Magyar Szó, 1960. április (17. évfolyam, 77-102. szám)

1960-04-07 / 82. szám

Csütörtök, 1960. IV. 7. MAGYAR SZÓ Adatok nélkül Interjú a kanizsai szakszervezeti tanács elnökével ■ Az adatokat nem jegyeztem. Igaz, az elnök sem mondott semmi olyant, aminek köze van a kimutatásokhoz, a szá­mokhoz. A szakszervezet szerepéről és jelentő­ségéről beszélget­tünk. A szakcsoportok és a tanács évi közgyűlése után folytattuk ezt a beszélgetést Gutasi Mik­lóssal. Valamikor úgy volt, talán még tavaly és tavalyelőtt is, hogy a közgyűléseken, de u­­gyanígy a többi értekezleten is. "az emberek nem sokat be­széltek, a beszámolók után sok­szor kínos percekig kellett vá­rakozni, amíg valaki fölnyúj­­totta a kezét, hogy szót kérjen. Hányszor és hányszor előfor­dult, hogy a beszámoló után senki sem jelentkezett. Az em­berek meghallgatták, tudomá­sul vették az elmondottakat, utána szavaztak és elmentek haza, hogy elégedetten-e, azt senki sem tudhatta. Sok helyen, több ütemben az volt a gyakorlat, hogy a szak­­szervezeti összejövetel, vagy közgyűlés előtt a szakcsoport elnöke fölkereste az igazgatót, hogy megbeszélje vele a teen­dőket, a hibákat, a terveket, sőt a javaslatokat is az igazga­tótól várta. A szakcsoportnak a vélemé­nye, mérlegelése, álláspontja rendszerint és legtöbb esetben ugyanaz volt mindenről, mint az igazgatónak, az igazgató­ságnak. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy a szakcsoport­nak, vagy akár a szakszerve­zeti tanácsnak mindig és min­den esetben más és más véle­ménye legyen egyes jelensé­gekről és tettekről. . Lehet az azonos is. A hangsúly ezen van: a szakszervezetnek legyen önálló véleménye a dolgokról, és azt bátran megmondja, meg­védje és harcoljon érte. — Az idei közgyűlések ta­pasztalatai milyenek? — Örvendetes fordulat állt be az idén ezen a téren. Az idei közgyűléseken és összejö­veteleken megeredt a szó, min­denütt annyi volt a felszóla­ló, hogy sokszor rövidebbre kellett szabni a mondanivaló­kat. A kanizsai munkások az idei közgyűléseken n­yíltan és bát­ran kimondták: termékegység szerinti javadalmazást aka­runk! A horgosi paprikaüzem szak­szervezeti közgyűlése pedig o­­lyan volt, hogy arra még so­káig visszaemlékeznek az em­berek, a nyílt és őszinte véle­ménymondás megtette a ma­gáét. Azt mondták, elég volt az önkényességből és azt, hogy az igazgató sem félisten! A dolgozók lassan megtanul­nak önmagukról gondoskodni, élnek a jogaikkal és azt mond­ják: mi majd intézkedünk! Nem kell a világ végére menni olyan példáért sem, hogy régebben egyik-másik munkásnak fölmondták, mert szót mert emelni az igazgató személye ellen, mert egyet­­mást helytelenített a gyárban, vagy az üzemben. Kanizsán is előfordult ilyesmi, s ahelyett, hogy a szakszervezet vezető­sége útját állta volna az ilyen jelenségeknek, a munkaviszony bizottságban maga a szakszer­vezet elnöke is az elbocsátás mellett szavazott! Csak azért, mert az illető munkás bírálni merte egyes személyek mun­káját. Az utcai és folyosói fecsegé­sek, alaptalan bírálatok meg­szűntek. Ha valakinek valami mondanivalója, megjegyzése van, akkor azt az értekezleten mondja meg. Az is lehet, hogy megjegyzései téves információ­kon alapulnak, az is lehet, hogy személyeskedés is van benne, vagy káros ambíció, ez teljesen mindegy — fontos az, hogy az illető a véleményét nyíltan és őszintén megmond­ja. Ha tévedett, akkor majd megmondják neki, hogy rossz utakon jár, kiigazítják, meg­mondják neki az igazságot és minden rendben lesz. Az ilyes­mit nem fölmondással kell or­vosolni és tisztázni, hanem jó­akarata fölvilágosítással, segít­séggel. A kanizsai szakszervezeti csoportok éppen ebben mutat­tak föl nagy eredményt az el­múlt hónapokban. Megmutat­ták, hogy komoly, önálló tár­sadalmi-politikai és egységes szervezetet képeznek, és alkot­nak. Hogy ez így van, s hogy a helyzet ilyen lett ebben sok szerepe van a szakszervezeti tanács elnökének, Gutási Mik­lósnak. Szs. 302 vállalatban termékegység szerint fizetnek Beográdból jelenti a Tan­­jug. A Szakszervezeti Szövetség adatai szerint az év elején 302 iparvállalatban vezették be a komplex teljesítmény szerinti javadalmazást. Ja­­­nuár elseje óta 537 vállalat­ban tették meg az előkészü­leteket az új javadalmazási rendszer bevezetésére. A Szövetségi Iparkamara és a szakegyesületek az u­­tóbbi években több megbe­szélést szerveztek az új ja­vadalmazásból szerzett ta­pasztalatok kicserélésére. Az év eleje óta 26 tanácskozást és szemináriumot tartottak az ösztönzőbb javadalmazási módszerekről, 970 iparválla­lat több mint kétezer képvi­selőjének részvételével. 3. oldal Szakképesítés és tömegesítés A tartalékos tisztek társadalmi munkája A tartalékos tisztek és altisztek tartományi egyesületének évi közgyűlése nyamok rendezéséhez. Ez a munka azonban egy kissé ve­szített lendületéből. Az elő­képző munkában az elmúlt időszakban közel 1300 tiszt, és több mint 350 altiszt vett részt. A beszámoló azonban fo­gyatékosságokat is felsorol, mégpedig azt, hogy egyes helységekben, például Be­csén, Topolyán, Alibunáron érthetetlen okokból feloszlat­ták a jól működő előképző központokat. Másutt viszont, Verbászon, Versecen és Mit­­rovicán már évek óta arról beszélnek, hogy katonai elő­képző központot kellene lé­tesíteni, de erre mindmáig nem került sor. A tartalékos tisztek és al­tisztek társadalmi munkájá­ról a beszámoló elmondja, hogy az egyesületek tagjai­nak húsz százaléka az el­múlt választásokon bekerült a népbizottságba, munkásta­nácsba, szövetkezeti tanács­ba és egyéb társadalmi irá­nyító szervbe. Ezenkívül kö­rülbelül 25 százalékuk más irányító szervekben dolgo­zik. A vitában többen kifogá­solták, hogy sok helyütt — főként a nagyobb városok­ban — a tartalékos tisztek 30—40 százaléka nem tagja az egyesületnek. Néhol igen elhanyagolják a fiatalabb tisztek bekapcsolását az egye­sület, vagy alapszervezet munkájába. Mások az aktív és a tartalékos tisztek együtt­működésének fokozását szor­galmazták, mondván, hogy erre manapság sokkal na­gyobb lehetőség van, mint egy pár évvel ezelőtt, hiszen több anyagi eszköz és helyi­ség áll rendelkezésükre. Kü­lönösen a céllövészet fejlesz­tése, tömegesítése fontos. A vitában foglalkoztak a népfelszabadító harcból ere­dő tárgyak, képek, fegyverek és egyéb emlékek gyűjtésé- i vel. Egyesek véleménye sze­rint még sok értékes emlék­­ található Vajdaság-szerte,­­ mely megörökítette az utó­kornak népeink harcát a fa­siszta megszállók ellen. Tar­tományunkban már létesült egy múzeum, amelyben ös­- s szegyűjtik ezeket az emléke­­i­ket. Köztük körülbelül 14 ezer fénykép van. Jó részéről azonban nem lehet megálla­pítani, hogy hol és mikor ké­szültek. Ezért fontos az egye­sületek gyűjtési- és emlék­­kutató munkájának fokozása. Fontos továbbá a harci em­lékek felidézése, ünnepi ösz­­szejövetelek, találkozók rend­s­dezése. (ii) A tartalékos tisztek és al­tisztek tartományi egyesülete tegnap délelőtt tartotta má­sodik közgyűlését a Hadsereg otthon helyiségében. A be­számoló megállapította, hogy a tartalékos tisztek egyesü­letének múlt év elején meg­tartott harmadik kongresszu­sa óta tartományunkban is nagymértékben tömegesed­tek egyesületeik, és növeke­dett alapszervezeteik száma. A tömegesedés különösen ak­kor kezdődött, amikor a kong­resszusi határozat után fel­vették az egyesületekbe a tartalékos altiszteket is. Tar­tományunkban ez év január­jában, az új területi felosz­táskor­ hat járási és 57 köz­ségi szervezet működött. A községi egyesületekből 426 alapszervezetet létesítettek. A tartalékos tisztek harma­dik kongresszusán sokat fog­lalkoztak a nyugdíjban , és tartalékban lévő tisztek to­vábbi katonai szakképesíté­sének fontosságával. Mert a technika fejlődésével a hadá­szat is fejlődött, és szüksé­ges, hogy a tartalékos tisz­tek lépést tartsanak a hadi­­technika haladásával. Ezt Vajdaságban az egyesületek elég komolyan felfogták, és hozzáláttak különféle tanfo­ A kommunális rendszer helyességét, népeink egységét bizonyítja a polgárok tömeges részvétele a választásokon A népbizottsági tagok többségét először választották meg AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI A Szocialista Szövetség noviszádi járási vezetősége teg­napi ülésén elemezte a választásokat, tárgyalt az egész­ségügyi szolgálat időszerű kérdéseiről, elfogadta 1960. évi munkatervét és megalakította munkabizottságait. A válasz­tási előkészületekről és lebonyolításáról Ráko Bjelica, a Szocialista Szövetség járási vezetőségének elnöke számolt be. A vitában többek között részt vett Vukasin Kesely, a KSz járási vezetőségének szervezőtitkára, Lázár Krsztics, a­­járási népbizottság alelnöke és Edo Ljubibratics, a Szo­cialista Szövetség noviszádi bizottságának elnöke, pedig 93,1 százaléka szava­zott. A községi tanácsok jelölt­jeire 7,7, a termelők tanácsá­ra pedig 7,3 százalékkal több polgár szavazott, mint 1957- ben. A két választás közötti idő­szakban 45 milliárd dinár beruházással alapot teremtet­tek a járás gazdaságának fej­lődésére. Rohamosan növeke­dett a termelés és a munka termelékenysége a gazdaság minden ágazatában. Emelke­dett az életszínvonal. A választásokat a községek­ben széleskörű politikai tevé­kenység előzte meg. Az össze­jöveteleken, a választógyűrlé­­seken és a termelők tanács­kozásán 280 000 polgár jelent meg, vagyis a járás minden polgára átlag két összejövete­len részt vett. A jelölőgyűlé­­sek voltak a legtömegeseb­bek. A nők, fiatalok és a nem­zeti kisebbségek nagyobb számban megjelentek a sza­vazáson, mint 1957-ben. A megválasztott népbizot­t­­sági tagok összetétele száza­lékarányban megfelel a lakos­ság összetételének. Az új nép­bizottsági tagok 25,7 százalé­ka mun­kás, 29,3 százaléka pe­dig földműves. A margánipa­­rosok közül kevesebb került be a népbizottságokba, mint a múlt választáson; ez a tár­sadalmi szolgáltatás tekinté­lyének növekedésével magya­rázható. A nők számbelileg többen bekerültek a népbi­zottságba mint 1957-ben, de ez a szám még mindig nem tükrözi vissza eléggé társa­dalmi életünkben kifejtett te­vékenységüket. Hasonló a helyzet a fiatalokkal is. A népbizottsági tagok zöme 30- 40 éves. Az új községi népbizottsá­­g­ok tagjainak többségét, 51,1 százalékát, először választot­ták meg. A Szocialista Szövetség ve­zetősége terjedelmes beszámo­lóban foglalkozott az egész­ A noviszádi járásban a vá­lasztók tömegesen megjelen­tek a szavazáson. A szavazás eredményei azt bizonyítják, hogy a két választás közötti időszakban erősödött a dol­gozók egysége­ és magukénak vallják a Kommunista Szö­vetség és a Szocialista Szö­vetség politikáját. A népbizottságok községi tanácsainak jelöltjeire a vá­lasztók 89,7 százaléka, a ter­melők tanácsainak tagjaira légügyi problémákkal. Meg­állapították, hogy a magán­orvosi gyakorlat megszünteté­se után rendszeresebbé vált az egészségügyi szolgálat, de még mindig nincs elég egész­ségügyi állomás és területi el­helyezésük sem a legmegfele­lőbb. Korszerűsíteni kell a no­viszádi és a verbászi kórhá­zat. A társadalmi szervezetek­nek és önigazgató szervek­nek többet kellene tenni, hogy helyes viszony alakuljon ki az orvos és páciense kö­zött Az egészségügyi intéz­ményekben kevés a segéd­orvos. Ezért lehetőséget kell teremteni iskoláztatásukra. A fogyatékosságok kiküszö­bölése mellett, a társadalmi szervezetek hathatós közremű­ködése szükséges a mezőgaz­dasági munkások társadalom­biztosításáról szóló törvény é­­letbeléptetéséhez. Az orvosi egyesületnek élénkebb tevé­kenységet kellene kifejteni az egészségügyi szolgálat problémáinak megoldásában. A Szocialista Szövetség já­rási vezetősége az ülés végén megválasztotta munkabizott­ságait és bizottságot válasz­tott a május elseji ünnepség előkészítésére. f. p. A beográdi egyetemi hallgatók vidáman megünnepelték április negyedikét, a diákok­­napját. Jelmezes, tarka viseletben, szellemes feliratú táblákkal, felvonultak a főváros utcáin ötletes és mulatságos jeleneteket mutattak be a diákéletből. Magasfeszültségű hálózati munkálatok miatt pénteken, április 8-án déli 12 órától délután 3 óráig nem lesz áram Noviszádon az Aleksza Santics utcában az utca elejé­től a Tolsztoj utcáig, a Gogol, a Tolsztoj a Miros Dimit­­rijevics utcában az utca elejétől az 52-es számú házig, a Dózsa György utcában, a Vasút utcában, a Bratya Rib­­nikara utcától végig, az Auguszt Ceszarec és a Bratya Ribnikara utcában, a Julius­z téren, a Jugoszláv Nép­hadsereg és az Uszpenszka utcában, a Safarik utcában az utca elejétől a MMetics utcáig, a Papp Pál, Gajeva, az Ognyen Prica, a Tyirpanova, a Georgij Dimitrova, a Groblyansz­ka, a Bore Prodanovicsa, Vladimír Tyoszicsa utcában, a Rumenkai utcában, az utca elejétől a városi közlekedési vállalat garázsáig, a Szlovacska, Vodnilkova, Dimitri­ja Tucovicsa, Szremszka, Vojvogyanszka utcában, a Futaki utcn, a Szuboticska, Bogdana Suputa, Vrsacska, Koszte Abrasevics, a Kis Ernő, Jovan Popovics, Géri Károly, Romanijszka, Polgár András, Tilhomira Osztoji­­csa és Ady Endre utcában. ELEKTRO VOJVODIN­A Južna Barka elosztóközpont Noviszád

Next