Magyar Szó, 1966. december (23. évfolyam, 328-358. szám)
1966-12-31 / 358. szám
ÜDVÖZLET UTÓNAK Kedves Tito elvtárs, Vajdaság kommunistái és dolgozói az újév alkalmából meleg jókívánságaikat küldik, sok szerencsét és boldogságot, új és még nagyobb sikereket kívánnak a békéért és a jugoszláv dolgozók szocialista közösségének felvirágoztatásáért vívott küzdelemben, kinyilvánítva készségüket, hogy továbbra is következetesen és alkotó módon valóra váltsák a JKSZ VIII. kongresszusa és a reform szabta feladatokat. Az SZKSZ tartományi vezetőségének nevébenĐurica Jojkié, az SZKSZ vajdasági tartományi vezetőségének elnöke jq, л,А/и Alszol, olvasóm? Dehogy, csak jólesően elernyedtél az ünnepi reggel gondtalanságában, valami könnyű ringást érzel — ó, nem részegség ez, már nem az! ■—, mintha az űrben lebegnél, vagy a rég felejtett anyaölben. Most nem hadakozol, törtetsz, kapaszkodsz, nem ágálsz és ravaszkodol, nem gyűlölsz, irigykedsz, fitymálsz, szelíden megülsz a semmi ágán, két küzdelmes év holtszögében, védtelen vagy és veszélytelen. De épp így kellesz nekem. Épp most, ebben a fellazult, cseppfolyóssá oldott állapotodban veszlek elő egy kis számvetésre, egy icipici lelkiismeret-próbára. Állítólag ilyenkor a leghatásosabb ... „Kemény fülbe hogy szúrjak gyönge szót?” — kérdi a költő, s mert ő (a költő) köztudomásúan makacs egy teremtmény, bizonyos lehetsz benne, hogy nem elégszik meg egy naiv kérdéssel, hanem addig furkál és szurkál, míg célt nem ér: elültet ütött egy-egy tiszteletlen gondolatot, egy-egy fura kételyt, csiklandó nyugtalanságot. Izgat? Sebaj. A gondolkodás segíti az emésztést, s ebben az ünnepi eltunyulásban jól jöhet egy kis erkölcsi rekreáció is. Vagy gondolod, hogy nincs mit szemedre vetnem? Hát jó, bevallom, nehezemre esne elhallgatni nagyon is szembetűnő erényeidet: egy állami kényszert, emberek fölötti erőszakos uralmat következetesen megszüntető, közvetlen demokráciára épülő humanista társadalom szabad, önérzetes polgára, egy fejlődő gazdaság teljes jogú, önigazgató termelője vagy, s ezeket a kissé frázisszerű, túl általános tényeket épp most döntő évébe lépő reformunk egészen konkréttá, mindenkire vonatkozóvá igyekszik tenni. Ennek minden következményével együtt. Azaz: el vagy kötelezve végképp a hatalommal. Mindenkiért felelős vagy, és senki sem felelős, érted. Kissé feszélyező ez a tudat, nemde? Nos, nagy ember, most mondd még egyszer, hogy téged nem érhet gáncs, hogy te feddhetetlen vagy, s ha valami nem jól megy nálunk, nem tehetsz róla! Lássuk csak példákon ... Lehet, hogy esetlegesek és ötletszerűek, lehet, hogy csakugyan nem téged vádolnak, hanem a rendszer hibái, de hiszen a rendszer kiigazítása is a mi dolgunk: a te dolgod. Mondtam már, nincs kibúvó! Azt mondjuk, sokkal, hogy a legfőbb értékmérő a munka. S munkánk értékének mutatója: a pénz, amit megkeresünk. Tehát: a zsebekben vagy banktrezorokban lapuló pénz ki-ki munkájának értékét fejezi ki. Tudd meg, mennyit keres, és megtudod, mennyit ér. Vagy mégsem? Valld be, mire gondolsz, amikor elsuhanó fényes autót, pazar villát látsz, a pénzbőség kérkedő jeleivel találkozol? Utóvégre ezek a holmik többé nem hozzáférhetetlenek, úton-útfélen kelletik, kínálják magukat, mindenkinek jogában áll, hogy birtokba vegye, élvezze őket. Ha mindenkinek, miért ne elsősorban neked? S ha elsősorban, miért ne mindenáron? De vigyázzunk csak, mintha megfordult volna a sorrend, mintha már nem is az volna a fontos, hogy ki mennyit dolgozik, hanem hogy kinek mennyi a pénze. A pénzhajsza pedig, valljuk be, nem a legrokonszenvesebb tulajdonság, több lejárt és már-már elfelejtett társadalmi rendszernek volt visszataszító kísérő jelensége. Ne firtassuk, te hogy vagy ezzel. Ugye ne? Jó, akkor kukkantsunk be oda, ahol éppoly otthon van, mint odahaza, csak éppen nagyobb pénzzel gazdálkodsz és többedmagaddal: a munkaközösségedbe. Ott csakugyan munkából terem a pénz, csak munkából, a ti munkátokból. Amit termeltek, áruvá lesz, piacra kerül, elkel, s ti osztoztok a jövedelmén. A jó áru jól elkel, a rossz sehogyse. A jó áru jó jövedelmet hoz, a rossz semmilyent. Ez így nagyon természetes és igazságos. Igen ám, de sokféle áru van és sokféle munkaközösség. Van olyan áru, hogy árulni se kell, csak árat szabni neki (például az áram), s van olyan, melynek voltaképpen nincs is ára, akik termelik, ingyen adják (s talán azért nevezik őket olykor ingyenélőknek?). Vannak tehát munkaközösségek, melyeknek önigazgatói nem is a magukét igazgatják, hanem azt, amit mások bíztak a gondjukra, mert valamely közszükséglet fedezésére szolgál, ami tehát semmiképp sem lehet az ő kizárólagos tulajdonuk. És vannak önigazgatók, akiknek úgyszólván nincs is mit igazgatniuk, mert „árujuknak” nincs piaci értéke. Ki kinek a pénzével gazdálkodik eszerint? Hát persze — vetheted közbe — ezek egy épülőben levő, tehát még befejezetlen rendszer ellentmondásai, te egyénileg nem sokat tehetsz a helyes megoldás érdekében. Igazad van, részben. De íme egy pont, ahol személy szerint is érintve vagy, amiben naponként és a legszemélyesebben állást kell foglalnod: az önérdek és a társadalmi érdek összeütközése. A munkaközösség lehet éppen olyan jó gazda, mint a magántulajdonos (hogy sokkal jobb mint a központosított bürokrata gépezet, azt már rég bebizonyította), de lehet éppoly szőrösszívű kizsákmányoló is, mint a kapitalista. Másrészt pedig, ez a számító üzletember — ha keresetet oszt — könnyűszerrel átvedlik könnyelmű lumppá, ki megütötte a főnyereményt. Te melyikre szavazol? S ha már a szavazásnál tartunk, hadd faggassalak ki még egy valamiről. Arról, amiben a legbiztosabbnak érzed magad, ami csakugyan legfőbb erősséged: demokratikus szélle- emedről. Hát igen, a közvetlen demokráciának abban a rendszerében, amelyet építünk, a nyilvánosság teljes érvényesülése, az értékek nyílt összemérése és szabad próbája,, minden szerzett vagy vélt előjog és tekintély megszüntetése, a közvetlen döntés joga — olyan objektív hatalom, mely minden eddigi kormányzási formát feleslegessé tesz. Vajon gondolsz-e erre, valahányszor szavazásra emeled a kezed? Nem téveszt-e meg olykor valami kósza hangulat, ellenőrizetlen szóbeszéd, az úgynevezett légkör, mely egy-egy ember körül támadni szokott, s könnyedén pálcát törsz, nem is gondolván végig, hogy voltaképpen emberi sorsot döntöttél el? Az ülés, értekezlet, melyen részt veszel, melyen esetleg fel is szólalsz, nem egyszerű informatív összejövetel tök: oé, nem is semmire sem kö-telező vitaklub, hanem valóban határozatképes gyülekezet, melynek döntései nem szavak csupán, hanem tetté válnak. S az elhibázott szavak visszavonhatók, a rossz tett viszont jóvátehetetlen ... Fölébredtél, olvasóm? Ideje is, kezdődik az új év, az új éved! ÁCS Károly tí r iai'.Tier '. Isvi rajtaütés ÜNNEP Brezsán Gyula felvétel* HÁLÁL A FASIZMUSRA — SZABADSÁG A NÉPNEK ARA 6« FARA (60 REGI DINAR »Ulf! XXIII. évf. 358. (7035.) szám SSSSSSSSS 1967. újévi szám -------------------------------------------------------------------------- ----------------------------- I földműves és szövetkezete A topolyai, mohori és temerini földművesszövetkezet képviselői a Magyar Szó kerekasztalánál — Hogyan lesz a földműveseké a szövetkezet? — Hát most nem az övék? — Igen is, nem is, de leginkább nem. Ha most nem a földműveseké, mi módon lehet az övék? Ha nem lesz a földműveseké, akkor kié lesz? Mi lesz a sorsa? Ezek a szerfelett időszerű kérdések kerültek a szerkesztőségi kerekasztal terítékére. Ezúttal az asztal mellett helyet foglal MIKUSKA Mihály és BARTA Ferenc topolyai, KISS Zoltán moheli társastermelő, továbbá KISS Sándor a topolyai, Stevan STOJANOVIC, a moholi szövetkezet igazgatója, L£NÄRT Ferenc és MOLNÁR László, a temerini szövetkezet társastermelési osztályának vezetői. A beszélgetésre meghívtuk NAGY Józsefet, az SZKSZ Központi Vezetősége Végrehajtó Bizottságának tagját, a szerkesztőségből pedig részt vett VARGA László főszerkesztő, LOVAS István, SOMOGYI Zoltán, BURÁNY Nándor és PAP Endre. NAGY JÓZSEF: A földművesszövetkezet csak a földművesek tényleges társulásával lehet igazi szövetkezet. Ha nemcsak tanácsadói szerepet kapnak, mint most a szövetkezeti tanácsokban, hanem annál sokkal többet, ha ők szervezik meg a munkát, részt vesznek az értékesítésben és a jövedelemelosztásban. Gazdasági fejlődésünk mai fokán — különösen a gazdasági és társadalmi reform által létrejött helyzetben — a földművesszövetkezetbe társuló egyéni termelőknek nagy lehetőségeik vannak a termelés növelésére és a társadalmi viszonyok továbbfejlesztésére. Ezek szerint arra van szükség, hogy a földművesek a szövetkezeti dolgozókkal közösen igazgassák és irányítsák a szövetkezetet. A megvalósított jövedelem elosztásában egyenrangúan vesznek részt, mégpedig a befektetett személyi munka alapján, természetesen azt is figyelembe véve, hogy ki milyen alapeszközökkel rendelkezik, és mit vet be a munkába. Az ilyen szövetkezésnek két fő követelménye van. Az egyik az, hogy egyesült erővel, lehetőleg a legkorszerűbb gépekkel igyekezzenek minél nagyobb termést elérni, minél több jószágot fölnevelni és — ami szintén fontos —, lehetőleg magas áron értékesíteni árujukat. A másik fő követelmény az, hogy ebben a több termelési igyekezetben a személyi munka érvényesüljön, tehát lehetetlenné váljon, hogy valaki idegen munkaerő alkalmazásával, mások kizsákmányolásával tegyen szert jövedelemre. Ily módon alakul ki a szocialista viszony a szövetkezetben. Ha ez a két fő követelmény, akkor érthető, hogy miért van szükség arra, hogy a szövetkezet ne szolgáltató vállalat legyen, hanem a földművesek tényleges társulása. Továbbá az is érthető,hogy miért kell a szövetkezeteknek arra törekedniük, hogy például a terményátvételt a legkisebb kezelési költséggel végezzék, mert a jövedelmet a szövetkezet is, a társastermelő is, nem a raktárban, hanem a piacon valósítja meg, természetesen, ha megfelelő árat ér el. Hogy a szövetkezett minél jobban megművelhesse a földet, és minél korszerűbb takarmányozási módot vezethessen be, szüksége van pénzre, tőkére. Ezt nyilván a tagok gyűjtik össze, mégpedig a takarékpénztárak útján. Nagy vonalakban tehát ez a szövetkezet munkájának a tartalma. MIKULKA MIHÁLY: A szövetkezet ne csak a termelésbe vonja be a társastermelőket, hanem az értékesítésbe is. Azt is tudniuk kell természetesen, hogy mit keresnek a piacon, mi a kelendő áru. Szövetkezeteink jobban figyelembe vehetnék a piaci keresletet. Ha ehhez igazodnának, akkor például már lefoglaltak volna egy darabkát a tengerparti piacból, mert hazánkban is van elég — hogy úgy mondjam — szűzpiac. Csak egy példát. Tavaly egy spliti polgár kopogtatott be hozzám két nagy (Folytatása a 3. oldalon) ■ Olvasóinknak, munkatársainknak, terjesztőinknek, a lap barátainak boldog új esztendőt kívánunk! Legközelebbi számunk szerdán, január 4-én a megszokott időpontban jelenik meg. A SZERKESZTŐSÉG ! • •««•»»««a t*+**té *+*•*%* • •♦•*•••■****•• fi