Magyar Szó, 1968. június (25. évfolyam, 149-178. szám)

1968-06-14 / 162. szám

1968. VI. 18. SO.OO órakor Hangjáték a stúdióból — bemutató — Г' \NIMIR SCEPANOVIC: Elítéltek Fordította: ÁCS KÁROLY Személyek: ÖR ------------------------------------------------ SÁNTHASÁNDOR ELÍTÉLT*------------------------------NAGY GELLÉRT JÁNOS Hangfelvevő: FECE IVÁN Re­dezte: SZILÁGYI LÁSZLÓ­­ Az ELÍTÉLTEKnek csupán két szereplője van: az Elítélt ét az Úr. Már a darab címe is arra utal azonban, hogy tulajdonképpen mind a két személy elítélt: az egyik szó szerint, a másik pedig elvonatkoztatva. Az előbbi azért, mert élete egyik kínos pillanatában nem volt elég Nagygellért János erős, és akarata ellenére emberbe lőtt; a másik pedig azért, mert csaknem hasonló helyzetben gyönge volt, hogy elsüsse fegyverét, habár szerette volna. Erre a látszólagos ellentmondásra épül ez a megrázó emberi dráma. • A hazai hangjáték idei országos szemléjének bíráló bizott­sága Nagygellért Jánost a legjobb alakításért járó díjjal jutal­mazta ezért ■ szerepért. I I Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy a­z I Sport — Zene — Derű ma délutáni műsorában j j 18 óra 25 perces kezdettel helyszíni közvetí-­­­­ tést adunk Zrenjaninból, a Proleter—Vardar­­ i bajnoki labdarúgó-mérkőzés utolsó fél órájá-­­ i ról. A közvetítés során természetesen figyel : • lemmel kísérjük a többi első és második ligás : • bajnoki mérkőzések eredményének alakuló­ •­­­sát is. Riporter: Gyula Károly, Szimin Rosán Magda: KI Minden reggel 6 óra 55 VESZETT EL? című mesejá- perckor találkátok van a tékát. Gyermekrádióval. Vasárnap, június 16. 8,30 A MEGSZÁMOZOTT FIÚ Krausz Éva ötlete nyomán írta Vladimír Carin. Fordította: Saffer Pál Rendezte: Varga István — ismétlés — Kedd, június 18. 10,05 MEGISMÉTELJÜK Szerda, június 19. 16,02 KÖRHINTA A gyerekek színes maga­zinja. Vendégeink: A szegedi Bé­ke utcai általános iskola Bé­keőrsének tagjai. A múlt héten a Jó Pajtás vendégei­ként három napot töltöttek hazánkban. A Gyermekrádió is vendégül látta őket. Csütörtök, június 20. 10,05 VISSZHANG A Gyermekrádió híradója. Péntek, június 21. 10,03 IRODALMI ADÁS GYEREKEKNEK Szlovén gyermekírót mu­tatunk be. Tone Pavček verseit Fehér Ferenc fordításában halljá­tok. 2 : : Irodalmi műsoraink VASÁRNAP (VI. 16.) 20:00 órakor LÍRAI TÍZPERC Max Jacob a dadaisták kö­réhez tartozott; ő is érthe­tetlen versekkel igyekezett megdöbbenteni a polgárt, de ez a törekvése csak félig si­került. Versei szinte akarata ellenére szépek voltak, s így talán egyedül az ő költésze­te élte túl a dadaizmust. Ma már nem új, amit ő produkált, de a maga idejé­ben — a két világháború kö­zött — főképp prózai versei­ben volt merész újító, s a blaszfémiától sem riadt visz­­sza. Franciaország német megszállása idején Jacobot mint az „elfajzott művészet” képviselőjét haláltáborban megölték. Verseiből Váradi Hajnal és Fejes György olvas fel hall­gatóinknak. CSÜTÖRTÖK (VI. 20.) 16:02 órakor IRODALMI KISTÜKÖR Palotai Borisnak, a Vajda­ságban is jól ismert és népszerű írónőnek van egy szellemes s ma — a szív­­átültetések korában — igen aktuális elbeszélése, a NYLONSZIV. Sövény Ká­roly olvassa fel hallgatóink­nak. Magyar Televízió SZOMBAT 9,00 Nótaszó — 9,20 A kés. Magyarul beszélő jugoszláv film — 10,40 Lírai riport Garai Gáborral — 11,00 Tv­­mintabolt — 15,15 A Magyar Hirdető műsora — 15,25 Fa­lusi könyvszolgálat — 15,35 Angyalok vagyunk? Szatiri­kus műsor Ilf­ Petrov műveiből. Részletek az Irodalmi Színpad műsorából, felvételről — 16,50 Irány a Venus! Ri­portműsor az űrhajós-vetélkedő „stábjából” és a verseny kulisszatitkairól — 17,20 A régi magyar muzsikáról. Dan­­kó Pista regénye: II. rész — 17,45 Hírek — 17,50 A Nép­front-kongresszus után — 18,20 1+2... Tánczeneműsor — 18,40 A Tv jelenti. Aktuális riportműsor — 19,25 Cica­vízió — 19,35 Tv-híradó — 19,55 FTC—Győri Vasas ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. A szünetben: At­létikai verseny — 21,50 Tv-híradó — 22,10 Szeretni. Ma­gyarul beszélő svéd film. Írta és rendezte: Jörn Donner. VASÁRNAP 8,30 A művészet világából. Az Intervízió képzőművé­szeti műsora Vilnyuszból — 9,00 Szurony és szegfű. Meg­emlékezés az 50 esztendős ifjúkommunista­ mozgalomról. Az Intervízió műsora Moszkvából, felvételről — 9,30 Hét­­mérföldes kamera. Úttörőhíradó — 9,45 Csak gyerekek­nek! Filmösszeállítás — 10,30 Műhelytitkok nyomában. Helyszíni közvetítés a Kecskeméti Konzervgyárból — 11,30 Daloljunk együtt! Mai magyar szerzők kórusművei — 14,55 Nyári mezőgazdasági szakfilmsorozat — 15,25 A Magyar Hirdető műsora — 15,35 Agglegények. Henri de Montherlant regényének magyarul beszélő tévéfilm-vál­­tozata. Rendezte: Jean Prat — 17,20 A félreismert XVIII. század: David és Chardin — 17,35 Mesterfokon... Riport­­film — 18,10 Magyarország—Jugoszlávia vízilabda-mérkő­zés közvetítése — 18,50 Vendégjáték — 19,05 Kisfilm —• 19,15 A világ nagy vasútjai. Magyarul beszélő francia filmsorozat. 11 óránként 210 kilométer — sínen — 19,40 Esti mese — 20,00 Tv-híradó — 20,20 Ki mit tud? III. középdöntő — 22,20 Sporthírek — 22,30 Tv-híradó. . HÉTFŐ Nincs műsor. KEDD 18,00 Hírek — 18,05 A Magyar Hirdető műsora — 18,15 "A Szabadság-hídtól a tengerig. Kisfilm — 18,30 Sheila és Meek Michel énekel. Francia könnyűzenei film — 19,00 Nyári gondok a mezőgazdaságban — 19,20 Esti mese — 19,35 Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Vígjáték négy felvonásban. A Debreceni Csokonai Színház előadása fel­vételről. Irta: Móricz Zsigmond. Rendezte: Fényes Márta. SZERDA 18.00 Hírek — 18,05 Show-hivatal... Könnyűműfaj ri­valdája — 18,55 Atlétika — olimpiai nap. Közvetítés Ber­linből. Intervízió-adás — 19,50 Esti mese — 20,00 Tv­­híradó — 20,20 Útőn — 21,40 A világ térképe előtt. Ak­tuális külpolitikai műsor — 21,50 Tv-híradó — 22,10 Nyári esték. CSÜTÖRTÖK 18.00 Hírek — 18,05 Zebra. Közlekedési műsor gyer­mekeknek — 18,20 Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol! Közreműködik: Lőrincze Lajos, Grétsy László, Kovalovsz­­ki Miklós — 18,45 Telesport — 19,05 Esti mese — 19,20 Tíz hét Vietnamban. Riportfilmsorozat. 6. A tenger kapu­ja — 20,00 Tv-híradó — 20,20 Az­­ ügynökség aktái. Az idős hölgyek klubja. Magyarul beszélő francia film — 21,15 Derűs-Show. Az 1967. évi montreux-i tévéfilm-feszti­válon díjat nyert holland film — 21,35 Hazatértek. Doku­mentumfilm — 22,25 Tv-híradó. PÉNTEK 18,00 Hírek — 18,05 Reklámműsor — 18,10 A mi őr­sünk ... Úttörőműsor — 18,35 Gyűjtőúton. A Természet­­tudományi Múzeum parazitológiai kutatócsoportjának munkájából — 19,00 La Fontaine meséi. A két kakas. Ma­gyarul beszélő francia kisjátékfilm. Rendezte: Louis Gros­­pierre — 19,25 Esti mese — 19,35 Nótaszó — 20,00 Tv­­híradó — 20,20 Zenélő órák. Verdi: Rigoletto. (Évadzáró adás.) — 21,50 Tv-híradó22,10 Kék fény. Szélhámo­sok, csalók és egyéb vagányok. (Ismétlés). Jól sikerült az Ifjúsági Rádió záróműsora Az olasz-jugoszláv labdarúgó-mérkőzés ellenére is telt ház volt a kanizsai kis stadionban. Az újvidékiek egy, a debelyacsaiak egy, a kanizsaiak pedig két aranymikrofont kaptak. Az Ifjúsági Rádió szerkesztősége ötéves szünet után, az idén március 30-án újra megszervezte közkedvelt tehet­ségkutató versenyét. Újvidék, Orahova, Debelyacsa és Kanizsa fiataljai jöttek el, hogy ezúttal nem a helyi, ha­nem a Rádióállomás által kijelölt bíráló bizottság előtt versenyezzenek az aranymikrofonért. A versenyzők és a közönség a négyórás műsor elle­nére sem merültek ki; mindenki jól szórakozott, min­denki szurkolt. A bíráló bizottság döntése alapján Bics­kei István kanizsai szavaló, Kocsis Ferenc debelyacsai hangszerszólista, az újvidéki Kék árnyak ifjúsági zene­kar, Nagy Júlia kanizsai táncdalénekes és Takács Mag­da zentai ifjúriporter kapott aranymikrofont. A tehetségeken kívül a kanizsai nyilvános műsoron vendégként felléptek még Megyeri Mária, Dékány Sarol­ta, Máté Péter és Aradszky László budapesti táncdal­­énekesek, valamint ifjú Boross István, Pécsi Pál és Lé­vai Ferenc, a Növi Sad-i Rádió szólistái. A Növi Sad-i Rádió szombaton, 15-én 16.02 órakor részleteket közvetít a kanizsai záróműsorból.­ ­ A népszerű vetélkedőben, a Ki mit tud-ban, a Neoton tánczenekar is részt vett

Next