Magyar Szó, 1958. október (15. évfolyam, 245-271. szám)

1958-10-23 / 264. szám

*. *oldal hogy a Föld légköré­ben 28 600 000 tonna kozmi­kus por­ lebeg. Apró me­teor-részecskék ezek, ame­lyek fokozatosan üleped­nek le a Földre. Általános vélemény szerint a Föld fe­lületére évente 14 300 000 tonna kozmikus por rakódik le, így tehát kétévenként az atmoszféra kozmikus por­tartalma teljesen kicserélő­dik. A tudósok mikroszko­pikus szűrőit, segítségével megállapították, hogy a kozmikus por vasat, nik­kelt és kobaltot tartalmaz, a s hogy a hollandiai,­­Leeuwarden rendőrségé­inek eredeti ötlete támadt: a talált gyermekeket ezen­túl nem kérdezik ki, hol laknak, kik a szüleik, ha­nem elhelyezik őket egy nagy szobában, ahol játsza­nak. A szoba utcai falai nagy kirakatüveg helyette­­­­síti. A gyereküket kereső szülők egyszerűen elmen­nek a gyermekboltba és ki­keresik saját csemetéjüket. A rendszer kitűnően be­vált, s­­ a­hogy Richard Still­well, a princetoni egyetem művészeti és régészeti osz­tályának professzora Szi­cíliában egy ősi görög vá­ros­­ romjai között több mint kétezeréves tárgyakra lelt. A feltárt műtárgyak az időszámításunk előtti VI. századból származnak. A legérdekesebb lelet egy nagyméretű díszes edény, amely bor és víz összekeve­résére szolgál. De találtak emberi mellszobrokat, kő­ből készült templomi per­selyt s egyéb apró műtár­gyakat is. A legutóbbi mun­kálatokat a tavaly felfede­zett Demeter-szentélyben folytatták. Demeter a ter­mékenység istennője volt. Kit­lt hónapban a szentély­ben két oltár romjaira búk Tüm­lák és görög asszonyok diadémokkal ékesített mell szobrait találták. A borke­veréshez használt edénye­ket valószínűleg az i. e. VI. században élt mester, Eu­­thymides formázta. 1 (40) Indulás előtt Tito azt tanácsolta nekik, hogy te­gyenek meg mindent a politikai sikerek megőrzé­séért. Külön megparan­csolta nekik, hogy tartsa­nak kapcsolatokat Szerbi­ával. Szolakova Goránál a kis csoport elvált Titotól és elindult Lehovicsi felé. A főparancsnok szabad ke­zet adott nekik arra az esetre, ha nem tudják ma­gukat tartani Kelet-Bosz­­niáb­an. — A végső esetben ve­rekedjetek át magatokat tmihozzánk. VI. Ez idő alatt az észak­­boszniai brigád Lehovi­­csiban tartózkodott. Tem­po és Tesa magukkal vit­ték Tito jóváhagyását is, amely szerint a brigád megkapja a hatodik ro­hambrigád nevet. Nagy volt az öröm! Lehovicsi közelében egy szántóföldön 1942 augusz­tus 2-án felsorakozott mind a három zászlóalji: a romanijai, a majevicai, és az uj zászlóalj a zenicai, ozreni és a Zvijezda egy­ség harcosaival. Az új brigád szemlélte komoly győzelmet jelen­tett a reakció fölött, amely 1941 telén és 1942 tavaszán azon volt, hogy megsem­misítse a kelet-boszniai partizán egységeket. A magára hagyott brigád augusztus közepén elindult a Konyuh hegységre. O­­lyan vidékeken kellett át­jutnia, ahol régóta nem tartózkodtak nagyobb par­tizán egységek. Néhány na­pig nehéz menetelés és harc után azonban ismét vissza kellett térnie Leho­­vicsb­a. Nagyobb ellensé­ges állatmlatokkal talál­ták magukat szemben, s ezek megakadályozták északra ha­tolásukat. Mint­egy tízezer ellenséges ka­tona aknavetőkkel és köny­nyű tüzérséggel felszerel­ve igyekezett bekeríteni a hatodik brigádot. Szálka volt a szemükben, jelen­tős német és uszt­asa erő­ket kötött le, amelyekre pedig abban­­az időben nagy szükség lett volna Nyugat-Boszniában. A partizánok ügyes had­­mozdulatokkal elkerülték a bekerítést, Pjenovác­­nál megtámadtak egy el­lenséges támpontot és a nevacskai vasútállomást. Ezután elhatározták, hogy azonnal elhagyják a Roma­niját. Gyorsított menet­ben érkeztek a Kustrovita hegységre. A harcosok már nagyon fáradtak voltak az állandó meneteléstől és újabb megpróbáltatások vártak rájuk. A refm­ani­­jai partizánok szülőfalvaik közelében összetalálkoztak rokonaikkal. A partizán családok szenvedtek leg­többet a tavaszon. A né­metek is, az usztasák is, a csetnikek is a fegyverte­len embereken álltak bosz­szul, a védtelen családo­kon, amelyeknek fiai, vagy apái távol a brigádokban voltak. Egyesek azt java­solták, hogy a brigád ne hagyja el a Romaniját, ha pedig tovább megy, a ro­­manijai partizánok marad járnak itt és itt harcoljanak tovább. Amikor ezek a hangok eljutottak a főparancsnok­ságra, felsorakoztatták a brigádot. A harcedzett ro­hambrigád harcosai láb­hoz tett fegyverrel álltak a fennsíkon. Na­gyobb ré­szük nem is tudta, mi tör­ténik a romanijai harcosok körében. Tempo az alábbi szavakkal kezdte beszé­dét: — Szégyen, gyalázat ha­todik brigád! A brigád megremegett. A harcosok tekintetükkel azokat keresték,­­ akik a brigád elhagyásáról sut­togtak. Tempo megmagya­rázta nekik, hogy a bri­gád elhagyása árulás len­ne. Kelet Bosznia, a fel­kelés bölcsője a legjobb egységek nélkül maradna. Végül ezt mondta: — Aki gyáva, elmehet. Nincs rá szükségünk. Senki sem jelentkezett, senki sem lépett ki a sor­ból. A brigád ezután to­vábbindult Majevica felé. Megpróbáltak ismét át­törni Boszanszika Kraji­­nába, mert azt hallották, hogy a proletárok Priya­­vor környékén vannak. Tempo akkoriban egy kísérővel két-három kilo­méterre a brigád előtt járt. Egy ízben bőrig áz­va, egy csetnik faluhoz ér­ve, betért az első házba. Kokárdás csetnikekkel ta­lálkozott össze. Kavaro­dás támadt. • — Ki vagy? — kérdez­te a csetnikparancsnok. — Tempo! —• válaszol­ta egyszerűen. Mindenki hallgatott. Tempo nyugodtan kénye­lembe helyezte magát, tud­ta, hogy a csetnikek fél­nek tőle. Egyszer csak ész­­■Tevette, hogy egyenként­­kiszállingóznak a szobá­ból. Az ő kísérője is ki­ment. (Folytatjuk) Aki gyáva, elmehet A szomszédos kis asztalnál Arbuthnot ezredes ült — egyedül. A tekintete szinte odarögződött Mary De­­henham tarkójára. — Miért nem ül ez a két ember együtt? Nagyon könnyen elintézhették volna! Miért?__ — Talán — gondolta Poirot — Marynak volt kifogása ellene. Az ilyen nevelőkisasszony hamar megtanulja, hogy mindenre vigyázzon és még a lát­szatot is kerülje. Még a legparányibb külsőség is fon­tos lehet az olyan leánynak, aki maga keresi a ke­nyerét. Hercule tekintete átvándorolt a kocsi másik olda­lára, ahol, a kocsi leghátsó sarkában, idősebb nő ült, egyszerű fekete ruhában. — Német, vagy skan­dináv — vélekedett Poirot. — Valószínűleg német komorna... Aztán egy férfi és egy nő együtt,­ nyilván összetartoznak és élénken beszélgetnek. A férfin ké­nyelmes angol tweedruha, de ő maga nem angol. Bár Poirot csak hátulról láthatta, megállapíthatta ezt fejformájáról és a vállának vonaláról. A férfi egy pillanatra félrefordult s így megmutatta a profilját is. Nagyon szép férfi volt. Körülbelül harmincéves. Sűrű bajusza szőke volt. A hölgy, vele szemben, akár leány is lehetett volna. Legföljebb, ha húszesztendős. Talán még annyi sem. Fekete köpönyege és szoknyája, fehér krepszatén blúza, fekete sapkája, amely kissé ferdén­­ ékeskedett a fején — mind legutolsó divatról és ele­gánsáról beszélt. Szép és idegenszerű arca volt, hófehér bőre, nagy, barna szeme, szénfekete haja. Hosszú szipkából cigarettázott. Manikűrözött kezének körme élénkpiros, balkezét platinába foglalt nagy smaragdgyűrű díszíti. — Elle est jolie et chic — dörmögte Poirot. — Házaspár, ugy­e? Mr. Bouc bólintott. — Azt hiszem, a magyar követ és neje — magyarázta. Mind­ezeken kívül még két vendég ült ott: Poirot szakasztársa, MacQueen és kenyéradó gazdája, Mr. Ráteheti.. Az utóbbi szemben ült Poirotval és a kis belga újból tanulmányozhatta ezt a kevéssé meg­nyerő arcot: a homlok megvesztegető jóságát és a kis, kegyetlen szemeket. Mr. Bouc nyilván észrevette a hirtelen változást barátja arcán. — Amint látom, összetalálkozott a maga vad­állatával? — érdeklődött. Hercule Poirot bólintott. Mr. Bouc fölkelt, amint az utolsó korty kávét lenyelte. Mivel még Poirot előtt kezdett ebédelni, előbb is készült el — Visszamegyek a fülkémbe. Jöjjön utánam aztán, kedves barátom, hogy zavartalanul beszélget­hessünk. — Késte örömmel. Poirot lassan itta a kávéját és még likőrt is rendelt hozzá. A fizetőpincér már sorra járta az asztalokat, hogy beszedje az ebédek árát és az idő­sebb amerikai hölgy élesen és panaszosan hangos­kodott: — A leányom azt mondta: »Vigy magaddal bér­letfüzetet az étkezésekhez. Akkor nincs semmire gon­dod« . .. most pedig még tíz százalék borravalót is fizessek. Aztán ez az üveg ásványvíz. Különben is, milyen utálatos víz ez. Miért nem tartattak Vichy-i vizet?« — Mert mindig csak annak az országnak az ásványvizeit szolgálhatják föl, ahol éppen utazunk — avatkozott bele a bárányarcú hölgy. — Úgy?... Hát ez elég különös. — Megvetően vizsgálhatta a fölháborodott hölgy az aprópénzt, amit a főpincér visszaadott s amely kis halomban ott feküdt az abroszon. — Nézze csak, miket adott itt vissza. A leányom azt mondja... Mary Debenham visszatolta székét és fejbólin­­tással otthagyta két asztaltársát. Arbuthnot ezredes is fölkelt és követte. A megvetett aprópénzt össze­kotorva, az amerikai hölgy is fölszedelőzködött a bárányképűvel együtt. A magyar házaspár már el­távozott , úgy, hogy végül Poirot, MacQueen és Ratchett egyedül maradtak az étkezőkocsiban. Ratchett valamit mondott fiatal kísérőjének, mire az fölkelt és eltávozott. Aztán ő maga is fölállt, de ahelyet, hogy MacQueen után ment volna, váratlanul szinte leejtette magát az üres székre, Poirot aszta­lánál.­­ — Ki segíthetne egy szál gyufával? — kérdezte. — A nevem: Ratchett. Poirot alig észrevehető bólintással vette tudo­másul a bemutatkozást. Belenyúlt a kabátzsebébe és gyufáskatulyát szedett ki, amelyet odanyújtott az idegennek. Az átvette, de úgy látszik, nem volt szán­déka, hogy rá is gyújtson. — Azt hiszem, Poirot Hercule úrhoz van szeren­csém? — folytatta. Poirot mintha ismét bólintott volna. (Folytatjuk) (7) 1 Csütörtök, 1958. X' 2Љ^ 220. KERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. Gyógyszerész, 6. Nem az, 7. Bi­zalmas megszólítás, 8. Feh­éj, 11. Latin köszöntés, 12. Afféle, 14. Na­gy szoba, 16. Az aládirás hite­lességét igazolja, 18. Skálahang, 19. Látszerész. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Ko­runk­ nagy festője, 2. Elhantol, 3. Zamatja, 4. A forgalmat szol­gálja, 5. Puha, lágy, 9. A kör része, 10. Kisázsiai nép, 13. Irány­jelző szó, 15. Vissza, erre a hely­re, 17. Készpénz. A 219. megfejtése VÍZSZINTES SOROK: 8. Zsu­ga, 19. Amatol. FÜGGŐLEGES SOROK: 5. Pro Domo, 7. Taktika. — Úgy látszik hazaérkezett a fiunk az iskoláiból!

Next