Magyar Szó, 1962. február (19. évfolyam, 30-57. szám)

1962-02-20 / 49. szám

Г Ш oldal V (9)1 _ *—'Igem kérem, a tamu- Bam, felismerem azt a rend­őrt, aki április 13-án dél­után tablettákat kért meg hűvés és hideglelés ellen. — Arthur Wistanley — szólt a védő a vádlotthoz —Bates és Greene rend­őrök azt állítják, hogy ön Gene Haasszal együtt a betörés éjszakáján nagy sebeséggel elhajtott az Ala­mo létterem elöl, és köz­ben kidobták a kocsiból az étteremből ellopott pénztár szekrényt. Ismeri ön Gene Haast? — Igém. — Hol és milyen körül­mények között ismerkedett meg vele? — Weston kollegám ál­ltal. Egy mérkőzésen vol­tunk együtt és onnan ered ez ismeretségünk. A bíróság tanúként ki- kallagia­tta Batest és Gree­-­ ne-t. Természetesen a védő is k­eresztk­érdéseket intézett­­ hozzájuk. — Mr. Bates, igaz-e, hogy amikor társával Gree­ne-vel együtt megtalálták a páncélkazettát, azt mond­ták egy másik rendőr járőr két tagjának, hogy három déli amerikait üldöztek és azok dobták ki a kocsiból a kasszát? Bates csodálkozva nézett a védőre és válasz helyett megkérdezte: —­­Ki állít ilyen képte­lenséget? — Kérem válaszoljon a kérdésemre —, sürgette a védő türelmetlenül. Bates a leghatározottab­ban tagadta, hogy bárki­nek is ilyesmit mondott. — Kérem akkor vála­szoljon a következő kérdés­re — folytatta keresztkér­déseit a védő. — Igaz-e, hogy amikor Greene-nel együtt megtalálták az Ala­mo étteremből ellopott a­­célfeazetrát és a nebraskai autószámtáblát, arra haj­tott riadókocsiján egy má­sik járőr, amely Warner Boatright, William Bran­­nan és Alex Brown ren­dőrökből állt? — Ez igaz. — Igaz-e az is, hogy a betörésről beszélgettek? Igaz-e, hogy megmutatták a talált páncélkazettát, de egy szóval sem említették meg, hogy egy autó rend­számtáblát is találtak? — Ez is igaz. A nebras­kai számtábla olyan nagy meglepetés volt számunk­ra, hogy... — ... hogy kitalálták a három délamerikairól szó­ló mesét — vágott közbe Mahler védő, a minden háj­jal megkent ügyvéd. A bíróság a tanúk emel­vényére szólította a három rendőrt.­­ Egybehangzóan azt val­lották, hogy Bates egyet­len szóval sem említette a talált rendszámtáblát és valóban azt mondta, hogy az üldözött gépkocsiban há­rom délamerikai ült. A védő ezután újra Ba­test hívta a tanúk emelvé­nyére. — Mr. Bates, ön már tizenkilenc év óta rendőr. Hogyan lehetséges mégis, hogy futni engedte a tet­­ten ért betörőket? — Azért hagytam futni őket, mert az első pillanat­ban egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy rend­őrök követték el a betö­rést. Tizenkilenc évi szol­gálatom alatt egyetlenegy szer sem történt meg ad­dig, hogy kartársaim ellen kellett feljelentést tennem. Szinte megállt az eszem, amikor Wistanley rendőr­­ségi szolgálati jeggyel iga­zolta magát... Bates még egyszer rész­letesen kifejtette, hogy val­lomásának minden szava i­­gaz. A bűn per klenc napig tartott. 1960 október 30-án az es­küdtek — hét nő és öt fér­fi — tanácskozásra vonul­tak vissza. Viszonylag rövid idő alatt megszövegezték hatá­rozatukat. Nem látták bi­zonyítottnak, hogy Wistan­ley és Haas követték el a betörést az Alamo étterem­ben — mert erre nem volt semmilyen tárgyi bizonyí­ték. Viszont Bates és Gre­ene vallomása alapján bizo­nyítottnak tekintették,­­ hogy a k­ét vádlott dobta ki gépkocsijából a pénz­szekrényt és ez feltétlenül törvénytelen úton került hozzájuk. Ezért bűnösnek ny­ilv­ánították őket lop­ás vagy lopott holmi elfoga­dása bűntettében. Az esküdteknek ez a ha­tározata is elegendő volt, hogy bűnözőnek bélyegez­ze meg Wistanleyt és né­hány hónapra fogházba jut­tassa. A határozat kihirdetése után azt várta a közvéle­mény, hogy Bowman bí­ró kihirdeti az ítéletet, ítélethirdetés helyett azon­ban bejelentette, hogy a védők a tárgyalás elnapo­lását­­és az ítélethirdetés el­halasztását indítványozták és mivel a perrendtartás jogot ad erre, a bíróság helyt adott az indítvány­nak. Így azután Arthur Wis­tanley, az egyetlen bűnös­nek nyilvánított rendőr 1960 végén még mindig nincs elítélve, hanem óva­dék ellenében szabadon van. Mivel a rendőrség kö­telékéből elbocsátották, be­állt taxisofőrnek. Bobby Whaley, aki ön­ként kilépett a rendőrség kötelékéből és akire nem sikerült semmit rábizonyí­tani, minden anyagi gond nélkül élt autógarázsának jövedelméből. (Folytatjuk) 34. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. Za­­mat, 5. Iücsödző költemény, 6. Jelit ad, 8. Hát a szerbül, 10. A nátrium vegyjele, 11. Vonatkozó névmás, 13. Hitehagyott, 14. A Halotti Beszéd kezdő szava, 15. A múlt idő jele magánhangzó után, 17. Tál mássalhangzói, 18. Nagyobb edény, 20. Kalandre­gényeket irt, 21. Törlőgumi. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Bács­kai helység, 2. Helyhatározórag* 3. Személyes névmás, 4. Angol nőd név, 5. Zenemű, 7. Ciszter­na, 9. Álmos anyjának neve, 11* АШ, 12. Járom, 16. Nyit (arj-tót)* 17. Kopasz, 19. Skálahamg, 20. Személyes névmás. Batesné sirva férje nyakába borul, amikor hazaen­gedték a vizsgálati fogságból. (34) — Ha az orkán hatással van reánk, akkor két­ségkívül hatással van erre a „semmire” is. Meg­győződésem, hogy amíg a vihar tombolása alább nem hagy, nem vagyunk veszélyben. Én pedig itt olyan súlyos vagyok, hogy a vihar engem el nem fúj, ha szorosan a földhöz tapadva kúszok a toronyig. Már régóta töröm a fejem, hogy a toronyból megfi­gyeljem azt a „semmit”! — Megengedi, hogy önnel menjek? — kérdezte a biológus. — Jöjjön, de csak maga, más senki. Magának szüksége van erre. A két ember hosszú ideig kúszott, a kövek kiugró részeibe és repedéseibe kapaszkodott, nagyon vigyá­zott, nehogy a tölcséroszlopok útjába kerüljön. Az orkán beléjük kapaszkodott, hogy ledöntse, földre terítse, a mélybe hengerítse őket. Egyszer majdnem sikerült is ez, de Erg Noor még idejében megragad­ta a guruló Eont, lehasalt, s karmos kesztyűkbe búj­tatott kezével egy nagy kő szélébe kapaszkodott. Nisa kinyitotta a torony csapóajtaját, amelyen a két űrhajós átpréselte magá­t, bejutottak a toronyba. Itt meleg volt és nyugalom, a kis torony szilárdan állt a helyén, mert a vihart okosan előre látva, jól megerősítették. A vörös hajú asztronavigátor el is komorodott, de örült is társai jöttének. Őszintén elismerte, hogy nem lett volna kellemes, ha a tomboló vihar közepette az egész időt egyedül kellett volna eltöltenie ezen az idegen bolygón, a toronyban. Erg Noor közölte a Tantrával, hogy szerencsésen megérkeztek a toronyba, s a csillaghajó fényszórója rögtön kialudt. Most már a valóságos őshomályban csupán a toronybeli kis fény világított. A talaj ráz­kódott a szélrohamok nyomán, a villámcsapások és a száguldó, fenyegető széltölcsérek hatása alatt. Nisa egy forgószéken ült, hátával a reosztárnak támasz­kodott. Az expedíció vezetője és a biológus leült a lány lábához, a torony alapzatának gyűrű alakú ki­emelkedésére. Űrhajós ruhájukban elég terjedelme­sek voltak, szinte minden helyet elfoglaltak. — Aludjunk egy kicsit — javasolta a telefonon keresztül Erg Noor. — A fekete hajnalig még jó ti­zenkét óránk van, az orkán majd csak akkor ül el, s akkor lesz megint melegebb. Társai szívesen beleegyeztek. A háromszoros von­zóerő nyomasztotta őket, az űrhajós ruhában sem volt könnyű görnyedezniök, a vihar rázta szűk torony­ban a kemény váz szorította őket, s az emberek mégis aludtak; ilyen nagy az emberi szervezet alkalmaz­kodó képessége, a benne rejlő ellenálló erő. Nisa többször is felébredt, és ilyenkor megnyug­tató jelentéseket adott a Tantra ügyeletesének, majd újra elszunnyadt. Az orkán észrevehetőleg csillapo­dott, a talaj sem rázkódott többé. Most már várhat­ták a „semmi” vagy helyesebben mondva a „valami” megjelenését. A megfigyelők az őrtoronyban FP-t vettek be, a figyelem piruláját, hogy élénkítsék bá­gyadt idegrendszerüket. — Az az idegen csillaghajó semmiképp sem hagy nyugton — vallotta be Nisa. — Úgy szeretném tudni, kik „ők”, honnét s hogyan kerültek ide. — Én is így vagyok — válaszolta Erg Noor. — A Nagy Gyűrű már régóta közöl vascsillagokról és e csillagok bolygócsapdáiról szóló elbeszéléseket. Ott, a Tejút népesebb részein, ahol már régóta és gyakran közlekednek csillaghajók, szintén vannak bolygók, amelyeken elpusztult csillaghajók találhatók.­­Sok régi hajó került e bolygók vonzóerejének hatása alá, sok megrendítő történetet hallhattunk róluk, ezek ma már szinte mondák, legendák, amelyek a világűr küzdelmes meghódításáról szólnak. Meglehet, hogy ezen a bolygón még régebbi időkből való csillagha­jókat is találhatunk, bár ezen a ritka népességű te­rületen három hajó találkozása egész kivételes jelen­ség. A mi Napunk környékén mind ez ideig nem tud­tunk egyetlen vascsillagról sem, mi fedeztük fel az elsőt. — Helyesnek tartaná, ha megvizsgálnánk a ko­rong-csillaghajót? — kérdezte a biológus. — Feltétlenül! Egy tudós sohasem bocsáthatná meg magának, hogy elmulaszt ilyen lehetőséget! A korong-csillaghajók a velünk szomszédos lakott te­rületeken ismeretlenek. Ez csak valami távoli hajó lehet, amely a Tejút világában több ezer évig kalan­dozhatott a személyzet pusztulása vagy a hajó kija­víthatatlan sérülése után. Lehetséges, hogy a Gyűrű sok adása érthetőbbé válik majd számunkra, ha bir­tokunkban lesznek azok az adatok, amelyeket ezen a hajón szerzünk. A hajónak különösen a formája; ko­rong alakú spirális, s felületi bordái erősen kidombo­rodnak. Mihelyt végzünk az átrakodással, közelebb­ről megnézzük az idegen hajót; e pillanatban egyet­len embert sem nélkülözhetünk. — Pedig a Vitorlát néhány óra alatt átkutattuk...­­ (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Kedd, 1962. február 29. 1 — A gongütésnél pontosan 24 óra lesz!

Next