Magyar Szó, 1966. február (23. évfolyam, 30-57. szám)

1966-02-10 / 39. szám

Csütörtök, 1966. febr. 10. MAGYAR SZÓ Hulladékból takarmány és cellulóz Kísérletek, amelyek túlnőttek Verbász határán Úttörő munkát végeztek a verbászi kombinát szak­emberei. Több éves kísérleteik lényege egyéves nö­vényekből vagy azok hulladékából olcsó, jó takarmányt és cellulózt előállítani. Tulajdonképpen nem is lehet csupán kísérletekről beszélni, hiszen kézzel fogható eredményekkel is dicsekedhetnek. Istállóikban fejőste­heneket etetnek és növendékmarhákat hizlalnak a szán­tóföldről behordott, megőrölt, majd nemesített kuko­ricaszárral, napraforgótányérral stb. Eljárásuk a maga nemében igen jelentős fölfedezésnek látszik, annál is inkább, mert a jószágtenyésztésben a kifi­­zetődőség mindinkább az ol­csó takarmány beszerzésétől függ. Példának vagyok csak a szarvasmarha-tenyésztést, ahol a tejtermelés költségei­nek felét a takarmány teszi, a hizlalásnál, pedig az előál­lítási árban az eledel 57 szá­zalékkal szerepel. Verbászon tehát a ku­korica- és cukorszárat, a napraforgószárat és tányérját, répafejet, nyers kukoricacsövet őröltek és szárítottak egy menet­ben. Ebből azután ki­vonták a cellulózt, majd a maradékot karbamiddal dúsították, tehát fehérjé­ben aránylag gazdag szá­lastakarmányt kaptak. Csak a kísérletek alkal­mával naponta 50—70 ki­ló ilyen jó minőségű gyá­ri széna került a jószág elé. Nem megvetendő az a cellulóz sem amit a hul­ladékból kivonnak, és amit később a cellulóz-, illetve papírgyáraknak el­adhatnak. A kísérletek ki­lenc mérnök és jó néhány technikus irányítása alatt folynak, a kutatómunkát a kombinát továbbra is szorgalmazza. Az eredmé­nyek, mint említettük, rendkívül biztatók. A Tartományi Gazdasági Kamara bizottságot alakított hogy vizsgálja meg a verbá­­sziak munkáját. Ezután mér­legelték annak lehetőségét is, hogy más központokban is ál­lítanának elő hulladékból fe­hérjében gazdag takarmányt. A bizottság hosszas tanulmá­nyozás után úgy találta, tar­tományunkban nagy lehetősé­gek vannak, hogy egyéves nö­vényekből ipari úton takar­mányt és cellulózt állítsanak elő. Ennek az elképzelésnek a valóra váltását megkönnyíti, hogy nem kell gyárakat épí­teni, hanem a feldolgozáshoz szükséges gépek, régi, most használaton kívül álló épüle­tekben is elhelyezhetők. Egy nagyobb terepszemle után ki­derült, hogy Vajdaságban több helyen, a nyersanyagbá­zisok központjaiban találha­tók ilyen objektumok, s át­alakításuk nem kerülne sok­ba. Legtöbbjükhöz kiépített utak vezetnek, régen beve­zették a villanyt, s mellettük raktárnak megfelelő helyisé­gek vannak. A felszerelés aránylag ol­csó és könnyen beszerez­hető. Egy körkérdés alkal­mával kiderült az is, hogy számos mezőgazdasági szervezet érdeklődik az el­képzelés iránt, és pénzzel is hajlandók támogatni a kis gyárak létesítését. A vélemények szerint azon­ban nem vezetne eredményre, ha minden érdekelt külön fog­na hozzá a terv megvalósítá­sához. Az illetékesek egy gazdasági szervezet megalakí­tását javasolják, amely egy­behangolná a terveket és a lehetőségeket, elvégezné a felszerelések beszerzését és a tudományos szolgálattal kar­öltve irányítaná a termelést és gondoskodna arról, hogy a tenyésztők megvásárolják a takarmányt, a cellulózgyárak pedig a nyersanyagot. S. I. TAVASZ A TÉLBEN Tavaszias meleg árasztotta el az egész országot, és a hótakaró máról holnapra eltűnt. Novi Sad lakói kitódultak az utcákra, s valósággal megszállták a Duna-parkot. Igye­keznek­ kihasználni a régen várt napot, mert az időjárás jelentés szerint hamarosan visszatér a zimankós tél, hiszen csak február elejét írunk. Képünkön: a Novi Sad-i korzót tegnap zsúfolásig megtöltötték a fiatalok. (B. V. felv.) Mindnyájan a Vasút kezében vagyunk Beszélik, nemcsak az utcasarkokon és a kuloárokban, hanem a tévén is, hogy ez a mi társadalmasított és de­­zintegrált vasutunk már megint berzenkedik. Amikor az árak a piacon, némely fogyasztópolgáraink örömére, úgy­­ahogy kezdenek lecsillapodni, megnyugodni, és a vá­sárlók keresetéhez alkalmazkodni, akkor az éji homály­ból felbukkan a Vasutunk, és kijelenti, hogy olyan ára­kon, mint eddig, többé nem hajlandó szállítani az árut a fogyasztók asztalára. Néhány ideges és riadozó természetű polgár hamar föltette ezzel kapcsolatban a kérdést: mit jelentsen ez már megint? A közgazdaságban jártas emberek a legvalószínűbb választ adták erre: ha emelkedik például a jancsiszeg és a só szállítási költsége, emelkedni fog ennek a két nélkülözhetetlen árucikknek kiskereskedelmi ára is. Ez csak logikus. De vajon emelkedik-e más árucikkek ára is, teszem fel, a kalocsaié avagy az esernyőé? Mindazon árucikkek ára emelkedik, amelyeket a va­sút igénybevételével kell egyik helyről a másikra szállí­tani, feltéve, ha elfogadják a Vasutak eme legeslegújabb követelését, de nem valószínű, hogy elfogadják. Meddig megy ez így? — kérdezik a már deresedő ha­jú, de még mindig gyerekesen együgyű polgárok. Nem lehet azt tudni: úgy látszik, mindnyájan a Va­sút kezében vagyunk. A Vasút pedig, el kell ismerni,­nagy úr. Külön törvé­nyei vannak. Mert míg, például, az ipari vállalatok a jobb gazdálkodás érdekében azt nézik, hogyan társulja­nak, s ebben a társulási törekvésükben túl tudnak nézni a köztársaságok, sőt bizonyos esetekben az ország hatá­rain is, addig a Vasutak éppen az ellenkezőjét csinálják ennek: köztársaságonként új vállalatokba tömörültek, nem valószínű, hogy az adminisztratív költségek csök­­kentése végett. Nagy nemzeti költőnk éppen a Vasútról szóló versében százhúsz évvel ezelőtt megénekelte, hogy „Tenger­ két részén körül”. Azt hiszem, a költő tévedett, mikor an­nak idején a Vasutat annyira felmagasztalta. Petőfinek — mert róla van szó — aki látnoki képességéről több versében meggyőzött bennünket — tudnia kellett volna, hogy a Vasúttal még sok baja lesz az emberiségnek, még­is úgy énekelt, hogy száz vasutat, ezret! Jóllehet a mi dezintegrált Vasutunk ezt úgy értelmezte, hogy száz vas­utas vállalatot, ezret! S most megint — nem először és nem utoljára —, emelni szándékozik a szállítási költségeket. Bánná a fene, ha ez mindegy lenne a sónak, amit a tisztelt Vasutak szállítanak a fogyasztóknak. Vagyis ha mindegy lenne a só árának. De ha drágul a fuvar, drá­gul bizony, a só is. Alkalmasabb időt a Vasút erre nem is találhatott vol­na. Egyetlen vigaszunk, hogy, hírek szerint, a Vasutak Nyugat-Németországban is aggasztó ráfizetéssel dolgoz­nak. (ni) Vajdaságban is lehet jól pihenni Hogyan használj­uk fel az utazási kedvezmény megszűnésével megmaradt pénzt Jusson is, maradjon is. Legtöbb üzemben ezt a szó­lás­mondást hívják segítsé­gül, ha felvetődik az üdü­lési alap felhasználásának módja. Végleges helyzet úgyszólván még sehol sem alakult ki. Egyelőre a szá­­mítgatásoknál tartanak. A dolgozók részéről legáltalá­nosabb törekvés az, hogy: Ide a pénzt!, s majd ki-ki a saját belátása szerint hasz­nosítja. Szóval: a tévelygés időszakának kellős közepén vagyunk. Hogyan fog a tel­jes megvalósulás kialakulni, még nem tudjuk. Ezeregy megoldás lehetséges. Megfe­lelő kerékvágásba jutnak majd nyilván mindenütt, csak idő kérdése az egész. Kanizsán úgy számítják, hogy a munkaközösségek üdülési alapjába az idén mintegy 90 millió régi dinár folyik be. Egy összegben nem jelentéktelen tétel. Komo­lyabb, igényesebb elképzelé­seket is megoldhatnának ve­le. Üzemek, intézmények szintjén szétforgácsolódva azonban alig valami. Egy, kettő, legfeljebb hárommil­lió régi dinár. Csekélyke va­lami, amihez hozzányúlni sem igen szabad, azonmód elfogy. KEVESEN UTAZNAK TENGERRE VAGY SZLOVÉNIÁBA Mostanság itt is arról ta­nakodnak — bár eddig kevés ötlet született, jobbára a va­júdás időszakát élik —, hogy mi legyen a pénzzel. Ha a pénzt a munkaközös­ségben nyaralási költségek térítményeként egyforma vagy más arányokban fel­osztják egymás között, va­jon az mit eredményez? Tá­volabbi vidékre Kanizsáról eddig sem sokan mentek pi­henni. Félő, hogy azután annyian sem fognak utazni. Ma még nem óhajtják a pi­henésnek ezt a formáját. Az igények másfelé orientálód­tak. Éppen emiatt a kész­pénzjuttatások révén való­színűleg méginkább háttérbe szorulna a rekreáció. Ma­gyarán: ott tartanak, hogy egy villanytűzhely, szép sző­nyeg vagy­ csillár sokkal fontosabb, mint a drágán vett néhány hetes pihenés. A nyaralási pénz tehát köny­­nyen a kereskedelem kasszá­jába jutna. Ilyen körülmények és fel­fogások között nem egyszerű megtalálni a legjobb megol­dást. A törvényhozó megkövete­li, hogy az üdülési alapba elkülönített pénzt mindenütt csakis a pihenés javára költ­sék el. Ennek alapján sok­felé hangzott el az a javas­lat, hogy csak azoknak kell költségtérítményt kifizetni, akik szabadságukat valame­lyik távolabbi nyaralóhelyen töltik. Ez a javaslat a tilta­kozások egész sorát váltotta ki. A dolgozók többsége ugyanis eddig sem utazott és még jó ideig ezután sem fog más vidéken nyaralni. A kivételezettség tehát ütközik a többség érdekével. Jogo­san ellenkeznek, hiszen va­lamennyien hozzájárulnak a pénz megteremtéséhez, mi­ért adnák csak azoknak, akiknek — legtöbbször az előnyösebb anyagi helyzetük­nél fogva — alkalmuk van a komplett üdülésre. Áthidalhatóbb lenne ez a probléma, ha már korábban a helyi lehetőségekhez iga­zodtunk volna. Vajdaságban — noha kiváló területek van­nak — alig építettünk vala­mit a dolgozók üdülésére. Talán — elég helytelenül — úgy tartottuk, hogy nyaralni és pihenni egyedül a tenger­parton lehet, így az a kevés vállalati objektum, amit a szűkös anyagiakból eddig lé­tesítettünk, vagy vásárol­tunk, majd mind a távoli ten­gerparton van. A TISZA-PARTON LEHETNE ÜDÜLŐTELEPET ÉPÍTENI Jó volna — hallottuk a kanizsai községi szakszerve­zeti tanácsban — egy köze­li rekreációs központot ki­építeni. A Tisza-part rend­kívül célszerű lenne. Az el­gondolást viszont csak együt­tes erővel valósíthatják meg. Azaz, ha a munkaközössé­gek hajlandóak az üdülési alapok terhére befektetéseket eszközölni. Hogyan fog­nak közös ne­vezőre jutni, komi lenne bár­mit mondani. Az elképzelés azonban mindenképpen ér­demleges. Számos tény szól mellette. Vegyük például a textilgyár esetét. Tavaly két és fél millió dinárt fizettek be a szövetségi közlekedési alapba. Az alkalmazottak kö­zül alig harmincan használ­ták ki az utazási kedvezmé­nyüket, vagyis a befizetett összegnek talán tíz százalé­kát. Nem azért tesszük ezt szó­vá, hogy a több mint kétmil­lió régi dinárt, szemére ves­sük valakinek, hanem, mert pontosan felmérhető, mi a teendő. Az idén valamivel több mint hárommillió régi dinárra számítanak. Ha a pénz egy részét, nem töb­bet, mint amennyit évek so­rán a szövetségi alapban veszni hagytak, a helyi üdü­lőközpont kiépítésére fordít­ják, akkor belátható időn be­lül gazdag lehetőségek nyíl­nának szabadságolt embereik teljes felfrissülésére, és, ami véleményünk szerint sokkal fontosabb, a napi és hétvégi pihenés megszervezésére. BÓKA Ferenc 3. ovef EZ IS REJTETT TARTALÉK Több mint 300 0OO millió dinár perekre A szabadkai gazdasági bí­róság kimutatása szerint ta­valy a megszokottnál na­gyobb volt a pereskedések száma. A perelt követelések és a felgyülemlett költségek is igen nagy összeget tettek ki. Az ide tartozó kilenc község területén a vállalatok és üzemek peranyagának az értéke pontosan 16 525 127 232 dinár volt, a perköltségek pedig 305 234 381 régi dinár­ra rúgnak. Ebből Adára 23 950 000, Apatinra 6 850 000, Topolyára 17 731 000, Kanizsára 7 071 000, Kishegyesre 3 737 000, Zemtá­­ra 21 474 000, Zomborra 60 715 0­00, Moravicára 7 325 000 és Szabadkára 156 377 000 régi dináros per­költség esik. Érdemes még megemlíteni, hogy Adán az Október 8. gyár 493 perrel tartja a re­kordot, Apatinban a Metal fémárugyár 134, Topolyán a Május 1. építővállalat 313, Kanizsán a GfK kombinát 71, Kishegyesen a Metalac 76, Zentán a Mašinpremont 90, Zomborban a Dusán Sta­­nickov építővállalat 376, Mo­­ravicán a földművesszövet­kezet 91, Szabadkán pedig a Sever 520 perrel. Ez utóbbi­ban tesz ki a perköltség leg­többet, 20 millió dinárt. Ebből a vázlatos áttekin­tésből is látható, milyen jelentős összegeket emészte­nek fel a pereskedések, ame­lyek a vállalatok rejtett tar­talékainak is tekinthetők, mert ha sikerülne a mini­málisra csökkenteni őket, több pénz maradna az ala­pokban, és a dolgozók sze­mélyi jövedelme is emelked­ne. (H) . A palicsi Chemos bekap­csolódott a cipőgyártásba A műanyagosztály 11 milliós beruházása száz százalékkal növelte a termelést Egy évvel ezelőtt a palicsi Chemos műanyagcikkeket gyártó üzem integrált a sza­badkai Solid cipőgyárral, hogy így növelje termelését, és fo­kozatosan áttérjen olyan mű­anyagból készült cikkek gyártására, amelyek ma már nélkülözhetetlenek a cipő­gyártásban A Solid új üzemrészlegének ezt a tervét egy év alatt sike­rült megvalósítani, és a Che­mos ma már úgyszólván tel­jesen bekapcsolódott a cipő­gyártásba. Az integráció előtt ez a kis­üzem főleg villamossági cik­kekhez szükséges félkészárut készített műanyagból és ba­kelitből, egy évvel ezelőtt azonban fokozatosan áttért a cipőgyártásban alkalmazott műanyag-cipősarkok és egyéb kellékek gyártására. E célból a műanyagcikkeket készítő üzemrészleget 11 millió diná­ros költséggel kibővítették. A meglevő négy gép mellé újabb négyet helyeztek üzembe, és beszereztek egy hulladékfel­dolgozó gépet is. Ily módon sikerült az üzemrészleg ter­melését száz százalékkal nö­velni, és a Chemos fokozato­san bekapcsolódott a cipő­gyártásba. Ma már termelé­sének 80 százaléka a cipő­iparban felhasználásra kerülő cikkekből áll és a Solidon kí­vül más gyáraknak is termel. Az idén fokozatosan áttérnek a műanyag­ cipősámlák, cipő­húzók és hasonló cikkek gyártására. Ezzel párhuzamosan az üzem bakelitosztálya tovább­ra is gyártott bakelit fogla­latokat és egyéb félkészárut. Termelésének nagy részét a Sever motorgyár, a Sigma vil­lamos jelzőberendezéseket készítő gyár és a Metalija csillárgyár vette át. (H)

Next