Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)

1970-03-26 / 83. szám

2. oldal KOMMUNISTA Csütörtök, 1970. márc. 26. A köztársasági kommunista szövetségek és a JKSZ tevékenységének egybehangolása (K­.) A közösség szilárdsága megköveteli a szorosabb együttműködést A Komunist szerkesztősége azzal a kéréssel fordult a köztársasági kommunista szövetségek központi bizottságainak titkáraihoz, hogy nyilvánítsanak véleményt, ho­gyan valósulnak meg a köztársasági kommunista szövetségek önálló munkájára vo­natkozó és a JKSZ keretén belül folyó tevékenység egybehangolásáról szóló statú­tumbeli rendelkezések. Korábban már közöltük dr. Szlavko Miloszlavszki és Ham­­dija Pozderac erre vonatkozó véleményét. Most Andrej Marino, a Szlovén Kommu­nista Szövetség Központi Bizottsága titkársága titkárának és Voja Sržentićnek, a Crna Gora-i Kommunista Szövetség Központi Bizottsága titkársága titkárának véle­ményét közöljük.­­ ANDREJ MARINO: — A Szlovén Kommunista Szö­vetség tevékenységének ön­állósága mindenekelőtt a sa­ját munkásosztály és a saját nép iránti viszonyban, to­vábbá a közös elgondolá­sok kialakításában nyilvá­nul meg. A háború előtt is ezek voltak a legfőbb indí­­tóokok, amelyekből kiindul­va határozták meg a szlo­véniai és a horvátországi kommunista szövetségek szervezeteinek önállóságát. Ezek az indítékok érvénye­sek ma is. Tito elvtárs ép­pen erről beszélt Zágrábban, előtérbe helyezve fejlődé­sünknek ezt az irányzatát. A Szlovén Kommunista Szövetség tehát a szlovén munkásosztály a szlovén nép érdekeinek megvalósítására törekszik, ez azonban nem áll ellentétben, sőt hozzá­járul a jugoszláv munkás­­osztály mint egység és más népek, valamint a nemze­tiségek érdekeinek megvaló­sításához a szocialista Jugo­szláviában. Számunkra egyre inkább nyilvánvaló, hogy a szlovén munkásosztály és a szlovén nép, valamint a többi köz­társaság munkásosztálya és népei meg nemzetiségei ér­dekeit kizárólag az önigaz­gató szocialista Jugoszlávia keretein belül valósíthatjuk meg. Az önállóság­ e tekin­tetben azt­­ jelenti, hogy, Ju­goszlávia politikáját, Jugo­szlávia fejlesztésének tervét közösen kell kidolgoznunk. A közös politika az ország valamennyi népe alkotó jel­legű erőfeszítéseinek ered­ménye kell hogy legyen, nem pedig holmiféle kikü­lönített szerveké, amelyek állítólag bizonyos nemzetek fölötti érdekeket képvisel­nek. Szervezetünk önálló te­vékenységének megnyilvá­nulásáról tanúskodik a Szlovén Kommunista Szö­vetség I. konferenciáján el­fogadott program is. A ha­tározatokban kifejezésre jut­tattuk munkásosztályunk és népünk érdekeit. Mindez azonban nemcsak a mi ügyünk. Amikor fölmérjük problémáinkat, mégpedig mi­előtt a központi fórumok és a JKSZ szervei véleményt mondanának róluk, ezzel nemcsak a magunk külön problémáit oldjuk meg, ha­nem egyidejűleg hatást gya­korolunk a JKSZ fórumai­nak és szerveinek program­jára és határozataira. Pél­dául a következő plenáris ülésen — a JKSZ konferen­ciáját megelőzve — foglal­kozunk az agrárpolitikai kér­désekkel. A JKSZ központjában vég­zett munka befolyásolja mindazoknak a kérdéseknek a fölmérését, amelyekkel Központi Bizottságunk ülé­sén foglalkozunk. Amint lát­juk, az önállóság és az egy­behangolt munka párhuza­mosan, egyidejűleg folyik. A köztársaságok állás­pontjait most már gondo­sabban mérlegelik a JKSZ központjaiban, mint koráb­ban. Mindennek jóvoltából erősödik a kölcsönös hatás. A JKSZ Elnöksége — pél­dául — lényeges hatást gya­korol a mi programbeli és politikai tevékenységünkre. A központban a reformról és a reform további megva­lósításáról, a bonyodalmas helyzetekről, a külpolitikai kérdésekről stb. kialakított álláspontok — nagymérték­ben hatnak a mi mun­kánkra, persze nem a régi módon, amikor még hierar­chikus viszonyok uralkodtak. Az „alulról” jövő hatás sok­kal nagyobb mértékben ér­vényesül, a „felülről” érke­ző álláspontok és döntések viszont élénkebben élnek mindazoknak a tudatában, akik a köztársaságokban a programokat és a határo­zatokat hozzák. A Kommunista Szövetség köztársasági szervezeteinek együttműködése azonban nem kizárólag a JKSZ Elnöksége és szerveinek közvetítésével folyik. A Kommunista Szö­vetség köztársasági szerveze­tei közvetlen kapcsolatokat is létesítenek egymás között. Ezek a kapcsolatok, véle­ményem szerint, igen fonto­sak a közös álláspontok ki­alakítása szempontjából. A köztársasági szervezete­ket — véleményem szerint — még mindig nem tájékoztat­ják kellőképpen a sajátos problémákról. Többek kö­zött ez az értékelés született, akkor is, amikor az útépíté­sek körüli politikai esemé­nyeket mértük föl. Megálla­pítottuk ugyanis, hogy a tá­jékozottság foka nem kielé­gítő, innen ered az engedé­kenységnek és a készségnek a hiánya, emiatt nem tud­tuk magunkat beleélni az ország más környezeteinek helyzetébe. Az érintkezés rendszertelenül folyik, már­pedig állandónak kellene len­nie, nemcsak olyankor kell létrehozni szorosabb kapcso­latokat, amikor a dolgok ki­éleződnek. Szükség van erre az összetartás, a belső viszo­nyok szilárdsága érdekében. Vigyáznunk kell, nehogy megingassuk belső viszonya­inkat. Bel- és külpolitikai helyzetünk is erre kötelez bennünket. Valószínű, hogy egyes köz­ponti lapok sem tájékozód­nak kellősképpen a köztársa­ságok sajátos kérdései felől. Ha betekintést kívánunk nyer­ni a valódi helyzetbe, szaka­datlanul olvasnunk kell egyes köztársaság újságjait, viszont erre nem mindig­­van meg a kellő lehetőség. A nagy pél­dányszámban megjelenő la­poknak gondoskodniuk kelle­ne arról, hogy társadalmi és politikai szempontokat is fi­gyelembe véve betekintést nyújtsanak valamennyi , köz­pont által kidolgozott állás­pontokba. VOJA SRŽ­ENTIC: — A Kommunista Szövetség leg­utóbbi köztársasági kongresz­szusainak és a JKSZ IX. kongresszusának előkészüle­tei során szertefoszlatták mindazokat a meg nem érté­seket, amelyek a Kommu­nista Szövetség köztársasági szervezetei statútumainak meghozatala körül fölmerül­tek. Kezdetben a legtöbb vi­ta a Kommunista Szövetség köztársasági szervezeteinek önállóságát „törvényesítő” statútumok körül folyt. Idő­vel azután egyre nyilvánva­lóbb lett, hogy a Kommu­nista Szövetség köztársasági szervezeteinek önállósága nem ennek a pillanatnak a szüleménye, hanem a JKSZ éveken át tartó fejlődésének és a nemzetek közötti viszony előrehaladásának eredménye. A Kommunista Szövetség nemzeti szervezeteinek poli­tikai és tevékenységbeli megalakítását az egységes JKSZ keretében a gyakorlat már indokolta. A köztársasá­gok kommunista szövetségei­nek a saját politika kialakí­tásában, a JKSZ egységes eszmei és politikai álláspont­jának alkotójellegű alkalma­zásában megnyilvánuló ön­állósága még erőteljesebben fejlődik olyan irányban, hogy tovább erősítheti a jugo­szláv önigazgatási szocialista közösséget. Az eddigi tapasz­talatok igazolják, hogy az önállóság erősödésével foko­zódik mindazoknak a felelős­sége, akik önállóan váltják valóra a JKSZ egységes po­litikáját. Ennek legjobb bi­zonyítékai azok az erőfeszí­tések és sikerek, amelyeket a Kommunista Szövetség va­lamennyi része tesz, illetve elér a Szövetség gyorsabb átalakítása terén. A Kommunista Szövetség eszmei-politikai szerepének erősödése, tevékenységének egyre nagyobb mértékű ki­terjedése és a társadalmi problémák mind sikeresebb megoldása új felfogásokat alakít ki a jugoszláv politi­ka megteremtésének módo­zataiban és fokozza a felelős­séget e politika sorsa iránt. Egyre kevésbé értékelik az általános pártpolitika végre­hajtását annak alapján, hogy egy-egy szervezet milyen rö­vid idő alatt közli az általá­nos érvényű elveket és a JKSZ álláspontjait a tagok­kal, és mindinkább megkö­vetelik, hogy alkotó módon mérjék föl saját helyzetü­ket, maguk találják meg a megoldást sajátos eszmei és politikai helyzetükre — ter­mészetesen a JKSZ eszmei­politikai álláspontjaiból ki­indulva. A köztársasági szervezetek ilyen értelmű önállósága fo­kozott felelősséget teremt az önigazgatási alapokon álló jugoszláv szocialista közösség összetartásának fokozása, va­lamint a föderáció politiká­jának kialakítása és végre­hajtása iránt. Ez nagyobb felelősséget követel meg a köztársasági kommunista szövetségektől a nacionalista jelenségekkel és az elszigete­­lődési törekvésekkel szem­ben — gazdasági és kulturá­lis téren egyaránt. Ha ez irányban élénkebb tevékeny­séget folytatunk, kevesebb lesz az olyan vélemény, hogy a Kommunista Szövetség köztársasági szervezeteinek önállósága a törekvések szét­­forgácsolásához és a nacio­nalizmus erősödéséhez vezet a JKSZ-ben. Lássuk, hogyan valósul­nak meg ezek az elvek a gyakorlatban. Ha a maguk teljességében vesszük a dol­gokat, a válasz mindenkép­pen igenlő lesz. Néhány moz­zanatot említek meg, ame­lyek emellett szólnak. Ked­vezőbb lehetőségek alakul­nak ki atekintetben, hogy fokozódjék a köztársaságok felelőssége az általános ju­goszláv politika, továbbá a föderációs szinten folyó meg­beszélések és az itt hozott határozatok iránt. Különös jelentősége van annak, hogy érvényesüljön a paritás elve, amikor a köztársaságok kép­viseletéről van szó a föderá­ció szerveiben. Egyre na­gyobb mértékben fejlődik és alakul a föderáció szervei­nek a köztársaságokkal foly­tatott megbeszéléseinek mód­ja a politikai, gazdasági ál­láspontok és intézkedések kidolgozása során. Ez külö­nösen a Jugoszláv Kommu­nista Szövetség elnökségé­nek, szerveinek és testületei­nek munkájában nyilvánul meg. Természetesen szakadatla­nul­ azon kell dolgozni, hogy még kedvezőbb körülmé­nyek között fejlődjön a köz­társaságok felelőssége, hogy ily módon folytassák le a megbeszéléseket, így hozza­nak határozatokat a köztár­saság szintjén. A Kommu­nista Szövetség köztársasági szervezetei által folytatott te­vékenység két irányzatát kí­vánom megemlíteni. Kétség­telenül nagy jelentősége van a KSZ-nek a politikai és a gazdasági rendszer tovább­fejlesztéséért, a jugoszláv szocialista közösség elgondo­lásaival összhangban vívott harcával. Mindannyiunk kö­zös felelőssége, hogy olyan feltételeket hozzunk létre, amelyek között a föderáció sikeresen végezheti mind­azon funkcióit, amelyek kö­zösek az ország valamennyi népe és nemzetisége számá­ra, s amelyek a föderáció hatáskörében maradtak. Nagy hozzájárulást adhat eh­hez a KSZ erélyes harca minden nacionális bezárkó­zás, a gazdasági autarchiia, az integrálódás „körzetesíté­se” ellen, továbbá az ország mint gazdasági egység ön­­igazgatási alapon, megbeszé­léseken kialakított elgondo­lások alapján folyó fejlődé­séért. A Kommunista Szövetség átalakulásának egyik igen fontos összetevője lesz a sta­tútumnak az az elve, amely szerint „a szocialista köztár­saságok kommunista szövet­ségei közösen viselik a fele­lősséget a JKSZ politikájá­nak megállapítása és végre­hajtása iránt”, s amelyet olyan mértékben válthatunk valóra, amennyire a Kom­munista Szövetségben fej­lődnek a demokratikus vi­szonyok. A köztársaságok kommunista szövetségei sza­kadatlanul és erélyesen tö­rekednek arra, hogy a kom­munisták a legközvetlenebb módon hassanak a Szövetség politikájának kialakítására, és hogy viseljék a felelőssé­get a demokratikus úton el­fogadott álláspontok és ha­tározatok végrehajtásáért, ami lényegében azt jelenti, hogy aktív viszony alakul ki közöttük, s ezzel együtt fo­kozódik a felelősségük a JKSZ politikája és tevékeny­sége iránt. Emellett minden­képpen fejleszteni kell a JKSZ szervei és az alapszer­vezetek közötti közvetlen érintkezést, nagyobb mér­tékben kell bekapcsolódni a KSZ köztársasági szerveze­teinek politikai tevékenysé­gét előkészítő munkába és a végrehajtásba is. Az eddiginél sokkal na­gyobb mértékben kell fejlesz­teni a kölcsönös tájékozta­tást a szocialista köztársa­ságok kommunista szövetsé­geinek tevékenységéről. Az együttműködés előmozdítja a kölcsönös megismerést és közeledést, s ezáltal fölszá­molhatjuk mindazokat a fél­reértéseket, amelyeket a kellő ismeretek hiánya okoz. Továbbá: ily módon kölcsö­nösen gazdagíthatják egy­mást a saját és a többiek tapasztalataival, tekintet nélkül mindazokra a sajá­tosságokra, amelyek a Kom­munista Szövetség politiká­ját egy-egy szocialista köz­társaságban befolyásolják. Feltétlenül szükség van na­gyobb mértékű kölcsönös tájékoztatásra a társadalmi gazdasági, politikai, eszmei és egyéb folyamatokról. Ezt nemcsak azáltal mozdíthatjuk elő, hogy ren­deltetési helyükre juttatjuk a „hivatalos” anyagokat, de azzal sem, hogy részt ve­szünk a Kommunista Szö­vetség évi konferenciáin vagy kongresszusain. Meg kell találni a köztársaságok­­beli KSZ szervezetek, fó­rumok és szervek szakadat­lan együttműködésének ál­landó formáit, és a köztár­saságok közötti politikai érintkezéseket és megbeszé­léseket még élénkebben kell fejleszteni, mert igen nagy jelentőségük lehet a köl­csönös megértés és a fö­­derációbeli demokratikus, egyenrangú megbeszélések és viszonyok fejlesztése szempontjából. Milija KOMATINA (Folytatás az 1. oldalról) káderpolitikában­­ már korábban állást foglalt a munkaképes lakosság fog­lalkoztatási lehetőségeinek bővítése mellett. Síkra­szállt továbbá a szakössze­tétel gyorsabb megváltozta­tásáért, különösen az isko­lázott fiatalok alkalmazásá­ért, az oktatás megreformá­lásáért, és hozzáigazításáért a gazdaság és a társadalom követelményeihez. Röviden szólva: az önigazgatású tár­sadalom feltételei között szükség van a szak- és tu­dományos munka szerepének növelésére. Ezeknek az álláspontoknak az érvényesítése során je­lentős eredményeket értünk el, de sok minden még meg­oldatlan, s ezekre a prob­lémákra a következő idő­szak terveiben kell megol­dást találni. A legújabb statisztikai adatok azt mutatják, hogy Szerbiában a jelenleg fog­lalkoztatottak közül 276 307 — azaz 37 százalék — olyan munkahelyen dolgozik, amelyre a munkahely fel­­értékelése alapján nincs megfelelő képesítése. Habár a munkahely felértékelése és az iskolai végzettség még nem elég ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a helyzetről, azt mindenesetre világosan mutatja, hogy gyorsabban kell változtatnunk a szak­összetételen. A reform óta Szerbia gaz­daságában megkétszerező­dött a mérnökök és a mű­szakiak száma, de a szük­ségletek még mindig akko­r foglalkoztatásra, a ká­derpolitikára vonatkozó adatok sokatmondóak, noha egy, ma már túlhaladott munkahely-felértékelés alap­ján jutottunk hozzájuk. Ez a felértékelés ugyanis jó­részt még a piaci gazdálko­dás mércéinek beiktatása előtt készült. Emiatt például a szakmunka alatt még min­dig jobbára csak a gyárcsar­nokban és a számvevőség­ben végzett munkát értik, szinte sehol sincs hely elő­irányozva a munkaszervezés­sel, a gyártmány-fejlesztés­sel, a piackutatással, a fej­lesztés-tervezéssel foglalko­zó szakemberek számára. A gazdaság káderigényeit az iskola nem elégítheti ki. A gazdagág ugyanis jóval több műszaki szakembert, elektrotechnikust, technoló­gust, építészt keres, főisko­láink pedig nem követik nyomon ezt a szükségletet. A műszaki egyetemeken 1963 óta évente csak 3200 egyetemista szerez okleve­let, Szerbiában évente át­lag csak 350 gépészmérnök és 200 villamosmérnök. Másrészt tízezrekre tehető azoknak a száma, akik be­fejeztek valamilyen főisko­lát, de nem találnak mun­kát. Ezt a tényt sokan egy­oldalúan kihasználják és félremagyarázzák a helyze­tet. Valójában arról a nagy eltérésről van szó, amely a gazdaság szükségletei és az iskoláztatás hagyományos irányvétele, viszonylag szű­kös anyagi lehetőségei kö­zött áll fenn. Az iskolák rák, hogy a következő öt év folyamán még egyszer ennyi műszaki káder sem lesz ele­gendő. Ugyanez a helyzet a szakmunkásokkal és a ma­gas szakképzettségűekkel is, valamint a közgazdászokkal, a metematikusokkal és még néhány szakmával. Ezzel együtt — a munka szerinti elosztás elvével összhangban — fennáll an­nak szüksége is, hogy kü­lönbséget tegyünk az isko­lai végzettség és a munkára való képesítés között. Mond­hatjuk, hogy olyan profilú káderre, olyan specialistára — mindentudóra — van szükségünk, aki egyre többet tud mind kisebb számú fo­lyamatról és dologról, és aki egyre kvesebbet tud, de ala­posabban ismer nagyobb szá­mú dolgot és folyamatot. Épp az ilyen oktatás és gyakorlati jártasság válik manapság nagy fontosságú­vá, — a magas fokú elmé­leti ismeret párosítása en­nek gyakorlati alkalmazásá­val — s szakkádereinknek holnap még inkább meg kell felelniük ennek a követel­ménynek. A szocialista ön­igazgatás új termelési és társadalmi viszonyainak ter­mészetéből szükségszerűen fakad ez a követelmény. A Kommunista Szövetség­nek tovább kell fejlesztenie erre vonatkozó eszmei-poli­tikai álláspontjait, érvényre juttatnia a haladás ténye­zőit és küzdeni a maradi né­zetek, a bürokratikus és technokratikus irányzatok, az egyenlősdi és általában a demokráciaellenes jelensé­gek ellen, ugyanis nem azt adják a gazdaságnak, amit keres. Végső ideje tehát, hogy szervezettebben kezdjünk hozzá a helyzet megváltoz­tatásához, így is alakulnak a dolgok: a középtávú és hosszú távú fejlesztési ter­vek szerves részeként ké­szülnek a főiskolai oktatás megreformálásának és fej­lesztésének tervei, amelyek­re nagy szükségünk van, mivel a gyorsabb fejlődés­hez egyaránt kellenek esz­közök és káderek. Termé­szetesen nemcsak az új ká­derekről van szó, hanem a már munkában levők tudá­sának folyamatos felfrissí­téséről is. A főiskolát, egye­temet végzett szakemberek számára megnyitott munka­helyek egynegyede ugyan­is nincs betöltve, vagy eze­ket nem megfelelően kép­zettek foglalják el. A szakösszetétel megvál­toztatásának, a káderképzési politika megvalósításának legjobb biztosítéka az, ha integrációval új, nagy ter­melési és gazdasági csopor­tosulások jönnek létre, ame­lyek erejüknél, korszerűsé­güknél fogva irányt szab­nak a fejlődésnek. Ezen a téren már jelentős eredmé­nyeket értünk el. Dragoslav Božković: Folyamatos képzés szükséges Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban sokan emle­(Folytatása a 4. oldalon) Szakavatatlanok a szak­emberek munkahelyén Dusan čkrebić: Az iskola nem elégíti ki a gazdaság káderigényeit A Komunist első száma 1925. január 1-én jelent meg a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságának sajtó­szerveként. A 3. szám megjelenése után a lap 1934-ben megszűnt. 1935-ben és 1940-ben a JKP szerbiai körzeti, illet­ve tartományi bizottságának sajtószerveként jelent meg. 1940-ban a JKP Központi Bizottságának időszaki folyóirata lett. 1957. május 1-én a Jugoszláv Kommunista Szövetség he­tilapjává vált. A köztársasági elnök 1964. december 22-én a Népfelszabadítás Érdemrendjével tüntette ki. Megjelenik szerbhorvát (cirillbetűs és latinbetűs kiadás­ban), szlovén, macedón, magyar és albán nyelven minden csütörtökön. Szerkesztő bizottság: Budislav Soskic (elnök), Gavro Alt­­ man, Pera Arambašić, dr. Dulan Bilandžić, Mirko Bolfek, Vukoje Bulatovié. Ivan Dolniéar. Josip Kirigin, Neso Mar­­kovszki, Muhamed Nubié, Bora Petkovszki, Ljubiša Risto­­vić. Miloš Sindžić. Joíe Smote, Franc Setinc. Boško Silje­­govié. dr. Rajkó Tomovié és Ojuro Djoraskovié. Fő- és fe­lelős szerkesztő: Gavro Altman. A magyar nyelvű kiadás szerkesztője L.ukó András.

Next