Magyar Szó, 1969. május (26. évfolyam, 118-147. szám)

1969-05-08 / 124. szám

10. oldal A világ cirkusz Aleksandar Luković szabadkai tárlata Őseik látszatra cirkusz és bohóc az, amit ábrázol. Lu­k­­ovic közkedvelt motívumai mögött erkölcsi világren­dünk áll. Bohócait az embe­ri­­karakterek, erények és bűnök megszemélyesítői. — Hogy ezt elérjem, szim­bólumokat alkalmazóik, me­lyeket üres térbe vagy táj­képbe helyezek — mondja Lukovic. — Az üres tér le­hetővé teszi, hogy az embe­ri alak és mozdulatok révén a jellem a maga csupasz va­lóságában mutatkozzék meg. A túlzott mozdulatok, a ha­misított élet bemutatását szolgálják. Láthatjuk, ameny­nyire elfajult ezen a téren az ember, illetve a civili­zációnk. Messze tartunk már az álszenteskedésben, képmutatásban és az önámí­tásban. A tárgyakat az em­ber fetisizálta, és így ezek akadályai lettek a lélek igazi egzisztenciájának. A mondanivalóm lényege az ember önmagához és a vi­lághoz való viszonya, szen­vedélyei, bánata, öröme, ne­vetése vagy sírása. Az élet­ről alkotott fogalmakat fe­jezi ki. Sok dolgot fetisizál­tunk — mondja Lukovic —, a szavak, fogalmak jelentés­­tartalma igen gyakran aka­dálya az új megismerésének, sőt útvesztője lett az igazi erkölcsi életnek. Motívumait etnikei területen keresi és ta­lálja meg. Lukovic nem lázadó mű­vész, nem is szürrealista, ha­nem allegóriákban, szimbó­lumokban beszélő művész, középkori, illetőleg rene­szánszra emlékeztető mód­szereivel az erkölcsi normák­nak megfelelő gesztusokat, alakokat és azok kellékeit találja meg, amelyekkel mondani­valóját kifejezheti. — Ha beszélünk egy em­berrel, megállapítható — mondja Luskovné —, hogy mi­lyen mértékben sikerült vagy nem kiszabadulnia ösz­töneinek hatalmából, és mi­lyen mértékben lett úrrá szenvedélyein, illetve esett a rabságukba. Harlekin a falóval, gyako­ri motívuma Lukovicnak. Érezzük és tudjuk is, hogy a képnek más jelentése is van, mint amit látunk. Az embe­r a természetet saját szolgálatába állítja, de vé­gül is nem tudja megfékez­ni az elemi erőket. A ló, a faló, a magnsmre vedett esz­mék szimbóluma. Vagy pél­dául a kalitkába zárt ma­dár a szabadság jelképe, az áhított szabadság végül fog­ságba kerül. Az ember ön­magát tartja fogva. Mily gondolatok, mily szörnyű el­lentmondások, melyeikre ily szigorúan, ilyen enazmusi erővel­­reagál Lukovic! A mezei koncert című képén divatbábuk muzsikálnak. A mindenkinek saját ,­muzsi­kája” van gondolat a vég­telenbe vesző rezignációt kel­ti fel a nézőben. Lukovác a bohócok életének minden mozzanatát átalakítja, és va­lamiilyen erkölcsi jelentéssel ruházza fel a különböző mozdulatokat, helyzeteket. Az arcfestésnek milyen mély jelentése van , beállítja az ember önmagát otthon, ho­gyan nézzen ki a világ előtt, mit takarjon el, mit emel­jen ki; magunkra gondo­lunk, milyen erkölcsi habi­tussal kívánunk megjelenni, mit vegyenek észre rajtunk, és mit takarjunk el Az orr különösen fontos, tehát műorrt tesz föl a bohóc, mert ez a karakter átalakí­tásának, a megtévesztésnek a leglényegesebb módja. Mi­lyen sokat mond az ing nél­kül felkötött masni! Elárul­ja, hogy hiányosságainkat, nagy fogyatékosságainkat lé­nyeg­telen vagy haszontalan dísszel pótoljuk. A hiúságok vásárán érezzük mag­unkat. Milyen sok szomorúság van például a „Bohóc madárral” című­­képén­ figy elhibázott élet folyamán a meg nem valósított eszményünk­r e madár, melyet a karunkon fölemelünk, a legyőzöttsé­­günkre figyelmeztet. Az el nem érhető tökéletességet va­gy a számunkra meg nem adatott teljes emberi életet Lukovic műveiben. A Kötél­táncosnő és az Egyensúlyo­zó annyira nyilvánvaló al­legória, hogy azt kérdezzük, ki nem ismer magára, má­sokra, hiszen mindannyian sikerren és sikertelenül jár­juk ezt a táncot. Lukovic erkölcsi forrásokból eredő, oktató jellegű művészetet képvisel, stílusában soik a humor és irónia, de művé­szete lényegében komoly és szomorú hangulatú, mint a bohócok az előadás után. Luk­ovicnek egy-két­­kiál­lított­­képe modell után ké­szült portré, ezek mint mű­vészi dokumentumok tartoz­nak apuséiba. Végül a Kö­szönöm a látogatást című kép stílszerűen befejezetté teszi a cirkuszi környezet­ben fölvonultatott erkölcsi panorámát ÁCS József Bohóc madárral... A művelődési egyesületek összefogása Zrenjaninban A zrenjanini­ magyar mű­velődési élet színvonalának emelése érdekében a Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­let kezdeményezésére érdekes megmozdulás kezdődött. Dr. Váradi ТфтшвШк megtudtuk, hogy a Madách Amastőrszín­­házzal és a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­lettel megbeszélést folytattak tevékenységük összehangolá­sa végett. A három zrenjanini ma­gyar művelődési egyesület ilyen irányú kezdeményezé­se hamarosan konkrét formát ölt. Az első megállapodások­kal összhangban az érintett egyesületek kidolgozzák munkatervüket, s az ennek megfelelő pénzügyi tervet. Az így összehangolt, a közös érdekeknek megfelelő prog­rammal folyamodnak majd a községi művelődési közösség­hez az anyagi eszközökért. Az eddigi művelődési élet, az említett egyesületek eddigi programja az ezek ja­vítására irányuló igény tet­te indokolttá a munka össze­hangolását. Eddig ugyanis min­d a három egyesület fő­leg könnyű szórakoztató mű­sorok, operettek előadását szorgalmazta, azaz elsősor­ban a szórakozni vágyó kö­zönség igényeinek akart ele­get tenni. Valószínű azon­ban, hogy a zrenjanini ma­gyar közönség nem fog meg­haragudni, ha a munkameg­osztás értelmében a Madách néha egy-egy komolyabb drámai előadással is jelent­kezik. A zrenjanini és a muzslyai egyesület programja is nyilván szerencsésen kiegé­szítheti egymást. S a munka koordinálása eredményeként a muzslyai és a zrenjanini, no meg a mihajlovói és lu­kácsfalvi magyarok is gaz­dagabb, változatosabb mű­velődési lehetőségekhez jut­nak. Az első megbeszélés után a három egyesület vezetői a napokban ismét összeülnek, hogy most már a konkrét programjavaslatokat is meg­beszéljék. S a gyakorlat fo­lyamán valószínűleg kiala­kulnak majd az összefogás szervezeti formái is. (bn) MAGYAR SZÓ Csütörtök­, Ш. május 8. Nyugtalanító hang­játékok Major Nándor Hóemberét mutatták be elsőnek az ohridi fesztiválon Ohrid, május 6. Filmfesztiválon, színházi szemlén megtisztelést je­lent, ha valakinek a mű­­vét elsőnek mutatják be, hi­szen a megnyitó ünneps­égeken rendszerint kétszer annyi élményre és szenzációra éhes néző és kritikus szorong a nézőtéren, mint egyébként. Hangjáték­­szemlén elsőnek lenni azonban nem a legszerencsé­sebb, mivel ezek a megnyitók sem látványosságuk­kal, sem tömegességükkel, sem más tekintetben nem tűnnek ki; ellenkezőleg: az elsőnek hallott műveket a záróünnepségig, vagyis a díjak odaítéléséig többé­­kevésbé elfelejtik. Legal­ábbis eddig ez volt a gya­korlat. Major Nándor A hóember című műve, amely lírával, filozófiával, szatírával, já­­téikasság©al, helyenként meg fekete humorral van átsző­ve, bár elsőnek hangzott el az országos hangját­ék-fe­sz­­tiválon, könnyen kivétel le­het. Hogy miért? Azért, mert a pusztai ma­gányban élő János és Sára mag a hozzájuk véletlenül betérő utasok — áldozatok — történetét, sors­trag­édiá­ját olyan tömören, nyugta­lanítóan és fordulatosan, s annyira árnyalt és találó pszichológiai megfigyeléseik­kel írta meg Major, hogy arra fel kellett figyelni, mis az érdeklődést csak fokozta a színészek, N. Kiss Júlia (Sára), Nagygellért János (János) és Ferenci Jenő (utas) egyszerű hangvételű, de mégis ihletett és hatásos játéka. A groteszk elemeiket sokszor nélkülöző alakítá­saikból a felszolgáltta­tott kis­embereik sorsa, a megrekedt­ség fojtogató légköre rajzo­lódott ikis, az a felismerés, hogy a magányosan élő em­­­berek nemcsak a világtól,­­ hanem beteges, már-már az őrülettel határos életvitelük­­ következtében egymástól is elidegenednek, egymásnak is­­ tehertételt jelentenek. Major hangjátéka küllö­­­­nös, telányos és bizonyos értelemben idegen minták hatására íródott történet. Mégis el kell róla mondani, hogy a szuverén alkotás, a ki­utat nem találó, fölöslegessé váló emberek tragédiája­­ abszurd helyzetekkel és sain­ta matematikai pontossággal­­ jut kifejtésre benne. Szilágyi László rendező­­ ezért is helyesen járt el, amikor a mű nyomasztó lég­­­körét csupán az örökké ci­­­­nelő szél zúgásával és­­két­­- három stilizált árütéssel érzékeltette. Stanislav Ste­­panovic hangfelvétele mű­­­­szakilag kiválóan sikerült ! —, úgyhogy bár a szöveg­­szerb nyelvű fordítása elég­­­­gé hevenyészett, remélhető, s hogy A hóember a hiverta- I­­os zsűri figyelmét sem e ke­­­­rülte, illetve­­kerüli el. A hóember­rel együtt­e­s Zágrábba és a Szarajevói Rá-­­ dió egy-egy hangjátékát is­­ bemutatták. Robert Tomo-Ivic Az apokalipszis lovasad című műve a zágrábi szí- I nészek (Fabijan Sovagovic, Boris Buzančić, Josip Ma- I­rotti, Elisa Gemek atb.) tol­­­­mácsolásában a me­gálapo- I­dottság, a kényelmesség, asz ■ önzés, a­­kispolgári ötletesttűive ■ és a társadalmi fonákságok I ellen lázadó főhős előtérbe ■ állításával a jobb, tartalma- I sabb élet mellett agitál, ■ Alija Isakovic AZ című mű-­­ ve pedig (a szarajevói szí- I nészek előadásában) azt a­­ tételes igazságot hirdeti,­­ hogy tetteiért mindenkinek ■ vállalnia kell a felelősséget, I illetve bűntett esetében a I bűnhődést. A fesztivál első hangjété-o­kai tehát nyomasztó, re­­­­ménytelen élethelyzeteket I ábrázolta­k, s majd minden I esetben túlzottan felnagyít­va és általánosítva mutatták I be a magukat és az élet ér­telmét meglelni képzetlen­­ emberek szorongását, vergő- I­dését, vegetálását vagy el­­■ bukását. Tegyük mindjárt ! hozzá: egy kissé légüres tér­iben tapogatózva, a közön­ség, hallgatóság érdek­lődé- I sóval nem sokat törődve. SZŰCS Imre Alig ezer kötet jut átlagban tartományunkban egy­­egy iskolai könyvtárra. A magyar ta­gozatok és a magyar könyvek aránya még ennél is rosszabb. Amennyiben tudunk, ezen a ked­vezőtlen helyzeten kívánunk javí­tani jubileumi könyvjutalmunk­kal. 3 X 300 éop dináros könyvjutalmunk célja, hogy több magyar könyv kerüljön gyere­keink kezébe. Várjuk a jelentkezéseket május 15-éig művelődési rovatunk cí­mére. Színházi mozaik A BUDAPESTI NEMZETI SZÍNHÁZ EGYÜTTESE ÚJ­VIDÉKEN ÉS BELGRÁD­­BAN. Több ízben hírt adtunk már arról, hogy az újvidéki Szerb Népszínház és a buda­pesti Nemzeti Színház köl­csönös megállapodása értel­mében sor kerül a két együt­tes cserejátékára. .Noha többször már a vendégjáté­kok időpontját is meghatá­rozták, különböző szervezési és technikai okok miatt a vendégszereplés mindeddig elmaradt. Legújabb értesü­léseink szerint az újvidéki­ek június folyamán látogat­nak Magyarországra, a Nemzeti Színház művészei pedig az év novemberében viszonozzák ezt a vendég­­szereplést. Az újvidéki Szerb Népszínház tíznapos portyá­ját június 13-án kezdi, és 14-én, 15-én meg 16-án, mi­előtt Budapesten fellépne, Pozsonyban vendégszerepel a Viktóriával, a Nagy Mak­kal és a Selo Sakule, a­­ Banatu című színpadi mű­vel. Budapesten ugyanezeket az előadásokat 18-án, 19-én és 20-án viszi színre az új­vidéki társulat, majd pedig 22-én és 23-án Pécsett mu­tatja be a Viktóriát és a Selo Sakule a u Banatu cí­mű művet. Az utóbbit 25-én Mohácson is előadják. A pozsonyi Népszínház októberben viszonozza az új­vidékiek vendégjátékát, és akkor Backi Petrovacon, Ki­­szácson és Stara Pazován is fellépnek a csehszlovák mű­vészek. A Nemzeti Színház november folyamán mutat­ja be az újvidéki és a belg­rádi színházi közönségnek Gyurkó László: Szerelmem, Elektra és Madách Imre: Mózes című drámáját. Az előbbit Both Béla rendezte, főszerepét Berek Katalin játssza, az utóbbit pedig Marton Endre állította szín­padra Sinkovits Imrével a főszerepben. HÍREK A JUGOSZLÁV DRÁMAI SZÍNHÁZBÓL. Boján Stupica, a neves szín­házi szakember, rendező irá­nyításával újjáéledt, sokol­dalúvá vált a belgrádi Ju­goszláv Drámai Színház működése. Ebben az idény­ben 16 bemutatót tart a tár­sulat, négyszer annyit, mint tavaly. Ezenkívül pedig két jelentős vendégszereplés vár rá. A szezon hátralevő ré­szében három új bemutató előadása lesz a színháznak. Május 18-án a Nemzeti Múz­­­zeum átriumában mutatják be a Bibliai szózatok című összeállítást, amelyet Drago­­van Jovanovic, az Énekek éneke, a Próféták könyve, a Dávid zsoltárai és Eszter története alapján alkalma­zott színpadra. Az előadást Mata Milosevic rendezi, fő­szerepeit pedig Raša Plao­­vic, Radmila Andrić, Gojko Šantić, Svetlana Bojković, Ivan Jagodić és Ivo Jakšić alakítja. Tíz nappal később Angelo Beclco Ruzzante re­neszánsz kori vígjátékszerző Muslinca című művét mu­tatják be. A vérbő humorú komédiát Ljubomir Draškić rendezi, aki néhány évvel ezelőtt Újvidéken egyszer már színpadra állította ezt a művet. Szerepeit pedig Slavko Simic, Branka Pet­­ric, Stojan Dečermić, Nikola Simic és Milan Ajvaz ala­kítják. Ruzzante vígjátékát a nyár folyamán is többször színre viszik a Jugoszláv Drámai Színház közelében felállított nyári színpadon. Június elején pedig jugo­szláv ősbemutatót tartanak a belgrádi színházban. Dra­­goslav Mihailovicnak, a fő­város Októberi-díjas írójá­nak Kad su cvetale tikve című művét Bora Drašković rendezi. Szereplői Misa Janketic, Ljiljana Krslic, Ljuba Tadic, Marko Todo­­rovic. A belgrádi színház és a neves bécsi Burgtheather megállapodása értelmében sor kerül a két együttes kölcsönös vendégszereplésé­re. A Jugoszláv Drámai Színház szeptemberben két jugoszláv drámával mutat­kozik be a bécsi közönség­nek, a Burgtheather művé­szei pedig szintén két elő­adással lépnek közönség elé május folyamán folyamán Belgrádban, majd Zágráb­ban. Szó van továbbá a belgrádiaknak a Velencei Biennalén való részvételéről is. Ennek megtárgyalására érkezett fővárosunkba Vla­­dimiro Doreigo, a Biennale igazgatója. ..

Next