Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)
1970-03-28 / 85. szám
2. oldal VI. Pál pápa csütörtökön a Lateráni Szent János bazilikában vallási szertartás keretében megmosta tizenkét fiú lábát, jelképesen megismételve azt a bibliai jelenetet, amikor Krisztus megmosta az apostolok lábát Meghalt Alcide Cervi, az olasz ellenállási mozgalom élharcosa Az AP jelenti, hogy Reggio Emilia olasz városban 94 éves korában elhunyt Alcide Cervi, az olasz antifasiszta , ellenállás élharcosa, a szabadságharc egyik legnagyobb alakja. „Cervi papa” — ahogy az olaszok nevezték —, a második világháború éveiben rejtegette, élelmezte és védelmezte a szövetséges hadifoglyokat, akiknek a fasiszta Olaszország fegyverletétele után sikerült elmenekülniük a fogolytáborokból.A német megszálló csapatok 1944. november 25-én körülvették Cervi birtokát és valóságos ostromot indítottak ellene. Cervi és két fia az utolsó golyóig ellenálltak, de végül is kénytelenek voltak megadni magukat a túlerőnek. A fasiszta rögtönítélő bíróság halálra ítélte fiait, Cervit pedig börtönbe vetette. Az idős férfi csak 1945 januárjában, miután sikerült megszöknie a börtönből, tudta meg, hogy fiait kivégezték. Cervi halálos ágya mellett csak a lánya virrasztott, a szabadságharcos egyetlen gyereke, aki túlélte a fasiszták bosszúját. MAGYAR SZÓ Szombat, 1970. márc. 28. Clifford Irving: A képhamisítók királya (4) Három hónap múltán Elemér ismét találkozott lady Malcolm Cambell-lel egy fogadáson. Barátnője karon fogta és bizalmasan közölte: — Egy vallomással tartozom, kedves barátom. A Picasso-képről van szó. Pénzszűkében voltam és Londonban eladtam egy képkereskedőnek. Százötven fontot kaptam érte, és ezért kérem, ne haragudjon rám, inkább fogadja el meghívásomat, találkozzunk holnap a Ritz-szállóban ebéden. Bátortalan kezdet Elemér nem ment el a Ritzbe. Hazatérve lázasan lapozgatott régi katalógusokban, majd órákon át igyekezett utánozni Picasso klasszikusnak nevezett stílusát, a huszonötös évekből. Másnap, valamivel a déli zárás előtt benyitott egy Szajna-parti képkereskedésbe. Hóna alatt három rajza volt. Az arca kipirult, de nyugalmat erőszakolt magára. A képkereskedőnek elmondta, hogy a háború előtt jóban volt Picassóval. Most, hogy tönkrement meg kell válnia a nagy mestertől kapott rajzoktól. A kereskedő figyelmesen vizsgálta a rajzokat. — Jók — mondta végül. — Mennyit kér értük? Tíz perccel későbben Elemér 200 000 frankkal a zsebében elhagyta a képkereskedést. — Hét év óta nem volt ilyen jelentős összeg a kezemben — mesélte. S milyen könnyen jutottam hozzá! Nem volt bűntudatom, nem cselekedtem erkölcstelenül, senkit sem akartam megkárosítani, jogtalanul gazdagodni sem kívántam, egyszerűen meg kellett élnem. Lehet, hogy a lelkem mélyén már megmozdult valami, ami azzal biztatott, hogy bármi történjék is, meg tudok majd élni. Úgy éreztem, hogy életbiztosítást kötöttem. Lelkiismerete megnyugtatására megint előszedte ecseteit és tájképeket festett. Képeit azonban nem tudta eladni. A három Picassóért kapott pénz gyorsan elolvad keze között, mert előkelő éttermekbe járt, és könnyű kézzel adakozott barátainak. Augusztus derekán egy fityingje se volt. Kettesben Európa ellen Ekkoriban bevallotta egy kebelbarátjának, hogy hamisítványokat készített. Jacques Chamberlin szintén pénz nélkül volt. Apja, egy bordeaux-i gyáriparos, meg is halt a háborúban, és a neves impresszionista festők képeiből álló gyűjteményét a németek elhurcolták. Egy este, a Flore kávéházban, Chamberlin mosolyogva társulást kínált föl Elemérnek: — Te festesz, én pedig eladom a képeket. Azt mondom, hogy az apám képtárából maradtak meg. Elemér munkához fogott. Alaposan tanulmányozta Picasso egyik képkiállítását és több könyvet olvasott el a nagy mester munkásságáról. Megjegyezte, hogy a Szajna-parti képkereskedő fény ellenében vizsgálta a rajzokat, a papír rostáit szemlélte, s ezért régi, megsárgult szélű rajzpapírokat keresett. Ezt követően bezárkózott műtermébe és egy hét leforgásával egy tucat Picasso-rajzot készített. A nagyvonalú élet ezután kezdődött. Chamberlin francia útlevelet szerzett Hóry Elemérnek, és beutazták Európát. A pénz ömlött, és a pénzzel együtt jött a kényelem és a fényűzés, ami a magyar gentry kedvére való volt. Reggelenként néhány órát rajzolással töltött el, amivel kielégíthették a keresletet. Minden képeladást fényűzően megünnepeltek, majd sürgősen elhagyták a várost. A kéneken könnyen túladtak, és egyszer sem történt meg, hogy valahol — még a legnagyobb európai képtárakban sem — visszautasították volna Chamberlint. A pénzt megfelezték, azonban Elemér hamarosan gyanút fogott, hogy ifjú és vállalkozó szellemű barátja bocsapja. A társak 1947 februárjában elváltak. Stockholmban Hory eladott még öt Picassót hatezer dollárért, jóllehet a rajzokat három szakember és a stockholmi múzeum konzervátora vizsgálta meg. El a civilizált világból! Nagy összeg volt a zsebében, és mert ráünt, a háború pusztította Európára, messzire kívánkozott a civilizált világtól, Dél-Amerikában, Rio de Janeiróban kötött ki. A gazdag európai utasok első hullámával érkezett a zöld kontinensre, ahol a brazíliai társaság tárt karral fogadta. Néhány árképet festett neves személyekről, amelyeket jó áron adott el. Az örökös vándorló azonban hamar ráhnt Rio de Ja Ineiróra és 1947 augusztusában New Yorkba repült. Három hét múltán már New York legelőkelőbb társaságában forgott. Amikor a ' 78. utcában lakásavatást tartott, vendégei között volt Gábor Zsazsa, Anita Loos, Averell Harriman, Lanais Turner és René d’Harnon-Ncourt, a Korszerű Művészet Képtárának a konzervátora. (Folytatjuk) Ki akarták végezni a baloldali politikusokat Részletek a chilei katonai összeesküvésről Rio de Janeiróból jelenti a Tanjug. A chilei kormány szóvivője közölte, hogy a letartóztatott katonatiszt ellen eljárás indult. Azzal vádolják őket, hogy meg akarták buktatni a kormányt. Az összeesküvők vezére, Horacio Gamboa tábornok, a napokban áll a bíróság elé, és a politikai megfigyelők valószínűnek tartják, hogy jóval szigorúbb büntetést rónak ki rá, mint Viaux Marambio tábornokra, az októberi puccskísérlet vezetőjére, aki szabadlábról védekezik. Gamboa tábornok lakásán, letartóztatásakor, terhelő bizonyítékokat találtak: sajátkezűig írt kiáltványát, amely szerint a kormány megbuktatása után be akarta vezetni a katonai diktatúrát. Gamboa korábban véderő- és belügyminiszter volt. A rendőrség szóvivője közölte, hogy az összeesküvők foglyul akarták ejteni Eduardo Frei köztársasági elnököt és a kormány tagjait, majd le akartak számolni a baloldali mozgalmak vezéreivel. A lefoglalt okmányokból kitűnik, hogy ez utóbbiakat azonnal ki akarták végezni. A chilei és más latin-amerikai országok közvéleménye megdöbbenéssel és felháborodással fogadta az összeesküvés hírét, köztudomású ugyanis, hogy a latin-amerikai országok közül Chilében hagyománya van a demokráciának. A legutóbbi államcsínyt 38 évvel ezelőtt hajtották végre. Az újságok hírmagyarázói úgy vélik, hogy a kormány nagyobb megrázkódtatások nélkül kiállja a próbát. A puccs leleplezése azonban mégis nehézségeket okozhat, különös tekintettel a közelgő elnökválasztásokra. A chilei jobboldal lassanként elveszti a talajt a lába alól, a közvélemény a baloldal felé fordul. A jobboldal vezetői több ízben hangsúlyozták, hogy az irányítást nem szabad átengedni a baloldali vezetőknek, mindenáron meg kell akadályozni, hogy az ország balra tolódjon. A reakciós tábornokok a hadsereg segítségével szeretnék megtartani, illetve megerősíteni helyzetüket. Eduardo Frei köztársasági elnök tulajdonképpen két tűz közé került: a bal- és a jobboldal képviselői egyaránt bírálják a gazdasági bajok és politikai nézetei miatt, azt azonban elismerik, hogy az elnök nagyot lendített az ország fejlődésén, balratolódásán és Chilének olyan tekintélyt szerzett, hogy szembe beszállhat a külföldi befolyással és nyomással. Gamboa tábornok csoportjának kísérlete azt bizonyítja, hogy a reakció mindenképpen gátat akar vetni az ország balra tolódásának, s ha kell, meghiúsítja a szeptemberi választások megtartását is. Merénylet Koppenhágában A Tanjug jelentése szerint Koppenhágában két merénylet történt: ismeretlen tettesek felgyújtották Görögország és Marokkó koppenhágai nagykövetségének épületét. A görög nagykövetség épületére egy görög emigráns dobott gyújtóbombát. A követség sajtóattaséja megsebesült. Hasonló merényletet hajtottak végre Husszein marokkói király politikai ellenfelei a marokkói nagykövetség épülete ellen: a levéltárat benzinnel öntötték le és fölgyújtották. (5) Svájcból a háború alatt csak a fél világ megkerülésével lehetett Oroszországba jutni: az egyetlen út Franciaországon, Anglián Skandinávián keresztül vezetett Petrográdba. Csakhogy a szövetséges titkosszolgálatnak pontos jegyzéke volt az orosz emigránsokról: Plehanovot és negyven patrióta társát torpedórombolóktól kísért brit páncélos vitte haza Oroszországba. Csernovot, a háborút ellenző szociálforradalmár vezért, aki legális iratokkal próbált hazatérni, nem engedték be Angliába. A szövetségesek nem azért segítettek megbuktatni a cárt, hogy Oroszországban azok jussanak szóhoz, akik nem helyeslik a háborút. Csak titokban, figyelmeztette Lenin újra meg újra Karpinszkijt. Harminc éven át megszokta, hogy minden levelét elolvashatják, minden lépését megfigyelhetik, minden szavát feljegyezhetik. Hány embert látott lebukni, mert fölösleges kockázatot vállalt, hány terv fulladt kudarcba, mert elvtársai nem voltak elég óvatosak. Az óvatosság számára azt jelentette, hogy igyekezett kiküszöbölni a véletlent, maga akart sorsa ura lenni. De most reménytelennek látszott a helyzete. Éjjel nem aludt, nappal Zinovjevval az utcákat rótta, s a véget nem érő séták újra meg újra a Neue Zürcher Zeitung kiadóhivatalához vezettek, ahol kifüggesztették a legfrissebb híreket. Más talán beletörődik a reménytelenbe, s vár, hogy a körülmények változása hoz majd megoldást. Lenin képtelen volt a jó szerencsére várni, s elfogadni, hogy nem tud változtatni a körülményeken. Az agya éjjelnappal dolgozott: a legfantasztikusabb öt | 1111111111111Н11Ш111|11Н1иШ11111Ш1Ш11111т11И!Ш1н»11П111Ш111Ш11111шмш11ип11Ш111111мш11Ш11и1Ш11111Н)1И11и1Ш11111ШШШ111111111|Ш111ЖШ111111Н111111>Н11111! A HALHATATLAN LENIN GYÜRKÓ LÁSZLÓ: LENIN,OKTÓBER jlll,lltllin!ll||!!!||||||||||!!lll!!lllll!l!llll ll!lllllllllllllllllllllllllll!lllll........................................................................... iiuiilillliiiiitilHmiiiiiiiiiiiiiUiiiiNiiiiiiiitHiiiiiiiuiiiiiuiiiiiiiiiiiniiiiniiiiiiniiiiniiiiiiMiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiifiiiiniiiiiiifiiiiiiiiiniiniimiiiiiiiimiuiiiniiHriiiin leteket eszelte ki, minden lehetőséget végiggondolt bármennyire irreális volt is. A legképtelenebb tervet is részletesen kidolgozta. Mindenre volt gondja: a parókára, a fényképre, az útirányra, Karpinszkij búvóhelyére, a penzió kifizetésére. Ez is az illegalitás tanulsága volt: a legszebb terv is csődöt mondhat, ha a részletekre nem fordítanak elég figyelmet. Ganyeckijt, a párt svédországi összekötőjét megkérdezte, nem lehetne csempészúton átjutni Németországon, s mindjárt fényképet is küldött a hamis útlevélhez. Ganyeckij mosolygott az ötleten; a fénykép két nap múlva megjelent egy svéd szociáldemokrata lapban, alatta Vorovszkij cikke: „Az orosz forradalom vezére.” A repülőgép, a csempészút, a némának szóló útlevél, a paróka: mindez fantasztikus álom volt, a ketrecbe zárt akarat kétségbeesett kísérlete, hogy kitörjön börtönéből. De ha a helyzet reménytelen, reális módon lehetetlen szabadulni. Aki elfogadja a realitást, beletörődik a reménytelenségbe. Aki lázad ellene, óhatatlanul irreális terveket sző; a lehetetlennel csak a lehetetlent lehet szembeszegezni. A lázadás, bármilyen fantasztikus utakat keres is, állandó készenlét a cselekvésre, s a reménytelenségben ez a legbiztosabb remény. A legfantasztikusabb terv A fantasztikus tervek közül végül a legfantasztikusabb valósult meg: Lenin és társai a német kormány segítségével jutottak haza. Az ötlet Martové, a mensevikek vezéréé volt, cserébe német és osztrák foglyokért, engedjék át Németországon az orosz emigránsokat. A terv legalább olyan képtelennek látszott, mint Lenin képtelen tervei, különösen mivel az Ideiglenes Kormány, melynek igazán nem volt sürgős, hogy ellenfelei hazatérjenek, fagyos hallgatással válaszolt az ajánlatra. Martov el is állt a tervtől, a kormány beleegyezése nélkül nem vállalta a felelősséget. Lenin nem nyugodott, „haza kell jutnunk, akár a poklon keresztül is”, mondogatta. De a kormány jóváhagyása nélkül az Oroszországgal hadat viselő német kormánytól kérni segítséget, a közfelfogás szerint egyenlő volt a hazaárulással. Tudta, mit kockáztat: nemcsak azt, hogy hadbíróság elé állítják, azt is, hogy merészségéből politikai tőkét kovácsolnak ellene. Attól nem félt, hogy a nép elfordul tőle. Rendületlenül bízott az időben, mely nekik dolgozik: ha ma nem értik meg, majd megértik holnap. A bíróságtól még kevésbé félt: semmi sem fontos, csak hazamehessen, még akkor is, ha börtönbe kerül. Hisz egy orosz börtönben sem lesz annyira elvágva a forradalomtól, mint Svájcban. A legtöbb emigráns mégsem követte Lenint: az állampolgár legyőzte bennük a forradalmárt. A Svájcban élő félezer önkéntes száműzött közül csak harminc indult útnak. Romain Rolland, akinek Lenin a pártfogását kérte, s akinél jobban kevesen gyűlölték a háborút, azt üzente: elárulják a béke ügyét, ha Németországon keresztül utaznak. Mintegy ötven emigráns a pályaudvarra is kikísérte az elutazókat. Nem búcsúztatni, hanem hogy még egyszer a szemükbe vágják: árulók, német kémek, Vilmos császár bérencei. Még össze is verekedtek az állomáson. A sors iróniája, hogy néhány hét múlva ők is Németországon keresztül jutottak haza. Az emberek az ismeretlentől rettegnek a legjobban; ha valaki már kipróbálta az utat, egyszerre nem tűnik olyan szörnyűnek. De nemcsak az ismeretlentől ijedtek meg, még inkább a látszattól. S ez az, amivel Lenin sosem törődött. A félelmet, hogy mit gondolnak róla a többiek, ami annyi ember döntését befolyásolja, nem ismerte. Célja szokatlan és megdöbbentő volt; nem csodálkozott, hogy tettei is megdöbbentik az embereket. És annyira bízott a maga igazában, hogy nem érdekelte, ha félremagyarázták cselekedeteit. (Folytatjuk)