Magyar Szó, 1955. január (12. évfolyam, 1-29. szám)

1955-01-25 / 23. szám

. oldal (37. folytatás) AZ EDDIGIEK TARTALMA: Clay Horey georgiai ültetvényeshez és feleségéhez beállított Lemon Dey prédikátor, s bejelentette, hogy ki akarja űzni a gonoszt a falu népéből. Azzal kezdte, hogy a szobájába cipelte Ilorcyék mulatt szakácsnőjét, férjét lelőtte, aztán a szomszéd Tom pálinkájából alaposan beszeszelt. Amikor megérkezett Clay harmadik felesége, kerítőjévé szegődött, s összehozta volt férjével. Azután kockán elnyerte Dene aranyóráját, Clay autóját, sőt magát Denet is. Clay száz dollárért visszaváltotta ugyan, de addigra Lemon már belekóstolt az asszonyba Vasárnap délután aztán az egész falu ott volt az iskolában a beharangozott prédikáción. — Gyere csak, Tom — kiáltott viszsza Clay — hadd lássuk, mit akar velünk. Tom is felkelt s otthagyta a többit — Ne hadd, hogy a prédikátor rosszra csábítson, Tom — intette Ralph Stone. A körben ülők nagyot nevettek rá. — Könnyen félrevezetik az embert ezek a prédikátorok — mondta az egyik. — Azt hiszem mind egyforma. Valamikor ismertem egy ilyen vándor prédikátort hát az valóságos ördög volt. Clay és Tom Lemon felé tartottak az iskolaudvaron. Az kezeit hátratéve sétált föl-alá gondolatokba merülve Csak akkor vette őket észre, amikor már előtte álltak — Mi a thal prédikátor? — kérdezte Tom __ Diakónussá avatlak benneteket — mondta Lemon ünnepélyesen. — Olyan tisztesség ez, amit nem szabad visszautasítanotok. — De mi lesz a dolgunk? — kérdezte Tom. — Világéletemiben nem voltam ilyesmi. — A diakónusok szedik a perselypénzt s vigyáznak rá, amig át nem adják nekem. — Maga perselypénzre számít, itt? — Igenis — mondta Lemon határozottan. — Minden tisztességes keresztény fizet a papjának — Hát akkor nem jól ismerd Rocky Comfort népét — felelte Tom. — Emiatt panaszkodott az a prédikátor is, aki legutóbb ittjárt. Nem sok ember van itt, akinek pénze van ilyesmire. — Adakoznak ezek, ne félj — nyugtatta meg Lemon. — A nép mindig bőkezű a pap iránt. Majd én gondoskodom róla, ne félj. — Aztán, hogy kell azt csinálni? — kérdezte Clay. — Csak hozzátok be a kalapotokat, és hordjátok körül. — Szóval így, — mondta Clay — most értem, mire gondol. Azt akarja, hogy menjünk körül, s nógassuk a népet, hogy adjanak. Ha kalapról van szó, akkor tudom hogy csinálják. Azt már nem egyszer csináltam. — Nagyszerű — mondta Lemon. — Gyertek hát utánam, s vigyétek korfit a kalapot. Megfordult, sietett fel a lépcsőn. Nem is nézte, hogy követik-e. Amikor beértek, Clay és Tom nem tudták mit kezdjenek Ott álltak hátul, az ajtónál, amíg Lemon a dobogóra nem ért. Intett nekik, hogy közeledjenek. — Most adakozás következik — hirdette ki Lemon. — A diakónusok sorra járják a gyülekezet tagjait. Ezzel leült az asztal mellett, s várta, hogy Tom és Clay megkezdjék a perselyezést az első sor padnál. Azok nem mozdultak. Lemon intett nekik, s odamutatott az első padsor két végéire jobbról-balról, hogy ott kezdjék a gyűjtést. Clay odalépett, s az első asszony öle fölé tartotta kalapját. — Tegyél valamit a kalapba — szólt. Az megrázta a fejét. — Azt mondtam, hogy vess bele valamit — mondta keményen. Az asszony nyakig pirult, de tovább rázta a fejét. Clay megfordult s Lemonra nézett, hogy most mit csináljon. Lemon rámeresztette a szemét az asszonyra egy pillanatig, aztán intett Claynek, hogy folytassa a következőnél. A terem másik sarkában Tom ugyanolyan kínban volt. Clay a második asszonyhoz lépett, s közben visszanézett Mistress Jones-ra, amíg az le nem sütötte arcát szégyenében Igyekezett a legszabályosabban tartani a kalapot, de a második asszony sem mutatott semmi hajlandóságot az adakozásra Clay még neki is lökte a kalapot a mellének, ő azonban megrázta a fejét, s más irányba nézett. — Vess bele valamit — mondta Clay dühösen. — A prédikátort meg kell fizetni a prédikációért. Ez is elpirult, s igyekezett elkerülni Clay tekintetét. — Hát ennek semmi értelme nemra mondta Clay Lemonra tekintve. —■ Még egyetlen lukas centet sem kaptam Lemon ezalatt nyugtalanul fészkelődött a helyén Nem tudott nyugodtan ülni. Végre felkelt s a dobogó szélére állva kinyújtotta a nyakát s Clay fekete kalapjába sandított Egyetlen vasat sem látott benne. — Úgy látszik senki sem ad egy vasat sem — mondta Clay. Tom, ott a terem másik sarkában, több megértésre talált. Már két pénzdarab volt a kalapjában. Csörgette is az ájtatós hívek előtt. Ha ismerőshöz ért, megállt s beszélgetett is vele. Claynek úgy tűnt, hogy nincs semmi értelme továbbcsinálni. Egyetlen centet sem kapott Újra Lemon felé nézett, az meg ismét a fejével intett, hogy menjen a következőhöz. Odalökte a kalapját a következő aszszony álla alá. Az elfordult,, mintha nem látná, hogy ott áll előtte. Clayt ez annyira feldühítette, hogy két-háromszor úgy odacsapta a kalapot az asszony melléhez, mintha darazsat verne agyon. — Azt mondtam, hogy vess bele valamit — mondta keményen. MAGYAR SZÓ A 10. Teljes szívből szerencsét kívántam Marynak. Akkor elmagyaráztam tervemet, hogy a fámon lévő orchideát megszerezhessem. Több hiábavaló kísérteti utáin végre sikerült egy kötelet az ágra dobni. Ráerősítettem a kötelet, ezután Mary egy fatörzs mögé bújva a kötél végiét egy tisztás felé húzta, így eztán az ág nemsokára a kívánt helyre zuhant és csak egyik része akadt fenn a másik fán. Ez azonban nem akadályozhatott meg abban, hogy amikor újra földet értem, kényelmesen ne verjem le az áginak azt a részét amelyen az orchidea nőtt. Tehát már két csokrunk isolt, és rászolgáltunk egy rövid pihenőre. A bozót ös-öze-vissza szurkait és karmolt bennünket ám eszünk ágában sem volt, hogy tevékenységünket abbahagyjuk. Az eredmény lelkesítően hatott és ezért tovább hittettünk. A virágokat becsomagoltuk és újra utat törtünk magunknak. Alig haladtunk ötven métert, amikor egy mély patak meredek partjára értünk. Megmaradhattunk volna az innenső parton ha a túloldalon az egyik fán nem pillantottunk volna meg sok sok gyönyörűszép orchideát. Ellenállhatatlan vágyunk támadt, hogy átjussunk a patakon, de mivel nem látódhattunk keresztül rajta, más utat-módot kellett keresnünk. Egy közeli fáról lelógó liánra akadtam és sikerült ezen a természetesen dékozta kötélen a túlsó partra lendülni. Megtisztítottam a helyet a bozóttól, hogy alkalmas „leszállóhelyet“ teremtsek, aztán visszalendültem az innenső partra, ahol Mary várt rám. Megragadtuk a liánt és ketten együtt átlendültünk a patakon. Az oreh idea vadé sornak nemcsak alkalma nyílik arra, hogy olyan eszközöket vegyen igénybe, amelyeket a városban Tarzan művészete rossz utánzásának tekintenek, hanem gyakran kénytelen ezekhez az évközökhöz folyamodni. Az őserdőben kénytelen az ember így cselekedni, mert a természet erre kényszeríti. A fa amelyen az orchideákat felfedeztük, nem volt éppen nagyon vastag és ezért úgy véltük, legjobb ha egyszerűen kidöntjük. Aznap dús aratásunk volt és kunyhónk valóságos orchidearaktárrá alakult. A raktár egyre nagyobbodott valahányszor visszatértünk sétáinkról a táborba. Noha egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy eladjuk ezeket az értékes növényeket, mégis állapotuk szerint rendeztük az orchideákat. Az egyik oldalra raktuk a teljes virágzásban lévőket a másikra a bimbózókat és végül külön raktuk a már elvirágzottakat, amelyek csak akkor érnek valamit, ha eltesszük őiket a jövő esztendőre. Néhányat a fával együtt vittük a kunyhóba, amelyen nőttek. Másokat leválasztottunk a fatörzsről és más fához kellet kötöznünk őket, hogy érzékeny gyökereik újra megkapaszkodjanak, így kénytelenek elfogadni a változást, amit az ember szab ki rájuk. Ezt egy hónap elmúltával kell megtenni. Az orchideának sem sok napra, sem sok vízre nincs szüksége, hiszen természetes környezetében is alig kap valamit ebből a két éltető elemből: az őserdő bozótja megakadályozza a napsugarak behatolását és ott, ahol az orchidea nő fél évig egyáltalán nem esik az eső. A harmat az egyetlen nedvesség, ami éri. Ezért csak délutánonként vittük a virágokat a napra, és amikor visszavettük a kunyhóba, meglocsoltuk őket. Ez frissen, üdén tartotta őket egész éjszaka. Ha reggel felköltött bennünket ezeknek a rabul ejtett pillangóknak az illata, amelyek miután szájukat nem hagyhatták el, lelküket illatfelhőben sugározták szét nekünk, műkedvelő orchideavadászatának nagy elégtételünkre szolgált, hogy a ved Matto Grossoban a virágok királynőjével játszadozhattunk, anélkül hogy törődnünk kellett azzal, hogy mi az áruk a világ nagyvárosainak a piacán. EGY FOLYÓ A NEVEMET KAPJA Egy reggel végre felnyergeltük öszvéreinket, becsomagoltuk az élelmiszereket és délután elindultunk az első retolt állások irányába. Vanique ezredes, Mary, három kisérő és én kenuban átkeltünk a Rio das Mortes folyón, az öszvérek kénytelenek voltak átúszni. Miután végérvényesen megraktuk az öszvéreket, elindultunk ez őserdőbe vágott, mintegy négy méter széles útán. A folyók és pataikok mentén az őserdő növényzete igen buja és dús, hatalmas fáik nőnek a magasabban fekvő szárazabb helyeken pedig nagy kiterjedésű területeket csak gyér növényzet borít. A nap kíméletlenül és keservesen sütött, de árnyékban nem volt melegebb és kellemetlenebb mint egy napos délután Buenos Airesben. Az egész óriási területet a Rio das Mortes és a Rio Xingu között a vad chavantes indiánok lakják, akik eddig energikusan és sikeresen visszautasították a fehérek minden behatolási kísérletét erre a területre. Ez volt az első eset, hogy eddig eljutottunk anélkül hogy a vadak megtámadtak volna. Amikor egy tisztásra értünk, az erdőszélen egész sor kis kunyhót láttunk. A tisztás közepén, buritipálmák között patak folyt. Ez a körülmény önmagáért beszélt Köztudomású hogy a chavantes indiánok falvai rendszerint magasan fekvő helyeken vannak ahol a száraz évszakban nincs víz és ennek következtében nincsenek vadállatok sem, mert a vízzel együtt visszahúzódnak az őserdőbe. Az indiánok követik az állatokat, és patakok közelében táboroznak, ahol könnyebben elejthetik a táplálékul szolgáló vadat. így maradnak egyegy táborban de ha a vadászzsákmány túl sovány helyet változtatnak. Az esős évszak beköszöntévei — ez szeptemberben van — viszszatérnek az elhagyott falvakba és fél évet ott költenek. Les’’,' fink az öszvérekről és betértünk néhány kunyhóba. Itt fészkelő darázsrajok fogadtak bennünket. A kunyhók az elképzelhető legegyszerűbben épülnek. Másfél méter magas oszlopaikat úgy állíttják fel, hogy felső végükön fakéreggel összeköthetjük, ezért a kunyhók kulp-alakúak. A tartóoszlopokra aztán pálmaleveleket raknak, pálmalevek alkotják a kunyhó falát és telpjét is Hét kunyhó állt félköralakban a tó körül. Nemsokára továbbindultunk és estefelé elértünk a munkatárborba. Közvetlenül a patak pártáén volt a »hálóterem«. A fák között lefeszített függőágyakból állt. Vol a tájborban rögtönzött konyha is, egy Amazonasmenti mesztic működött benne. A személyzet — csupa erőteljes, lelkes fiatalember — hamarosan alvásra készülődött Az őrség parancsnoka lemete' 'tt faágat mutatott és egy k’.Vmri» csutka darabját ami vai kukoricának tűnt. (3. flytatás)—Úgy tetszik, hogy az indárnok nincsenek messze — mondta. — Majd egész éjszaka őrködünk. Az ezredes megkísérelte megnyugtatni — Ez a lelet kétségtelenül érdekes. Viszont ami az éjszakát illeti, nyugodtan adhatunk, mert az indiánoknak az a taktikájuk, hogy csak kora reggel vagy estefelé támadnak, éjszaka soha. Az őrségparancsnok semmit sem felelt, de arckiifevezéséből és a többi fiatal, emberéből ítélve, az ezredes szavai nem hatottak éppen megnyugtatóan. Közvetlenül a tábor mellett káfeszítettük függő ágyainkat és vacsora után nyugovóra készültünk. Mary azonban szomjas volt és megkérdezte hol ihatna vizet. — Ez igen egyszerű — mondta Vanique ezredes és leütött egy fáról lógó liánt Csodál ..ózva néztem rá, mert nem tudtam mi a szándéka, hiszen csak egy száraz lián volt a kezében. Aztán még egy csapért mért rá, és lám, víz folyt ki belőle, akár a vízvezetékből. Mary, aki éppen annyira elcsodálkozott mint én, ezomiát oltotta és végül mindanynyian ittunk, így ismerkedtünk meg a »eipó«-nak nevezett víztartalmú liánna. Minden mellékíz nélküli tiszta vizet tartalmaz és bárrhova szállítható, de csak vízszintes helyzetben, mert ha ferdén tartjuk, a víz önmagától kifolyik belőle. A természet valóban bővelkedik pompás alkotásokban De úgy tűnik, hogy ebben az esetben némileg tévedett, Orchidearaktárunk egyre bővült. Éjszakánként gyakran felköltött kábító illatok Kedd, 1955. I. 25. A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA. Megjelenik naponta. Felelő* szerkesztő R B BAK LÁSZLÓ. Szerkesztőség és Kiadóin vstal NOVISZAD Jorana Gyorgyevicssin. Telefon* szamok: 15—89 15—98 - Bodyószarni* • Nemzeti Bank ttovl««* fiókjánál km - f ng Előfizetési nőnapra MM- napra *78 * hónapra 1*88 dinár.