Magyar Szó, 1952. szeptember (9. évfolyam, 209-234. szám)
1952-09-18 / 223. szám
• A^^áSjtSWISWSt't»'«« ■: CáBiSl, A FA 9I2!Jrn 9SA — SZABADSÁG A VÍPNEK! !?»* .ÖR’í te Nincs különbség a magyarországi, romániai és a többi tájékoztatóirodás között —ssoniona Farkas Nándor Moravicán, a kaaimsrisetüli nyilt pártértekezleten dig föülönböző tanfolyamokat szervezett. Mindezek az eredményeik a pártszervezet eredményei is. A beszámoló utáni vitában felszólalt Farkas Nándor, a tartományi pártvezetőség tagja is. Farkas elvtárs beszédében vázolta mindazokat a történelmi eseményeket, amelyek a két Kongresszus közötti időszakban megtörténtek. Hangsúlyozta, hogy ebbenaz időszakban sikerült megőriznünk függetlenségünket és szabadságunkat, gazdaságilag megerősödtünk, népeink testvérisége-egysége pedig tovább acélosodott. Farkas Nándor elvtáns a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a párttagoknak bővíteniök kell tudásukat, állandóan tanulniok kell, hogy taníthassanak. Fontos, hogy a falusi pártszervezetek a falu szocialista átalakításáért vívott harc közepette időt találjanak a szocialista kultúra fejlesztésére, s önmaguk kiképzésére, mert csak oly módon lehet leküzdeni a különböző tévhiteket. , A tájékoztatóskodások provokációiról és kihívásairól beszélve elmondotta, hogy nincs különbség a magyarországi, romániai és a többi tájékoztatóirodás között, mert valamennyien az orosz bürokraták hűt kiszolgálói. Valamennyien ellenségesen viselkednek népeinkkel szemA MORAVICAI szövetkezeti otthon nagytermében mintegy 500 párttag és pártonkívüli jött össze, hogy részt vegyen a helybeli pártszervezet kongresszus előtti nyílt pártértermezletén. A moravicai pártszervezet munkájáról Lakatos István titkár számolt be. Beszámolójából kitűnt, hogy az V. és VI. Pártkongresszus közötti, időszakiban a helyibeli pártszervezet a tömegszervezetekkel karöltve derekasan kivette részét az építőmunkában. A fronttagok népfürdőt, sportstadiont építettek, az ifjúsági szervezet több mint ezer tagja résztvett a kulcsjellegű objektumok épításében, az AFZepe-ben, éppen ezért — ha netalán megtámadnának bennünket — egyformán harcolnánk minden betolakodóval, legyen az magyarországi, romániai, vagy bulgáriai, hogy megvédjük szocialista hazánkat. Az értekezleten végül 19 katonidözitet választottak a járást pártértekezletre. B. I. Százmillióval többet a közösségnek • Pártértekezlet a „Szonya Marinkovics“ gyárban IGEN, százmillió dinárral többet adott a noviszádi »Szonya Marinkovics« textilüzem a társadalmi hozzájárulásba, mint amennyit tervezett! S ennek a hangulata a serény dolgozók büszkesége volt érezhető a napokban az üzemi tanácsteremben a »Szonya Marinkovics« munkaközösségének nyílt pártértekezletén. S ugyanolyan büszkeséggel hangzott el az is, hogy nemrég 11 millió dinárt osztott szét az üzem a munkaközösség tagjainak. A magas öntudatról beszélnek ezek a számok, arról, hogy a munkaközösség tudja értékelni az önigazgatást, és arról is, hogy a Párt szelleme minden munkahelyen áthatja az embereket. Minden időben, s minden helyen érezhető voltebben az üzemben, hogy a pártszervezet élénken részt vesz az üzemi problémák megoldásában és egyúttal éberen figyel az eseményekre. A vitában szó volt a termelés problémáiról is. Kovács András — aki különben találmányával évente 6 millió dinárt takarít meg az üzemnek — újabb anyagmegtakarítási javaslatot tett. Az új javaslat szerint havonta 240 ezer dinárt takarít meg a munkaközösség, ha bevezeti a tanácsolt változásokat. Általában véve nagyszerűen sikerült a pártértekezlet a »Szonya Marinkovics« üzemben. Igazi munkamegbeszélés volt ez s a munkaközösség tagjai egymás után jelentkeztek szólásra, hogy bíráljanak, vagy újabb javaslatot tegyenek a munkaverseny fokozására, amelyet a VI. Pártkongresszus tiszteletére rendeztek. 230 millió dinár kölcsön szűkebb Szerbia szövetkezeteinek Szerbia földműves szövetkezeteinek szövetsége megbeszélést tartott a járási szövetkezeti szövetségek vezetőivel A szerbiai földműves szövetkezetek szövetsége a napokban tanácskozást tartott, amelyen részt vettek a járási szövetkezetek szövetségének képviselői is. Ezen a megbeszélésen a többi között megtárgyalták, hogyan segítenek a szárazságsújtotta szövetkezeteknek. A szárazság különösen Jablanicán és Piroton okozott nagy károkat, és így az állatállomány fenntartása komoly gondot okoz a szövetkezeteiének. Azért ezekben a járásokban nagy a jószágkínálat. Uzsicén a szarvasmarhénak kilója 25—30 dinár. Azonkívül az is megnehezíti a helyzetet, hogy Valjevó környékén megjelent a szárkukac és ezért a tavalyi kukoricaszár több mint 90 százalékát el kell égetni, vagy gyorsan felhasználni. Továbbá, a tanácskozáson arról is döntést hoztak, hogy melyik járásnak mennyi kölcsönt adnak, így a szűkebb Szerbia területén több mint 230 millió dinár kölcsönt kaptak a szövetkezetek. Az értekezleten a járás képviselői kikeltek egyes vállalatok ellen, amelyek kihasználják a szárazság okozta nehézségeket és felemelik a takarmányhulladékok árát, így a többi között a cukorgyár felemelte a répaszelet érát. A tanácskozáson azután megtárgyalták a járási szövetkezeti szövetségek munkáját, főleg sokat vitatkoztak a revizorok és könyvelők munkájáról. AZ ELSŐ szlovén brigádok megalakulásának tizedik évfordulóján Tito elvtárs 250000 ember előtt beszélt Dolenyszka Toplicán Tito marsa! részvéttávirata dr. Ramovs halála alkalmából Dr. Ramovs, a szlovén tudományos művészeti akadémia elnökének halála alkalmából Tito elvtáns részvéttáviratot küldött dr. Bozsidar Lovricsnak, az akadémia alelnökének. »Kérem az akadémia tagjait és önt, hogy fogadják őszinte részvétnyilvánításomat dr. Franc Ramovs, a tudomány és művészeti akadémia elnökének váratlan halála alkalmából. Joszip Broz Tito Bucsulátogatás Tito marsalnát Beográdból jelentik: Joszip Broz Tito, szövetségi miniszterelnök és Jugoszlávia marsalja tegnap 17 órakor búcsúlátogatáson fogadta Francisco Havié Canossa volt argentin rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, aki távozik hazánkból. ra. pic«, brit Elei brit hőldymíniszter tegnap megtiltoott Beográdba Edvárd Kardely és Alekszandar Rankovics üdvözölték az érkező vendéget Beográdból jelentik: Edem angol külügyminiszter tegnap délután különgépen a hatai meghívására meglátogassa Jugoszláviát. A jugoszláv kormány nevében Edvard Kardely külügyminiszter és Alekszandar Ranjkovics belügyminiszter üdvözölték a vendéget. A fogadáson jugoszláv résziül Petar Sztambolics, a Szerb NK miniszterelnöke, Veljko Vlahovics külügyminiszterhelyettes, dr. Ales Bebler külügyi államtitkár, dr. Jozse Brilej Jugoszlávia londoni nagykövete, Gyurica Joskics Beográd népbizottságának elnöke, Jaksó Petrics külügyi osztályfőnök, dr. Szlaven Szmodlaka protokolfőnök, Gyúró Loncsarevics vezérőrnagy és Bubany, a légi haderők tábornoka vettek részt, továbbá Ivo Mallet, Nagybritannia beográdinagykövete a követség személyzetével, George Allen amerikai és Philiphs Baudet francia nagykövet, a diplomáciai kar képviselői, valamint nagyszámú hazai és külföldi újságíró. Az angol és jugoszláv himnusz elhangzása után Eden külügyminiszter Alekszandar Ramkovics kíséretében elvonult a légierők díszszázada előtt. Miután megismerkedett a jelenlévőkkel, Eden az Első ízben látogatok Beográdba. Örülök, hogy az önök kormányának vendégeként fővárosukba jöhettem. Várom a Tito marsallal és munkatársaival való találkozást, amelyen a világhelyzetről és sok olyan kérdésről tárgyalunk, amelyekhez országaink közös érdeke fűződik. Háborúban és békében népeink kölcsönös rokonszenvének és közös erőfeszítésének hosszú történelmét, látjuk. 1914-ben és 1941-ben közösen helyezkedtünk szembe az agresszorral, aki uralkodni kívánt kontinensünk felett. Közösen arattunk győzelmet. Ma közösen dolgozva sokat segíthetünk abban, hogy az igazságot biztosítsuk és megvédjük a világbékét, amelyet a szabad népek oly forrón óhajtanak.« Tegnap, 17.30 órakor Eden angol külügyminiszter Ivo Mailet angol nagykövet kíséretében tisztelgő látogatást tett Edvard Kardely jugoszláv külügyminiszternél. Később Edvard Kardely dr. Jozse Brilej kíséretében viszonozta a látogatást. Edvard Kardely külügyminiszter tegnap este zártkörű vacsorát adott Eden brit külügyminiszter tiszteletére. nicai repülőtérre érkezett, következő rádiónyilatkozatát hogy a jugoszláv kormány adta: Eden Traktorvezetői tanfolyam (Bécsi Irázi Robbanás Romániában A szmederevél vagongyár monkaközössége Tito elvtársat feleltek- hrderítenek a VI. Pártkongresszusra A SZMEDEREVÓI »Dragoszlávv Gyargyevács-Gosa« vagongyár párttagjainak és munkaközösségének javaslatára elhatározták, hogy megkérik Tito elvtársat: legyen az üzemi pártszervezet, kiküldötte a VI. Pártkongresszuson. Mint ismeretes Tito elvtárs 1926-ban ebben az üzemben dolgozott és munkási bizalmivá választották. Ebben az időben rendkívül mostoha viszonyok uralkodtak a gyárban, s e miatt Tito elvtárs, mint munkásbizalmi, úgyszólván minden nap összeütközésbe került a gyárigazgatóságiga. A gyárban uralkodó nehéz munkakörülményekről és a külföldi tőke kizsákmányolásáról több cikket irt a »Szervezett munkás« és más munkásújságokiban. Mindemiatt a gyár igazgatósága 1926-ban elbocsátotta Tito elvtársat. A gyárban megtartott ülésről a munkások levelet írtak Tito elvtársnak, amelyben elmondják, hogy az üzemi pártszervezet rendkívül megerősödött, és hogy ma már több mint 400 tagja van. A munkásközösség sikerei — hangsúlyozzák a levélben— bizonyítják azt, hogy az üzemnek a munkások részé- ről történő irányítása helyes elképzelés volt, és hogy ezen az úton még több eredményt lehet elérni. Végül annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy Tito elvtárs elvállalja jelölésüket, és képviseli majda pártszervezetet a VI. Pártkongresszuson. Amint a »Borba« szerkesztősége értesült, Tito elvtárs elvállalta a szmederevói vagongyár munkaközösségének jelölését. Bánáti kiadás 7 Zombori kiadás 6 ^ Horvátországi k. 5 Szuboticai,Top.k.4 ^1 traviszádi kiad. 3 ^ Becsei kiadás 2 ^ Zentai kiadás 1 -nyj.vi- főj» BBHi ★★★