Magyar Szó, 1966. február (23. évfolyam, 30-57. szám)
1966-02-10 / 39. szám
Csütörtök, 1966. febr. 10. MAGYAR SZÓ Hulladékból takarmány és cellulóz Kísérletek, amelyek túlnőttek Verbász határán Úttörő munkát végeztek a verbászi kombinát szakemberei. Több éves kísérleteik lényege egyéves növényekből vagy azok hulladékából olcsó, jó takarmányt és cellulózt előállítani. Tulajdonképpen nem is lehet csupán kísérletekről beszélni, hiszen kézzel fogható eredményekkel is dicsekedhetnek. Istállóikban fejősteheneket etetnek és növendékmarhákat hizlalnak a szántóföldről behordott, megőrölt, majd nemesített kukoricaszárral, napraforgótányérral stb. Eljárásuk a maga nemében igen jelentős fölfedezésnek látszik, annál is inkább, mert a jószágtenyésztésben a kifizetődőség mindinkább az olcsó takarmány beszerzésétől függ. Példának vagyok csak a szarvasmarha-tenyésztést, ahol a tejtermelés költségeinek felét a takarmány teszi, a hizlalásnál, pedig az előállítási árban az eledel 57 százalékkal szerepel. Verbászon tehát a kukorica- és cukorszárat, a napraforgószárat és tányérját, répafejet, nyers kukoricacsövet őröltek és szárítottak egy menetben. Ebből azután kivonták a cellulózt, majd a maradékot karbamiddal dúsították, tehát fehérjében aránylag gazdag szálastakarmányt kaptak. Csak a kísérletek alkalmával naponta 50—70 kiló ilyen jó minőségű gyári széna került a jószág elé. Nem megvetendő az a cellulóz sem amit a hulladékból kivonnak, és amit később a cellulóz-, illetve papírgyáraknak eladhatnak. A kísérletek kilenc mérnök és jó néhány technikus irányítása alatt folynak, a kutatómunkát a kombinát továbbra is szorgalmazza. Az eredmények, mint említettük, rendkívül biztatók. A Tartományi Gazdasági Kamara bizottságot alakított hogy vizsgálja meg a verbásziak munkáját. Ezután mérlegelték annak lehetőségét is, hogy más központokban is állítanának elő hulladékból fehérjében gazdag takarmányt. A bizottság hosszas tanulmányozás után úgy találta, tartományunkban nagy lehetőségek vannak, hogy egyéves növényekből ipari úton takarmányt és cellulózt állítsanak elő. Ennek az elképzelésnek a valóra váltását megkönnyíti, hogy nem kell gyárakat építeni, hanem a feldolgozáshoz szükséges gépek, régi, most használaton kívül álló épületekben is elhelyezhetők. Egy nagyobb terepszemle után kiderült, hogy Vajdaságban több helyen, a nyersanyagbázisok központjaiban találhatók ilyen objektumok, s átalakításuk nem kerülne sokba. Legtöbbjükhöz kiépített utak vezetnek, régen bevezették a villanyt, s mellettük raktárnak megfelelő helyiségek vannak. A felszerelés aránylag olcsó és könnyen beszerezhető. Egy körkérdés alkalmával kiderült az is, hogy számos mezőgazdasági szervezet érdeklődik az elképzelés iránt, és pénzzel is hajlandók támogatni a kis gyárak létesítését. A vélemények szerint azonban nem vezetne eredményre, ha minden érdekelt külön fogna hozzá a terv megvalósításához. Az illetékesek egy gazdasági szervezet megalakítását javasolják, amely egybehangolná a terveket és a lehetőségeket, elvégezné a felszerelések beszerzését és a tudományos szolgálattal karöltve irányítaná a termelést és gondoskodna arról, hogy a tenyésztők megvásárolják a takarmányt, a cellulózgyárak pedig a nyersanyagot. S. I. TAVASZ A TÉLBEN Tavaszias meleg árasztotta el az egész országot, és a hótakaró máról holnapra eltűnt. Novi Sad lakói kitódultak az utcákra, s valósággal megszállták a Duna-parkot. Igyekeznek kihasználni a régen várt napot, mert az időjárás jelentés szerint hamarosan visszatér a zimankós tél, hiszen csak február elejét írunk. Képünkön: a Novi Sad-i korzót tegnap zsúfolásig megtöltötték a fiatalok. (B. V. felv.) Mindnyájan a Vasút kezében vagyunk Beszélik, nemcsak az utcasarkokon és a kuloárokban, hanem a tévén is, hogy ez a mi társadalmasított és dezintegrált vasutunk már megint berzenkedik. Amikor az árak a piacon, némely fogyasztópolgáraink örömére, úgyahogy kezdenek lecsillapodni, megnyugodni, és a vásárlók keresetéhez alkalmazkodni, akkor az éji homályból felbukkan a Vasutunk, és kijelenti, hogy olyan árakon, mint eddig, többé nem hajlandó szállítani az árut a fogyasztók asztalára. Néhány ideges és riadozó természetű polgár hamar föltette ezzel kapcsolatban a kérdést: mit jelentsen ez már megint? A közgazdaságban jártas emberek a legvalószínűbb választ adták erre: ha emelkedik például a jancsiszeg és a só szállítási költsége, emelkedni fog ennek a két nélkülözhetetlen árucikknek kiskereskedelmi ára is. Ez csak logikus. De vajon emelkedik-e más árucikkek ára is, teszem fel, a kalocsaié avagy az esernyőé? Mindazon árucikkek ára emelkedik, amelyeket a vasút igénybevételével kell egyik helyről a másikra szállítani, feltéve, ha elfogadják a Vasutak eme legeslegújabb követelését, de nem valószínű, hogy elfogadják. Meddig megy ez így? — kérdezik a már deresedő hajú, de még mindig gyerekesen együgyű polgárok. Nem lehet azt tudni: úgy látszik, mindnyájan a Vasút kezében vagyunk. A Vasút pedig, el kell ismerni,nagy úr. Külön törvényei vannak. Mert míg, például, az ipari vállalatok a jobb gazdálkodás érdekében azt nézik, hogyan társuljanak, s ebben a társulási törekvésükben túl tudnak nézni a köztársaságok, sőt bizonyos esetekben az ország határain is, addig a Vasutak éppen az ellenkezőjét csinálják ennek: köztársaságonként új vállalatokba tömörültek, nem valószínű, hogy az adminisztratív költségek csökkentése végett. Nagy nemzeti költőnk éppen a Vasútról szóló versében százhúsz évvel ezelőtt megénekelte, hogy „Tenger két részén körül”. Azt hiszem, a költő tévedett, mikor annak idején a Vasutat annyira felmagasztalta. Petőfinek — mert róla van szó — aki látnoki képességéről több versében meggyőzött bennünket — tudnia kellett volna, hogy a Vasúttal még sok baja lesz az emberiségnek, mégis úgy énekelt, hogy száz vasutat, ezret! Jóllehet a mi dezintegrált Vasutunk ezt úgy értelmezte, hogy száz vasutas vállalatot, ezret! S most megint — nem először és nem utoljára —, emelni szándékozik a szállítási költségeket. Bánná a fene, ha ez mindegy lenne a sónak, amit a tisztelt Vasutak szállítanak a fogyasztóknak. Vagyis ha mindegy lenne a só árának. De ha drágul a fuvar, drágul bizony, a só is. Alkalmasabb időt a Vasút erre nem is találhatott volna. Egyetlen vigaszunk, hogy, hírek szerint, a Vasutak Nyugat-Németországban is aggasztó ráfizetéssel dolgoznak. (ni) Vajdaságban is lehet jól pihenni Hogyan használjuk fel az utazási kedvezmény megszűnésével megmaradt pénzt Jusson is, maradjon is. Legtöbb üzemben ezt a szólásmondást hívják segítségül, ha felvetődik az üdülési alap felhasználásának módja. Végleges helyzet úgyszólván még sehol sem alakult ki. Egyelőre a számítgatásoknál tartanak. A dolgozók részéről legáltalánosabb törekvés az, hogy: Ide a pénzt!, s majd ki-ki a saját belátása szerint hasznosítja. Szóval: a tévelygés időszakának kellős közepén vagyunk. Hogyan fog a teljes megvalósulás kialakulni, még nem tudjuk. Ezeregy megoldás lehetséges. Megfelelő kerékvágásba jutnak majd nyilván mindenütt, csak idő kérdése az egész. Kanizsán úgy számítják, hogy a munkaközösségek üdülési alapjába az idén mintegy 90 millió régi dinár folyik be. Egy összegben nem jelentéktelen tétel. Komolyabb, igényesebb elképzeléseket is megoldhatnának vele. Üzemek, intézmények szintjén szétforgácsolódva azonban alig valami. Egy, kettő, legfeljebb hárommillió régi dinár. Csekélyke valami, amihez hozzányúlni sem igen szabad, azonmód elfogy. KEVESEN UTAZNAK TENGERRE VAGY SZLOVÉNIÁBA Mostanság itt is arról tanakodnak — bár eddig kevés ötlet született, jobbára a vajúdás időszakát élik —, hogy mi legyen a pénzzel. Ha a pénzt a munkaközösségben nyaralási költségek térítményeként egyforma vagy más arányokban felosztják egymás között, vajon az mit eredményez? Távolabbi vidékre Kanizsáról eddig sem sokan mentek pihenni. Félő, hogy azután annyian sem fognak utazni. Ma még nem óhajtják a pihenésnek ezt a formáját. Az igények másfelé orientálódtak. Éppen emiatt a készpénzjuttatások révén valószínűleg méginkább háttérbe szorulna a rekreáció. Magyarán: ott tartanak, hogy egy villanytűzhely, szép szőnyeg vagy csillár sokkal fontosabb, mint a drágán vett néhány hetes pihenés. A nyaralási pénz tehát könynyen a kereskedelem kasszájába jutna. Ilyen körülmények és felfogások között nem egyszerű megtalálni a legjobb megoldást. A törvényhozó megköveteli, hogy az üdülési alapba elkülönített pénzt mindenütt csakis a pihenés javára költsék el. Ennek alapján sokfelé hangzott el az a javaslat, hogy csak azoknak kell költségtérítményt kifizetni, akik szabadságukat valamelyik távolabbi nyaralóhelyen töltik. Ez a javaslat a tiltakozások egész sorát váltotta ki. A dolgozók többsége ugyanis eddig sem utazott és még jó ideig ezután sem fog más vidéken nyaralni. A kivételezettség tehát ütközik a többség érdekével. Jogosan ellenkeznek, hiszen valamennyien hozzájárulnak a pénz megteremtéséhez, miért adnák csak azoknak, akiknek — legtöbbször az előnyösebb anyagi helyzetüknél fogva — alkalmuk van a komplett üdülésre. Áthidalhatóbb lenne ez a probléma, ha már korábban a helyi lehetőségekhez igazodtunk volna. Vajdaságban — noha kiváló területek vannak — alig építettünk valamit a dolgozók üdülésére. Talán — elég helytelenül — úgy tartottuk, hogy nyaralni és pihenni egyedül a tengerparton lehet, így az a kevés vállalati objektum, amit a szűkös anyagiakból eddig létesítettünk, vagy vásároltunk, majd mind a távoli tengerparton van. A TISZA-PARTON LEHETNE ÜDÜLŐTELEPET ÉPÍTENI Jó volna — hallottuk a kanizsai községi szakszervezeti tanácsban — egy közeli rekreációs központot kiépíteni. A Tisza-part rendkívül célszerű lenne. Az elgondolást viszont csak együttes erővel valósíthatják meg. Azaz, ha a munkaközösségek hajlandóak az üdülési alapok terhére befektetéseket eszközölni. Hogyan fognak közös nevezőre jutni, komi lenne bármit mondani. Az elképzelés azonban mindenképpen érdemleges. Számos tény szól mellette. Vegyük például a textilgyár esetét. Tavaly két és fél millió dinárt fizettek be a szövetségi közlekedési alapba. Az alkalmazottak közül alig harmincan használták ki az utazási kedvezményüket, vagyis a befizetett összegnek talán tíz százalékát. Nem azért tesszük ezt szóvá, hogy a több mint kétmillió régi dinárt, szemére vessük valakinek, hanem, mert pontosan felmérhető, mi a teendő. Az idén valamivel több mint hárommillió régi dinárra számítanak. Ha a pénz egy részét, nem többet, mint amennyit évek során a szövetségi alapban veszni hagytak, a helyi üdülőközpont kiépítésére fordítják, akkor belátható időn belül gazdag lehetőségek nyílnának szabadságolt embereik teljes felfrissülésére, és, ami véleményünk szerint sokkal fontosabb, a napi és hétvégi pihenés megszervezésére. BÓKA Ferenc 3. ovef EZ IS REJTETT TARTALÉK Több mint 300 0OO millió dinár perekre A szabadkai gazdasági bíróság kimutatása szerint tavaly a megszokottnál nagyobb volt a pereskedések száma. A perelt követelések és a felgyülemlett költségek is igen nagy összeget tettek ki. Az ide tartozó kilenc község területén a vállalatok és üzemek peranyagának az értéke pontosan 16 525 127 232 dinár volt, a perköltségek pedig 305 234 381 régi dinárra rúgnak. Ebből Adára 23 950 000, Apatinra 6 850 000, Topolyára 17 731 000, Kanizsára 7 071 000, Kishegyesre 3 737 000, Zemtára 21 474 000, Zomborra 60 715 000, Moravicára 7 325 000 és Szabadkára 156 377 000 régi dináros perköltség esik. Érdemes még megemlíteni, hogy Adán az Október 8. gyár 493 perrel tartja a rekordot, Apatinban a Metal fémárugyár 134, Topolyán a Május 1. építővállalat 313, Kanizsán a GfK kombinát 71, Kishegyesen a Metalac 76, Zentán a Mašinpremont 90, Zomborban a Dusán Stanickov építővállalat 376, Moravicán a földművesszövetkezet 91, Szabadkán pedig a Sever 520 perrel. Ez utóbbiban tesz ki a perköltség legtöbbet, 20 millió dinárt. Ebből a vázlatos áttekintésből is látható, milyen jelentős összegeket emésztenek fel a pereskedések, amelyek a vállalatok rejtett tartalékainak is tekinthetők, mert ha sikerülne a minimálisra csökkenteni őket, több pénz maradna az alapokban, és a dolgozók személyi jövedelme is emelkedne. (H) . A palicsi Chemos bekapcsolódott a cipőgyártásba A műanyagosztály 11 milliós beruházása száz százalékkal növelte a termelést Egy évvel ezelőtt a palicsi Chemos műanyagcikkeket gyártó üzem integrált a szabadkai Solid cipőgyárral, hogy így növelje termelését, és fokozatosan áttérjen olyan műanyagból készült cikkek gyártására, amelyek ma már nélkülözhetetlenek a cipőgyártásban A Solid új üzemrészlegének ezt a tervét egy év alatt sikerült megvalósítani, és a Chemos ma már úgyszólván teljesen bekapcsolódott a cipőgyártásba. Az integráció előtt ez a kisüzem főleg villamossági cikkekhez szükséges félkészárut készített műanyagból és bakelitből, egy évvel ezelőtt azonban fokozatosan áttért a cipőgyártásban alkalmazott műanyag-cipősarkok és egyéb kellékek gyártására. E célból a műanyagcikkeket készítő üzemrészleget 11 millió dináros költséggel kibővítették. A meglevő négy gép mellé újabb négyet helyeztek üzembe, és beszereztek egy hulladékfeldolgozó gépet is. Ily módon sikerült az üzemrészleg termelését száz százalékkal növelni, és a Chemos fokozatosan bekapcsolódott a cipőgyártásba. Ma már termelésének 80 százaléka a cipőiparban felhasználásra kerülő cikkekből áll és a Solidon kívül más gyáraknak is termel. Az idén fokozatosan áttérnek a műanyag cipősámlák, cipőhúzók és hasonló cikkek gyártására. Ezzel párhuzamosan az üzem bakelitosztálya továbbra is gyártott bakelit foglalatokat és egyéb félkészárut. Termelésének nagy részét a Sever motorgyár, a Sigma villamos jelzőberendezéseket készítő gyár és a Metalija csillárgyár vette át. (H)