Magyar Szó, 1947. május (4. évfolyam, 111-135. szám)

1947-05-01 / 111. szám

IV. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM NOVISZÁD, CSÜTÖRTÖK, 1947 MÁJUS .1 ÁRA 2 DINÁR JUGOSZLÁVIA NÉPEI! Történelmetek naszy napjaira vir­radtatok újra. A fasiszta megszállók és azok se­gítői ellen vívott bősi harcotok után, amellyel az egész világnak példát mutattatok, hogyan kell küzdeni a szabadságért és függetlenségért az ország újjáépítésében elért ha­talmas eredmények után, most hoz­zákezdtek az új Jugoszlávia kiépíté­sének pompás művéhez, az ötéves terv megvalósításához. A nagy küzdelem az ötéves terv megvalósításáért, amely Jugoszlávia minden részében már megkezdődött — a legfejlettebb központtól a leg­távolabbi faluig — kibontakozott és továbbfejlődik az emberiség demo­kratikus és békeszerető erőinek szí­vós harca jegyében az agresszív, imperialista klikkek ellen, amelyek vezetője az amerikai imperializmus s amelyek háborút szeretnének szí­tani, segíteni a német imperializ­mus feltámadását és megszervezni a világuralmat. Ugyanezek az imperialista klikkek igazságtalanságot okoztak Jugo­szláviának a párisi konferencián s most megkísérlik, hogy elvessék Ju­goszlávia jogos követeléseit a Né­metországgal és Ausztriával köten­dő békeszerződések tekintetében is, polgárháborút szítottak Görögor­szágban, hogy uralkodhassanak az ország fölött, segítik a világ reak­ciós fasiszta és félfasiszta szerveze­teit és uralmait. Jugoszláviának azonban ugyan­akkor hűséges szövetségesei is van­nak. Mindenekelőtt és mindenekfö­­lött szövetségese a hatalmas, test­véri Szovjetunió, amellyel elszakít­hatatlan kapcsolatba lépett abban a Ebben az évben hazánk május el­sejének általános népi ünnepit a gazdasági téren kivívott nagy győ­zelmek jegyében várja, a döntő har­cok jegyében az első ötéves terv megvalósításáért, független Jugo­szlávia kiépítéséért — az új társa­dalom alapjainak lefektetése jegyé­ben, amely társadalomban nem lesz kizsákmányolás és­­nyomor; azoknak az alapoknak jegyében,­ amelyeken új népi kultúra és a dolgozók jóléte és boldog élete felépül. Országunk mindinkább a teremtő munkától áthatott dolgozók kap­tárává változik. A Jugoszláv Szövetr­ségi Népköztársaság millió ás sok­millió polgára teljes erővel munká­ba fogott, hogy a háború folytán szétzilált életet megújítsa, — sőt nemcsak megújítsa, hanem jobbá és szebbé építse és dicsőséges hazáját termékeny, boldog kertté változtas­sa. Csak egy kis dologtalan csoport és a legyőzött árulók, reakciósok és kizsákmányolók maradványai, ezek vonultak félre, ezek kisértik meg alattomosan — külföldről jött Utasításra — megzavarni milliók nagyszerű munkáját, amely munka kiemeli Jugoszláviát az elmaradott­ságból, a függőségből és haladó füg­getlen országgá teszi. Azonban ezek a maradványok is — amennyiben egyesek nem tesznek le népellenes, áruló tevékenységükről és nem ol­vadnak a dolgozó társadalmi kö­zösségbe — csúfos sorsot érnek meg mindazokkal együtt, akik a nép és a népi érdekek ellen vannak: le­­gázolják és félredobják őket mint idegen, természetellenes, nem kívá­natos dolgot mint olyat, aminek a nép életével semmi közössége nincs és csak zavarja fejlődését A népi tömegeknek és a népi szervezetek­nek még éberebben kell őrködniök ,én ellenségek munkája felett, őriz­niök kell tőlük a népi javakat és m­nden erővel arra kell törekedni, hogy semmiképpen ne zavarhassák előttünk álló fenséges feladatain­kat. Az első ötéves terv megvalósító­háborúban amelyben a Szovjetunió népei is és Jugoszlávia népei is élet-halál harcot vívtak a fasiszta hódítók ellen. Hűséges szövetségese még Jugoszláviának a Lengyel Köz­társaság, a Csehszlovák Köztársa­ság, az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság. Számos ba­rátja van Jugoszláviának a világ ál­lamainak többségeiben. Beigazoló­dott, hogy Jugoszlávia a béke évei­ben is — éppen úgy mint a háború idején — általános, önzetlen támo­­gatást találhat nemzeti törekvései­ben a Szovjet Szövetségnél és a nagy Sztálinnál. Végül: Jugoszlávia a háborúban példa volt arra, hogy a mi időnkben egy kis ország, az uralkodó klikkjei ellenére eredmény­nyel ellenállhat az imperialista hó­dítóknak — a békében pedig példa arra, hogy egy kis ország megte­remtheti saját függetlenségét, új életet is demokráciát építhet ki. Éppen ezért minden elnyomott nép­nek és maguknak az imperialista országok demokratikus erőinek tá­mogatását és rokonszenvét is élvezi. Ilyen körülmények között az első ötéves terv megvalósítása Jugo­szlávia népeinek végleges győ­zelmet jelent a függetlenségükért szabad belső fejlődésükért vívott harcban. Ez a győzelem még job­ban emeli Jugoszlávia­­szerepét és tekintélyét a világban és megmutat­ja az imperialista járat­ alatt nyö­gő vagy imperialistáktól veszélyez­tetett népeknek, hogyan sikerült egy kis országnak megőrizni füg­getlenségét, kiépíteni a szabad em­berek boldog életét, szabad és egyenrangú népek boldog közössé­gét. Máért indított harcban hatalmas erő­feszítéseket kell hozni — még job­ban növelni kell a munkafegyelmet, be kell vezetni a legszigorúbb anyagtakarékosságot, sokkal maga­sabbra kell emelni a munka termelé­kenységét is minden lehető módon csökkenteni kell a termelési költsé­geket. Növelni kell és meg kell ja­vítani a vetésterületeket, kérlelhet­­lenül küzdeni kell a vetési és bevál­tási tervek sikeréért, le kell törni minden spekuláns törekvést, amely falvaink vagyonos köreinek egy ré­szében tapasztalható.­ly módon le­hetővé válik majd, hogy a mező­gazdaság rendszeresen ellássa a vá­rost, az ipart és hogy a parasztok termékeket kapjanak a gyáraktól, így szilárdul meg gazdaságunk egy­sége. Így akadályozzuk meg egyik vagy másik gazdasági területen azo­kat a kísérleteket amelyek a fejlő­dés lassítására és megkötésére irá­nyulnak. A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI NÉPKÖZTÁRSASÁG POLGÁRAI! Május elsejének idei ünnepén új fejezetet, nyittak Jugoszlávia né­peinek történelmében a népfelsza­­badító harcok hősi eredményei után a legszebb és legdicsőbb fejezetet, megkezditék a küzdelmet Jugo­szlávia kiépítése első ötéves tervé­nek valóra váltásáért. Az első ötéves terv megvalósítá­sa gazdasági függetlenséget hoz ha­zánknak. Jugoszlávia ennek nyomán képes lesz a gazdaság összes alapágai­ban önállóan és a külföldtől függet­lenül fejlődni. Jugoszlávia népeinek nem lesz szüksége megválni semmi­lyen kincsétől, azért, hogy gépek­hez, termékekhez stb. jusson. Bekö­vetkezik a jólét korszaka, ez or­szág kimeríthetetlen gazdaságának általános kiaknázása. Az első ötéves terv megvalósítása megteremti annak előfeltételeit, hogy hazánkból végleg eltűnjön min­den nyomor és minden szükség. Az első ötéves terv valóraváltása, nemcsak a széles néptömegek jólé­tének megteremtését jelenti, hanem egyben a mi társadalom kiépítését és olyan társadalmi viszonyok megszi­lárdulását és győzelmét, amelyek­nek alapján a további fejlődésben megszűnik minden kizsákmányolás és megvalósul az összes társadalmi rétegek teljes egysége. Az első ötéves terv megvalósítása gazdaságilag végleg egymáshoz kap­csolja Jugoszlávia összes népköz­­társaságait, ez lesz gazdasági alap­ja Jugoszlávia népei megingathatat­lan testvériségének és egységének. Az első ötéves terv megvalósítá­sa lehetővé teszi Jugoszlávia népei­nek az új kultúra kiépítését, amely a nép tulajdona lesz és amelynek létrehozásában a legszélesebb nép­tömegek vesznek részt Az első ötéves terv megvalósítá­sa megváltoztatja országunk arcét, megváltoztatja embereink telkét. Hazánk előrehaladt és boldog lesz, újarcú embereink még jobban sze­retik majd szabad hazájukat és még nagyobb lendülettel küzdenek majd a haladó emberiség nagy esz­ményeiért — a demokráciáért, a békéért, a népek egyenjogúságá­ért. MUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK! Adjatok az országnak több szenet és több bányaterméket! Adjatok a tömegeknek több textilkészizmát.vt­ Több építőanyagot új üzemek fel­építésére és új lakóházakhoz! Több mezőgazdasági gépet és szerszámot, több árut a falunak! — Több cipőt, ruhát, élelmiszert a széles néptöme­geknek! — Fejlesszétek minden te­kintetben a munkában a verseny­szellemet és a termelésben az újí­tást! Takarékoskodjatok minden lépésnél az anyaggal, emeljétek ál­landóan a munka termelékenységét, csökkentsétek a termelés költsége­it! Kü­zdjetek a restek és munkake­rülők ellen is mindenki ellen­, aki akadályozza a termelés fejlődését!­­ Kü­zdjetek az ötéves terv megva­lósításáért, a munkásosztály és ha­zánk minden dolgozójának boldog jövőjéért! PARASZTOK, PARASZTNOK! Vessetek be minden talpalatnyi termőföldet. Adjatok több búzát a hazának, több kukoricát és minden­fajta gabonát! Adjatok több do­hányt és más ipari növényt! Több gyümölcsöt, kerti veteményt, több húst és tejterméket! Harcoljatok azok ellen, akik önző célokból ki­akarnak bújni az illám és az egész nap iránti kötelezettségei alól, mind­azok ellen, akik megkísérlik a pa­rasztot a munkástól, a falut a vá­rostól eltávolítani! Ne kíméljétek erőtöket az ötéves terv teljesítésében, amely a falunak mindent biztosít, amire szüsége van — gépeket, szerszámot, olcsó árut elegendő mennyiségben, felvilágo­sodást és kultúrát! JUGOSZLÁVIA IFJÚSÁGA! Légy a jövőben is az első sorok­ban az ország kiépítésében az első ötéves terv megvalósításában! Légy büszke, hogy az egész világ előtt példája vagy a haza iránti odaadás­nak, saját hazádban pedig az önfel­áldozó munka példaképe! Az ötéves terv megteremti a fiata­lok boldogabb életének összes elő­feltételeit, az új nemzedékek fényes jövőjét! Jugoszlávia ifjúsága küzdi ennek megvalósításáért, küzdj ezen­túl is mint eddig azért, hogy első légy a munkában, első a harcban a nép és a haza ügyéért! JUGOSZLÁVIA ASSZONYAI! Fogjatok hozzá az ötéves terv megvalósításának munkájéhoz a gyermekek és anyák boldogabb életének és derűs jövőjének valóra váltásához. Mutassátok meg most is, mint a háborúban, hogy a hazá­tok iránti szeretet és a haza előre­haladása mindenekfelett áll! Legyen­tek fáradhatatlan munkásai és har­cosai az ötéves terv megvalósításá­nak, Jugoszlávia népei jobb jövője megteremtésének! A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI NÉPKÖZTÁRSASÁG POLGÁRAI! Előre az ötéves terv megva­­­­lósításáért, a független és bol­dog Jugoszláviának, az egyen­rangú népek testvéri közössé­gének kiépítéséért indult küz­delemben! Éljen május­ elseje, a béke és demokrácia nemzetközi harcá­nak ünnepe! Éljen a népek harca a béke megszilárdításáért! Éljen nagy szövetségesünk, a testvéri Szovjetunió! Éljen a haladó emberiség zseniális vezetője a békéért és demokráciáért folyó harcban, Sztálin elvtárs! Éljen a szláv népek testvéri­sége és egysége! Éljenek testvéri szövetséges országaink: a Lengyel Köztár­saság, a Csehszlovák Köztársa­ság, a Bolgár Népköztársaság! Éljen hűséges szövetsége­sünk a háborúban és a béké­ben, az Albán Népköztársaság! Éljen Jugoszlávia hős Kom­munista Pártja, a népek veze­tője és szervezője a megszál­lók elleni harcban és a boldo­gabb életért folyó küzdelem szervezője és irányítója a bé­kében! Éljen Jugoszlávia Népfront­ja, Jugoszlávia népeinek erő­teljes fegyvere a népuralomért és az ország kiépítéséért folyó harcban! Éljenek Jugoszlávia hős né­pei, a függetlenségért és a jobb élet kiépítéséért való harcuk­ban! Jugoszlávia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága MUNKÁSOK! PARASZTOK, ÉRTELMISÉGIEK! IFJÚSÁG, ASSZONYOK, POLGÁROK! KATONÁK, ALTISZTEK ÉS TISZTEK!

Next