Magyar Szó, 1967. szeptember (24. évfolyam, 240-269. szám)
1967-09-12 / 251. szám
Tegnap reggel öt órakor, hosszantartó, súlyos betegség után meghalt dr. Ivan Melvinger, a Vajdasági Tartományi Képviselőház egyik vezető alakja, a Novi Sad-i jogi fakultás tanára. Dr. Ivan Melvinger 1906- ban Péterváradon született, jogot végzett. Tevékenyen részt vett 1943-tól kezdve a népfelszabadító háborúban, a forradalom befejezése után pedig fontos tisztséget töltött be a legfelsőbb tartományi szervekben — az egykori tartományi főbizottságban, majd az autonóm tartomány szkupstinájában, mint tartományi képviselő, és négy teljes ülésszakon át, mint a szkupstina titkára. Időközben két alkalommal is szövetségi és köztársasági képviselő volt. 1963-tól ez év májusáig a tartományi szkupstina szervező-politikai tanácsában az elnöki tisztet látta el. A halál attól a munkától ragadta el, amelyet a tartományi szkupstina küszöbönálló feladatainak előkészítésén végzett. Ivan Melvinger kimagasló tudományos munkás volt, neves jogtudós, a Novi Sad-i jogi fakultás tanára. Különösen emlékezetes marad legutóbbi fellépése az autonómia kérdéséről folytatott országos tanácskozáson, ez év júniusában, Novi Sadon. Nem kevésbé volt tevékeny Ivan Melvinger a társadalmi és politikai szervezetekben; mint közéleti munkás mindenütt nagy tekintélynek örvendett. A Kommunista Szövetségnek 1945 óta volt tagja, sokáig a Népfront, később a Szocialista Szövetség vezetőségi tagja, valamint számos társadalmi igazgatási szerv tagja volt. Halálával jelentős alkotómunkást, egyéniséget vesztett társadalmunk. Dr. Ivan Melvingert ma, kedden, délután 4 órakor temetik a péterváradi temetőben. (Folytatása a 2. oldalon) Dr. Ivan Melvinger ÄRA 5* PARA (5в REGT DINAR) Magyar Sió ■••••*•*«••••••••«••• t is«**«« aa ease ««• 9 вем*⫧*вј1&«*ев<>£ј»£90ј**£ .. ——— ^ s|i!||: XXIV. évf. 251. (7286.) szám ÍrÍÍ5ÜÍÍ Kedd, 1967. szeptember. 12. INTÉZET Novotny Brionin ÖTNAPOS LÁTOGATÁSRA ÉRKEZETT HAZÁNKBA A PULAI REPÜLŐTÉREN TITO ELNÖK ÜDVÖZÖLTE Brioniról jelenti a Tanjug. Antonín Novotny, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, a Csehszlovák KP KB első titkára, Josip Broz Tito, a JSZSZK és a JKSZ elnökének meghívására feleségével hétfőn nem hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett, öt napot tölt Jugoszláviában. A csehszlovák elnök kíséretében van Lubomir Strougal, a Csehszlovák KP KB titkára feleségével és több magas rangú személyiség. Novotny elnököt és feleségét Tito elnök és felesége üdvözölte a pulai repülőtéren. A fogadáson jelen volt Vladimir Bakarić, a Horvát KSZ KV elnöke a feleségével, Mijalko Todorovic, a JKSZ KV Végrehajtó Bizottságának titkára, Vladimír Popovic, a köztársasági elnök főtitkára, Rudi Kolák, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke a feleségével, JL Iso Njegovan külügyi államtitkár-helyettes, Trpe Jakovleszki, a JSZSZK csehszlovákiai nagykövete a feleségével, a pulai község képviselői és dr. Ladislav Simovic, Csehszlovákia jugoszláviai nagykövete a feleségével. Novotny és Tito elnök a pulai repülőtérről Brionia utaztak. Kvvanij Tito Elkészült az átszervezésről szóló határozat tervezete A JÖVŐ HÓNAPBAN ÜLÉST TART A SZERB KSZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGE A Szerb Kommunista Szövetség Központi Vezetőségének Végrehajtó Bizottsága és a Központi Vezetőség fejlesztési és szervezési bizottsága Belgrádban megtartott tegnapi együttes ülésén elfogadta a KSZ átszervezéséről szóló határozat tervezetét. A Központi Vezetőség legközelebbi ülésén, valószínűleg már a jövő hónap elején, megvitatja a tervezetet és elfogadása után ennek alapján folyik majd a Szerb Kommunista Szövetség átszervezése. A tervezet szerint az átszervezés egyik legfőbb célja, hogy minél nagyobb körben bevonják a kommunistákat a reform megvalósításáért és az önigazgatási rendszer fejlesztéséért vívott küzdelembe. A határozat foglalkozik a községi pártszervezetek átszervzeésének irányelveivel, a községi választmányok tevékenységével, az önigazgatású munkaszervezetek, a helyi közösségek, az egyetemek pártszervezeteinek tevékenységével és rámutat a tevékenység más lehetőségeire, formáira is. A Szerb Kommunista Szövetség szervezeti változásait a határozat értelmében legkésőbb december 31-éig végre kell hajtani. A jelzett határidőig a KSZ községi szervezetei, valamint az önigazgatású munkaszervezetekben és a helyi közösségekben működő kommunisták is meghozzák határozatukat az átszervezésről. A községi választmányok megalakításával az év végéig megszűnnek Szerbiában a Kommunista Szövetség eddigi járási vezetőségei. (Tanjug) • Felhőszakadás, jégverés Belgrádban (2. oldal) • Milyen a Kommunista Szövetség összetétele? (3. oldal) • Megdöbbentő közlekedési szerencsétlenségek (2. és 4. oldal) • Kommentárunk a görög—török tárgyalásokról (5. oldal) • Sikerült a Surveyor—5 Holdra ereszkedése (6. oldal) • Burány Nándor: Attilia kalandjai • A Rude Pravo cikke Kohout felszólalásáról (7. oldal) • A boszorkányok eladták az esőt (10. oldal) • A ruhaipar, a divat és a bútorgyártás újdonságai (11. oldal) Tito közel-keleti terve reális - mondta Dzsuma jordániai miniszterelnök Ammanból jelenti a MENA. Szaad Dzsuma jordániai miniszterelnök kijelentette, hogy Tito elnöknek a közel-keleti válság rendezésére vonatkozó terve reális és tárgyilagosabb minden más ilyen irányú kezdeményezésnél. Hozzátette, hogy Jordánia nem fogadja el teljes egészében a tervezetet, úgy véli azonban, hogy a közel-keleti válság rendezésének legmegfelelőbb kiindulópontja, összhangban áll az igazsággal, a logikával és a közel-keleti helyzettel. A miniszterelnök közölte, hogy Tito elnök tervezetéről a khartúmi arab csúcstalálkozón is tanácskoztak. Meggyőződése, hogy a válság rendezésére irányuló erőfeszítések sikerrel járnak. Ellenkező esetben nem marad más választás, mint ismét fegyvert ragadni az arab országok megcsorbított jogainak visszaszerzéséért. Ismét Atasszit választották a BAATH-párt főtitkárává Damaszkuszból jelenti a Reuter. A szíriai BAATH párt főtitkárává ismét Nureddin és Atasszi államfőt választották. A párt szóvivője kijelentette, hogy közleményt adnak ki a BAATH-istáknak a szíriai problémákra vonatkozó álláspontjáról, valamint az arab és a nemzetközi vonatkozású kérdésekben vallott nézetéről. Minderről a párt vezetői a múlt héten zárt ajtók mögött tanácskoztak. A párt nemzetközi vezetőségéből kimaradt Mohammed al Zubi volt tájékoztatásügyi miniszter és Musztafa Rusztum. Helyükbe Ahmed al Amir ezredest és Muszlih Szalemet, az Al Thaura című félhivatalos újság volt főszerkesztőjét választották. Egyformán sokat szenvedtünk a germán törekvések miatt De Gaulle és Gomulka beszéde a lengyel parlamentben Varsóból jelenti a Tanjug. Charles de Gaulle francia köztársasági elnök hétfőn beszédet tartott a lengyel parlamentben. Több időszerű nemzetközi kérdéssel foglalkozott. Felszólította a lengyel népet, hogy Franciaországgal együttesen munkálkodjon Európa egyesítésén, a német probléma rendezésén, a kollektív biztonság létrehozásán, az európai, délkelet-ázsiai és általában a világbéke megszilárdításán. — Meg vagyok győződve róla, hogy Lengyelországnak manapság fokozott mértékben együtt kell működnie Franciaországgal, hisz az emberiség válaszút előtt áll: béke és haladás, vagy háború és pusztítás. Ez elsősorban Európára vonatkozik. Európa valamennyi országa biztonságának nem két egymással szembenálló tömb egyensúlyán kell alapulnia, hanem a feszültség csökkenésén, a megértés és az együttműködés megszilárdulásán. Az európai népek csak ilyen körülmények között rendezhetik problémáikat, köztük a legfontosabbat, a német kérdést. A francia elnök hangsúlyozta, hogy Franciaország és Lengyelország, mint Németország szomszédai a történelem folyamán, de különösen ebben az évszázadban sokat szenvedték a germán törekvések miatt. Franciaország azonban a Harmadik Birodalom összeomlása, és azután, hogy Németország szakított a bűntettek politikájával, megbékélésre törekszik Rajna menti szomszédjával. Ezzel párhuzamosan Franciaország minden téren igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait a kelet- és középeurópai országokkal is, mint ahogyan a nyugati államokkal már megtette. De Gaulle ismételten leszögezte, hogy Franciaország elismeri Lengyelország nyugati határainak megmásíthatatlanságát. (Folytatása az 5. oldalon) Vukmanovic Caracasban Svetozar Vukmanovic, a Szövetségi Tanács tagja — jelenti az AFP — megérkezett Caracasba. Tito elnök személyes üzenetét adja át Raul Leoni köztársasági elnöknek. Vukmanovic szerdáig marad Venezuelában, utána Mexikóba utazik.