Magyar Szó, 1962. április (19. évfolyam, 89-117. szám)

1962-04-25 / 113. szám

Г B- oktal ­­». Pierre Erlvin egy utcai nyilvános teljefonfülkében állt a kagylóval a kezében és a múló másodperceket számolgatta. Amióta Dalmand meg­mondta, hogy Odile a rend­őrség foglya, csak a meg­mentésére gondolt. Végre hang hallatszott a telefonkagylóból. — Lequin rendőrbiztos. — Itt Pierre Erlvin. — Igazán nagy megle­petés számomra... — Hagyjuk ezt kérem. Gyorsan kell végeznünk, mert emberei természete­sen már igyekeznek a köz­pont útján megtudni, hon­nan beszélek. — Szóval miért hívott fel. — Van egy ajánlatom. — Halljuk. — Önként jelentkezem, azzal a feltétellel, hogy rögtön szabadon bocsátja madame Corot orvosnőt. — Mikor jelentkezik? — Negyed órán belül a rendőrprefektúrán vagyok. — Ajánlatát elfogadom. — Szavát adja, hogy szabadon bocsátja az or­vosnőt? — Ha olyan nagy súlyt­­helyez egy rendőrtisztvi­selő szavára, hát szavamat adom. — Talán ostobaságot cselekszem — gondolta magában Erlvin, amikor kilépett a telefonfülké­ből. — Ki szavatolja, hogy Lequin valóban szabadon bocsátja Odile-t, ha jelent­kezem? Intett egy taxinak és a rendőrprefektúrára hajta­tott. Négy perccel a mondott idő előtt belépett a rend­őrfőparancsnokság kapu­ján. Lequin írnoka hellyel és cigarettával kínálta. Akkor valaki feltépte az ajtót. — Erlvin — mutatko­zott be a kapitány. — Éppen ilyennek kép­zeltem el — válaszolta a szúrós szemű, keskeny aj­kú férfi, aki belépett. — Hol van madame Co­rot? — Sokkal közelebb, mint sem gondolja — válaszolta Lequin. — Beszélhetek vele? — Később ... talán.. Tudja, kissé megviselte a fogság. — Mit csinált vele? — Ugyan, ne legyen már olyan gyerekes. Hi­szen ön is éppen olyan jól tudja mint én, hogyan le­het a letartóztatottakat szólásra bírni. Ezután egy iratcsomót vett elő és felolvasta a négy letartóztatott légiós vallomását. Vallomásuk szerint a lá­zadó egységek közül első­nek Pierre Erlvin százada vonult Algírba. — Igaz ez? — kérdezte Lequin. — Igen, így volt. — Szeretnék még né­hány részletet megtudni a felvonulás előzményeiről és körülményeiről. — Később talán hajlan­dó leszek válaszolni kér­déseire, de előbb szeret­ném madame Corot orvos­nőt látni. — Ön pillanatnyilag az én foglyom és így nem le­hetnek külön kívánságai, ám lássa, hogy ki va­gyok ... Intett írnokának, hogy vezessék be az orvosnőt. Odile Corot, aki olyan ru­ganyosan lépkedett a kór­ház folyosój­án most fárad­tan vánszorgott be az ajtón. Egy pillanatig zavartan megállt, míg szeme hozzá­szokott a nappali fényhez. Azután felismerte Erlvint. — Pierre! — suttogta. Erlvin hozzálépett. Meg­simogatta arcát. — Odile! — Azt hiszem, kívánsá­got ezzel teljesítettem. Látta, akit látni akart. Majd talán egyszer még találkoznak az életben. Ha ugyan... Intett és az orvosnőt el­vezették. Az ajtóból még egyszer visszanézett. — Így, kedves barátom. Most térjünk a tárgyra. — Előbb csak annyit a­­karok mondani, hogy jaj magának, ha én egyszer kiszabadulok innen. — Ne féljen, nem kerül egyhamar szabadlábra. Fegyveres lázadás az ál­lamhatalom ellen. Ez leg­alább tizenöt év. Azt hi­szem ennyi idő alatt kissé megnyugszik... De mint mondtam, térjünk a tárgy­ra. Hajlandó most kérdé­seimre válaszolni? — A kérdésektől függ. — Nos, először is mond­ja meg, hol rejtőzködik Raoul Sátán.. Tudomásom szerint ön hűséges híve az extábornoknak, így bizo­nyára tudja, hogy most merre van és milyen ter­veket sző. — Nagyon téved. Nem tudok semmiről. — Akkor kénytelen le­szek egyelőre megszakíta­ni a kihallgatást, amíg mindez az eszébe jut. És természetesen gondosko­­dom arról is, hogy eszébe jusson. — Majd meglátjuk. (Folytatjuk) 78. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. A­­lap — idegen szóval, 5. Titokban figyel, 6 A kos teszi, 8. Íme, 10. Görög betű, 11. Durva, neve­letlen, 13. Nedv, 14. Derékra va­ló, 18. Göröngy, 19. Cipészszer­szám, 20. Juttat, 21. Idegen fér­finév, 23. Ön­d latinul, 24. Fi­nom, elsőrendű. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Tá­bornok, a 48-as magyar forra­dalomból, 2. Kerti munkát vé­gez, 3. Idős, 4. Ital, 5. Szerbiai folyó, 7. Sodor, 9. Máma, 11. Ereinkben kering, 12. Állati te­tem, 15. Férfinév, 16. Jövede­lem után fizetik, 20. Török tiszt­ség, 22. OR, 23. Kiejtett betű. Ez a párizsi munkás aránylag jól úszta meg az OAS elle­ni tüntetést. A rendőriek véresre verték ugyan, de ugyan­abban a tüntetésben a rendőrség brutális fellépése követ­keztében négy tüntető munkás, három munkásnő és egy egyetemi hallgató életét vesztette MAGYAR SZÓ Szerda, 19®. IT. 25. 1 — Segítség! (Folytatjuk) — S magának mi a véleménye? — Az, hogy igaza van. — Nekem is ez a véleményem. Éppen ezért ki kell hoznunk őt a Feledés Szigetéről. Egy hónap múlva lesz a Csillaghajózási Tanács évi gyűlése. Megvitatják az ő vétkét, s a határozatot továbbít­ják jóváhagyás végett a Becsület- és Jogellenőrző­­höz, amely a Föld minden emberének sorsán őrkö­dik. Alapos reményem van arra, hogy az ítélet eny­he lesz, de szükség van rá, hogy Mven Masz itt le­gyen. Nem jó az olyan embernek, ha sokáig él egy szigeten, mégpedig magányosan! — Gondolja, hogy én olyan régimódi asszony va­gyok, aki életterveimet egy férfi cselekedeteitől te­szi függővé, még ha azt én magam választottam is? — Csara, gyermekem nincs erre szükség. Láttam magukat együtt, s tudom, mit jelent maga az ő szá­mára ... Mint ahogy ő is a maga számára. Ne ítélje el őt azért, hogy nem találkozott magával, elmene­kült maga elől. Értse meg, mit jelent egy embernek, ugyanolyannak, mint maga, hogy eljöjjön ahhoz, akiit szeret — ez így van, Csara! — szánalmasan, legyő­­zötten, bírósági ítéletre és száműzetésre várva! Ma­gához, a nagy­em ékességeinek egyikéhez! — Nem erről beszélek, Evda! Szüksége van-e rám most a fáradt, összetört embernek?... Félek, hátha nem lesz elég ereje a lélek nagy szárnyalására, nem az értelem, hanem az érzelmek szárnyalá­sára ... szerelem olyan diadalára, amelyre — azt hiszem — mindketten képesek vagyunk... Mert ha nem, akkor ismét elveszti önbizalmát, s ha szembe kerül az élettel, azt nem viseli el. És én arra gon­doltam, hogy most jobb nekem, ha az Atacama-si­­vatagba megyek. — Csara, igaza van, de csak egyrészt. Másrészt azonban nem szabad elfelejtenie, hogy egy nagy és szenvedélyes ember, aki túlzottan szigorú önmagával szembe, most egyedül van, ennek az embernek nincs semmiféle támasza, hiszen távozott a mi világunkból. Én magam utaznék oda... De nekem itt van Ben Boz, aki éppen hogy él, súlyosan megsérült, ő most előbb­re való. Dar Vetert megbízták azzal, hogy felépítse az új űrállomást, ő ezz­el segít Mven Másznak. Nem hiszem, hogy tévednék, ha határozottan ezt mondom magának: utazzék el hozzá, ne kívánjon tőle semmit, még csak egy gyöngéd pillantást sem, semmiféle ter­vet a jövőre nézve, sem pedig szerelmet. Csak álljon mellette, oltsa belé a kételkedést a saját álláspontjá­val szemben, és akkor visszahozza őt a mi világunk­ba. Magában van erő ehhez, Csara! Elmegy? A leány egyre szaporábban lélegzett, majd Evda Naira emelte gyermeki bizalommal teli tekintetét, amelyen könnyfátyol lebegett. — Még mai Evda Nal szeretettel megcsókolta Csarát. — Igaza van, sietnie kell. A Spirál úton együtt megyünk Kisázsiáig. Ben Boz a sebészeti szanató­riumban fekszik Rodosz szigetén, én magát majd Djer ez Zorban irányítom, a műszaki-egészségügyi segély­­szolgálat repülőgépeinek bázisára; ezek a gépek Ausztráliát és Új-Zélandot látják el. Már magam elé képzelem, milyen nagy lesz a pilóta öröme, hogy Csarát, a táncosnőt — és sajnos nem a biológust — elviheti bárhová, ahová csak kívánja... A vonat főnöke meghívta Evda Nalt s útitársát a vonatirányító fülkébe. Az óriási vagonok tetején szi­likon süveggel fedett folyosó húzódott. Ügyeletesek járták a folyosót a vonat egyik végétől a másikig, s figyelték az automata ellenőrző műszereket. A két nő felment a csigalépcsőn, áthaladt a felső folyosón, a eljutott egy nagy kabinba, amely az első vagon á­­ramvonalas burkolata fölött volt. Egy kristály-ellip­szoidban, hét méter magasságban a vaspálya fölött két mozdonyvezető ült kényelmes karosszékben; az elektronikus robotvezető magas gúla alakú süvege választotta el őket. A televíziós készülékek parabola alakú képernyőin láthattak mindent, ami a vonat mellett és mögött történt. A figyelmeztető berende­zés antennájának szálai, amelyek ide-oda rezegtek a tetőn, azonnal jelentették, ha bármiféle idegen tárgy tűnt fel a vaspályán ötven kilométeres távolságban, bár ez csak akkor fordulhatott elő, ha a körülmények rendkívüli összetalálkozása következett be. Brda és Csara a fülke hátsó falánál leült egy dí­ványra, egy fél méterrel magasabban a mozdonyve­zetők ülésénél. Mind a ketten hatása alá kerültek a velük szemberohanó széles útnak. Ez a gigantikus út szelt át hegyhátakat, kolosszális töltéseken szágul­dott a síkságok fölött, átvágta a tengeröblöket az alacsony, mélyen a vízbe merülő cölöpsorok fölött. Az óránkénti 200 kilométeres sebesség mellett a rop­pant árkok és töltések lejtőjén elültetett erdő sűrű vöröses, malachit vagy sötétzöld szőnyegnek látszott, attól függően, hogy melyik részen milyen fa, fenyő, eukaliptusz vagy olajfa nőtt. A szigetvilág nyugodt tengere a cölöpépítmény két oldalán csendesen hul­lámzott, amint a tíz méter széles vonat vagonjai ket­tészelték a levegőt. Fodros csíkok futottak legyez® alakban szerteszét, s elsötétítették az áttetszően kék vizet.

Next