Magyar Szó, 1970. január (27. évfolyam, 1-29. szám)
1970-01-12 / 10. szám
Hétfő, 1970. január-18. Korszerűsítés és hagyomány Szlovénia hosszú távú fejlődésének útjai Szlovénia és Vajdaság iparának elég sok közös vonása van. Itt is, ott is a fém-, a textil- és a faipar tartozik a legfontosabb iparágak közé. Éppen ezért különösen érdekes számunkra, hogy Szlovéniában a hosszú távú, a következő 30 évre terjedő fejlődési irányzatok előrevetítése során hogyan ítélik meg ezeknek az iparágaknak a fejlődési lehetőségeit sorozatgyártás A FÉMIPARBAN Vegyük elsőnek a fémipart. Ez az iparág Szlovéniában is — ugyanúgy mint Vajdaságban — nagyon heterogén, de ennek ellenére az egyik legfontosabb ágazat, mert az ipar társadalmi termékének egyötödét adja. Az iparágon belül a legfontosabb termelési csoport a motorgyártás. Itt három vállalat viszi a szót: a mariibori TAM, a Novo Mesto-i IMV, és a koperi TOMQS, melyeknek számos hazai és erős külföldi kooperánsai vannak. A TAM a Deutz-cal, az IMV a BMC- vel, a TOMOS pedig a Citroennel működik együtt Az egyre terebélyesedő műszaki integráció a feltétele annak, hogy ez a csoport a köztársaság ipari fejlődésének egyik oszlopa legyen. A fémipar másik fontos része a gépgyártás, amelynek szintén nagy jövőt jósolnak. A korszerűsítésre ugyanis minden iparágban nagy szükség van, s ha a gépgyártást sikerül összekapcsolni a kohászattal, akkor még gyorsabban fejlődhet. A közszükségleti cikkeket villamos háztartási berendezéseket gyártó vállalatok eddig is nagy ütemben növelték termelésüket, de jövőjük nagymértékben függ attól, hogy az egyre szűkebbé váló hazai piac mellett hogyan tudnak érvényesülni a külföldi piacokon. A felmérések alapján az a vélemény alakult ki, hogy olyan hosszú távú fejlesztési politikát kell folytatni, amely egyrészt figyelembe veszi a szlovén fémipar heterogén összetételét, másrészt pedig serkenti a függőleges műszaki integrációt. A gazdaság korszerűsítését ugyanis nem alapozhatjuk a gépek és a felszerelés behozatalára, hanem elsősorban a hazai gépgyártást kell fejlesztenünk. Hogy ez az iparág minél nagyobb mértékben elláthassa a hazai szükségleteket, egyre nagyobb sorozatokban kell gyártania, és szűkítenie a túl nagy választékot. A nagy sorozatokhoz azonban kicsi a hazai piac, tehát okvetlenül növelnie kell a kivitelt. Kétségtelen ugyanis, hogy az egyedi gyártás és a kis sorozatból álló termelés nem állhatja a versenyt azokkal a külföldi vagy hazai vállalatokkal, amelyek ugyanezeket a termékeket nagy sorozatokban gyártják. A vállalatok fejlesztési tervei tehát csak akkor reálisak, ha mindezt figyelembe veszik. JÓ PIACA VAN A FAIPARNAK A szlovén gazdaságban stratégiai fontosságú a faipar, a fafeldolgozás, s a cellulóz- és papírgyártás. Ezeknek bőven van nyersanyaguk, hiszen a földterület 48 százalékát erdő borítja. Ezek az iparágak adják a köztársaság nettó termékének 5 százalékát, s az utóbbi években nagy szerkezeti változáson mentek keresztül. A faipar rendkívül gyorsan, évente 14 százalékkal növeli kivitelét, s a gyors fejlődés azt mutatja, hogy végre kifejezésre jutottak a közös érdekek: különösen jó az iparág kapcsolata a kereskedelemmel. (Példa rá a Slovenijales). A hosszú távú fejlesztési politika keretében mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a szlovén faipar bejáródott a hazai és külföldi piacon, viszonylag sok nőt foglalkoztat, nagy a hagyománya, jó a szakkádere, és bőségesen el van látva hazai nyersanyaggal. A fokozottabb szakosítással és korszerűsítéssel egyes vállalatok akár megháromszorozhatják termelésüiket. A többi iparágtól eltérően a faiparban több országos jelentőségű vállalata van Szlovéniának, például a Meblo, a Brest a Marles és a Slovenijales. A továbbiakban az a legfontosabb feladat, hogy öszszeegyeztessék az erdőgazdaság, a faipar, a turizmus, a városiasítás, a mezőgazdaság és a vízgazdaság érdekeit. Ez a záloga a hosszú távú fejlődésnek. TÁVLATOS A TEXTILIPAR IS A textil-, bőr- és konfekcióipar szintén igen jelentős Szlovéniában, nagy hagyománya van és behálózza a köztársaság egész területét. A textilipar felszerelése nagymértékben elhasználódott, úgyhogy a legrosszabban felszerelt iparágak közé tartozik. A vállalatok számos terméket gyártanak, tehát roppant be a választék, túlnyomórészt azonban gyapotot használnak nyersanyagnak. Az iparág hasonló helyzetben van, mint Vajdaságban: a nyersanyag javarészét külföldön vásárolja, termelése nagyobb mint a hazai kereslet, s a kivitele, noha jelentős, inkább csak nyersen megmunkált cikkekből áll. A szlovénok azonban mégsem értenek egyet azzal az elterjedt véleménnyel, hogy hiba lenne a textilipar további fejlesztése. Nálunk ugyanis még igen kicsi az egy főre jutó textilfogyasztás, s ahogy emelkedik az életszínvonal, úgy növekedik ez is. A műanyagok egyre nagyobb mértékű felhasználásával és a tudomány eredményeinek gyors alkalmazásával, ez az iparág a fejlett országokban a legnagyobb hasznot hajtók közé tartozik. A kiút tehát a megújításban és a korszerűsítésben van, amelynek során át kell térni a finomabb megmunkálásra, s az új választékra. Különösen nagy lehetőségek rejlenek a konfekcióiparral való együttműködésben. A textilipar fejlesztésének hosszú távú politikáját Szlovéniában a következőkre alapozzák: — Szlovéniában összpontosult a textilipar, s a maribori textilgyár, valamint a Textilindus a fejlődés hordozója lehet. — Minden feltétel megvan az iparág és a konfekcióipar összekapcsolásához. — Ez az iparág, nagy múltra tekint vissza, jelentős hagyománya van. — Főként nőket foglalkoztat. — Divatújdonságokkal jóval nagyobb eredményeket érhet el mint eddig. Közvetlen kapcsolatban áll a divatvilággal, a legkorszerűbb külföldi technológiával és piacokkal. Ennek értelmében legfontosabb cél, hogy Szlovéniának ebben az iparágban mielőbb európai jelentőségű képviselője legyen, amely magával viszi a többieket is a fejlődésben. KORPA Béla Következő írásunk: A kereskedelem és az élelmiszeripar távlatai. MAGYAR SZÓ A társadalmi igazgatás fejlesztése A KOMMUNISTA SZÖVETSÉG MORAVICAI HELYI SZERVEZETÉNEK ÉVI ÉRTEKEZLETÉRŐL Ifj. Fütő János az új titkár Vasárnap délelőtt tartotta évi értekezletét a Kommunista Szövetség moravicai helyi szervezete. A KSZ községi bizottságának képviseletében Kerepes József bizottsági tag jelent meg. Vitaindítót Tanka László, a helyi szervezet titkára olvasott fel A kommunisták feladata a falu gazdasági, társadalmi és politikai életében címmel. A beszámolóból kitűnt, hogy az utóbbi tíz évben a titkárság és a helyi szervezet több ízben is foglalkozott a vállalatokban felmerült problémákkal. A falu lakossága helytelenítette a textilgyár felszámolását, noha az elavult gépek, az alacsony termelési szint és anyagiak hiánya miatt ez elkerülhetetlen volt. A Sila láncgyár sincs valami jó helyzetben, amiért részint az ott dolgozó kommunisták felelősek, de a község sem nyújtott kellő anyagi támogatást. A konzervgyár helyzete sem különb. A szövetkezet, a Meblo asztalosüzem és a kereskedelem ezzel szemben jól gazdálkodik. A mezőgazdaság társulását illetően leszögezték, hogy helyeslik ugyan az integrációt, de csak akkor, ha a társult vállalatban a gazdaságii egységeknek megmarad az önállóságuk és önigazgató szervük, s az dönit a jövedelemről. Sok szó esett a társadalmi önigazgatásban megnyilvánuló jelenségekről. A falu kommunistái több ízben is kifogásolták a község viszonyát, a helyi közösségek, a kultúra, a testnevelés és egyéb társadalmi tevékenységek iránt. A közvetlen termelők nem kerülnek be kellő számban a községi alapok igazgató bizottságába és a községi szkupstina tanácsaiba. A települések is hátrányos helyzetben vannak ezen a téren. Ezért a moravicai kommunisták síkraszállnak a társadalmi igazgatás fejlesztéséért, és javasolják, hogy ezt a kérdést tárgyalja meg a községi választmány is. A helyi szervezet és a titkárság munkáját illetően kifogásolható, hogy csak nyolc magántermelő tagja a szervezetnek. Az utóbbi időben több fiatalt vettek fel a tagság soraiba, és képzésükre nagy gondot fordítottak. A vitában felszólalt Gere András, Tóthpál József, Sétáló János, Marcsók Károly, Csubela Ferenc, Bencsik József, Nagy Simon, Kerepes József, Tanka László, Oláh Lajos, Bagi József és Kisstót József. A helyi szervezet titkára ifjú Futó János lett. 5. oldal is közvetlen önigazgatást kell fejleszteni A kétnyelvű vállalati tájékoztatás és adminisztráció önigazgatási jog VASS BÉLA, A SZABADKA KÖZSÉGI SZAKSZERVEZETI TANÁCS ELNÖKE AZ ÚJ VÁLLALATI SZABÁLYZATRÓL Az önfugtaszgtatási viszonyok építése tartós folyamat, a társadalom minden tagjától állandó tevékenységet, felmérést, kritikát, értékelést, követel ,az eredményeik és hiányosságok elemzését, valamint, új tartalmak és formák keresését. Vaiss Béla, a szabadkai községi szakszervezeti tanács elnöke a szabadkai munkaszervezeteknek ez önigazgatási viszony fejlesztéséről szóló tanácskozásán a vitanyitó bevezetőben nyomatékosan hangsúlyozta: A szabadkai szakszervezeti tanácsnak és a Kommunista Szövetség Választmányainak a XV. alkotmány függelék és a jövedelemről szóló törvény alkalmazásával kapcsolatos fölmérése és fikciója nem türelmetlenségből ered, és nem is akar hadjárat lenni, hanem csupán helyzetfölmenés és a kérdéseik tisztázása, serkentés, ■hogy a több mint kétszáz szabadkai munkaszervezet új szabályzataival olyan önigazgatási és termelési viszonyok fejlődését biztosítsa, amelyben a munkásosztályé a döntő is szó. Abból a fölismerésből indultunk ki, hogy az alkotmány XV. függelékének és a jövedelemről szóló törvénynek alkalmazásában magunkra hagytuk a munkaszervezeteket, s amikor észrevettük, hogy a több mintkétszáz szabadkai munkaszervezet közül csak tizenöt hangolta össze statútumát az új törvényes előírásokkal, és hogy ezekben az új vállalati szabályzatokban a sok pozitívumon kívül sok negatívum is van, széles körű véleménycserét kezdeményeztünk. Az első lépés volt a községi szakszervezeti tanácsnak és a Kommunista Szövetségközségi választmányának együttes bővített ülése — mondta Vasa Béla elvtárs. Az alkotmányfügyelek közül a szabadkai munkaszervezetekben is voltak és vannak dilemmák, tisztázatlan jogaiknak. A vita eddig elég szűk körű vollt, akárcsak a statútumok készítése. Vannak olyan vélemények — s ezt egyes vállalati vezetők nyíltan is vallják —, hogy munkaszervezetükben nem állalkilthatók gazdálkodási egységeik, a jövedelemelosztás nem valósítható meg a gazdálkodási egység szintjén, vagy hogy közvetlenül dönthessenek kulcskérdésekben. A jövedelmi rendszeren alapuló viszonyok kiépítése a munkaszervezetben igen sokrétű feladat. Van, ahol jó úton haladnak és eredményeket értek el. Másutt csak írásba foglalták, de nem valósítják meg, illetve nem valósítják meg következetesen. Egyes munkaszervezetekben pedig különféle okokat találnak ki, hogy megfoszthassák a dolgozókat a közvetlen döntéshozataltól, s hogy a hatalmat egy kisebb-nagyobb csoport gyakorolhassa „a dolgozók nevében". Ha ezután ezt még az új vállalati szabályzatban is törvényesíteni próbálják, nekünk, és elsősorban a kommunistáknak, szavunkatkell halgatnunnk és alkatot kell indítanunk a diolgozók önigazgatási jogaiért. A tizenöt szabadkai munkaszervezet szabályzatában aközvetlen önigazgatás kis helyet kapott — állítják a szabályzatok felülvizsgálói. Legtöbbje az önigazgatási döntéseket igénylő kérdéseket a központi munkásönigazgatási szervek hatáskörébe utalta, némelyik pedig az intéző bizottságot a munkástanács végrehajtó szervévé tette, sőt önigazgatási jogokkal is felruházta. — A Kommunista Szövetség és a községi szakszervezeti tanács együttes bővített ülésén az egyik felszólaló azzal vádolta a szakszervezetet, hogy eleve az intéző bizottságok ellen van, és hogy nem várja meg türelmesen az új megoldásokat. Mi is az új megoldások hívei vagyunk, de csak az olyan új megoldásokéi, amelyek e közvetlen önigazgatás fejlődését szolgálják. Viszont ellene vagyunk az olyan megoldásoknak, amelyek arra irányulnak, hogy az önigazgatást egy kisebb vagy nagyobb csoport kiváltságává degradálják, s az olyan intéző bizottságokat is elvetjük, amelyek önigazgatási döntéshozatal jogával rendelkeznek, és amelyek a munkaközösség egy kis rétegét juttatják hatalomhoz. Konkrétan azokra az új vállalati előírásokra gondolok, amelyek szerint az intéző bizottság tagjai csak vezetői beosztású és megfelelő iskolai végzettségű dolgozók lehetnek, s hogy azigazgató nevezi ki őket. Úgy vélem, ez veszélyes rétegeződést és ellentéteket idézhet elő mind a vállalatokon, mind a munkásosztályokon belül. A munkásigazgatási szervek, az igazgató és a vezetői beosztású dolgozók megbízatási ideje sem egységes az új szabályzataikban. Az allkotmányfüggelék ugyanis a mandátum tartamának meghatározását a munkaközösségekre bízta. Sajnos, itt is van kifogásolnivaló, mert megfeledkeztek a rotáció elvéről, és egyéb elvi álláspontról is. Egy szabályzatban például azt olvastuk,hogy az igazgatót öt évre nevezik ki, de kétszer egymás után még öt-öt évre nevezhető ki, ha a munkaközösség az igazgató mandátuma utolsó évének első felében ismét meghosszabbítja a megbízatási időt... — Ebben a kérdésben egészen határozott álláspontra helyezkedtünk. Nem érthetünk egyet azokkal a törekvésekkel, amelyek arra irányulnak, hogy akár az ön- igazgatási szervek, akár a vezetői beosztású dolgozók megbízatási idejét túl hosszúra szabják. Ha ugyanis a mandátum hosszú, a bürokratizálódás veszélye nagyobb, és az értékelési lehetőségek kisebbek. Négyéves mandátum elegendő ahhoz, hogy bárki tanúbizonyságot adjon rátermettségéről, szaktudásáról és vezetői képességéről. Ez természetesen, akárcsak a rotáció elve, nem vonatkozik csupán az igazgatóra, hanem minden vezetői beosztású dolgozóra. Érdemes volna rotációt alkalmazni a munkavezetők esetében is, érezzenek ők is nagyobb felelősséget munkájuk iránt. A négyéves mandátum, azonban nem jelenti azt, hogy az alkalmatlan vezetőt a munkaközösségnek vagy a gazdálkodási egységnek négyévig meg kell tűrnie. Elhangzott az az észrevétel is, hogy nagyon kevés új munkaszervezeti szabályzat foglalkozik a dolgozók anyanyelven való tájékoztatásával. Ez azért is szembetűnő mert az eddigi szabályzatok nagy része taglalja ezt a kérdést. Megfigyelhető, hogy amíg egyes szabadkai munkaszervezetek a kétnyelvű tájékoztatás és adminisztráció fejlesztésén fáradoznak, addig mások arra törekszenek, hogy az eddig kétnyelvű üzemi lapot egynyelvűvé degradálják. A közvetlen önigazgatás el sem képzelhető a dolgozók rendszeres tájékoztatása nélkül. Nálunk Szabadkán egyaránt szükség van a dolgozók magyar és szerbhorvát nyelvű tájékoztatására. Községi szinten nagy erőfeszítéseket teszünk a kétnyelvű közigazgatás fejlesztéséért; a vállalati statútumok módosítása, az új statútumok meghozatala nagyszerű alkalom arra is, hogy egy munkaközösség más-más anyanyelvű dolgozóinak egyenjogú nyelv használata ne csak a vállalati tájékoztatásban, hanem a vállalati előírások meghozatalában és a vállalati adminisztrációban is kifejezésre jusson. Nem értek egyet azokkal az „érvekkel”, amelyeket az egyik szabadkai nagyvállalat igazgatója az említett ülésen a kétnyelvűség munkaközösségi használata ellen felhozott. Mert semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a dolgozó a saját anyanyelvén gyakorolja önigazgatási jogait. A szabadkai községi szakszervezeti tanács és a Kommunista Szövetség községi választmányának együttes bővített ülésén elhangzott bírálat tehát azoknak szól, akik a közvetlen önigazgatás leszűkítésére törekszenek, akik az új vállalati előírásokkal a bürokratikus szellemet szeretnék becsempészni a munkaszervezetbe, akik a munkásönigazgatást képviseleti alapokra szeretnék korlátozni, és a hatalmat a vállalati „elit” kezében akarják összpontosítani. Az önigazgatás-ellenes törekvéseket nem nézhetjük ölbe tett kézzel, türelmesen. Megköveteljük a szabadkai kommunistáktól, elsősorban a vezető beosztásban levőktől, hogy munkaközösségükben a közvetlen önigazgatás fejlesztését szorgalmazó megoldásokért harcoljanak. Az említett üléssel a mi tevékenységünk nem zárult le. Most a szakszervezet szakmai bizottságaiban és a munkaszervezetekben tisztázzuk a fölmerült kérdéseket. Arra törekszünk, hogy a vállalati előírások megszövegezésében, a szabályzataik meghozatalában részt vegyen az egész munkaközösség — mondotta befejezésül Vasss Béla elvtárs. SZEGEDI Jenő Vass Béla