatja. A szalmakalapra való célzást — őszintén szólva — nem értem, de talán eljön még az idő, amikor hiá­nyos ismereteimet ki tudom annyira egészíteni, hogy az összefüggést megfejtem. (Cs.) Ennél a földbirtokrendezésnél, úgy érezzük, hogy végre megtört a jég és nemsokára több hasonló hirről számolhatunk be olvasóközönségünk­nek a közeljövőben. Remény­ünk van rá, hogy az egri érsekség, egri székes főkáptalan, a Károlyi hit­ez­bizomány és a vármegye többi nagy­birtokai is hamarosan sorra követ­keznek és befejeződik a sok elége­­­detlenségre okot szolgáló törvény végrehajtása. I Vaskalap — szalmakalap A burgonyaelosztással kapcsolatos ácsorgásért az üzletvezetőt tettem fe­lelőssé, mégis Bene tanfelügyelő úr érezte magát találva. Higgje el ne­kem a tanfelügyelő úr, hogy cikkem írásakor ő­rá még csak nem is gon­doltam, mert hiszen Egerben lakó, s látom azt a buzgalmat, melyet ő tisztviselőtársai érdekében kifejt. Sem őt, sem az ő rendelkezését nem támadtam, hanem igenis megérde­melt korholásban részesítettem az üzletvezetőt, vagy helyesebben „el­osztót“ s hogy igazam vált, elismeri maga Bene úr is, amikor elárulja, hogy távolléte alatt határozott kíván­sága ellenére másként intézkedtek, amint ő jónak látna. Hogyan lehet­séges az, hogy az elosztó szembe­­helyezkedhetik az ügyvezető elnök­kel, sőt a maga álláspontját az el­nök határozott kívánságával szemben is keresztül viheti ? Én laikus vagyok ezen a téren, nem tudom, az elnök ad e direktívákat az elosztónak, avagy megfordítva, nem ismerem az ügyvezetés gépezetét, de kérdezze meg a tanfelügyelő úr az ácsorgás­­ban részvett száz és száz szerencsét­lent, mind nekem fog igazat adni, ! EGER­­ 1922. NOVEMBER HÓ © I © SZERDA 4000 fiold föld. Ennyit vettek igénybe a szatmári püspökség heves­megyei birtokából. — Tiszanána, Kisköre, Ujlörincfalva és Kömlő községek kaptak földet. —• A nincstelenek 2-2 holdat kaptak, a törpebirtokokat pedig 6 holdasra­­ egészítették ki. Eger, 1922. november 1. Elsőnek jelentheti a Magyar Szó, hogy a napokban vármegyénk terü­letén a földbirtokrendezés hatalmas lendülettel haladt előbbre. A szat­mári püspökség birtokából, mely Heves megye déli részén a tiszamenti községek határában terül el, több mint 4000 katasztrális hold területet vettek igénybe, melyet a következő községekben osztottak meg: Tiszanána község 1050 k. holdat kapott. 450 nincstelennek 2—2 kat. holdat adtak. A többi földdel pedig az úgynevezett törpebirtokokat egé­szítették ki 6 holdasra. Kisköre község 1200 kat. holdat kapott, melyet olyan módon osztot­tak el, mint Tiszanánán. Sarudnak körülbelül 800 kat. hold jutótt s azt hasonló típusban osztot­­ták szét a nincstelenek és törpe­­birtokosok között. Ujlőrincfalva 250 kat. holdat kapott. Kömlő köz­ségnek 200 holdat ítél­tek meg. Ez a község azért kapott kevesebbet, mert a szatmári püspök­ség itt már a háború alatt fölpar­cellázott 3000 holdat. Fizetési feltételek. A fizetés feltételeit úgy állapítot­ták meg, hogy a födhöz jutottak egyenlőre 10 évig csak haszonbért fizetnek és 10 év múlva az akkori decsérték szerint állapítják meg a vételárat. Ez a megegyezés azonban még nem végleges és valószínűleg jára­­dékbérlet alakjában jön létre a na­pokban a közös megegyezés. Az em­ített területeken kívül ter­mészetesen több községben közlege­lőt is nyert a lakosság, ami szintén égető és fontos kérdés volt. MAGYAR SZÓ Munkácson a cseh elnyomás­sal szemben forradalmi nemzetgyűlés ül össze. A „Magyar Szó“ bécsi tudósítójától. Bécs, 1922. október 31. A rutén felvidéket, az úgynevezett Ruszinszkót a békeszerződés auto­nóm területként csatolta Csehszlová­kiához. A trianoni békeszerződés a prágai kormányt arra kötelezi, hogy Ruszinszkónak a legteljesebb önkor­mányzati jogot biztosítsa körülbelül abban a mértékben, amelyet Horvát­ország Magyarország keretén belül élvezett. A csehek azonban a békeszerződés rendelkezéseit mindmáig nem res­pektálták, a ruthének panaszai és követelései, amelyek már a Népszö­vetséget is ismételten foglalkoztatták, eredmény nélkül maradtak. A mun­kácsi Kárpáti Futár címűl napilap szenzációs jelentést közöl arra, hogy a rutén Felvidék népe a prá­gai kormány ígéreteit megunva és azokba többé nem bízva, maga veszi kezébe sorsának megoldását. A „Kárpáti Futár“ szenzációs köz­lése szerint mozgalom indult meg az összeomlás után a ruthén nép által megválasztott szejm-tagok kö­zött, hogy tekintettel ama körül­ményre, miszerint négy év alatt a kormány sem a szejmi, sem a par­lamenti választásokat nem írta ki és erre eddig hajlandóság nem mu­tatkozik, a rutén nép által válasz­tott szejm kompetensnek érzi magát, hogy Ruszinskónak a békekonferen­cia és Csehszlovákia kormánya által garantált autonóm területe mellett a politikai és gazdasági irányítást ide­iglenesen átvegye. A mozgalom a magyar uralom alatt választott szejm tagok köréből indult ki és — a „Kárpáti Futár“ értesülése szerint — valamennyien helyeslik. Az irányítást Hrabár Kon­stantin munkácsi bankigazgató vette a kezébe, aki Stepán Ágoston dr. volt magyar államtitkár, majd a pro­letárdiktatúra alatt egy ideig jutó­ népbiztos kormányzósága idején­­ szerepet vitt Ruszinszkó po­s életében. A magyar uralom­ alatt választó, szejm Munkácson ülésezik, ahová a tagok megbízatása annak idején szólt. A szejm lépéseket tett az irányban, hogy néhány taggal ki­egészítse magát az azóta megal*g nagyobb magyar és rmhén­ból. Kiszivárgott hírek szt szejm kiáltványt fog kiadni és Hirdetések és kishirdetések mindig a lap megjelenése előtt egy snappal, déli 12 óráig adandók fel a Kiadóhivatalban (Eger, Gimnázium­ u. 3.)

Next