Magyar Szó, 1958. szeptember (15. évfolyam, 220-244. szám)

1958-09-13 / 230. szám

6. oldal KURUZSLOK Boszniai napló-részlet Hajnal hasadt, amikor felriadtam. Ablakom alatt bősz, fekete bika, Garonya bömbölt, dörömbölt. Kiszabadult a karámból s az udvart övező patakon és élősövényen igyekezett a túloldalra jutni. Szarvával szántotta a földet, türelmetlenül kapált és nyálazott. A tüske már véresre szúrta lebenyét és szügyét, az ág meg letépte kolompját. Az erdőszéli tisztáson tarka tehén gázolt térdig a dús fűben. Nyugtalanul válogatott, kapkodta a fejét és csapkodott farkával. Néha a bikára nézett. Röviden, kérve, csendesen bőgött. Messziről a faluból szürke bika közeledett. Futtában, siettében többször megcsúszott a lejtőn. Amikor biztos talajt érzett, megállt. Szétvetette hátsó lábát, büszkén felemelte deres fejét. Nyakának minden izma megfeszült és harsogott. Teleharsogta az egész völgyet. Visszhangzott az erdő, a hegy! Fogtam a távcsövet és jobban szemügyre vettem. — Szivonya! Musztafa neveltje. Fiatal és vérmes, csak tapasztalatlan. Az idén még nem, de jövőre már párját ritkítja a környéken. Nem lesz ellenfele a viadalon, — gondoltam magamban. Aztán kitértem az udvarra. Sóval kínáltam Garonyát, noha rám se hederített. Nem bántott, de nem is barátkozott, mint máskor. Szép szóval csalogattam, arra sem hallgatott. Kifogytam a türelemből, karót ragadtam és nagy hűhóval, kerülővel, kolompja nélkül kicsaptam a legelőre. Kisebb magaslaton Szivonya is előbukkant a cserjéből. Újra harcra hívott. Garonya felelt. És a két hím dorombolva, erőlködve, hosszú nyújtott nyögéssel, kimérten közeledett egymáshoz ... — Sok viadalt láttam már. Majd megnézem őket jövőre a hivatalos tornán! Garonyának gyerekjáték a féktelen, fiatal bika. Bizonyára elveri fiatal vetélytársát és gazdám, akinek legtöbb haszna lesz a jó hírből, tán meg is jutalmaz ... A harmat már nagy cseppben sziporkázott, pergett a levélen és fűszálon. Gyéren taposott ösvényen szálltam, ereszkedtem le a völgybe, a keresztúthoz. Ott szándékoztam megvárni valakit és pontos időre igazítani az órámat, mely három nappal ezelőtt megállt. Nap járásból találgattam az időt, ösztönömmel követtem a természet törvényeit? Reggelenként az „édes” után feketekávét szürcsöltem és vígan pöfékeltem. Ha megéheztem, ettem. Dolgoztam, pihentem, tanultam vagy henyéltem, amikor akartam, amikor jólesett. Szürkületkor háromlábú faragott kisszéken a ház, a küszöb előtt ültem. Mesélgettem, pálinkáztam gazdámmal és a szomszédokkal, vagy a báránnyozásnál, nyársra húzásnál lábatlankodtam. A sütés mesterségéig még nem jutottam el. Szerencsém van! — villant bennem, amikor az útkereszteződésnél kis karavánra találtam. Muzulmánok voltak. Idősebb férfi, három asszony társaságában guggolt az út közepén. Odébb, terebélyes tölgy alatt nyerges hegyilovacska, üsző és pár birka legelészett. — Szabah hajrála! — Alah raziola — fogadták üdvözletemet. Az útmenti árokhoz mentem és földbe szúrt diszes faragásu botocska előtt álltam meg. Keserűen mosolyogtam. Kuruzslókba botlottam. — Mondd, hány óra? — kérdeztem a csontos parasztot. — Nem tudom, testvér, nincs órám! De a nan már magasan jár és a falu is elevenedik. — Hogy hívnak? Az asszonyok összenéztek, aztán a legöregebb hunyorítva a férfira humott. — Haszán vagyok. Haszán — dadogta határozatlanul és meglepetten. Kételkedtem. Megérezte. — Honnét jössz? Haszán habozott. Az öregasszony oldalba lökte. — Onnét! — A hegyre mutatott. — A túloldalról! Fél napi járásra lakom. Most már biztosan hazudott. — Hová megy? Rövid kérdéseim izgatták az utazókat, bizonytalanságot keltettek. Az ellenszenves, mocskos öregasszony, aki eddig bátorította Haszánt elsőnek vesztette el a türelmét. — Látom, hogy ar vagy, de mit érdekel az téged? — mordult rám hirtelen. Meglepett a kitörése, mert ezen a tájon ősi szokás szerint férfi jelenlétében aszszony sohasem ereszkedik beszélgetésbe. — Téged nem kérdeztelek! Hallgass! — erélyeskedtem én is. Az öregasszony hallgatott és mocorgott. — Mondd Haszán! Mit és mennyit fizetsz ennek a vén szipirtyónak és segítő társának, a gálád mesterségért és csalásért? Azzal megfogtam a botocskát. — Jaj! Haszán! Ne engedd! Jaj nekünk, ha kihúzza ideje előtt! Nem száll rá, lányodra tér vissza a betegség! — sipitozott és jajgatott a vén boszorkány. Haszán szeme szikrázott. Felállt. Ökölbe szorult a keze, s gondoltam már, hogy rám ront. De elfordította a fejét és földre szegezte tekintetét. Fojtott hangon kérlelt. — Nem ismerlek testvér, de hagyd, ne bántsd! Beteg lányom fekszik odahaza! Mindent megpróbáltam már: feleségem, a szomszédaszszony, de más falubeli sem tudott rajta segíteni. A környék kuruzslóit is bejártam. Anyósom, Fatima akkor ajánlotta ezt a javasasszonyt. — Hiszel neki? — Igen! Azt mondja, hogy megrontották! — Ki véste a botot, te vagy a lányod? — Én róttam. A lányom a kanalat sem bírja a szájához emelni, olyan gyenge! — Akasztófára való vagy Haszán! Mért nem vezetted orvoshoz idejekorán? — Fiam is így vélekedett mint te, de mi öregek tapasztalatból tudjuk, hogy kár a fáradtság és a pénz. Rontás csak rontás! Azon a pap is elvétve segít. — Gondolod, hogy erről a giccses-görcsos botocskáról, melyet hány napig is faragtál? Egy, kettő, három — és számoltam a gyűrűket, — melyet húsz napig faragtál és végét keresztbe hasítottad, másra, aki megfogja, vagy elviszi, arra ragad a betegség? Igen elviszi. Az ördög viszi el a vagyonodat, és végül a lányodat is! Kár! Inkább a kótyagos fejedet, lágy eszedet venné zálogba! Fatima sietett Haszán segítségére. — Mit beszélsz te pállott pofája?! Ez az asszony — a banyára mutatott — még azt is kitalálja, hogy miben és hol tartják a sót a házban! Pedig a harmadik faluból jött! — Nagy bölcsesség! De nem árulnád el Fatima, hogy ki irta le a környéket, zeget-zugot, mielőtt a portára lépett volna? Fatima nyert és hallgatott. — Nem háborgatlak benneteket Haszan. Fejezzétek be a szertartást! Add a kuruzslónak az utolsó üsződ és szórd el az utón az utolsó krajcárod is! — Indulni készültem. — De itt maradok a közelben — a javasasszonyra mutattam — és meglesem, hogy ki szedi fel a pénzt? — Szégyelld magad meg a feleséged is. Ha igazi szülő volnál, akkor magadra vállalnád a lányod baját! Nem bíznád az ég madaraira és véletlen vándorra. — Ne idd a vérem, tűnj el szépszerével! — fenyegetett a sértett Haszan. Fordítottam az élen. — Mielőtt távoznék, kérlek, mondd ki és mi rontotta meg a lányodat? — Itt a feleségem, Azra, mondja meg ő! És megszólalt Azra, a harmadik asszony, aki eddig csak csendesen sírdogált. — Úgy sem bírsz, úgy sem tudsz segíteni rajta! — Ki tudja, lehet, hogy én is kuruzsló vagyok és ennél a mocskos boszorkánynál jobban értem a mesterségem. Persze más módszerrel dolgozom. Könyvből olvasom ingyen az igazságot! — Én is tudok olvasni! — vetette kurtán és kicsinylően a kuruzsló. — Nekem is van könyvem. Sok doktor iskolát kijártam, meg öregebb vagyok. Fatima, igaz-e? — Igaz, — vonta vállát Fatima. — Hadd látom, mit tudsz? Kérdezzük egymást! — Kérdezzük! — mosolygott diadalittasan. — Mondd meg nekem, nekünk, melyik hal a legkisebb a világon? Minden szempár rámeredt. — Nos, mondd már! Láttál már halat? Nem szégyen, ezen a tájon nem ritka öregi ember fél a haltól! ( Az öregasszony mosolygott, mint gyermek, ha tudákoskodik és csekélységet nagyit. ] — Harcsa! " ’ Sajnáltam szegényt. — Nem! , — Akkor a... — találgat,ni akarta. — A kis harcsa! — segítettem neki. I — Úgy van, a kis harcsa! — Hazudsz és utánozol, akár a majom! Nem tudsz 3 semmit, buta vagy, mint a sötét éjszaka! — A többiekhez fordultam. — Melyiktek tudja? ( Senki sem felelt. ( — Tehát én győztem! i — Várjál még! ( — Mire várjak? A marhaságodra? ... Hát a legkisebb hal az, amelynek a feje legközelebb van a farká- hoz! j — Úgy van! — mondta magának Haszan. . . — De most én kérdezek! Mit kell adni a tehénnek, ha, kevés a feje? i — Minek nézel minket? Azt hiszed, ha téged a fejed lágyára ejtettek, akkor minket is?! Erre Azra is tud felelni! — Abrakot! — vigyorgott füléig Azra. Ingott a kuruzsló tekintélye. Ezt vártam! — Említetted, hogy doktorul is tudsz! Tessék, itt a könyvem igazi doktor könyv! Olvasd csak mi van ide írva? Bámult a lapra és vörösödött. — Tátsd már el a lepényi esőd, vagy megnémultál?! Kitartóan vártam. Megvártam, míg mindannyian jókedvre derültek. — Közönséges szamár vagy! Commotio cerebri — Agyrázkódás, írja itt! — Én győztem harmadszor is, jobb, erősebb vagyok nálad, és most megrontalak! — De előbb elveszem minden vagyonod és marhád! — A paraszthoz fordultam. — Hal szán, melyenknek hiszel? És’ mivé változtassam? — Nem tudom! Nem hi-szem, hogy ember vagy! Az ördög szokott igy beszélni! — Arra! Mi baja a lányodnak? Arra csillogó szemmel és teljes bizalommal fordult hozzám. — Szülés döntötte ágyba és azóta csendesen vérzik! Tudsz rajta segíteni? — Tudok! — Mennyibe kerül? — Semmibe! Mi emberek vagyunk, segítünk egymáson és közösen fizetjük. A nép fizeti, dolgos és becsületes, mely nem kér, hanem ad! Nem folytattam tovább, mert hátulról valaki hirtelen átnyalábolt. Azt hittem, hogy támadó, de amikor a szorítás csak ölelés maradt, megnyugodtam. Haszán fia volt... Másnap már a harmadik faluban is mesélték, hogy Garonya, a fekete bika elvesztette a csatát. SOMORJAI Zoltán Pasteur most már 40 éves, híre neve napról-napra nő. Sokan támadják meg, de már senki sem tagadjja munkásságának jelentőségét. 1862-ben a Tudományos Akadémia tagjává választják, s III. Napóleon személyesen elismerését fejezi ki munkájáért. Magasztalói szavaira Pasteur csak annyit mond, hogy egyetlen becs, vágya a fertőző betegségek okozóinak felkutatása és leküzdése. " A mikroorganizmusokról szóló tételei napról-naprajl újabb igazolást találtak, gyakorlatban is bebizonyíttotta, hogy nincsen erjedése mikroszkopikus lények nélkül, s minden egyes erjedésnek oka egy-egy különleges ilyen élő szervezet. Ennek alapján fedezte föl a különféle bőrbetegségek okát és azt a módszert, amellyel ellenük küzdeni lehet. Ezzel milliárdos károktól mentette meg a francia nemzetgazdaságot. Amikor azon a selyemgubó tenyésztést veszélyeztette s egy eddig ismeretlen fertőző betegség, a földmű-ievelésügyi miniszter hozzá fordult a segítségért. Pas- Steur rögtön rávetette magát új feladatára, hamarosan is megtalálta a kórokozót, s ennek alapján sikerült ennek a fertőző betegségnek is útját állnia. Sajnos élete nemcsak a sikerekért érzett örömben telt el. Sok megpróbáltatás érte: rövid idő alatt elveszítette apját, anyját és két leánygyermekét. Tudományos ellenfelei is sok kellemetlenséget okoztak neki. ő azonban csak annál inkább belevetette magát a munkába, sikert sikerre halmozva a betegségek leküzdésében. 1 ШЦП I • И1Ш|ИД ■ mis au fn-ys F ——ÖT. V .Av ^\ \ У I Hél A sztáramoravicai KOMBINAT asztalosüzem felvesz kárpitossegédet és asztalossegédeket. - Fizetés a vállalat illetmény szabályzata szerint. - Belépés azonnal: 4024 Értesítés • A szuboticai áramelosztó vállalat ezúton értesíti vi- • • j • déki fogyasztóit, hogy vasárnap 1958. IX. 14-én halaszt- ; • • ? hatatlan hálózati munkálatok miatt a következő ki- 4 • 0 • kapcsolásokat végzik, vagyis a, következő helységek és • környékei áram nélkül lesznek. ;• ? 5 órától 18 óráig: Zsidnik, Csantavér, Bácstopolya. • • 1 Bajmok, Pacsér, Moravica és környéke. • • 5 órától 12 óráig: Zenta, Csóka és környéke. ; • 5 órától 16 óráig: Kanizsa, Horgos, Knezsevác és ; 1 ' ? ? környéke. • • 1 . 4076 Áramelosztó osztály I \ I MAGYAR SZÓ Szombat, 1958. IX. 13.