Magyar Szó, 1966. december (23. évfolyam, 328-358. szám)

1966-12-31 / 358. szám

ÜDVÖZLET UTÓNAK Kedves Tito elvtárs, Vaj­daság kommunistái és dol­gozói az újév alkalmából meleg jókívánságaikat kül­dik, sok szerencsét és bol­dogságot, új és még na­gyobb sikereket kívánnak a békéért és a jugoszláv dol­gozók szocialista közösségé­nek felvirágoztatásáért ví­vott küzdelemben, kinyilvá­nítva készségüket, hogy to­vábbra is következetesen és alkotó módon valóra váltsák a JKSZ VIII. kongresszusa és a reform szabta felada­tokat. Az SZKSZ tartományi vezetőségének nevé­benĐurica Jojkié, az SZKSZ vajdasági tar­tományi vezetőségének elnöke jq,­ л,А/и Alszol, olvasóm? Dehogy, csak jólesően elernyedtél az ünnepi reggel gondtalansá­gában, valami könnyű rin­­gást érzel — ó, nem részeg­ség ez, már nem az! ■—, mintha az űrben lebegnél, vagy a rég felejtett anya­ölben. Most nem hadakozol, törtetsz, kapaszkodsz, nem ágálsz és ravaszkodol, nem gyűlölsz, irigykedsz, fity­málsz, szelíden megülsz a semmi ágán, két küzdelmes év holtszögében, védtelen vagy és veszélytelen. De épp így kellesz nekem. Épp most, ebben a fellazult, cseppfolyóssá oldott állapo­todban veszlek elő egy kis számvetésre, egy icipici lel­­kiismeret-próbára. Állítólag ilyenkor a leghatásosabb ... „Kemény fülbe hogy szúr­jak gyönge szót?” — kérdi a költő, s mert ő (a költő) köz­tudomásúan makacs egy te­remtmény, bizonyos lehetsz benne, hogy nem elégszik meg egy naiv kérdéssel, ha­nem addig furkál és szurkál, míg célt nem ér: elültet üt­ött egy-egy tiszteletlen gon­dolatot, egy-egy fura ké­telyt, csiklandó nyugtalan­ságot. Izgat? Sebaj. A gon­dolkodás segíti az emésztést, s ebben az ünnepi eltunyu­­lásban jól jöhet egy kis er­kölcsi rekreáció is. Vagy gondolod, hogy nincs mit szemedre vetnem? Hát jó, bevallom, nehezem­re esne elhallgatni nagyon­­ is szembetűnő erényeidet: egy állami kényszert, embe­rek fölötti erőszakos ural­mat következetesen meg­szüntető, közvetlen demok­ráciára épülő humanista tár­sadalom szabad, önérzetes polgára, egy fejlődő gazda­ság teljes jogú, önigazgató termelője vagy, s ezeket a kissé frázisszerű, túl általá­nos tényeket épp most dön­tő évébe lépő reformunk egészen konkréttá, minden­kire vonatkozóvá igyekszik tenni. Ennek minden követ­kezményével együtt. Azaz: el vagy kötelezve végképp a hatalommal. Mindenkiért fe­lelős vagy, és senki sem fe­lelős, érted. Kissé feszélyező ez a tudat, nemde? Nos, nagy ember, most mondd még egyszer, hogy téged nem érhet gáncs, hogy te feddhetetlen vagy, s ha va­lami nem jól megy nálunk, nem tehetsz róla! Lássuk csak példákon ... Lehet, hogy esetlegesek és ötletszerűek, lehet, hogy csakugyan nem téged vá­dolnak, hanem a rendszer hibái, de hiszen a rendszer­­ kiigazítása is a mi dolgunk: a te dolgod. Mondtam már, nincs kibúvó! Azt mondjuk, s­okkal, hogy a legfőbb értékmérő a munka. S munkánk értéké­nek mutatója: a pénz, amit megkeresünk. Tehát: a zse­bekben vagy banktrezorok­ban lapuló pénz ki-ki mun­kájának­ értékét fejezi ki. Tudd meg, mennyit keres, és megtudod, mennyit ér. Vagy mégsem? Valld be, mire gondolsz, amikor elsu­hanó fényes autót, pazar vil­lát látsz, a pénzbőség kér­kedő jeleivel találkozol? Utóvégre ezek a holmik többé nem hozzáférhetetle­nek, úton-útfélen kelletik, kínálják magukat, minden­kinek jogában áll, hogy bir­tokba vegye, élvezze őket. Ha mindenkinek, miért ne elsősorban neked? S ha el­sősorban, miért ne minden­áron? De vigyázzunk csak, mintha megfordult volna a sorrend, mintha már nem is az volna a fontos, hogy ki mennyit dolgozik, hanem hogy kinek mennyi a pén­ze. A pénzhajsza pedig, vall­juk be, nem a legrokonszen­vesebb tulajdonság, több le­járt és már-már elfelejtett társadalmi rendszernek volt visszataszító kísérő jelensé­ge. Ne firtassuk, te hogy vagy ezzel. Ugye ne? Jó, akkor kukkantsunk­­ be oda, ahol éppoly otthon van, mint odahaza, csak éppen nagyobb pénzzel gaz­dálkodsz és többedmagad­­dal: a munkaközösségedbe. Ott csakugyan munkából te­rem a pénz, csak munkából, a ti munkátokból. Amit ter­meltek, áruvá lesz, piacra kerül, elkel, s ti osztoztok a jövedelmén. A jó áru jól elkel, a rossz sehogyse. A jó áru jó jövedelmet hoz, a rossz semmilyent. Ez így nagyon természetes és igaz­ságos. Igen ám, de sokféle áru van és sokféle munka­­közösség. Van olyan áru, hogy árulni se kell, csak árat szabni neki (például az áram), s van olyan, mely­nek voltaképpen nincs is ára, akik termelik, ingyen adják (s talán azért nevezik őket olykor ingyenélők­nek?). Vannak tehát mun­kaközösségek, melyeknek önigazgatói nem is a magu­két igazgatják, hanem azt, amit mások bíztak a gond­jukra, mert valamely köz­szükséglet fedezésére szol­gál, ami tehát semmiképp sem lehet az ő kizárólagos tulajdonuk. És vannak ön­igazgatók, akiknek úgyszól­ván nincs is mit igazgat­niuk, mert „árujuknak” nincs piaci értéke. Ki kinek a pénzével gazdálkodik esze­rint? Hát persze — vetheted közbe — ezek egy épülőben levő, tehát még befejezet­len rendszer ellentmondásai, te egyénileg nem sokat te­hetsz a helyes megoldás ér­dekében. Igazad van, rész­ben. De íme egy pont, ahol személy szerint is érintve vagy, amiben naponként és a legszemélyesebben állást kell foglalnod: az önérdek és a társadalmi érdek össze­ütközése. A munkaközösség lehet éppen olyan jó gazda, mint a magántulajdonos­­ (hogy sokkal jobb mint a­ központosított bürokrata gé­pezet, azt már rég bebizo­nyította), de lehet éppoly szőrösszívű kizsákmányoló is, mint a kapitalista. Más­részt pedig,­ ez a számító üzletember — ha keresetet oszt — könnyűszerrel átved­­lik könnyelmű lumppá, ki megütötte a főnyereményt. Te melyikre szavazol? S ha már a szavazásnál tartunk, hadd faggassalak ki még egy valamiről. Ar­ról, amiben a legbiztosabb­nak érzed magad,­­ ami­­ csakugyan legfőbb erőssé­ged: demokratikus szélle- e­medről. Hát igen, a közvet­len demokráciának abban a rendszerében, amelyet épí­tünk, a nyilvánosság teljes érvényesülése, az értékek nyílt összemérése és szabad próbája,, minden szerzett vagy vélt előjog és tekin­tély megszüntetése, a köz­vetlen döntés joga — olyan objektív hatalom, mely min­den eddigi kormányzási for­mát feleslegessé tesz. Vajon gondolsz-e erre, valahány­szor szavazásra emeled a kezed? Nem téveszt-e meg olykor valami kósza hangu­lat, ellenőrizetlen szóbeszéd, az úgynevezett légkör, mely egy-egy ember körül tá­madni szokott, s könnyedén pálcát törsz, nem is gondol­ván végig, hogy voltaképpen­­ emberi sorsot döntöttél el?­­ Az ülés, értekezlet, melyen részt veszel, melyen esetleg fel is szólalsz, nem egyszerű informatív összejövetel tök­­: oé, nem is semmire sem kö-­­­telező vitaklub, hanem va­­­­lóban határozatképes gyüle­kezet, melynek döntései nem szavak csupán, hanem tetté válnak. S az elhibá­zott szavak visszavonhatók, a rossz tett viszont jóváte­hetetlen ... Fölébredtél, olvasóm? Ide­je is, kezdődik az új év, az új éved! ÁCS Károly tí­ r i­a­i'.Tier '. I­svi rajtaütés ÜNNEP Brezsán Gyula felvétel* HÁLÁL A FASIZMUSRA — SZABADSÁG A NÉPNEK ARA 6« FARA (60 REGI DINAR »Ulf! XXIII. évf. 358. (7035.) szám SSSSSSSSS 1967. újévi szám -------------------------------------------------------------------------- -----------------------------­ I földműves és szövetkezete A topolyai, moh­ori és temerini földművesszövetkezet képviselői a Magyar Szó kerekasztalánál — Hogyan lesz a földműveseké a szövetkezet? — Hát most nem az övék? — Igen is, nem is, de leginkább nem. Ha most nem a földműveseké, mi módon lehet az övék? Ha nem lesz a földműveseké, akkor kié lesz? Mi lesz a sorsa? Ezek a szerfelett időszerű kérdések kerültek a szerkesztőségi kerekasztal terítékére. Ezúttal az asztal mellett helyet foglal MIKUSKA Mihály és BARTA Ferenc topolyai, KISS Zoltán moheli társas­termelő, továbbá KISS Sándor a topolyai, Stevan STOJANOVIC, a moholi szövetkezet igazgatója, L£­­NÄRT Ferenc és MOLNÁR László, a temerini szövet­kezet társastermelési osztályának vezetői. A beszélge­tésre meghívtuk NAGY Józsefet, az SZKSZ Központi Vezetősége Végrehajtó Bizottságának tagját, a szer­kesztőségből pedig részt vett VARGA László főszer­kesztő, LOVAS István, SOMOGYI Zoltán, BURÁNY Nándor és PAP Endre. NAGY JÓZSEF: A föld­művesszövetkezet csak a földművesek tényleges társu­lásával lehet igazi szövetke­zet. Ha nemcsak tanácsadói szerepet kapnak, mint most a szövetkezeti tanácsokban, ha­nem annál sokkal többet, ha ők szervezik meg a munkát, részt vesznek az értékesítés­ben és a jövedelemelosztás­ban. Gazdasági fejlődésünk mai fokán — különösen a gazdasági és társadalmi re­form által létrejött helyzet­ben — a földművesszövetke­zetbe társuló egyéni terme­lőknek nagy lehetőségeik van­nak a termelés növelésére és a társadalmi viszonyok to­vábbfejlesztésére. Ezek sze­rint arra van szükség, hogy a földművesek a szövetkeze­ti dolgozókkal közösen igaz­gassák és irányítsák a szö­vetkezetet. A megvalósított jövedelem elosztásában egyen­rangúan vesznek részt, még­pedig a befektetett személyi munka alapján, természete­sen azt is figyelembe véve, hogy ki milyen alapeszkö­zökkel rendelkezik, és mit vet be a munkába. Az ilyen szövetkezésnek két fő követelménye van. Az egyik az, hogy egyesült erő­vel, lehetőleg a legkorsze­rűbb gépekkel igyekezzenek minél nagyobb termést elér­ni, minél több jószágot föl­nevelni és — ami szintén fontos —, lehetőleg magas áron értékesíteni árujukat. A másik fő követelmény az, hogy ebben a több terme­­lési igyekezetben a személyi munka érvényesüljön, tehát lehetetlenné váljon, hogy va­laki idegen munkaerő alkal­mazásával, mások kizsákmá­nyolásával tegyen szert jö­vedelemre. Ily módon alakul ki a szocialista viszony a szövetkezetben. Ha ez a két fő követel­mény, akkor érthető, hogy miért van szükség arra, hogy a szövetkezet ne szolgáltató vállalat legyen, hanem a földművesek tényleges tár­sulása. Továbbá az is érthető,­­hogy miért kell a szövetke­zeteknek arra törekedniük,­­ hogy például a terményátvé­telt a legkisebb kezelési költ­séggel végezzék, mert a­ jö­vedelmet a szövetkezet is, a társastermelő is, nem a rak­tárban, hanem a piacon va­lósítja meg, természetesen, ha megfelelő árat ér el. Hogy a szövetkezett minél jobban megművelhesse a föl­det, és minél korszerűbb ta­karmányozási módot vezet­hessen be, szüksége van pénzre, tőkére. Ezt nyilván a tagok gyűjtik össze, még­pedig a takarékpénztárak út­ján. Nagy vonalakban tehát ez a szövetkezet munkájának a tartalma. MIKULKA MIHÁLY: A szövetkezet ne csak a ter­melésbe vonja be a társas­termelőket, hanem az érté­kesítésbe is. Azt is tudniuk kell természetesen, hogy mit keresnek a piacon, mi a ke­lendő áru. Szövetkezeteink jobban figyelembe vehetnék a piaci keresletet. Ha ehhez igazodnának, akkor például már lefoglaltak volna egy darabkát a tengerparti piac­ból, mert hazánkban is van elég — hogy úgy mondjam — szűzpiac. Csak egy példát. Tavaly egy spliti polgár ko­pogtatott be hozzám két nagy (Folytatása a 3. oldalon) ■ Olvasóinknak, munkatársainknak, terjesztőinknek,­ a lap barátainak boldog új esztendőt kívánunk! Legközelebbi számunk szerdán, január 4-én a megszokott időpontban jelenik meg. A SZERKESZTŐSÉG ! • •««•»»««a t*+**té *+*•*%* • •♦•*•••■****•• fi

Next