Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)

1970-03-13 / 70. szám

Péntek, 1970. márc. 13. MAGYAR SZÓ Erős alapokon Új birkózóklub alakult Újvidéken Új korszak hajnala virradt Újvidéken a birkózósportra. Valamikor a Slavija, majd a Partizán gyűjtötte maga köré a sportág kedvelőit. Csapatver­senyben nem dicsekedhettek nagy sikerrel, de néhány birkózó szép teljesítményével magára hívta a figyelmet. Mladenovic, Majer, Granic, Trkulja, Mélykúti a köztársaság meg az ország bajnokai voltak. A sikereket követő hullám­völgy nagyon sokáig tartott. Ta­valy a Partizán néha itthon sem tudott kiállni bajnoki mérkőzé­sen. A Telepen kiszorították a birkózókat a nagyteremből, az anyagi segélyt is megvonták tőlük. A klub feloszlás előtt állt. Két hónappal ezelőtt döntő fordulat következett. A fémfel­dolgozó iskolaközpont szárnyai alá fogadta a birkózókat. A ta­nulók közül sokan jártak a Partizán edzéseire, s néhány ta­náruk tagja volt a vezetőség­nek. Két hónappal ezelőtt a fém­­feldolgozó iskolaközpontban megalakult a Mladi Radnik bir­kózóklub. Az iskola tanácsa gyorssegélyként 2000 dinárt sza­vazott meg. A klub vezetői — Raj­da Péter elnök, ing. Petar Rajic titkár és Mikszáth József edző — nagy lendülettel láttak a munkához. Az iskola tornatermében lehető­vé tették a rendszeres edzést. Anyagi segítséget ígért nekik a Niva kötszergyár. A Kooperativa minden útjukra rendelkezésükre bocsátja egyik kombiját, a klub­nak csak a benzint kell megfi­zetnie. A vezetőség elsődleges felada­tának a zavartalan edzésekhez és versenyzéshez szükséges feltéte­lek megteremtését tartja. Új szőnyeget kell venniük, nincs szerelésük sem . . . utána lehet nekifogni a táborozásnak. Az nem lesz nehéz, az iskolának 1800 tanulója van. A Mladi Radniknak 54 ver­senyzője van. Java részük az is­kola tanulói, de akadnak olya­nok is, akik már befejezték az iskolát, néhányan pedig más környezetből kerültek a klubba. A csapat a II. szövetségi liga keleti csoportjában versenyzik. Ha a versenyzők korát tekint­jük, a Mladi Radnik a liga leg­fiatalabb csapata. Csak három felnőtt birkózója van, a többi még ifjúsági. Milyen tervekkel rajtol az új egyesület? A tagok minden versenyen megjelennek, az ifjúsági egyéni versenyeken tömegesen. Őszre legalább húsz kezdőt kapcsol­nak be a munkába az elsősök kö­zül. Vasárnap kezdődnek a küzdel­mek a II. ligában, a Mladi Rad­nik első versenyére. A követ­kező csapat kezd: Kubik, Ilic, Kojić, Brečko, Smiljanić, Zavar­­ko, Matić, Gorjanac, Birli és Viđić. Mindannyian bíznak ab­ban, hogy a táblázat felső ré­szében foglalnak helyet. Végre erős alapokon nyugszik Újvidéken is a birkózás. A fia­tal fémmunkások kiapadhatatlan forrást jelentenek. A vezetők lelkesedése, az edző szaktudása biztosíték arra, hogy erről a fiatal csapatról sokat hallunk még. Sz. Z. A VOJVODINA labdarúgói a tuzlai Sloboda ellen gyengén játszottak, alig tudták megőrizni a döntetlen eredményt. Szerdán az AIPS kongresszusának tiszteletére a budapesti Újpesti Dózsával mérkőztek meg, jobban játszottak, mint vasárnap, de szokásához híven, a csatársor gólképtelen volt, és 3:0-ra kikaptak. A Vojvodina vasárnapi ellenfele a bajnokságban a Par­tizan lesz. A szerdai mérkőzésen az újvidékiek játékát árgus szemmel figyelte Szimonovszki és Boba Mihajlovic (képünkön), a Partizán szakembere és Aleksandar Obradovic, az Olimpija szakvezetője, mert szerdán az újvidéki piros-fehér csapat kupamérkőzést játszik az Olim­­pija ellen. Boškovék javítani szeretnének a Partizán ellen, új csapatösszeállítással próbálkoz­nak, de kevés a remény, hogy Belgrádban kedvező eredményt harcol ki a csapat A cservenkai kézilabdá­zók Barcelonában­ A cservenkai kézilabda­csapat tegnap Barcelonába utazott, és szombaton 19 óra­kor játssza negyeddöntő mérkőzését a Bajnokcsapa­tok Európa-Kupájában. Az útra a következő játékosok indultak el: Zivkovic, Niko­­lic, Bugarski, Galetin, Male­­šević, Djuričić, Verac, Pav­­lešić, Pavičević, Forkapić, Badža, Fajfrić. A Crvenka játékosai biza­kodnak, hogy Barcelonában jó eredményt érnek el, an­nak ellenére, hogy idegen­ben veszik fel a harcot. 60. KISKERESZTREJTVÉNY Vízszintes sorok: 1. Sereg, 6. Férje, népiesen, 7. Kínai név, 8. Kicsinyítőképző, 9. Vicc, 10. Vissza,­háború, 11. Kiejtett mássalhangzó, 13. Fohász, 14. Rés, 16. Jég, szerbhorvátul, 17. Adomá­nyoz, 18. Körmölök, 20. Növekedik, 21. Gotovac ope­rájának főhőse, 23. A ge­rinces állatok rágószerve, névelővel, 24. Szerbhorvát személyes névmás, 26. Me­zőgazdasági szerszám, 27. Becézett Olinka, 29. Kiss Róbert, 30. Ámor. Függőleges sorok: 1. Vi­lághírű amerikai jazz-éne­­kes és zongorista, 2. Meny­asszony, 3. Indulatszó, 4. Ország, 5. Világhírű ame­rikai tánczeneszerző, 9. Fejlődik, 12. Nem veszítő, 15. ... Jürgens, osztrák tánc­dalénekes, 17. Hajápoló esz­köz, 22. Fonószerszám, 25. Mutatószó, 28. Azonos ma­gánhangzók, 4 2. 5 I* 5 6 ' R»7 8 Шт^' 4* 45| јјШу n" pglll........ 25 вијИз* 2a ( гл~ ада 27 га”­__j • ........ Legjobb asztaliteniszező­­ink megkezdték az előkészületeket az EB-re JUGOSZLÁVIA legjobb asztaliteniszezői Dusan Os­­managic és Szele Béla ve­zetésével Palicson megkezd­ték az előkészületeket a Moszkvában sorra kerülő Európa-bajnokságra. Az elő­készületeken Korpa István, Dragutin Surbek, Anton Sti­­pančić, Milivoj Karakašević, Zlatko Cordaš, Irena Srbec, Korpa Erzsébet és Mirjana Bester vesz részt. Osmanagic edző véleménye szerint legjobb asztaliteni­szezőink a moszkvai Európa­­bajnokságig elérik csúcsfor­májukat, és Surbek az egyé­ni versenyben megvédheti az Európa-bajnoki címet, Kor­pának is nagy esélyei lesz­nek a jó helyezésre. A világbajnok még nem nyert játszmát! Unzicker—Larsen 1:0 — Sakkhí­radó A belgrádi nőnapi nemzet­közi sakktorna 4. fordulójá­ban Románia és a Szovjet­unió sakkozónői két táblán egymás ellen mérkőztek. A kitűnő formában levő Kus­­nir szép győzelmet aratott Polihroniade ellen, a Gap­­rindasvili,Nicolau játszma pedig döntetlen kilátásokkal félbeszakadt. Gaprindasvili világbajnoknő eddig még nem nyert játszmát, hacsak a függők folytatásán nem szerez valakitől egész pon­tot. Ivánka Mária, a torna leg­fiatalabb részvevője sötét bábokkal legyőzte Tim­mért, s a harmadik helyre került a táblázaton. Trojanszka— Vujnovic 1:0, a K. Jovano­­vic—Lazarevic játszmát az utóbbi betegsége miatt elha­lasztották, 3 játszma félbe­szakadt. A helyezés: Kusnir 3 (1), Trojanszka 3, Ivánka 2,5 (1), K. Jovanović 2 (2), Radzi­­kowska 2 (1), Polihroniade és Malipetrova 1 (2) pont stb. Luganóban megkezdődött a Nyolcak tornájának máso­dik része. Mindjárt meglepe­tést is hozott: az első részt fölényesen nyerő Larsen ki­kapott Unzickertől. Olafsson megverte Donnert, s egészen megközelítette Larsent. Gli­­gorić nem tudott döntetlen­nél többet elérni Byrne el­len, s továbbra is a táblázat közepén áll egyetlenegy nyert játszma nélkül. A Ka­­valek—Szabó játszma az utóbbira nézve jobb hadállás­ban félbeszakadt. A sorrend: Larsen 6, Olafsson 5,5, Unzicker és R. Byrne 4, Gligorić 3,5, Szabó 3 (1), Kavalek 2,5 (1) és Don­ner 2,5 pont. Vrnjačka Banján a II. sakkliga folytatásán a zom­­boriak 4:4 (2) arányú dön­tetlent értek el a félbeszakí­tásig a Zagreb ellen, és vár­ható, hogy a játszmák foly­tatása után 6:4-re győznek. A 4. forduló többi eredmé­nye: Zenica—Szkopje 4:2 (4), Niš—Maribor 5:2 (3), Kvar­­ner—Beograd 6:2 (2). Az elő­ző forduló végeredményei: Niš—Beograd 6,5:3,5, Zenica —Kvarner 5:5, Zagreb—­ Szkopje 5,5:4,5 (1). A helyezés: Kvarner 23 (2), Maribor 22,5 (3), Zenica 21 (4), Niš 20,5 (3), Beograd 17,5 (2), Zagreb 15,5 (3), Szkopje 14,5 (5) és Zombor 14,5 (2) pont, SZABADKA. — A városi bajnokság elődöntőjének 15. fordulója után Nikolic vezet 13,5, követi Gyantár 11, Za­­kic, Székely és Szűcs 10, Perkovic 9, Mamužić és Iv­­kovic 8,5 ponttal stb. Az első nyolc helyezett játszhat a döntőben. A márciusi villám­tornát Fodor nyerte 11,5, utána következett Mamužić 11, Sajti és Bodza 10,5, Szí­nes 9 ponttal, stb. átszervezik a versenyrendszert? A Szerb Kézilabda Szövetség Misben sorra kerülő évi értekezletére figyelemre méltó javaslatot készítettek a vajdasági sportvezetők Az utóbbi időben igen gyak­ran esik szó a férfi kézilabda versenyrendszerének megváltoz­tatásáról, mert a jelenlegi (kü­lönösen a felsőb osztályokba való jutást megelőző selejtező) küz­delmek gátolják a kézilabda­­sport fejlődését, népszerűsödé­­sét. A köztársasági kézilabda­­fórumok vezetői részéről olyan ajánlatok hangzottak el, hogy az I. szövetségi liga után alakítsa­nak két csoportból álló máso­dik ligát is. Ezt az ajánlatot a klubok többsége, különösen a vajdasági egyesületek fenntar­tással fogadták, drágának tart­ják, mert a csapatoknak több száz kilométert kell megtenniük egy-egy mérkőzés lejátszásáért. A szerbiai kézilabda szövetség március közepén Misben sorra kerülő évi közgyűlésén bizonyá­ra élénk vita alakul ki a ver­senyrendszer átszervezéséről és határozathozatal is várható lesz. Djordje Jivkovicot, a kézi­labdasport becsei községi bizott­ságának elnökét, aki részt vesz az évi közgyűlésen, arra kértük, mondja el véleményét a jelen­legi versenyrendszerről, és hogy milyen változtatásokat ajánl. — A jelenlegi versenyrendsze­ren mindenképpen változtatni kell — mondotta. — Úgy hiszem azonban, hogy téves lenne, ha ismét létrehoznánk a keleti és nyugati csoportra osztott II. li­gát. Ez a versenyrendszer na­gyon megterhelné anyagilag a klubokat, néhány évvel ezelőtt emiatt meg is bukott, így tehát tárgytalan ez a kísérletezés.­­ A vajdasági sportvezetőkkel és a kézilabdasport kimagasló szakembereivel folytatott beszél­getéseim alapján nemrégiben egy ajánlatot terjesztettem elő a Szerb Kézilabda Szövetség­nek a versenyrendszerre vonat­kozólag. — Javasolom, hogy az első szö­vetségi férfiliga után négy terü­leti zónát, vagy ha úgy tetszik, második ligát kellene alakítani. Minden zónában 14 csapat ját­szana, területi felosztása pedig hasonló lenne a labdarúgók má­sodik ligájának felosztásához. A versenybizottságok Belgrádban (vagy Újvidéken), Zágrábban, Szarajevóban és Szkopjéban szé­kelnének. Az első liga is 14 ta­gú lenne, és a négy utolsó he­lyezett csapatot évről évre a zónák bajnokai váltanák fel. Így az első ligában is érdekesebbé, dinamikusabbá válna a versen­gés. A csapatok egyik része a bajnoki címért küzdene, az alsó­házban pedig ádáz harc folyna a kiesés ellen, úgy hiszem, így megszüntethetnénk a jelenlegi középhelyezésű csapatok érdek­telen játékát. — Ezzel a változtatással egy­idejűleg az alacsonyabb fokozatú versenyrendszert is megrefor­málnánk. Az északi, azaz a mi zónánkat például a négy cso­port első helyezettjével tölte­nénk fel. A csoportok területi felosztása a következő lehetne: Észak-Bácska és Észak-Bánát — a versenybizottság székhelye Szabadka, Északkelet-Bosznia, Szlavónia és Baranya — a ver­senybizottság székhelye Eszék, Dél-Bácska, Szerémség és Közép- Bánát — a versenybizottság szék­helye Újvidék. A negyedik cso­port a belgrádi és Belgrád kör­nyéki csapatokat ölelné fel, a versenybizottság székhelye Belg­rád lenne. A csoportbajnokok itt is selejtező nélkül jutnának az északi zónába. — Úgy hiszem, ehhez hasonló javaslata több kézilabda-szak­embernek is lesz. Én arra tö­rekszem, hogy az új verseny­­rendszer létrehozásával szüntes­sük meg a felsőbb versenyosz­tályokba való jutást megelőző selejtező küzdelmeket, hogy a kis pénzű csapatoknak egy-egy mérkőzés lejátszása miatt ne kelljen több száz kilométert is megtenniük. A közönségsiker szempontjából is célszerűbb, ha gyakrabban kerül sor egy Be­cse,Apatin, vagy Ada, vagy Szécsány stb. rangadóra. ti. Gy. 11. oldal AMSZTERDAM.­­ Az Európai Vásárvárosok Kupá­ja keretében az Ajax 5:1, 3:1 arányban megverte a jénai Karl Zeiss együttesét. Az el­ső mérkőzésen a jénai együt­tes győzött 3:1 arányban, de a holland csapat jutott to­vább, mert jobb a gólkülönb­sége. A Jena együttese a nyolcaddöntőben az Újpesti Dózsa együttesét ütötte ki a további küzdelemből. MADRID.­­ A kosárlabda BEK elődöntő mérkőzése ke­retében a varessei Ignis 90:84 (41:40) arányban le­győzte a madridi Real együt­tesét.

Next