Magyar Szó, 1968. szeptember (25. évfolyam, 241-270. szám)
1968-09-29 / 269. szám
24. oldal 'ТоШнЉм Az 1948. év válságos napjai (21) A banda tagjainak sikerült is meggyilkolniuk a néphatalom hét képviselőjét, hármat megsebesítettek, terrorizálták és fosztogatták a lakosságot, de végül mégis hurokra kerültek: egyeseket biztonsági szerveink közvetlen tűzharcban öltek meg, másokat elfogtak, néhányan megadták magukat. A banda élén Bajram Dobridoli, a háború alatt hírhedt „Bali Kombetar” fasiszta zászlóalj parancsnoka és a Gestapo volt ügynöke állt. Egy másik albániai terrorista, Amzo Feim Meshad, így írta le az akció célját, amelyekben részt vett: „A gyilkosságokat azért kellett végrehajtanunk, hogy fellázítsuk a népet a vezetőség ellen (?!), hogy megfélemlítsük a néphatóságokat, hogy ne hajtsák végre feladataikat és hogy minél több embert arra bírjunk, Jugoszláviából szökjenek Albániába. Bolgár ábrándok • A bolgár hírszerző szolgálat különösen aktív volt a fegyveres terrorista bandák szervezésében, amelyeket a bolgár határőrök segítségével csempésztek be hazánkba. Négy ilyen kiképzőtábor létezett a jugoszláv határ közelében. A bandák tagjai bolgár állampolgárok vagy jugoszláv emigránsok voltak. Jellemző az egyik elfogott terrorista, Borisz Palazov vallomása, aki 1949. március 14-én került rendőrségünk kezére: „Amint beleegyeztem, hogy illegálisan Macedóniába küldjenek, Uzunov bolgár összekötő tiszttől azt a feladatot kaptam, hogy Szkopjéban helyezkedjek el, mint közönséges munkás. A munkások körében elégedetlenséget kellett szítanom, hangoztatni, hogy béreik alacsonyak, az életük nehéz és a hatóságok nem törődnek eléggé velük. Mindenáron és mindenhol szabotálnom kellett. Azt mondta, hogy bolgár emigránsokkal együtt, akik majd ellátnak fegyverrel és lőszerrel, diverziós akciókat kell végrehajtanom különböző objek-tumok ellen, merényletet párt- és államvezetők ellen valamilyen nagygyűlésen, bombát elhelyeznünk valamelyik moziban vagy színházban, és ezzel zavart és félelmet kelteni a népben, azzal, hogy a bolgár sajtó majd közli, mindezt a macedón nép teszi, mert nem tűri tovább és megelégelte a jelenlegi rendszert. Végül azt mondta, hogy később keressek munkát valamelyik nagyobb gyárban, ahol drága berendezések és gépek vannak, tapasztaljam ki, a gép melyik része a legfontosabb és rongáljam meg, raktárakat gyújtsak fel stb... .” Dino Palamutov bolgár diverzánsnak azt a feladatot adták, hogy lépjen érintkezésbe azokkal az emberekkel, akik Jugoszlávia ellen akarnak harcolni, s magyarázza meg nekik, ezzel milyen nagy szolgálatot tesznek népüknek, hogy félemlítse meg az embereket: ha nem harcolnak Macedóniának Bulgáriához való csatolásáért, felelősségre vonják őket, ha egy napon a bolgár hadsereg foglalja el ezeket a vidékeket. Szemmel látható, hogy az úgynevezett „ideológiai összetűzés” mögött más tervek és célok is megbújtak, ebben az esetben a bolgár kormány hegemonista ábrándjai. Inkább börtönben, mint... A Novi Sadon 1949. szeptember 12. és 15. között tartott bírósági tárgyaláson kiderült, hogy Magyarországon is, elsősorban Szegeden kém- és diverzáns csoportokat toboroztak, s azokat azután Jugoszláviába küldték. Kormányunk — a birtokában levő bizonyítékok alapján — emiatt már korábban tiltakozott a magyar kormánynál, de természetesen a válasz az volt, hogy még inkább fokozták a becstelen tevékenységet. A magyar hatóságoknak nehézségeik voltak a „káderek” toborozásánál és ezért zsaroláshoz is folyamodtak: elfogott csempészeket, bűnözőket vagy gyanús politikai múlttal rendelkező embereket arra kényszerítettek, vállaljanak kötelezettséget, hogy Jugoszláviában aknamunkát végeznek, ha nem akarnak pórul járni. A Novi Sad-i tárgyaláson a vádlottak részletezték is ezeket a módszereket, amelyek azonban nem sok eredményt hoztak, mert az így „megnyert” emberek igen megbízhatatlanok voltak és sok esetben inkább a jugoszláv börtönt, mint a magyarországi szabadságot választották. Ahogy azonban múlott az idő, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Jugoszlávia pozíciói erősödnek, s ezt azok is belátták, akik hazánk térdre kényszerítésére, leigázására törekedtek. Csődöt mondtak a Jugoszlávia elszigetelésére tett kísérletek is, elsősorban a haladó világban, amely fokozatosan felfogta a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti viszály lényegét. Ekkor kirakatpörök megrendezéséhez folyamodtak, amelyeknek bizonyítaniuk kellett Jugoszlávia bűnösségét semlegesíteni azt a tekintélyt és elismerést, amelyet népfelszabadító harcunkkal és önálló szocialista országépítésünkkel szereztünk. Az első ilyen nagyobb port Budapesten tartották meg 1949. szeptember 16. és 24. között. A fővádlott Rajk László, a Magyar Népköztársaság kormányának külügyminisztere volt. Vele együtt került a vádlottak padjára még hat személy, akik közül a legérdekesebb volt Lazar Brankov, a budapesti jugoszláv követség volt tanácsosa. A Rajk-per A budapesti per az 1936/37- ben a Szovjetunióban rendezett bírósági komédiákra hasonlított, amikor Sztálin mindazokat, akik a szovjet vezetőségben szembeszegültek vele, likvidálta. Ők is beismerték mindazt, amivel a vádirat terhelte őket. Hasonló volt a helyzet Budapesten is. A bírósági tárgyalásra gondosan „előkészített” és preparált Rajk László (akit néhány évvel később rehabilitáltak) „beismerte”, hogy a jugoszlávok segítségével a törvényes magyar kormány megbuktatását készítette elő. A vád koronatanújaként Lázár Brankov, a budapesti jugoszláv nagykövetség volt tanácsosa állt, aki a háború alatt Horthy ügynöke és kéme volt, majd később átvette a magyar hírszerző szolgálat, de ügyesen leplezve múltját, sikerült neki bejutnia a jugoszláv diplomáciába. Rajk beismerte, , hogy imperialista kém, és hogy mint ilyen, már a spanyol szabadságharcosok táboraiban együttműködött néhány jugoszláviai vezetővel. Mindennek a célja az volt, hogy Jugoszlávia vezetőit befeketítsék és imperialista ügynökökként bélyegezzék meg. A világközvélemény azonban fenntartással fogadta ezeket a vádakat. Rajk Lászlót még két társával együtt halálra ítélték és kivégezték. Egy tucatnyi hasonló pert tartottak ezután a többi kelet-európai országban is. A szövegkönyv mindenütt ugyanaz volt: Jugoszlávia veszélyezteti szomszédainak függetlenségét; a módszer azonos: a vádlottak padján mindig ott ült valamilyen jugoszláv provokátori szabály szerint az illető kormány hírszerző szolgálatának ügynöke, de a hatás is ugyanaz volt: a világ mindinkább meggyőződött arról, hogy ügyetlen montázspörökről van szó. (9) t . A nyolcvannhat éves ügyész kimerülten szünetettartott, jóllehet öreg ember volt, harsány, recsegő hangon beszélt, szavait széles gesztusokkal kísérte, s közben sokat ivott és evett. Most megtörölte verítékes homlokát és ráncos tarkóját a kioldott, pecsétes asztalkendővel. Traps megilletődötten hallgatta. Tespedten ült székén, elnehezült a vacsorától. Nem volt már éhes, de nem akart lemaradni a négy aggastyán mögött, habár be kellett ismernie, hogy az öregek telhetetlen kendője és torka próbára teszi. Nagyétkű volt, de ilyen életerővel és falánksággal még sose találkozott. Nem tudva, hova legyen a csodálkozástól, lustán, kidülledt szemmel elnézett az asztal fölött, hízelgett neki az ügyész szívélyessége, hallotta, hogy a templomban ünnepélyesen éjfélt üt az óra, majd a távolban fölcsendül a baromfitenyésztők éji kórusa: Az élet olyan, mint az utazás... — Akár a mesében — csodálkozott ismét a vezérképviselő —, akár a mesében — majd: — Én követtem volna el gyilkosságot, épp én? Csodálkozom... nem értem, hogyan. Eközben a bíró újabb 1914-es Château Margaux-it bontott ki, az ügyész pedig újra beszélni kezdett. • — Mi történt hát — mondta —, hogyan fedeztem fel, hogy a mi kedves barátunkat gyilkosság terheli, méghozzá nem is akármilyen hétköznapi gyilkosság, hanem mesteri gyilkosság, vérontás, méreg és pisztoly nélkül? Krákogott, Traps megigézetten rábámult, még a vacherini sajtot sem nyelte le. Szakértő lévén, abból a tételből indult ki, folytatta az ügyész, hogy minden esemény, minden személy mögött bűncselekmény rejlik. Akkor sejtette meg először, hogy Traps úrban a szerencse kegyencére és egy bűntény nagyra becsült elkövetőjére talált, amikor megtudta, hogy a textilügynök néhány éve még egy öreg Citroennel szaladgált, és most Studebakennel jár. — Persze, nagyon jól tudom — folytatta —, hogy virágzó konjunkturális korszakban élünk, s így előbb bizonytalanul, inkább valamilyen megérzéshez hasonlóan, csak megsejtettem, hogy örvendetes esemény előtt, méghozzá gyilkosság felfedezése előtt állunk. Az, hogy kedves barátunk átvette főnöke hivatalát, hogy maga alá kellett gyűrnie főnökét, hogy főnöke meghalt, mindez még semmit sem bizonyított, mindössze néhány, érzésemet megerősítő és megalapozó momentum volt. Logikailag támogatott gyanú először akkor merült fel bennem, amikor kitudódott, miben halt meg a legendás főnök: szívtrombózisban. Itt már érdemes volt kockáztatni, kombinálni, éleselméjűséget és szimatot latba vetni, tapintatosan előrenyomulni, körülcserkészni a valóságot, a megszokottat szokatlannak tekinteni, a bizonyosait bizonytalannak, homályosan körvonalazottnak tartani, gyilkosságra gondolni, és gyilkosságot feltételezni épp ezért, mert mindez képtelenségnek tűnt. Tekintsük át a rendelkezésünkre álló anyagot. Vázoljuk fel az elhunyt képét. Keveset tudunk róla, s amit tudunk, azt rokonszenves vendégünk szavaiból merítjük. Gygax úr vezérképviselője volt ama Hephaistos műanyagáruinak, melynak előnyös tulajdonságaiban pillanatig sem kételkedünk, mivel hitelt adunk kedves Alfredo barátunk szavainak. Gygax, ha szabad e következtetéssel élnünk, olyan ember volt, aki mindenkin átgázolt, kíméletlenül kizsákmányolta beosztottjait, aki értette szakmáját, még ha leggyakrabban — enyhén szólva — elgondolkoztató eszközökkel kötött is üzleteiket. — Ilyen volt — kiáltott fel lelkesen Traps —■, pompásan lefestette a gazembert! — A továbbiakban arra a következtetésre juthatunk — folytatta az ügyész —, hogy Gygax szívesen játszotta meg az erős férfit, a vasgyárat, a sikeres üzletembert, aki minden helyzetben feltalálja magát, és minden hájjal megkent. Ezért — ezúttal megint Alfrédét idézzük — gondosan titkolta még súlyos szívbaját is, s elképzelhetjük, milyenkonok dühvel viselte el fájdalmát, melyet — hogy úgy mondjam — tekintélyén esett csorbának tartott. — Csodálatos — álmélkodott a vezérképviselő —, ez valósággal boszorkányság, fogadni mernék, hogy Kurt ismerte az elhunytat. — Jobb lesz, ha elhallgat — sziszegte a védő. — Ehhez járul még — jelentette fel ez ügyész —, ha szabad Gygax úr arcképét néhány vonással kiegészítenem, hogy ez elhunyt — Traps barátunk kifejezésével élve — elhanyagolta feleségét, ezt az elképzelésünk szerint csinos, kényes aszszonykát. Gygaxinak csak a siker számított, az üzlet, a külsőség, a látszat, és mi szinte teljes bizonyossággal feltételezhetjük, hogy meg volt győződve felesége hűségéről, s azt hitte, hogy az asszonyban — mivel egy ilyen rendkívüli kivételes férfi felesége — fel sem merülhet a házasságtörés gondolata; épp ezért súlyos csapásként érte volna, ha arról értesül hogy az asszonyka hűtlenül megcsalja a mi eldoradóbeli Casanovánkkal. Mindnyájamn nevettek, Traps a combját csapkodta. — Pontosan így volt — erősítette meg ragyogó arccal az ügyész feltevését. — Betette neki az ajtót, amikor megtudta a dolgot. . — Maga egyszerűen megbolondult — nyögött fel a védő. Az ügyész felállt, és boldogan Trapsra tekintett, aki késével a Tété de Moine-t feapargatta. — Nocsak — kérdezte —, hogy tudta meg a dolgot az öreg bűnös? A kényes kis asszonyka vallotta be neki? — Ahhoz túlságosan gyáva volt, ügyész úr — felelte Traps — rettenetesen félt a gengsztertől. — Maga Gygax jött rá? — Ahhoz meg Gygax volt túlságosan önhitt. — Talán te vallottad be neki, kedves Don Juan barátunk? Traps akarata ellenére elvörösödött. — Ugyan, Kurt — mondta —, milket tételezel föl rólam. Egy jó firma üzletfele világosította fel a gazembert. — Hogyan? — Nekem akart ártani. Szállka voltam a szemében. — Micsoda emberek vannak — ámuldozott az ügyész. — De hát honnan szerzett tudomást a jóember a viszonyodról? — Én magam meséltem el neki. — Elmesélted neki? — No igen, poharazgtatás közben az ember sok mindent kifecseg. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1968. szept. 29. Ш ШШЖФ Andorra k már valamelyes ipara is van, de a fő foglalkozási ág továbbra is az állattenyésztés és a szőlészet. A birkákat 2000 méter magasságba is felhajtják legelni. (Folytatjuk)Gazdag erdők borítják a hegylábakat. A fakitermelést teljesen gépesítették. Az ország bevételének jelentős hányada a faexportból származik. gyekszenek fellendíteni az idegenforgalmat is. A szemet gyönyörködtető táj, az előzékeny vendéglátás, a vidék nyugalma évről évre több és több külföldit csábít. 13égi történelmi emlékekben, templomokban, kolostorokban, várakban sincs hiány. Az idegenforgalomból, a természeti kincsekből, az iparból jól él a lakosság. Csak egy statisztikai adat: átlagban minden családnak van legalább egy gépkocsija. /