Magyar Szó, 1947. október (4. évfolyam, 241-266. szám)

1947-10-02 / 241. szám

­ Megalakult a Népfelszabadító Háború Harcosainak Szövetsége Tito m­arsal SkSsövetség elnöke Kedden tartották meg Beográd­ Iban a Népfelszabadító Háború Résztvevői Szövetségének alapító kongresszusát. Közvetlenül a Nép­­front második kongresszusa után ült össze ez a kongresszus, hogy két és fél évvel a fascizmus felett aratott győzelem után meghallgas­­sa a beszámolókat a háború részt,­vevőinek építő munkájáról a béké­ben és még szorosabbra fűzzék azok­nak a kapcsolatait, szövetségét, akik fegyverrel a kezükben vagy más téren kifejtett tevékenységükkel megteremtették az új Jugoszláviát és kivívták minden igazán demo­­kratikus vívmányát. A Kolarac nép­­egyetem hatalmas terme ezúttal a zsúfolásig megtelt a delegátusok,­kal, akiknek soraiban harcosok és harcosnők, ifjak, ifjú leányok, pol­­gárok, munkások és értelmiségiek foglaltak helyet az ország minden vidékéről. Teljes számban megjelen­tek azok is, akik a népuralomban az ország ügyeinek élén állnak, hogy megőrizzék és továbbfejlesszék a vívmányokat. A delegátusok leírha­­tatlan lelkesedéssel fogadták Tito marsalt, parancsnokukat a nagy há­­ború és a békés építő munka har­caiban. A kongresszuson Rankovics Alek­­szandar belügyminiszter mondott üdvözlőbeszédet. Serkentő szavai ar­ra irányultak, hogy a háború részt,­vevői a békés építésben és az ort . A választások után Tito marsal lépett a szónoki emelvényre és a következőket mondta: — Harcos társaim és társnőim! Mindenekelőtt köszönetet kell mon­danom a magam és a megválasz­tott elnökség és bizottság nevében az Irántunk nyilvánított bizalomért. A­ reánk bízott feladat persze nem könnyű, mert nem arról van szó, ho­­y ez­ a szervezet éldegéljen és időről-időre nyilatkozatokat adjon ki, sem arról, hogy a megválasztott emberek néha összejöjjenek és el­beszélgessenek mindenről, csak ar­ról nem, amiről beszélni kell. Új szervezetünk nem közönséges, ha­nem harcos szervezet. Nem hadas­­tyánokról van szó, akik elvégezték feladatukat és most letéve a Fegy­vert a kezükből, békében készülnek az öregségre. Nem azoknak kell a szóbanforgó szervezetbe tömörül­niük és bizonyára tömörülnek is, akik — mint már előttem szóló tár­saim is hangoztatták — valamilyen módon kivették részüket a küzde­lemből népeink nagy felszabadító háborújában, örömmel láttam a vi­tából, hogy valóban felfogtuk, mi a teendőnk és egyetértünk abban, hogy Szövetségünket meg kell ala­kítani. Azt hiszem ennek a szövet­ségnek a létrehozásával sok min­dent kiküszöbölünk, ami nem áll összhangban a népfelszabadító há­ború nagy vívmányaival. Amikor a népfelszabadító harcok harcosaival és hozzátartozóikkal, tehát azokkal való viszonyunkról beszélünk, akik joggal elvárják, hogy mi, a néphatóságok, nagyobb gondot fordítsunk reájuk, rá aka­rok mutatni bizonyos helytelen el­járásokra. Éppen elég ilyen eset történt Igaz, hogy népünknek a felszabadító háborúban résztvevő nagy tömegeihez viszonyítva ez a szám nem jelentékeny, de az egye­sekkel szemben tanúsított eljárás *1 II?*1 Jelentősebb, mert mesz­szer* kihat. Nem sorolom fel, hogy mi mindenből álltak ezek a szabály­talanságok. Szerintem elegendő, ha leszögezem, hogy túlságosan keve­set törődtek a Hadseregből elbo­csátott harcosokkal, nem gondos­kodtak eléggé, hogy azonnal be­kapcsoljanak hazánk békés építő munkájába. Nem mindig tanúsítot­tak elegendő megértést a munkát kereső harcosok iránt, nem fogták fel útmutatásunkat, hogy bárhol Je­szág továbbfejlesztésében minden erejükkel segítsék elő az ország függetlenségének még fokozottabb megszilárdítását és véderejének fo­­kozását. Siljegovics Bosko tábornok a hadsereg üdvözletét tolmácsolta, majd Gosnyák Iván altábornagy, a szervezkedés jelentőségéről, céljairól és feladatairól tartott előadáste­lentkeznek, elsőbbségben részesül­jenek. Ez nem azt jelenti, hogy pusztán érdemeik miatt üljenek ott, hanem hogy olyan helyre kerülje­nek, ahol a legtöbbet nyújhatják. Elmondok egy szemléltető példát a Felszabadító Háború harcosaival szemben tanúsított helytelen eljá­rásról. A Ljubija bányában voltak, akik azelőtt szenet vájtak, majd el­mentek a harcba és vérük és se­beik árán tiszti, vagy altiszti ran­got szereztek, azután pedig, mint öntudatos emberek, visszatértek bá­nyájukba. De se a tiszteket, vagy altiszteket, se a harcosokat nem úgy fogadták, mint megérdemelték, hanem sebeik ellenére a legnehe­zebb, legrosszabb helyekre osztot­ták be őket Mit jelent ez, társaim? Azt jelenti, hogy súlyos igazságta­lanság történt velük és emiatt jog­gal elkeseredettek. Ennek és ehhez hasonló eseteknek nem szabad töb­bé megtörténni. Előfordultak még olyan estek is, amikor a Hadseregből hazatérő tár­sak és társnők olyan súlyos hely­zetbe kerültek, hogy eldobták ma­guktól a háborúban megőrzött éle­tüket. Nem állítom, hogy nem ját­szott közre ellenséges kéz. Valóban közrejátszott, de éppen ezért mind­­annyiunk kötelessége, éberen fi­gyelni az ellenségre és ne engedjük meg, hogy elkeseredést keltsenek azokban, akik áldozatot hoztak a felszabadító háborúban és egyálta­lán, hogy így járjanak el embe­reinkkel. Megtörtént az is, hogy hazatérő harcosaink egészségére nem fordítottak elegendő gondot. A hadseregben gondoskodtak róluk. Tudjátok, hogy a legsúlyosabb harcok idején is óvtuk és ápoltuk sebesültjeinket és sokszor harco­saink életét áldoztuk, hogy a sebe­sülteket megmentsük. Azt hiszem, hogy harcosaink, egyes fogyatékos­ságok ellenére meg lehetnek elé­gedve a hadsereg gondoskodásával irántuk, ahol a közösségi szellem egyszerűen arra kényszeríti a veze­tőket, hogy gondoskodjanak min­den egyes emberről. Jól tudjátok, hogy ez a hosszantartó és annyira keserves, annyi nélkülözéssel és szenvedéssel járó háború többé ke­vésbé mindannyiunkon nyomot ha­gyott. A különböző következmé­nyek között gyakori a tüdővész­­ esete is. Éppen ezért a polgári ha-­t­­óságoknak nagyobb gondot kelt — A fegyver uralma, az erőszak uralma még mindig tart a világban — mondta — és új háborúval fe­nyegeti a békeszerető népeket. Az imperialista hatalmak erőszakos ter­jeszkedő politikája ismét idegen or­szágok meghódításával, új rabság­gal és leigázással fenyeget. Az atom- és dollár­politika az im­perialista erőszak politikája és arra fordítan­ok a hadseregből elbocsá­tott emberekre. A polgári hatósá­gok azonban, még egyszer hangsú­lyozom, nem fordítottak elegendő gondot arra, hogy beteg bajtár­sainkat mindenekelőtt ápolják és meggyógyítsák. Szabálytalanságok történtek a le­szerelt harcosokkal és a harcosok hozzátartozóival szemben a leg­utóbbi gabonafelvásárlás során is. Nem akarok kitérni minden sza­bálytalanságra, de le akarom szö­gezni, hogy voltak szabálytalansá­gok és hibák. Hatóságaink túlsá­gosan merevek voltak és mindent egy kaptafára intéztek el. A szö­vetségi kormány és a köztársasági kormányok rendeletet és utasításo­kat adtak a felvásárlásra és ezeket végre kellett hajtani De nem úgy kellett volna eljárni, hogy elkese­redést váltson ki a szegényeknél vagy azoknál, akiknél gyengébb termés volt. Nem veszem védelmem­be a vetést szabotáló gazdag pa­rasztokat, akik azt hitték, hogy mi csak tréfálunk és nem vetették be a szükséges területet, azután pedig, amikor elérkezett az ideje, rende­letet kaptak, hogy szolgáltassák be a gabonát annyi hektárról, ameny­­nyiök van. Nem védem őket, mert megérdemelték, amit kaptak. Meg kell, hogy tanulják, hogy nálunk rendnek kell lenni is minden állam­polgárunknak teljesítenie kell kö­telességét az állam és nép iránt. (Hosszantartó helyeslés.) De szót kell emelnem a szegény és néha a középparasztok ellen is elkövetett szabálytalanságok ellen, ha ezek elemi csapások, dér, fagy vagy szá­razság miatt nem tehettek eleget kötelességüknek. Velük szemben rugalmasnak kellett volna lenni. És én kijelentem, hogy mi a velük szemben elkövetett hibákat tőlünk telhetőleg jóvátesszük. Másként az történhet, hogy a néphatóságok el­veszítik a bizalmat, amit a nép ma tanúsít irántuk. Kijelentjük, hogy minden elkövetett hibát kijavítunk és azon igyekszünk, hogy napról­­napra kevesebb legyen. És ti, tár­saim és társnőim a felszabadító há­borúból, segítsetek nekünk ebben a munkában (készségesen). Mondtam már, hogy előfordultak szabálytalanságok a harcosok hoz­zátartozóival szemben is. Megtör­tént, hogy mondjuk egy kozarni asszonytól, aki a háborúban elvesz­törekszik, hogy megzavarja a béke­­szerető népek erőfeszítéseit a há­borús sebek behegesztésében, a harc­ban a romokkal és pusztasággal és a munkában az igazi demokrácia ki­építésére. Ebben a helyzetben a nép­­felszabadító háború harcosainak és résztvevőinek szövetségére az a fel­adat hárul, hogy széleskörű tevé­kenységet fejtsen ki a harcban a fa­sizmus és a béke minden bujkáló vagy nyílt ellensége ellen. Fejlesz­­sze ki tevékenységét a békeszerető népek testvéri együttműködésére, elsősorban a szláv népekkel, élükön a Szovjet Szövetséggel: népeink leg­nagyobb barátjával és védelmező­jével. Az előadást követő vitában min­den vidék delegátusa felszólalt, Vaj­daság nevében Momcsilovics Lyubo­­mir beszélt. Kiemelte: a Vajdaság mint többnemzetisé­­gű vidék számára a szövetség kü­lön jelentősége, hogy a résztvevők a szövetségben méltó harcot foly­tatnak minden népünk testvériségé­nek és egységének még szilárdabb kiépítésért. A vita lezártával megválasztották a szövetség főbizottságát végre­hajtó bizottságát és plénumát. El­nöknek nagy lelkesedéssel Tito marsall, alelnökieknek Kardely Ed­­vardot, Gosnyák Ivánt és Pucár Gyúrót, titkároknak Rankovics Alekszandart és Karabegovics Osz­­man­t, pénztárn­­oknak Peruijesics Milet választották meg, tette férjeit és gyermekével magá­ra maradt, elvették még a megma­radt kevés gabonáját is, habár tud­hatnék jól, hogy ezt az asszonyt és gyermekét nem hagyjuk éhen­­halni és utóbb ki kell adni neki a szükséges élelmiszert. Minek elven­ni, amikor úgyis vissza kell adni? Mindjárt meg kellett volna hagyni neki. Társaim és társnőim, nem kell attól félnünk, hogy bárki is éhen­­hal nálunk. Lehet, hogy több tesz a kukoricakenyér, mint a búzake­­nyér, de kenyér lesz. Ti tehát igye­kezzetek a Népfronton belül mos­tani munkátokban megteremteni azt a helyes közösségi viszonyt és a gondoskodást a legközelebbiek­­ről, mi pedig majd igyekszünk tel­jesíteni kötelességünket (Helyeslés) Társaim és társnőim! Ez a szer­vezet azért jött létre, hogy a fel­szabadító háború harcosai még szo­rosabb kapcsolatba kerüljenek egy­mással és szervezetükön keresztül érvényesítsék jogaikat. Ennek a szervezetnek azonban még egy óriási feladat van. Nem akarok részletekbe bocsátkozni. Tudjátok, hogy harcosaink a há­borúban megacélosodtak, kitanul­ták a harci ügyességet és tudásu­kat most át kell adniok az ifjabb nemzedékeknek is. Erről nem aka­rok most bővebben beszélni, mert majd meghalljátok más alkalom­mal De hangoztatni kívánom, hogy a számításom szerint kétmilliónál is több taggal rendelkező szerveze­tünk eggyel több bizonyítéka an­nak, hogy ha bárki bármikor és bármilyen céllal veszélyeztetné füg­getlenségünket és harcaink vívmá­nyait, ez nem sikerülhet neki és ha mégis kísérletet tenne, olyan ke­mény sziklába üti a fejét, hogy nemcsak a foga törik bele, hanem a fejét is otthagyja. (Lelkes, viha­ros helyeslés). Tudjátok meg te­hát, hogy nem közönséges szerve­zet tagjai vagytok, hanem harcos szervezet tagjai és minden háború­ban tanúsított lelkesedésteket bele­viszitek a békés építésbe is, sőt, ha kell, mindenkor készek lesztek, hogy ismét fegyvert ragadjatok és harcoljatok. Van hadseregünk, ki­tűnő hadsereg. Büszkék lehetünk reá, mert napról-napra mind töké­letesebbé válik. Egyre erősebb vas­­pöröly. De nem áll egyedül. Egész népünk kész, hogy ha kell, ha egy­szer sor kerül erre, valaki megtá­mad és veszélyezteti szabadságun­kat, államunkat, mindenét odaadja. Szervezetetek feladata tehát az lesz, hogy ültesse az ifjú nemzedékek szívébe és terjessze a hősiesség, a lelkesedés, a lelkesültség, áldozat­­készség és annak a kézségnek szel­lemét, hogy a legnagyobb áldoza­tot is meghozzuk. Az első szerbiai offenzivából a második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hete­dik offenzivából, továbbá a Szerém­­ségi Frontból és egész sor más csatából a példákat tárjuk fel min­den részletükben népeink előtt. Ifjúságunk nagyszerű és mi büsz­kék lehetünk reá. Helyesen mon­dotta itt az ifjúság képviselője, hogy azok az ifjak, akik — ifjú­ságuk, vagy más akadályok miatt — nem részesültek abban a meg­tiszteltetésben, hogy a Népfelszaba­­dító Hadsereg soraiban harcoljanak, most munkájukkal pótolják a mu­lasztottakat. Ifjúságunk hőstettei a munkában bizonyítják, hogy ez így van. És ez az ifjúság, társaim és társnőim, ha átültetitek lelkébe a határtalan szeretetet és a háború­ban szerzett tudást, olyan hadsereg lesz, amihez hasonlót nem igen ta­láltak a Szovjet Hadseregen kívül. Neveljétek ifjúságunkat ebben a hő­si szellemben, hogy méltó utódai le­gyenek azoknak, akik harcoltak és életüket adták azért, amink ma van. Amikor arról beszélek, hogy fel­­készülteknek kell lennünk, ez nem jelenti azt, hogy holnap már had­ba szállunk. Ez csak azt jelenti, hogy jó felkészülten ásni, mert ez­zel elhárítjuk a háborús veszélyt. Az imperializmus hiénaként lesi, hol juthat olcsó zsákmányhoz, hol va­lósíthatja meg legolcsóbban terve­it. Nem akar maga vérezni, hanem másokat akar felhasználni. Én azon­ban azt hiszem, hogy a világ de­mokratikus elemei ma olyan erő­sek, hogy az imperialisták nem egy­könnyen valósíthatják meg szándé­kukat, vagyis azt ,hogy új világhá­borút kezdjenek. A kihívások azon­ban lehetségesek. És ezekre a kihí­vásokra könnyebben sor kerül ott, ahol a nép gyenge. Miért háborúz­nak az imperialisták mondjuk a gyarmatokon? Vegyük például Hol­landiát, amelyet Hitler úgyszólván eltörölt a föld színéről és most ma­ga is irtja a fegyvertelen népet In­donéziában. Világos, hogy az im­perializmus arra halad, ahol nem ütközik nagyobb ellenállásba. A ré­gi Jugoszlávia félig gyarmat volt és az imperializmus könnyen elbánt vele. Az új Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság azonban szilárd ala­pokon nyugszik. Az imperialisták tudják, hogy népeink egységesek és ebben a Jugoszláviában többé nem teremthetik meg ötödik hadoszlo­pukat, ahogyan azt Hitler, Mussolini és mások tették. Tudják, hogy az új Jugoszláviában egységes szellem és készség uralkodik, hogy minden áron szembeszálljon bárkivel, aki szabadságunkra és függetlenségünk­re merne törni.. (Hosszas, viharos helyeslés) Ezért vádol bennünket az imper­ializmus, ezért vádolnak ben­nünket az imperialista érdekcsopor­tok azzal, hogy állítólag mi veszé­lyeztetünk bárkit is. Ez az imperia­listák ismert módszere úgy, ahogyan a mesében a farkas szidja a bárányt hogy zavarossá teszi a vizét, habár a bárány lejjebb áll. Vádat emelnek ellenük és a vádlottak padjára akarnak ültetni bennünket, mert állítólag beavatkozunk a görög ügyekbe, állítólag támogatjuk — az általunk különben nagyon nagy­ra becsült — görög népet harcá­ban. És ki az, aki a valóságban be­avatkozik a görög ügyekbe? Ki jött oda? Angol csapatok jöttek, Scobey jött. Kik gyilkolták Athén utcáin a harcosokat, akik pedig Hitler és a hitleri érdekcsoportok ellen harcoltak? Az angol csapatok. Amikor azután kitűnt, hogy nem va­lósítják meg szándékukat, akkor jöttek az amerikaiak a dollárral. Ok (Folytatás a második oldalon) Tito marsai beszéde Tito marsai, Kardely Edvard ás Gyilasz Milovan a kongresszuson IV. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM | NOVISZÁD. CSÜTÖRTÖK, 1947. OKTÓBER 2.­­| ARA 2 DINAR

Next