Magyar Szó, 1962. február (19. évfolyam, 30-57. szám)
1962-02-20 / 49. szám
Г Ш oldal V (9)1 _ *—'Igem kérem, a tamu- Bam, felismerem azt a rendőrt, aki április 13-án délután tablettákat kért meg hűvés és hideglelés ellen. — Arthur Wistanley — szólt a védő a vádlotthoz —Bates és Greene rendőrök azt állítják, hogy ön Gene Haasszal együtt a betörés éjszakáján nagy sebeséggel elhajtott az Alamo létterem elöl, és közben kidobták a kocsiból az étteremből ellopott pénztár szekrényt. Ismeri ön Gene Haast? — Igém. — Hol és milyen körülmények között ismerkedett meg vele? — Weston kollegám álltal. Egy mérkőzésen voltunk együtt és onnan ered ez ismeretségünk. A bíróság tanúként ki- kallagiatta Batest és Gree- ne-t. Természetesen a védő is keresztkérdéseket intézett hozzájuk. — Mr. Bates, igaz-e, hogy amikor társával Greene-vel együtt megtalálták a páncélkazettát, azt mondták egy másik rendőr járőr két tagjának, hogy három déli amerikait üldöztek és azok dobták ki a kocsiból a kasszát? Bates csodálkozva nézett a védőre és válasz helyett megkérdezte: —Ki állít ilyen képtelenséget? — Kérem válaszoljon a kérdésemre —, sürgette a védő türelmetlenül. Bates a leghatározottabban tagadta, hogy bárkinek is ilyesmit mondott. — Kérem akkor válaszoljon a következő kérdésre — folytatta keresztkérdéseit a védő. — Igaz-e, hogy amikor Greene-nel együtt megtalálták az Alamo étteremből ellopott acélfeazetrát és a nebraskai autószámtáblát, arra hajtott riadókocsiján egy másik járőr, amely Warner Boatright, William Brannan és Alex Brown rendőrökből állt? — Ez igaz. — Igaz-e az is, hogy a betörésről beszélgettek? Igaz-e, hogy megmutatták a talált páncélkazettát, de egy szóval sem említették meg, hogy egy autó rendszámtáblát is találtak? — Ez is igaz. A nebraskai számtábla olyan nagy meglepetés volt számunkra, hogy... — ... hogy kitalálták a három délamerikairól szóló mesét — vágott közbe Mahler védő, a minden hájjal megkent ügyvéd. A bíróság a tanúk emelvényére szólította a három rendőrt. Egybehangzóan azt vallották, hogy Bates egyetlen szóval sem említette a talált rendszámtáblát és valóban azt mondta, hogy az üldözött gépkocsiban három délamerikai ült. A védő ezután újra Batest hívta a tanúk emelvényére. — Mr. Bates, ön már tizenkilenc év óta rendőr. Hogyan lehetséges mégis, hogy futni engedte a tetten ért betörőket? — Azért hagytam futni őket, mert az első pillanatban egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy rendőrök követték el a betörést. Tizenkilenc évi szolgálatom alatt egyetlenegy szer sem történt meg addig, hogy kartársaim ellen kellett feljelentést tennem. Szinte megállt az eszem, amikor Wistanley rendőrségi szolgálati jeggyel igazolta magát... Bates még egyszer részletesen kifejtette, hogy vallomásának minden szava igaz. A bűn per klenc napig tartott. 1960 október 30-án az esküdtek — hét nő és öt férfi — tanácskozásra vonultak vissza. Viszonylag rövid idő alatt megszövegezték határozatukat. Nem látták bizonyítottnak, hogy Wistanley és Haas követték el a betörést az Alamo étteremben — mert erre nem volt semmilyen tárgyi bizonyíték. Viszont Bates és Greene vallomása alapján bizonyítottnak tekintették, hogy a két vádlott dobta ki gépkocsijából a pénzszekrényt és ez feltétlenül törvénytelen úton került hozzájuk. Ezért bűnösnek nyilvánították őket lopás vagy lopott holmi elfogadása bűntettében. Az esküdteknek ez a határozata is elegendő volt, hogy bűnözőnek bélyegezze meg Wistanleyt és néhány hónapra fogházba juttassa. A határozat kihirdetése után azt várta a közvélemény, hogy Bowman bíró kihirdeti az ítéletet, ítélethirdetés helyett azonban bejelentette, hogy a védők a tárgyalás elnapolásátés az ítélethirdetés elhalasztását indítványozták és mivel a perrendtartás jogot ad erre, a bíróság helyt adott az indítványnak. Így azután Arthur Wistanley, az egyetlen bűnösnek nyilvánított rendőr 1960 végén még mindig nincs elítélve, hanem óvadék ellenében szabadon van. Mivel a rendőrség kötelékéből elbocsátották, beállt taxisofőrnek. Bobby Whaley, aki önként kilépett a rendőrség kötelékéből és akire nem sikerült semmit rábizonyítani, minden anyagi gond nélkül élt autógarázsának jövedelméből. (Folytatjuk) 34. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. Zamat, 5. Iücsödző költemény, 6. Jelit ad, 8. Hát a szerbül, 10. A nátrium vegyjele, 11. Vonatkozó névmás, 13. Hitehagyott, 14. A Halotti Beszéd kezdő szava, 15. A múlt idő jele magánhangzó után, 17. Tál mássalhangzói, 18. Nagyobb edény, 20. Kalandregényeket irt, 21. Törlőgumi. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Bácskai helység, 2. Helyhatározórag* 3. Személyes névmás, 4. Angol nőd név, 5. Zenemű, 7. Ciszterna, 9. Álmos anyjának neve, 11* АШ, 12. Járom, 16. Nyit (arj-tót)* 17. Kopasz, 19. Skálahamg, 20. Személyes névmás. Batesné sirva férje nyakába borul, amikor hazaengedték a vizsgálati fogságból. (34) — Ha az orkán hatással van reánk, akkor kétségkívül hatással van erre a „semmire” is. Meggyőződésem, hogy amíg a vihar tombolása alább nem hagy, nem vagyunk veszélyben. Én pedig itt olyan súlyos vagyok, hogy a vihar engem el nem fúj, ha szorosan a földhöz tapadva kúszok a toronyig. Már régóta töröm a fejem, hogy a toronyból megfigyeljem azt a „semmit”! — Megengedi, hogy önnel menjek? — kérdezte a biológus. — Jöjjön, de csak maga, más senki. Magának szüksége van erre. A két ember hosszú ideig kúszott, a kövek kiugró részeibe és repedéseibe kapaszkodott, nagyon vigyázott, nehogy a tölcséroszlopok útjába kerüljön. Az orkán beléjük kapaszkodott, hogy ledöntse, földre terítse, a mélybe hengerítse őket. Egyszer majdnem sikerült is ez, de Erg Noor még idejében megragadta a guruló Eont, lehasalt, s karmos kesztyűkbe bújtatott kezével egy nagy kő szélébe kapaszkodott. Nisa kinyitotta a torony csapóajtaját, amelyen a két űrhajós átpréselte magát, bejutottak a toronyba. Itt meleg volt és nyugalom, a kis torony szilárdan állt a helyén, mert a vihart okosan előre látva, jól megerősítették. A vörös hajú asztronavigátor el is komorodott, de örült is társai jöttének. Őszintén elismerte, hogy nem lett volna kellemes, ha a tomboló vihar közepette az egész időt egyedül kellett volna eltöltenie ezen az idegen bolygón, a toronyban. Erg Noor közölte a Tantrával, hogy szerencsésen megérkeztek a toronyba, s a csillaghajó fényszórója rögtön kialudt. Most már a valóságos őshomályban csupán a toronybeli kis fény világított. A talaj rázkódott a szélrohamok nyomán, a villámcsapások és a száguldó, fenyegető széltölcsérek hatása alatt. Nisa egy forgószéken ült, hátával a reosztárnak támaszkodott. Az expedíció vezetője és a biológus leült a lány lábához, a torony alapzatának gyűrű alakú kiemelkedésére. Űrhajós ruhájukban elég terjedelmesek voltak, szinte minden helyet elfoglaltak. — Aludjunk egy kicsit — javasolta a telefonon keresztül Erg Noor. — A fekete hajnalig még jó tizenkét óránk van, az orkán majd csak akkor ül el, s akkor lesz megint melegebb. Társai szívesen beleegyeztek. A háromszoros vonzóerő nyomasztotta őket, az űrhajós ruhában sem volt könnyű görnyedezniök, a vihar rázta szűk toronyban a kemény váz szorította őket, s az emberek mégis aludtak; ilyen nagy az emberi szervezet alkalmazkodó képessége, a benne rejlő ellenálló erő. Nisa többször is felébredt, és ilyenkor megnyugtató jelentéseket adott a Tantra ügyeletesének, majd újra elszunnyadt. Az orkán észrevehetőleg csillapodott, a talaj sem rázkódott többé. Most már várhatták a „semmi” vagy helyesebben mondva a „valami” megjelenését. A megfigyelők az őrtoronyban FP-t vettek be, a figyelem piruláját, hogy élénkítsék bágyadt idegrendszerüket. — Az az idegen csillaghajó semmiképp sem hagy nyugton — vallotta be Nisa. — Úgy szeretném tudni, kik „ők”, honnét s hogyan kerültek ide. — Én is így vagyok — válaszolta Erg Noor. — A Nagy Gyűrű már régóta közöl vascsillagokról és e csillagok bolygócsapdáiról szóló elbeszéléseket. Ott, a Tejút népesebb részein, ahol már régóta és gyakran közlekednek csillaghajók, szintén vannak bolygók, amelyeken elpusztult csillaghajók találhatók.Sok régi hajó került e bolygók vonzóerejének hatása alá, sok megrendítő történetet hallhattunk róluk, ezek ma már szinte mondák, legendák, amelyek a világűr küzdelmes meghódításáról szólnak. Meglehet, hogy ezen a bolygón még régebbi időkből való csillaghajókat is találhatunk, bár ezen a ritka népességű területen három hajó találkozása egész kivételes jelenség. A mi Napunk környékén mind ez ideig nem tudtunk egyetlen vascsillagról sem, mi fedeztük fel az elsőt. — Helyesnek tartaná, ha megvizsgálnánk a korong-csillaghajót? — kérdezte a biológus. — Feltétlenül! Egy tudós sohasem bocsáthatná meg magának, hogy elmulaszt ilyen lehetőséget! A korong-csillaghajók a velünk szomszédos lakott területeken ismeretlenek. Ez csak valami távoli hajó lehet, amely a Tejút világában több ezer évig kalandozhatott a személyzet pusztulása vagy a hajó kijavíthatatlan sérülése után. Lehetséges, hogy a Gyűrű sok adása érthetőbbé válik majd számunkra, ha birtokunkban lesznek azok az adatok, amelyeket ezen a hajón szerzünk. A hajónak különösen a formája; korong alakú spirális, s felületi bordái erősen kidomborodnak. Mihelyt végzünk az átrakodással, közelebbről megnézzük az idegen hajót; e pillanatban egyetlen embert sem nélkülözhetünk. — Pedig a Vitorlát néhány óra alatt átkutattuk... (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Kedd, 1962. február 29. 1 — A gongütésnél pontosan 24 óra lesz!