Magyar Szó, 1966. december (23. évfolyam, 328-358. szám)

1966-12-06 / 333. szám

Zilahy Lajos művei A FORUM Könyvkiadó az eddig megjelent Zilahy-mű­­vek után 1967-ben kiadja a DUKAYAK című regénytri­lógiát, melynek egy része, A BARÁT, valamint KRISZ­TINA ÉS A KIRÁLY cím­mel már korábban megje­lent magyarul. A ZILAHY-sorozat tehát a következő regényekből áll: HALÁLOS TAVASZ, A LÉLEK KIALSZIK A KÉT FOGOLY A DUKAYAK (első kötet: Bíbor évszázad, II. kötet: Rézmetszet — Alkonyat — Ararát, Krisztina és a ki­rály, III. kötet: Dühödt an­gyal). A kötetek félvászon kö­tésben, díszes borítólappal ellátva kerülnek az olvasók kezébe. A teljes sorozat 15 300 ré­gi dinárba kerül. Előfizetés­re 2000 dinár engedmény jár. Az előfizetés ez év decem­berében kezdődik, és 1967. április 30-án zárul. Még nagyobb engedményt kap a vásárló, ha az előfize­tési díjat ez év december 31-éig egy összegben fizeti be. Ebben az esetben a so­rozat ára mindössze 12 500 régi dinár, tehát 2800 dinár­ral kevesebb a bolti árnál. A kedvezmény csak az esetben érvényes, ha a vá­sárló betartja a kijelölt ha- ha én irányítanám a könyvkiadási na­vil­­tqustrikcusnan a könyvkiadást, először is a vállalatokkal teremtenék közvetlen kapcsolatot. Kis elárusítóhely­eket létesíte­nék, hogy a munkások több könyvet vásároljanak, így talán megszeretnék a köny­vet, mint mondjuk a cukor­kát, amely ott van az üzemi étkezdék üvege alatt. Azáltal is népszerűsíttet­­t­ém a könyvét, hogy egy­­egy új könyv kiadásakor az író kiutazna az üzemekbe, dedikálná könyvét, és elbe­szélgetne róla a munkások­kal, Így nagyon szoros kap­csolat alakulhatna ki az író, könyvkiadó és a munkások között, vagyis nagyobb len­ne­ az olvasótábor. BADA Vera Stara Moravica —)(— Abban a tudatban, hogy nem kis problémákkal néz szembe az, aki a könyvki­adást irányítja, válaszolok önöknek arra a kérdésükre, hogy mit tennék, ha én irá­nyítanám a könyvkiadást. Mindenekelőtt azokat az írókat részesíteném előny­ben, akiknek művei elő­tt már sikert arattak. Ezeket a műveket azután egy ízlé­ses, de olcsó sorozatban ad­nám ki, tekintettel arra, hogy sokan kifogásolják a könyvek árát. Fontosnak találom még azt is, hogy a Könyvbará­tok Híradója, ha nem is sű­rűbben, de nagyobb terjede­lemben jelenjen meg, mert így lehetővé válna, hogy egy-egy megjelenő műről ír­janak, és ezzel jobban fel­keltsék az olvasók érdeklő­­dését. SZÜGYI Zoltán, Ada —­(— Ha én irányítanám a könyvkiadást, a szórakoztató könyvek sorozatát több kö­tettel kibővíteném, így ki­adnám például a háború utáni korszak irodalmi No­­bel-díjas íróinak könyveit: Mauriac, Hemingway, And­­rié, Steinbeck,­­ Solohov stb., műveit. Sok olvasó igen megörül­ne például, ha ismét meg­jelennének Ivó Andrié ösz­­szes művei. Ha rajtam áll­na, több érdekfeszítő, izg­almas könyvet is kiadnék nert legtöbb olvasó a­­lyen könyveket kedveli Szerintem az sem lenn­­egvetendő, ha Verne Gyű­l fantasztikus regényeibe irlítanányik­ samzat­at.. SUGÁR István Kupuszina Ttüzem-könyvek előfizetésben A kalandregények, az izgal­mas történetek kedvelői bizo­nyára örömmel fogadják a FO­RUM kiadó TARZAN-sorozatát. Tarzan legendáris alakja könyv­ből vagy filmekről jól ismert fiatal és idősebb olvasóink előtt egyaránt. Ezúttal hat kötet jelenik meg TARZAN kalandos ter­me­keiből: TARZAN és OPAR KINCSE TARZAN, A DZSUNGEL, FIA TARZAN ES AZ ARANYSZŐ­­RŰ OROSZLÁN TARZAN AZ ARANYVAROS­­BAN TARZAN ES FIA TARZAN VISSZATÉR A könyvek ízléses kivitelezés­ben, lakkozott, színes fedőlap­pal, keménykötésben kerülnek ki a nyomdából. A hat kötetből álló sorozat ára: 10 000 régi dinár, előfize­tésben azonban jóval olcsóbb. Aki 1907. március 31-éig előfizet a sorozatra, 2000 dinárral ol­csóbban megkaphatja, vagyis 8000 régi dinárért. Ha valaki ez év december el­éig egyszerre befizeti a sorozat árát, meg olcsóbban, azaz 7500 régi dinárért jut hozzá. Kedvezményre csak az számít­hat, aki a megszabott határidő alatt teljesíti kötelezettségét. A könyveket közvetlenül meg­jelenésük után, vagyis 1967 ápri­lisában egyszerre szállítja a FO­RUM könyvosztálya. Előfizetéseket a FORUM könyv­osztálya, könyvesboltjai, bizo­mányosai fogadnak el. Könyvtár és iskola együttműködése A verbászi városi könyvtár nemrégiben megnyitotta diák­­­olvasói érmét, melynek a mág­nes szerepét kell betöltenie: maga köré kell gyűjtenie a diá­akokat. A könyvtár munkaközös­ségének az a célja, hogy könyv járatokat neveljen. Meg kell szerettetni a könyvet a tanulók­kal! — szinte jelszóként több­ször is elhangzott ez a felkiál­tás azon a nemrég tartott ér­tekezleten, amelyen a nye­l-* szakosok és a könyvtárosok ta­nácskoztak. Ez alkalommal el­beszélgettek a munka lehetősé­­geiről, keresték a legmegfele­lőbb formákat, a leghatásosabb módszereket. A diák-olvasóterem tágas­as korszerűen berendezett helyi­ség, ahol szavalóverseny­eket, szén­olvasási órákat, író-olvasó találkozókat, különböző verse­nyeket lehet rendezni iskolák közötti fokon is, amellett cso­portmunka is lehetséges. A gyermekkönyvtár pilanat­­nyilag öt és fél ezer könyvet számlál. A könyvtár egész n­ap nyitva tart. Az utazó diákok 47 olvasóteremben meghúzód­hatnak, elkészíthetik feladatai­kat, olvasgathatnak. Megtanul­hatják, hogyan kell őrizni a k könyvet, és hamarosan föl in fogják majd, mit is jelent rend­szeresen olvasni, eljárni a könyv­tárba, könyvtártagnak, igazi könyvbarátnak lenni. ПА.ЈПА Irén ЈГсШШНДЕЕД Mit hoz a Télapó? December az ajándékozás , Jankó stb. Mind tele van szebbnél szebb képekkel. Aki pedig még több képet akar látni kedvenceiről, Jan­csiról és Juliskáról vagy Hó-­ fehérkéről, annak még ér­dekesebbet ajánlunk: csap­jon fel varázslónak. Egész komolyan! Van egy csodála­tos szerkezet, amelynek se­gítségével szobátokba vará­zsolhatjátok a legszebb me­sehősöket, mégpedig eredeti nagyságban, pompás színek­ben. Biztos vagyok benne, láttatok már ilyet: az isko­lában alighanem vetítettetek diafilmeket. Most lehetőség van rá, hogy akár minden es­te megnézzétek a Kacor ki­rályt vagy Piroskát és a far­kast, a nagyobbak meg mond­juk Münchausen báró ka­landjait vagy Robinson Cru­­soe-t, esetleg a Pál utcai fiú­kat. A Fórum könyvkiadó boltjaiban és könyvosztályán ugyanis egész sor ilyen ér­dekes diafilm kapható, és ami a legfontosabb: diavetítő is. Nem is drága, mindössze 8880 dinár egy vetítőgép, és ha vigyáztok rá, egy egész életre szól. Persze aki ilyen szép aján­dékot szeretne találni a fe­nyőfa alatt, annak nagyon jól kell viselkednie... Pró­báljátok meg, meglátjátok, megéri! hónapja. Ilyenkor szinte min­den ember azon tűnődik, ki­nek mivel kedveskedjen. Sok gyerek pedig azért van gondban, ugyan mit is kér­jen szüleitől vagy a Télapó­tól. Mert ez már így szokás, a Télapóhoz levelet kell írni vagy a szülőkhöz kell fordul­ni, közvetítsék a kívánságot. De mit is kívánjunk? Mi az, ami szép is, tartós is, hasznos is, érdekes is. Nos, gyerekek, mit szok­tak mondani, mi a legszebb ajándék? Ugye kitaláltátok: a könyv. Bizony, a könyv. Ezért ha igazán örülni akar­tok az ajándéknak, csak ezt kérjétek a Télapótól. Ha vá­roson laktok, sétáljatok el a könyvesbolt elé. Nézzétek meg a kirakatot, milyen sok szép színes könyv integet fe­létek! Ha falun éltek, ér­deklődjetek a tanító néninél, bácsinál, milyen könyvek va­lók nektek. Esetleg nézzétek meg ebben az újságban, amelyet éppen most olvastok, az újdonságok jegyzékét, ott is a gyermekkönyveket. Néz­zétek csak, mit ír: „MINDEN NAPRA EGY MESE". Hát kell ennél érdekesebb? Vagy a Grimm-meséket. Egyiket­­másikat már bizonyára is­meritek is: Hamupipőke, Csipkerózsika, Szerencsés [Az őszi nyereményjáték eredményei Már közöltük a Fórum őszi nyereményjátékának ered­ményeit, de úgy gondoljuk, nem árt, ha ismét közzétesz­­szük a nyerőszámokat, annál is inkább, mert a könyvosz­tályra még mindig nagy számban érkeznek a húzás eredménye iránt érdeklődő levelek. Íme a nyeremények és a nyertes számok: Zastava 750-en gépkocsi! 19751. Tomos colibri T—12 moped! 23899. Orfei magnetofon: 23582. Partizán kerékpár (10 db)! 08256, 13672, 22898, 25235, 12605, 23194, 22945, 25171, 05600 és 25345. 5000 régi dinár értékű könyv: az 593 és a 092 végző­désű szelvények. 2000 régi dinár értékű könyv: minden 28-as végző­désű szelvény. A könyvnyereményeket a szelvény beküldése ell­enében postán szállítjuk, a többi nyer­­eményt személyesen kell át­venni, legkésőbb január 31- éig. Forum, Könyvosztály Ahol hivatástudó emberek veszik kézbe a könyvterjesztést... Ig ÓRAI LENNE MÉG summázni az idei * *­­könyvhónap eredmé­nyeit, annyit azonban máris megállapíthatunk, hogy leg­érdekesebb vállalkozása két­ségtelenül a könyvterjesztő verseny, vagy ahogy már kezd közismertté válni: a kosarazási akció. Az egész verseny, ha csu­pán a szó szigorú értelmében nézzük, nem túlságosan iz­galmas, sőt talán egyhangú is lenne, ugyanis mindösz­­sze egyetlen feltétele van: minél több könyvet eladni. Jelszava is egyszerű: MIN­DEN HÁZBA KÖNYVET. Hogy a könyvhónapi ak­ciók sorában mégis az első helyre került az irodalmi estek, kiállítások és más ren­dezvények elé, annak leg­főbb oka a tömegesség, új-­ szerűség és a vonzó jutalmak mellett abban rejlik, hogy­­ ezt a versenyt mindenütt­­ másként értelmezték és szer­vezték meg. A helyi ötletek,a mellékakciók adják az egész­nek a savát, borsát. Mert ebben a versenyben minden beleilleszthető, ami a könyv népszerűsítését és terjeszté­sét szolgálja: író-olvasó ta­lálkozó, könyvsorsolás, ju­talmazás, a könyvtárak felerősítése, könyvbál, tom­bola, kiállítás stb. Az, amit ezekben a napok­ban Kanizsán, Adán, Becsén, Pecellén, Verbászon és más vajdasági és baranyai fal­vakban, városokban véghez­­visznek az iskolák tanulói, megérdemli, hogy bekerül­jön a könyvterjesztés arany­albumába. I­GAZÁN SAJNÁL­HATJA az az iskola, amely kimaradt ebből a vállalkozásból. (Mert — legyünk őszinték — olyan helyek is vannak, ahol talán kényelemszeretetből vagy közönyből, érdektelenségből, esetleg objektív okokból el­vetették az ötletét. Mindegy, hisz a verseny, sőt a könyv­­terjesztés és általában a kul­­túrmunka nem is lehet köte­lező.) Sajnálhatja az az is­kola, amely kihagyta ezt a kulturális és pedagógiai le­hetőséget. Mert csak az hiszi, aki látja, milyen csodákat művelnek a gyerekek és ta­náraik az esetleg közönyös­nek, elmaradottnak vélt fal­vakban, városrészekben. Még nincsenek végleges adataink, de tudunk olyan helyekről, ahol már eddig több mint félmillió dinár értékű könyvet eladtak a diákok. Ez más szóval mint­egy félezer könyvet jelent, vagy ötszáz olyan házat, aho­va ily módon jutott el a könyv, talán az első, eddig az egyetlen. M­ÉG NINCS VÉGE AZ akciónak, egy tanul­ság máris adódik: ahol hivatástudó emberek veszik kézbe a könyvterjesz­tést, ahol az iskolaigazgató, a tanító vagy a könyvtáros igazán szívügyének tekinti az írástudás elmélyítését, az irodalmi kultúra megalapo­zását és továbbfejlesztését, ott — függetlenül a vissza­húzó erőktől, nehézségektől — csodálatos eredmények születhetnek. D. J. A könyvbuszok útja Novi Kneževac Banatsko Aranđe. 9—10 Majdán 13—14 Bezdán 15 Kupuszina 16 Apatin 20—21 Gunaras 22—23 Bajsa 24 Pannónia birtok 0 December I. 1.— 7 % II. 6 Batina 7— 8 Zmajevac 9 Draž 10 Suza 11 Kopács 12 Vardarac 13 Eszék-Rétfalva 14 Laslovo 15 Kórógy Habár legutóbbi kérdésün­ket játékos formában tettük fel (Mit tennék, ha én irá­nyítanám a könyvkiadást?), a beküldött válaszok egy csöppet sem játékosak, sőt olyan komolyak, hogy egyik­másik tanácsát valóban meg­szívlelhetjük. Elgondolkoz­tató viszont, hogy a szokásos­nál kevesebben válaszoltak erre a kérdésre. Olvasóink — úgy látszik —, nem vágynak (még játékból sem) ilyen ne­héz hivatásra, azazhogy úgy irányítsák a könyvkiadást, hogy minden igénynek, ízlés­nek, szempontnak eleget te­gyenek ... Mindenesetre kö­szönjük a beküldött levele­ket. Levélíróink közül a követ­kezők kapnak jutalmat: A 10 000 régi dináros könyvutalványt MÓRICZ ZOLTÁN nyerte (Temerin, M. Oreakovica 39.). VÁMOS ISTVÁN: Európai utazás című útleírását a kö­vetkező könyvbarátok kap-1. DUDÁS PIROSKA (Zen­­ta, Tornyosi út 10.) 2. SUGÁR ISTVÁN (Ku­­puszina, Petőfi Sándor 8.) 3. BADA VERA (Stara Mo­ravica, Ady Endre 18.) 4. BALAŽEVIC MAGDA­LÉNA (Pacsér, Hrvatska 3.) 5. PAULIK SZILVESZTER (Kranj, V. P. 3784/5) És most egy könnyebb fel­adat: kérjük, megfelelő sor­rendben tüntesse fel, ki az írója a következő műveimért! 1. Garabonciás 2. Lepkelánc 3. Halálos tavasz Egyúttal azt is jelölje meg, a három könyv közül mai­lyiknek örülne meg legjob­ban. A válaszokat kérjük de­cember 15-éig beküldeni a Forum könyvosztályára (No­vi Sad, Vojvode Mišića 1.)

Next