Magyar Szó, 1949. július (6. évfolyam, 154-180. szám)

1949-07-01 / 154. szám

VI. ÉVFOLYAM, 154. (1402.) SZÁM NOVISZAD, PÉNTEK, 1949 JULIUS 1 Megszervezni a Harmadik tervevünkben a tégla­gyártásnak azok közé a termelési ágak közé kell tartoznia, amelyek­nek kiterjedtségüknél, jellegüknél és szükségességüknél fogva száz százalékban el kell végezniök feladataikat. Legfelsőbb párt-, ál­lami és gazdasági vezetőink már több izben kiemelték ezt a tényt, éspedig azért, mert általában az épí­tőanyag előállítása, de különösen a téglagyártás nagyjelentőségű abból a szempontból, hogy teljes mérték­ben kielégíthessük a szükségleteket a különféle objektumok építésében, mind a gyáriparban, mind pedig az új településeken és mezőgazdasági birtokokon foly­ó építkezések terén, a termelő parasztszövetkezetek gaz­dasá­gi és egyéb épületeinek és más fontos objektumoknak az épí­tése tekintetében. Hogy mennyire fontos, hogy a téglagyáraknak rend­kívüli és teljes figyelmet szentel­jünk, azzal kapcsolatban elegendő hangsúlyozni, hogy a téglagyártás tervének nem teljesítése feltétlenül maga után vonja azt is, hogy rész­ben nem valósul meg az alapvető beruházások terve. Ez a tény pedig még számos más­ jelenséget von ma­g után, amelyek ha bekövet­kez­­ő, az­ egész vonalon gátolják és lassítják­ a feladatok elvégzését, a felszerelések és általában a kapa­citások befejezése tekintetében. . Amit eddig mondtunk, az elegen­­ahhoz, hogy téglagyári igazgató­­i , de különösen a városokbeli, vagy járásokbeli közgazdasági veze­tője megértsék,­­hogy erőfeszítésük és felelősségük szorosan és közvet­lenül összefügg ennek az olyan fontos feladatnak a végrehajtásá­ul- téglagyáraink tervének meg­­­v -posztásával. A tégl­agy­árak terme­­-■ési tervének nem teljesítését leg­gyakrabban azzal indokolják, hogy nincs elég munkás, vagy pedig a rossz idő miatt nem lehetett dolgoz­ni. Ha azonban alaposan megvizs­gálj­uk a téglagyárakban dolgozó munkások létszámát, s tekintetbe vesszük az esős napokat is, akkor egészen ellenkező következtetésre jutunk a májusi és júniusi terv tel­jesítése tekintetében. Ugyanis éppen az a tény, hogy »nincs elég mun­kás«, s az esőre vonatkozó kifogá­sok arra a keresztül-kasul káros és tevés vonalra vezetik közgazdasági vezetőinket a városokban és járá­­sokban, valamint a téglagyári igaz­gatókat, hogy ezzel a tárgyl nshoz­­(amely részben valóban fenn a!, nem mindig és nem m­inde­­nütt) leplezzék minden egyéb gyen­geségüket is, amelyeket ők maguk aki­or nem vesznek észre, mert abba­n a meggyőződésben élnek, hogy minden tőlük telhetőt megtet­tek. Ezáltal már eleve lefegyverzik­agukat, s éppen ezért nem töre­­kednek arra, hogy minden erejű­­­t latba vessék, hogy mindent meg na.kV‰uIS*í’ nemcsak azt, amit bir­­tetni ,nem mindent, amit meg kell Leggyakrabban főleg a szer­döm‘.'v5y°rltresésrek és a nenk­ör5-lavvírfi^v5 okai annak, hogy tég­­leznapol­­ „nem tdjesitik a napi, i „ ‘ havi termelési terveket. a napi és tíznapos ter­tókban mXet nem ,ehet SZAZ száz,_ ntev mindun ftani, ha erre ninCS munk^ Z i SZükséges adottság: a­z ónban * S 3 ,SzéP is Tény a­­a meglévő adottság­ul tépr!a"yA'ra'k megvan) t­uisitef niök is kell, sőt tuti-f teljesite­norma szerinti, nap, és ÖJJ?\f. 5SS5S*AASf*. S*a: Munkaközösség: felkészül ^ s”‘«^ke, tesz a kitűzött Waffok ^alósitásftért. Éppen’* vev?;» mun­ka eWfrte,en megszer­­len fPn­kl * 3 munkaközösség elégte­tésekP^7,t''se arra’ hosry erfifeszi­­ft tegyen, — volt eddig az teljesft^tAv hocry sok helyen nem­ adatokat^ 3 napi tizsnapos fek . tanúskodnak a következő nénón ál megszerve­zésének példája világosan, kifejezés­re jut a napi és tíznapos tervek megvalósítása tekintetében azokban ,­ a téglagyárakban, amelyek — ha­bár kevesebb munkással dolgoznak mint amennyire a terv szerint szük­ségük van,­­ mégis megvalósítják, sőt túlszárnyalják napi és tíznapos feladataikat. Május harmadik har­madában és június első harmadában Pancsevó 117 százalékban, Bácska­­palánka 111, Bélacrgva 164, Zrenya­­rin pedig 91 százalékban teljesítet­te tervét, habár 20 százalékkal ke­vesebb munkásuk van, mint am­eny­­nyire szükségük volna. Ezzel szem­ben a k­kindai téglagyár, amelyben megvan a szükséges számú mun­kás, június első harmadában mind­össze 65 százalékban teljesítette ter­vét A kikindai járási népbizottság téglagyáraiban pedig 17 százalék­kal kevesebb munkás van, mint kel­lene, tervüket azonban mindössze 45 százalékban valósítják meg. A noviszádi téglagyár, amelyben 20 százalékkal kevesebb munkás van mint amennyi szükséges, csak 58 százalékban teljesíti tervét (a má­jusi harmadik harmad és a júniusi első harmad átlagát számítva). Hang­súlyozni kell még azt is, hogy a no­viszádi téglagyárnak nagy létszámú vezető appa­rtusa van, s az igaz­gatóval együtt pontosan tíz alkal­mazott jut 100 munkásra, s a gyár májusban és júniusban összesen csak 35 százalékban teljesítette tervét. Egyes helységekben a terv megva­lósításának általános százalékszámát részben lerontják egyes teljesen rossz téglagyárak, amelyek azáltal, hogy nem teljesítik tervüket, so­kat rontanak a megvalósítás általá­nos százalékszámán. Ez azonban nem vonatkozik sem Kikinda váro­sára, sem Noviszádra, amelyekben mindössze két-két üzem van. Ugyan­így az esős idő sem elfogadható ok, mert más téglagyárak munkáját is akadályozta az eső. Mit kell tennünk a terv megvaló­sításáért folyó harcban? Tudjuk, hogy a tervszerű termelés szükség­szerűen megköveteli, hogy megszer­vezzük a munkát, elősegítsük és el­lenőrizzük elvégzését, mert ellen­kező esetben nem tehetünk eleget kötelezettségeinknek. E szerint az évi termelési tervet, amely negyed­évi, havi és tíznapos tervekre osz­lik, a téglagyáraknak irányító te­vékenységük és ellenőrzésük sikere érdekében még napi feladatokra is tagolniuk kell. Az így tagolt fel­adatokat külön-külön naponként össze kell hasonlítani­ azzal a mun­kaerővel, amelynek el kell végeznie őket, az egész munkaközösséggel ismertetni kell nemcsak a feladat nagyságát, hanem minden adottsá­got is, amelyek között a feladatot el kell végezni. A napi tervet a fel­adat végrehajtásában résztvevő mun­kaerő tekintetbevétele alapján kell kitűzni. Egyrészt tekintetbe kell venni a meghatározott feladatokat, amelyeket a terv tűz ki egy meg­határozott napra, másrészt pedig te­kintetbe kell venni a munkaközös­séget is, amelynek az a hivatása, hogy harcot folytasson e feladatok megvalósításáért Az egész tervet nem lehet úgy lefektetni, hogy 29 ember végezze el azt, amit 40 em­bernek kellene elvégeznie. Nem, ez téves számadás volna. Azonban úgy kell lefektetni a napi tervet, hogy ez a 20 ember a lehető legnagyobb mértékben megvalósítsa, éppen any­­nyira,­ ahogyan ezt a normh­ozott munkákra vonatkozó előírások elő­irányozzák, nem pedig azon a vo­nalon haladni, hogy ne tudjuk azt sem, várjon azok, akik ezen a na­pon részt vettek a munkában, meg­valósít­ottá­k-e vagy sem azt, amit megvalósíthattak, márpedig ez meg­történik mindenütt, ahol a napi munkát „a véletlenre bízzák, ahol nem törődnek az átgondolt és szer­vezett munkával Mit kell tehát feltétlen tennünk? Az egész munkaközösséggel együtt meg kell tárgyalni a munkamegbí­­zások tervét, helyesen csoportosí­tani kell az embereket, hogy min­den munkást az igazi helyére állít­­sunk. Nem­ szabad szem elől tépesz­teni azokat a mindennapos nehézsé­geket, amelyek felmerülnek, mint például az eső, a munkacsoport egy egy tagjának betegsége, az élelmi­szerek előteremtése­­és elkészítése az egész munkaközösség számára stb. Az így megszabott napi fela­datok alapján a brigádrendszer ke­retében az asztalok szerint csopor­tokat kell szervezni, amelyek az e­­gyes csoportok (asztalok), valamint az egyes helyi téglagyárak közötti verseny útján öntudatosan, szerve­zetten és fegyelmezetten harcolnak a tervfeladatok teljesítéséért, állandó gondot kell fordítani ar­ra, hogy a munkaközösséget ellás­suk mindazzal, amire a zavartalan munka érdekében szüksége van, így szerszámmal, talicskával, formákkal, asztalokkal, homokkal, s a szerszá­mokat rendszeresen javítani kell. ügyelni kell arra is, hogy a munka­­közösség tagjainak ne okozzon gon­dot a jegyre járó kenyér, hús, zsír, textil és egyéb áru kiváltása. Meg kell szervezni még azt is, hogy a vizet is a munkások helyébe vigyék a munkahelyre, hogy mint minden egyéb, ez is kezüknél legyen, éppen ott, ahol dolgoznak, hogy ma kell­jen erre is az értékes időt veszte­getniük. Minderről a téglagyár vezetősé­gének, a téglagyár pártszervezeté­nek és szakszervezeti vezetőségé­nek, valamint a brigádban vagy a csoportban konkrétan a feladatok­kal megbízott elvtársaknak kell tö­rődniük A placcokon dolgozó mun­kacsoportoknak, azoknak akik a nyers téglát és cserepet készítik, a be- és kirakást végző csoportok­nak, a nyersáru gépi kidolgozásán dolgozó munkaközösségeknek és e­­gyéb segédmunkaerőknek csak e­­gyetlen dologgal kell törődniük, és­pedig azzal, hogy minél jobban és minél gyorsabban megvalósítsák a napi feladatot. Állandó harcot kell folytatni azért, hogy előteremtsük a még szükséges számú munkást, hogy a téglagyárak munkájába be­kapcsoljuk a termelő parasztszövet­kezetek munkaerő-feleslegét, vala­mint a Népfront és a szakszerveze­tek önkéntes munkaerejét. A gépi erővel dolgozó téglagyárak munká­ját kötelezően két váltásra kell be­osztani. Ahol ilyen szervezetten fű­zik a feladatokat, ahol nagy fi­gyelmet fordítanak megvalósításuk­ra, ott a vezetőség naponként meg­nyilvánuló segítsége és ellenőrzése útján, a brigádok munkájának pon­tos nyilvántartása útján, minden tár­gyi nehézség ellenére is lehetővé válik a terv megvalósítása, sőt túl­szárnyalása. Baki Ferenc a téglagyártásban ARA 2 DINAR Tito marsal fogadta a trieszti jugoszláv övezet népének küldöttségét Brioniból jelentik: Joszip Broz Ti­to marsai, szövetségi miniszterelnök ma délelőtt Broniban, Edvard Kar­­dely miniszterelnökhelyettes-külügy­­miniszter társaságában, fogadta Tri­eszt szabadtéridét jugoszláv meg­szállási övezetének néph­atósági, párt és tömegszervezeti küldöttsé­gét. A küldöttség nevében Marko Le­­nac ezredes, a trieszti szabadterület jugoszláv katonai parancsnokságá­nak főnöke, Julije Bertram, a kerü­leti pártvezetőség titkára üdvözölte Tito marsalt és tolmácsolta a tri­eszti jugoszláv övezet demokratikus lakosságának üdvözletét. Egyben át­adta a nép ajándékát, egy szép sport motorcsónakot és egy képesalbu­mot, amelynek felvételei az újjáépí­tés és továbbépítés, s általában a jugoszláv kormányzat alatt álló öve­zet fejlődésének legjellegzetesebb mozzanatait és munkaeredményeit ábrázolják. Tito marsai hálás köszönetet mon­dott a küldöttségnek az üdvözletért, az ajándékokért és az iránta tanú­sított figyelmességért. A marsai több mint két órán át elbeszélgetett a kiküldöttekkel. Vidékük népének életéről, problémáiról, továbbá az ál­talános politikai, gazdasági és egyéb kérdésekről. Tito marsal ebédre látta vendégül a küldöttség tagjait. Amikor elbú­csúzott tőlük, ő is és Kardely minisz­terelnökhelyettes is, szívélyes üdvöz­letét küldte a trieszti jugoszláv öve­zet demokratikus lakosságának. Harcban a második félévi terv teljesítéséért Az első félévi terv megvalósításának időszaka lezárult, és a mai nappal megkezdődött a második félévi tervfeladatok teljesítéséért való küzdelem. Ezt a harcot, a második félévi terv teljesítéséért vívott csatát, számtalan munkaközösségünk már jóval előbb megkezdte. Ezek már öt, tíz, tizenöt húsz napja a második tervévben előirányzott termékeket állítják elő. Az utóbbi napokban ismét több dolgozó­ együttes tett eleget első hathónapi feladatának, így például Vajdaságban a határidő előtt megvalósította tervét a szuboticai húsipari kombinátus, a „Szonya Marinkovics“ textilgyár, a ver­sed Duna—Tisza—Duna nagycsatorna igazgatósága stb. Ezek a munkaközös­ségek, akárcsak a Szerb Népköztársaság minden dolgozó­ együttese, újabb egyéni, brigád- és osztálykötelezettséget vállalva, bekapcsolódnak július 7- ének a szerbiai népfelkelés nyolcadik évford"'' ’' a­k tiszteletére indított tíz­napos versenybe. A győztes munkaközi adatlan akarattal, mind­inkább fokozódó munkakramro­­­d­ójukat ezévi termelési tervük megvalósításáért. Teljesítene Tifon, a „Gyúró Gyarcovics“ gyár Június 25-én ünnepélyes keretek között ülte­ meg félévi tervének tel­jesítését a szlavonszki bródi »Gyúró Gyakovics« gép- és vagongyár dol­gozó együttese. A munkaközösség hathónapi termelési feladatát 2 nap­pal a Tito elvtársnak ígért nap előtt megvalósította. A munkagyőzelem alkálikéiból a legjobb k­­unkacsoportok­nak átad­ták a vándorzászlót és 491 dolgozót, összesen 759.400 dinárral megjutal­maztak teljesítményéért. Az ünnepélyről üdvözlő táviratot küldtek a Központi Párt­vezetőség­­nek, Tito elvtársnak, Horvátország Kommunista Pártja Központi Veze­tőségének és a nehézipar miniszteré­nek. MACEDÓNIA GYÁRIPARA ELEGET TETT FELADATÁ­NAK Macedónia köztár­sasági jellegű gyáriparának munka­közössége há­rom nappal a kitűzött határidő előtt szintén telj­esítette félévi ter­vét.. A Macedón Népköztársaság munkásosztálya odaa­dó tevékenysé­gével és a köztársaság ötödik év­fordulóján­.. ..„ítéletére rendezett versenyben elért kimagasló teljesít­ményével tettekben mutatta meg, mennyire alaptalanok a Pártunkra és hazánkra zúdított rágalmak és hazugságok. Termelési tervük teljesítéséiben a legjobb eredményt a faipari munka­­közösségek érti­k el, 144 százaék­­ban teljesítve félévi t érvüket HAT NAPPAL A HATÁRIDŐ ELŐ­TT A szkopljei »Tito« fémművek dolgozó együttese öt nappal ezelőtt megvalósította hathón­api termelési tervét. A fémművek dolgozói hat nappal a kitűzött határidő előtt ér­tékben és mennyiségben egyaránt teljesítették félévi tervüket. Ez alkalomból ünnepi értekezle­tet tartottak, amelyen részt vett Naum Naumovszki, Macedónia Kommunista Pártja Központi Ve­zetősége Politikai Bizottságának tagja és Bogo Kuzmanovszki, a Ma­cedón Népköztársaság munkaügyi minisztere. A győzelmét megütő munkaközösség kötelezettséget, vál­lalt, hogy ezévi tervét 15 nappal a határidő előtt megvalósítja. Az ün­nepségén 26 dolgozót roh­ama mun­kássá avattak. ” A munkaközösség táva­­­dött a JKP Központi Vezetőségéinek, amelyben élesen kikelt az ellen, hogy a külügyminiszterek tanácsa elvetette igazságos követeléseinket Ausztriával szemben. SZERBIA GYÁRIPARA MEG­VALÓSÍTOTTA FELADATÁT A Szerb Népköztársaság köztár­sasági jellegű gyáriparának dolgo­zói értékben hat nappal a kitűzött határidő előtt teljesítették félévi termelési tervüket.. HORVÁTORSZÁG SELYEM­IPARA IS GYŐZÖTT A zágrábi selyem­gyár dolgozó együttese tegnapelőtt délután meg­valósította félévi feladatát. Horvát­ország többi selyemigyára már jóval előbb teljesítette hathónapi felada­tát, úgyhogy a zágrábi selyemgyár győzelmével a Horvát Népköztár­saság egész selyemipara második hathónapi tervének teljesítéséiért termel. SZLOVÉNIA ÉLELMISZER­­IPARA ELEGET TETT FEL­ADATÁNAK Szlovénia élelmiszeriipari üzemei­nek munkaközössége 11 nappal a megszabott határidő előtt teljesítet­te félévi termelési tervét. A BECSEI JÁRÁSI NÉPBIZOTT­SÁG HELYI KÖZLEKEDÉSI IGAZGAT­ÓS­ÁGA TELJESÍ­TETTE FÉLÉVI TERVÉT A becsei járási népbizottság helyi közlekedési igazgatósága 133 szá­­zalékban megvalósította félévi ter­vét. Az igazgatóság hat hónap alatt 3 százalékos gépolaj- és 23 száza­­­lékos benzinmegtakarítást ért el. (Sz. J.) DECEMBER 15-ÉIG TELJE­SÍTI EZÉVI TERVÉT Az adai »Potiszje« fémipari üzem dolgozó­együttese tegnap délelőtt 9 órakor munkagyőzelmet ünnepelt. A szerszám,gépgyár munkaközössége ekkor tért át a második félévi terv teljesítésére. A hathónapi feladat megvalósítása alkalmából rendezett ünnepélyen a dolgozó együttes kö­telezettséget vállalt,, hogy ezévi termelési tervét december 15-éig teljesíti. (Sz. L.) Érd­ős­sége A »STORE« VASMŰVEK DOL­­GOZÓINAK GYŐZELME A »Store« vasművek munkaközös­sége június 26-án megvalósította hathónapi termelési feladatát. Ez a siker a dolgozók példás, odaadó munkájának eredménye. A vasmű­vek dolgozói, tervük teljesítéséért küzdve, mindig szem előtt tartották, hogy a vaskohászati üzemek ver­senyét ők kezdeményezték és ezért kötelessé­gük győzelmet is aratni A terv megvalósítása alkalmaiból rendezett ünnepségen 100 roham­­munkást és újítót avatott a vasmű­vek munkaközössége.

Next