Magyar Szó, 1962. július (19. évfolyam, 179-209. szám)
1962-07-29 / 207. szám
A modern és a hagyományos módszer találkozása Nagy feltűnést keltett a beográdi amatőrök filmje létszámon felöli leány megtartotta esélyét (ВкОИбП munkatársunk telefonjelentése a IX. pulai filmfesztiválról) Sohasem volt hálás jósnak tenni, azért mégis megkockáztatom. Olyan sikeres est, mint a tegnapi, bizonyára nem lesz többé az idei pólai fesztiválon. Két filmet láttunk, az egyik ízig-vérig moter film, az olasz Antonioni, a francia új hullám, főleg Sean Luc Godard rendező ter A POLAI HVS.TIVAL MŰSORA BUDS 29: A félelem Ménéje (rendező Fadul Hadzsles) Korcsa leány (rendező Jovan Jolvanovics) JULIUS 30: Felhívták a I V. osztályt is (rendező Milenko Strbac) Családi napló (rendező Jozse Gale) JULIUS 31: Szibériai lady Stocbeth (rendező Andrzej Vajda) Dr. (rendező Szója Jovánovics) AUGUSZTUS 1: Háromszíves érem (rendező Vl a dán Jelijepcsevics) Boldogság a táskában (rendező Radivoje Lola-Gyukics) AUGUSZTUS 2. Kozara (rendező Veljko Bulajics) A bírálóbizottság ünnepélyesen kiosztja a fesztivált A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG Jetro Hadzsivasziljev, publicista (elnök), Anka Magasles, a horvát kulturtanács elnöke, Mira Boglics kritikus, Igor Pretnar rendező, Alekszandar Petrovics rendező, Szveta Gyurics, a szerb kulturtanács titkára, dr. Ivan Foht egyetemi tanár. Muharem Pervics író és Vlado Bulatovics-Vid humorista, mékenyítő hatását fedezzük fel bennük, tehát a filmművészet korszerű irányzatához tartozik, a másik pedig hagyományos eszközökkel készített vígjáték, a nemesebbik értelemben vett művészetet nem kizáró kereskedelmi film. Az előbbi Ínyenc falat a filmművészet rajongóinak, ami azt is jelenti, hogy nagyobb közönségsikerre nem számíthat, az utóbbi pedig érthető nyelvezetével a nagyközönséghez szól anélkül, hogy visszaélne bizalmával, szórakozni vágyásával. Beszámolómat az elsővel kezdeném, a Cseppek, vizek, harcosok cíművel. Három önálló részből áll, három amatőr rendező készítette teljesen amatőr alapján távol a nagy filmvállalatok bürokratikus gépezetének csápjaitól, ami csak előnyükre vált, mert ily módon átmentették művükbe a filmklubokban élő avantgarde szellemet, a kísérletező kedvet, az útkeresés izgalmát. Nagyon nehéz szavakba önteni a három kisfám tartalmát, mert a felvetett emberi problémákat egészen egyéni szemszögből vizsgálják gazdagon élve a modern film művészet képű kifejező eszközeivel. Az első — rendezte Zsivojin Pavlovics — egy üldözött illegális harcos meneküléséről, utolsó perceiről szól, s egy kimondott szó nélküli izgalom kegyetlen képet ad a reményről és halálról. A második — rendezte Marko Babac — egy kórházi szoba négy fala között játszódik, két súlyos, reménytelenül beteg a hőse, az emberi illúziók erejét és tehetségét vetíti elénk a két beteg önkínzó dialógusa. Az egyik még tud bízni, színesen le tudja festeni mit lát az ablakon át az utca forgatagából, meg tudja győzni társát és önmagát is, hogy az életben nincs örökérvényű vereség. Halála után társa odakúszik az ablakhoz és megdöbbenve látja, hogy nincs utca, kopár omladozó fal takarja el a kilátást. A harmadik — rendező Kokan Rakonjac — szubjektív meglátásokkal mesél a szerelem szépségéről és keserűségéről, a nagyváros kőrengetegébe zárt ember magányáról. Mind a három a maga nemében eredeti és érdekes, különösen az első kettő (a harmadik a legjobban viseli magán a francia új hullám jegyeit, még tartalmi szempontból is, úgyhogy inkább jól sikerült imitáció mint eredeti alkotás). A közös jellemvonások, hogy mondanivalójukat képpel fejezik ki, a párbeszédekkel takarékoskodnak, a hangoknak, a zörejeknek drámai funkciót adtak, minden jelenetüket a valóságos helyszínen forgatják úgyhogy a valóságot úgyszólván tetten érik és beleillesztik filmjükbe. Különös értéke a filmnek Alekszandar Petkovics felvételező modern hangszerelése képei. Nála a kamera, akár mozgásban van akár passzív, képies „izgulni”, „futni”, „ugrani”, egyszóval fantasztikus ritmusérzéke van. Mindezek miatt ennek a harmadik filmnek jelentkezését filmgyártásunk nagy eseményének könyvelhetjük el. Ehhez még hozzá kell fűzni azt is, hogy a film rendkívül olcsó. Mindössze hárommillió dinárba kerül, ez az összeg csak akkor emelkedett nyolcmillióra, amikor befejezése után az egyik vállalat átvette és kifizette a honoráriumot. Egyébként a hazai filmek gyártási költsége 90-100 millió dinár. Az amatőrök ezen a téren is példát mutattak, képletesen szólva pofon csattant azoknak az arcán, akik magukat hivatásos művészeknek, gyártóknak nevezik. Az est másik filmjét jól ismeri közönségünk, bejárta már az egész országot, mindenütt nagy sikert aratott. Ez történt Pulán is, a közönség megkülönböztető rokonszenvvel fogadta rendezőjét, fiatal tehetséges színészeit pedig szűnni nem akaró tapssal jutalmazta. Nem nehéz kitalálni, hogy Branko Bauer A létszámon felüli leányáról van szó. Annak idején valóságos felfrissülést hozott Bauer rendezőnek az autóút fiatalságáról készült műve, mert filmgyártásunk az igénytelenség örve alatt jó néhány minden tekintetben botrányosan rossz vígjátékkal lepte meg és ejtette gondba a filmvilágot. Frisseségéből azóta sem veszített, újbóli megtekintése után is csak jót írhatunk róla. Szinte minden jelenet kprából hórukkod, fiatalos lendület árad, mintha az alkotókra is ráragadt volna a táborélet hangulata, varázsa, minden szépsége. S éppen ez az együttérzés és megértés az értékes benne. Ebből született ez a derűvel, optimizmussal telített alkotás. Nem kell azonban azt hinni, hogy valami lelkendező, lakkozott optimizmusról van szó. Nem, egy pillanatra sem, noha tökéletesen igazolja azt, hogy az autóút a fiatalok nagy iskolája is. Bauer mértéktartásának, tehetségének köszönhető, hogy a közhellyé vált jelmondatokba életet lehel s ily módon igazolja őket. Hőse egy falusi ifjú, nem pozitív hős a megszokott értelemben, de nem is negatív, hanem egyszerűen fiatal, különféle hatásokra fogékony szellemű, előttünk érlelődő ember, akit a rendező enyhe gúnnyal de mégis megértően, emberi melegséggel fannál. A remek fiatal színészek — Milena Dravics, Ljubica Szamardzsics és Borisz Dvornik — kitűnő munkatársaknak bizonyultak s az ő érdemük is a rokonszenves, korszellemet visszatükröző film sikere. A fesztivált megelőző véleménykutatásokban A létszámon felüli leány-t az esélyesek csoportjában emlegették. Könnyen meglehet, hogy igazuk lesz különösen a színészi teljesítmények esetében. Vasárnap és hétfőn még négy film kerül bemutatásra. Ma: A félelem ábécéje és A furcsa leány, holnap pedig a Felhívták az V. osztályt is és a Családi napló van műsoron. KALAFIS Zoltán Olga Vujadinovics játszik a Cseppek, vizek, harcosok filmben. Ijatt» Ssunardsster és Mllen» Dravies A létszámon felsill leány című filmben Spela Rozin és Уоја Mirics a Furcsa leány című filmben LÁTTUK MERÉSZ VÁLLALKOZÁS KemA Ley mértéktartó rendezésében a fenti cím alatt egy különös, habár nem egyedülálló filmvígjátékot láttunk. Egy olyan kissé fanyar,kissé groteszk, de jellegzetes olasz vígjátékot, aimely a nincstelen, a vékonypénzű, a máról holnapra tengődő egyszerű kisemberek bűlbe keveredéséről szól. Helyesebben, ezeknek az olasz társadalom úriemberkülsejű léhűtőitől, merész és nagy vállalkozásokat szervező haszonlesőitől való kiszolgáltatottságáról. Maga a filmvígjáték-cselekmény voltaképpen egy jól kitervelt s helyenként sok derűt keltő pénzrablási akció köré rétegeződik. A rablásra fölbújtatott, s a vállalkozást ösztökélő felülmúlhatatlan főnöktől kellő aprólékossággal kioktatott naiv és vajszínű öt római bábfigura ugyanis nagy garral egy Milánóba tartó futballrajongókat szállító szurkolóvonatra kapaszkodik fel. Milánóba érkezése után azonban természetesen nem a játékpályára tart, hanem a pénzrabláshoz kiszemelt helyre. Közben a vállalkozást irányító főnököt már az állomáson lefüleli a rendőrség, és így a becsületességgel viaskodó öt atyafi magára marad. Derűre hangoló körülményességgel mégis végrehajtják a merész vállalkozást, megszerzik a pénzt, és ártatlanságuk igazolásaként a szurkolóvonattal érkeznek viszsza Rómába. A bőröndben fepni Mliókban azonban nem sok örömük telik, mert nyomukba szegődnek a carabinierek. Végül is hosszabb töprengés, fontolgatás, lelkiismeret furdalás és újabb kalandsorozatok után maguk juttatják a nyomozószervek kezére a majdnem hiánytalanul együttmaradt temérdek pénzt. S hogy a vígjáték groteszk jellege mindvégig töretlen maradjon, a „merész vállalkozásért” nem vonják őket felelősségre, csupán az egyikőjüket büntetik, de azt sem a lopásban való közreműködésért és bűnrészességért, hanem a zebracsíkos járdán való tilos átfutás miatt. A rendező Nanni Loy érdeme, hogy ezt a közepes vígjátékot nem annyira e nézőközönség mindenáron való megnevettetésére, mint inkább a felszín alatt meghúzódó társadalmi félig kimondott indítékok sejtetésére állította be. Kár azonban, hogy túlzott segítőszándékkal az egyes képsorozatok közé magyarázó feliratszöveget iktatott. A főszerepeket finom és árnyalt karikírozással Vittorio Gassman, Renato Salvatori, Claudia Cardinale és az olasz filmjáték több más jeles művésze alakította, bár nem éppen kifogástalanul. Egy mondatban: nem nagyigényű, de szórakoztató és ugyanakkor enyhén elgondolkodtató ironizáló vígjáték . . . (sz-cs.)