Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)
1970-09-21 / 260. szám
12. oldal S P ORT» -----У SPORT Д IlillllliililillilIlllii ]A Hajdúk elvitte Zágrábból a pontokat A két vajdasági csapat egy gólt sem lőtt — A Partizán hálója még mindig érintetlen — Megtorpant, de továbbra is vezet a kragujevaci Radnički Vojvodina—Sarajevo 0:0 lelátókon, várva a fejleményeket. Amikor látták, hogy az igazi harc elmarad, füttykoncertet rendeztek. Kínos 33 perc után végre a 34.-ben az újvidékiek formás támadást vezettek, először Lőrincz, majd Trivié és Savic kerültek nagyszerű gólhelyzetbe, de nem használták ki, végül a labda Pirmaierhez került, és ő a kapu mellé küldte. A 42. percben Lőrincz elviharzott Demir mellett, aki kézzel érintette a labdát, a játékvezető azonban előnyszabályt alkalmazott, és Lőrincz előtt szabad volt az út. A felelősséget azonban nem merte vállalni. Pirmaier elé adott, aki ismét csak kapu mellé lőtt. A félidő utolsó percében Popovic biztos góltól mentette meg csapatát. A szünet után élénkebb volt a játék, de sem az egyik, sem a másik csapat támadásai nem sikerültek. Mindent összegezve mindkét csapat kiábrándított, a csatárok pedig egyenesen kétségbeejtők voltak. A játék alapján az eredmény reális. A Vojvodinából Trivic és Zemko igyekezete emelhető ki, a Sarajevo legjobbjai pedig Škivo és Jasenkovic voltak. Popov jól vezette a találkozót Lé (Folytatás az 1. oldalról) Sok kihasználatlan helyzet Crvenka—Olimpija 0:0 Cservenka, 5000 néző, vezette Radic (Solin). CRVENKA: Svilar. Milo vanović. Grgić. Bašić. Jovanié, Sánta, Ostojíé, Basta, Bešlin. Zivadinović (Golubović. Ilié), Kanački. OLIMPIJA: Skorić, Milovan. Radić. Povadić. Šestić. Käufer, Povivoda. Golec. Peiović <Glešić. Srbu), Ameršek. Obiak. Noha gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó, jóval több volt a gólhelyzet, mint a másik két mérkőzésen. Az 5000 főnyi közönség végigizgulta a mérkőzést. Nem a csatárokon, hanem jól záró védelmeken, még inkább a kiváló kapusokon múlott, hogy nem esett gól. Az első komolyabb helyzetet a vendégek dolgozták ki. A 4. percben a balszélső Oblak futott el, a 16-os táján Perovic elé tálalta a labdát, aki hatalmasat rúgott, de rúgása elvétette a kaput. A legizgalmasabb helyzet a 10. percben adódott: Jovanié hibát vétett a saját térfele közepén. Obiak kaparintotta meg a labdát, ezt látva. Svilar kapus kifutott hogy hárítson, de Obiak őt is kicselezte, gyenge lövését azonban Milovanovic az utolsó pillanatban hárította. Egy percre rá a vendégtérfelén Jovanié 11 méteres szabadrúgást végzett. Az erős lövés lepattant Skoricról, egyesek már-már a hálóban vélték látni a labdát. Kanacki azonban elhamarkodott lövésével kihagyta ezt az érett helyzetet. A 28. percben a vendégek csatára, Pejovic kapufát rúgott. Két percre rá egy cservenikai támadás után Bešlin csak pillanatokkal maradt le Grgic leadásáról. A II. félidőben sem változott a játék képe. A 49. percben Bešlin erőteljes lövése csattant a kapufán, a lepattanó labda azonban messze a mezőnybe került, s így kihasználatlanul maradt ez a gólt érdemlő helyzet is. Arsié Pontosztás a bosznia-hercegovinai rangadón željezničar—Velež 2:2 (1:1) VELJ5Ž: Marié, Alajbe gović. Risbić. Colić, bestić, Pecelj. Topic. Halilhodžić, Bajević, Vladić. Kvesić. A bosznia-hercegovinai rangadóra a mostariakat több ezer szurkoló kísérte Szarajevóba, és a mérkőzés alatt a stadionban délamerikai „tőreidét” rendeztek, lelkesen buzdították kedvenc csapatukat, amely az első félidőben kitűnően látszott, és már a 4. percben megszerezte a vezető gólt. A Zelezničar játékosai idegesen játszottak, és csak a 20. percben sikerült Jankovic révén egyenlíteniük. A szünet után a Zeleznicar hatalmas iramot diktált és az 56. percben Jankovic berúgta a Zeleznicar második gólját. A vasutasok vezető gólja nem törte le a mostariakat, szebbnél szebb támadásokat vezettek a Zeleznicar kapujára, és a 65. percben Bajevic beállította a 2:2 arányú végeredményt. A mérkőzés izgalmas és érdekes volt, az eredmény reális. . VERSEC: — A rossz időjárási viszonyok miatt két napig szüneteltek a küzdelmek az országos vitorlázó bajnokságon, szombaton azonban jóra fordult az idő és sikerült befejezni a bajnokságot. Az összetett egyéni versenyt Dušan Ivaniš, a ljubljanai Stanko Blondek vitorlázóklub tagja nyerte 4643 ponttal. A második helyet a titográdi Miodrag Gatolin foglalta el 3687, a harmadikat pedig, a tavalyi országos bajnok, a verseci Stepanovic 3420 ponttal. Szarajevó, kocevói stadion, 20 000 néző, vezette Canak (Belgrád). Góllövők: Jankovic (2), illetve Vladié és Bajevic. ŽELEZNICAR: Lazarevié, Kadrié. KOiovié, Bratié. Katalinski, Hadžiavdić. Muikié. Jankovié. Bukal, Spreéo. Derakovié. Ettől tartottak a hazaiak Radnički (K)—Borac 1:1 (1:1) Kragujevac, 10 000 néző, vezette Gugulović (Niš), góllövők Paunović, illetve Bećirbasić. RADNICKI: VuČković, Milić, Miličević, Radivojević, Martinovié, Karatošić, D. Matić, M. Matić (Kostić), Paunović, Nikolić, Paunovszki. BORAC: Komié, Pelc, Gavrilović, Agić, Savković, Kusmić, Szmilevszki. Jušić (Basic), bećirbasić, Fazlić, Blažević (Kovačević). Megtörtént, amitől legjobban tartottak a hazai futball-kedvelők. A banjalukai Boracnak sikerült elvinnie az egyik pontot! Az első gól a 14. percben született, amikor Szmilevszki oldalbeadást végzett, s a Radnicki tizenhatos területén a labda Bećirbašićnak, a Borac jobbösszekötőjének a lábára került, és a mintegy 10 méteres lövés után máris a hálóban táncolt. A hazaiaknak alig három perc elteltével sikerült egyenlíteniük. Paunovszki szögletről kapu elé ívelte a labdát, ahol Paunovicnak sikerült a sok láb között gólhoz juttatnia csapatát, vagyis egyenlítenie. Ezt követően a vendégek főképpen védekeztek, s csak időnként szánták magukat gyors ellentámadásra. Hiábavaló volt a hazai fölény, az akciók tervszerűtlenek voltak, s több gól nem esett. MAGYAR SZÓ Hétfő, 1970. szept. 21. Bármelyikük győzhetett volna Sloboda—Crvena Zvezda 1:1 (0:0) Tuzla, 12 000 néző, vezette Trpkovszki (Szkopje). Góllövők: Panajotovic, illetve Nalié. Sloboda: Mešković, Jovičić, Milinčić, Gerum, Jevremović, Bašić, Nalié, Jovanovié, Jusié, Altarac, Fukié. Crvena Zvezda: Dujkovié, Dórié, Krivokuéa, Antonije-vié, Dojcsinovszki, Bogičevié, Jankovié (Panajotovié), Aéimovié, Ostojié, Novković, Džajić. Nem nevezhető magas szintű labdarúgásnak a tegnapi találkozó, amelyen mindkét csapat sok kedvező felszerzési alkalmat elmulasztott. A vendégek jutottak vezetéshez a 79. percben, amikor Panajotovic kihasználta Mešković kapuvédő ügyetlenkedését. Már mindenki az eredményt véglegesnek vélte, de Naliénak, a Sloboda balfedezetének sikerült egyenlíteni egy perccel a mérkőzés befejezése előtt. A látottakat összegezve, a döntetlen eredmény a legigazságosabb, jóllehet bármelyik csapat győzhetett volna. TOTÓHÍRADÓ A telitalálatos szelvény: 1. Crvenka—Olimpija 9 2. Maribor—Celik 1 3. Radnicki (N)—Partizan 0 4. Beograd—Bor 1 5. Sloboda—C. Zvezda 6 6. Radnički (K)—Borac 9 7. Zeleznicar—Velež 0 8. Vojvodina—Sarajevo 0 9. Dinamo—Hajduk 2 10. Vardar—Sloboda (TU) 1 11. Osijek—Proleter 0 12. BSK—Dinamo (P) • A kisszelvény azonos a nagyszelvény első kilenc párjával. A totóirodából azt jelentették, hogy van telitalálat a kis- és a nagyszelvényen is. Egy pontot sikerült megmenteni Radnički (N)—Partizán 0:0 Niš, 10 pop néző, vezette Radujkovic (Titograd). RADNICKI: Knežević, Dove dan, Dimovszki, Dimitrljevié, Ilié, Rajkovié, Jankovié, Cvetković, R. Radivojević, M. Radivojević, (Pešić), Alimpié. PARTIZÁN: Curkovié, Nadoveza, Damjanovié, Pejovié, Paunovié, Petrovié. Djordjié (Budišić), Djordjevié, Katié, Vukotié, Bjekovié. Nagyon erős védelmének köszönve, a Partizánnak sikerült megmenteni az egyik pontot a cairi stadionban. A niši fiúk teljesen felülmúlták a nagynevű ellenfelüket, de a szerencse elpártolt tőlük. A Radnicki csatárai számtalan esetben eszményi gólhelyzetbe kerültek, a lövések azonban kivétel nélkül a kapu mellett süvítettek el. Az előrendelt szerepet játszó Partizan egy pillanatra sem veszélyeztette Knezevic hálóját. Habár nem volt gól, a találkozó, különösen a második részben. Igen élénk és tetszetős volt. A mérkőzés legjobbja a rai Dimitrijevic volt, rajta kívül pedig Dovedan, Dimovszki, Cvetkovic és a veterán R. Radivojevic tűnt ki, a vendégcsapatban pedig az egész védelem dicséretet érdemel. Maribor—Celik 2:1 (1:0) Maribor, 3500 néző, vezette Strmecki (Zágráb), góllövők Peravic és Klancnik, illetve Micic. MARiöOR: Vabié, Simeonovié, Rosinjoli, Radié, Filipovié, Rašović, Hovjak (Binkovszki), Peravié, Prosen, Kranjc, Klančnik (Maras). CELIK: Vujačić, Dogandžić, Talié, Herceg (Cerimagic), Golubovié, Pintol, Micié, Radulovié, Renié (Bajevié), Barjaktarević, Rašić. Húsz teljes percig kellett várni, mire valamelyest felélénkült a játék, és egymást érték a mindkét oldali, igaz gól nélküli, támadások. A 30. percben végre gyümölcsözött a mariboriak igyekezete. Kranjcot ugyanis valaki felvágta, s amikor Klanénik a büntetőrúgást kapura irányította, Vujacic kiöklözte, de a szemfüles Peravic jutott hozzá és a hálóba küldte. A hazaiak második gólja egy ellentámadásból született. Prosen az 58. percben Klanenik elé tálalta a labdát, aki mintegy 12 méterről igen éles lövéssel Vujacsc háta mögé talált a labdával. A vendégek Micic fejesgóljával a 70. percben megszerezték becsületgóljukat. A találkozó utolsó percei a vendégek nagy fölényével teltek el, de a maribori védelem megőrizte hálóját. Strmecki kitűnően bíráskodott. Gólok tűzijátéka Beograd—Bor 7:2 (2:1) Beograd, 3000 néző, vezette Ristic (Újvidék), góllövők Santrac (2), Turudija, Lukic (2), Petkovic (2), illetve Rankovic és Bubanja. BEOGRAD: Đorđević, Vukašinović, Stepanović, Mešanović, Stojanović, Turudija, Zee, Santrač, Lukié és Petković. BOR: Hajdukovié, Rankovié, Brasanac (Sandulovié), Perisié, Radulovié, Petkovié, Golijanin, Jovanovié, Bubanja, Kresié (Sopié), Tomié. A belgrádi együttes tegnap is igen színvonalas mérkőzésen mutatkozott be közönségének. Az első hét percben már két góllal vezetett, amikor is Santrač egy középre beívelt labdát vágott Hajdukovic hálójába, majd ugyanezt tette utána Lukic is. A boriaknak a 42. percben sikerült 2:1-re szépíteniük. Rankovic „gyep alatt” küldött labdájával. A II. félidőben Santrač ismét csillogtatta tudását, kapufa rúgásokkal fűszerezve, de gól nélkül. A labda szinte megszakítás nélkül a bányászok kapuja előtt táncolt, az eredmény azonban csak az 58. percben változott, amikor ismét Lukié volt eredményes, majd Petkovic. A tűzijáték azonban ezzel nem szűnt meg. Bubanja ugyanis ismét szépített 4:2-re, majd Petkovic, Santrač és Turudija góljai rezegtették a bori hálót. Külföldi labdarúgó bajnokságok NSZK FRANKFURT — Az NSZK labdarúgó bajnokságának eredményei: Köln—Borussia (D) 2:2, Bayern—Menchengladbach 2:2, Schalke—Rottweiss (E) 4:1, Rottweiss (O)—Eintracht (F) 0:0, Werder—Hertha 0:0, Kaiserslautern-Hamburger 2:0, Eintracht (B)—Stuttgart 4:0, Bielfeld— Hannover 3:1, Offenbach—Duisburg 2:0. A táblázat élén a Mönchengaldbach együttese áll 9 ponttal a Hertha előtt, amelynek ugyancsak 9 pontja van, de gyengébb a gólkülönbsége. ANGLIA LONDON — Az angol bajnokság eredményei: Arsenal—WBA 6:2, Blackpool—Everton 0:2, Coventry—Chelsea 0:1, Christal— Tottenham 0:3, Darby—Burnley 1:0, Ipswich—Manchester U. 4:0, Leeds—Sonthampton 1:0, Liverpool—Nottingham 3:0, Manchester C.—Stoke 4:1, Westham— Newcastle 0:2, Wolves—Hudesfrield 3:1. Az első helyen a Leeds csapata áll 11 ponttal. A továbi sorrend: Manchester C. 14, Arsenal 1з, Liverpool 11л stb. STOCKHOLM: A moszkvai CSZKA jégkorong csapata a jégkorong Bajnokcsapatok Európa Kupájának visszavágó mérkőzésén 6:1 arányban legyőzte Svédország bajnokcsapatát, a Leksandst. Az első mérkőzésen is a szovjet jégkorongozók győztek 6:2 arányban, s így most várják ellenfelüket a döntőben. A Vasas üldözőbe vette az Újpestet Gólnélküli döntetlen a kispesti rangadón — A komlói Juhász Benő és Dunai II. előtt (Budapesti telexjelentés) Húszezer néző vándorolt ki vasárnap délután a kispesti stadionba, a Honvéd—Újpest rangadóra. Akik a gólokat szeretik, hiába mentek, mert bár híres mesterlövészek szerepeltek mindkét oldalon, egyszer sem került a hálóba a labda. Az Újpest tehát ismét elveszített egy pontot, a Vasas viszont lelépte a Csepelt, így 2 pontra csökkent a különbség a bajnokcsapat és a Machos Ferenc irányításával egyre jobb Vasas között. Hosszú hetek után nyert a Ferencváros, de ezúttal sem kápráztatta el híveit: a védekezésre berendezkedett Videoton ellen megmutatkozott legnagyobb gyengesége: nincs igazi góllövője. A Komló nagy meglepetésre győzött Tatabányán, s a fiatal Juhász a válogatott Rothermelt sem kímélte, neki is lőtt egy gólt, s ezzel megelőzte a góllövő listán Benét és Dunai Ilét. A Szeged helyzete egyre reménytelenebb, ismét kikaptak hazai pályán, úgy látszik, hiába cseréltek edzőt. Vasas—Csepel 4:9 (2:0). Góllövők: Puskás dr. Vidáts,Ladinszky, Tóth. Negyedórától eltekintve remekelt a Vasas, a Csepel nagyon ritkán kap 4 gólt. Honvéd—Újpest 9:9. Tovább tart a Honvéd és az Újpest formahanyatlása. Csalódást keltett a színvonal, a döntetlennel mindkét fél elégedett. MTK—Dunaújváros 2:2 (0:2). Góllövők: Dunai, Kunszt, illetve Csörgő és Harangi. Negyvenöt percet kényelmeskedett az MTK és erre majdnem ráfizetett. Ferencváros—Videoton 2:0 (1:0). Góllövők: Branikovits, Mucha. Unalmas játékban a védekezésre berendezkedett Videoton ellen csak a gólarány volt kérdéses. Szombathely—Rába ETO 2:1 (0:1). Góllövők: Rátkai, Farkas, illetve Storcz. A Győr még csak egy félidőt bír erővel. Szünet után összeomlott a vendégcsapat a sorozatos szombathelyi rohamok alatt. Gyenge játék, a csatárok otthon felejtették , góllövő cipőjüket. Pécs—Salgótarján 0:0. Gyenge játék, a csatárok otthon felejtették góllövő cipőjüket. Szeged—Diósgyőr 0:1 (0:0). Gól*lövő: Gass. A Szeged csaknem 7 állandóan támadott, de a Tisza- partiak képtelenek gólt lőni. Tatabánya—Komló 1:0 (0:0). Góllövő: Szabó, illetve Sólymosi Illésből, Juhász. Meglepetés. Kiválóan működött a komlói védealem. A Tatabánya fiataljai még nem érettek. A bajnokság állása (a tavaszi jutalompontokkal, az egyenlő pontszámú együttesek közötti gólkülönbség dönt): 1. Újpest 7 5 2 0 23:5 29 2. Vasas 7 6 0 1 16:6 18 3 .MTK 7 2 4 1 14:9 15 4. Ferencváros 7 3 1 3 8:7 15 5. Honvéd 7 3 13 13:10 14 6. Pécs 7 3 2 2 11:8 13 7. Csepel 7 2 3 2 6:9 13 8. Diósgyőr 7 3 13 10:14 12 9. Szombathely 7 4 0 3 14:14 11 10. Salgótarján 7 3 2 2 10:12 10 12. Dunaújváros 7 2 2 3 6:10 10 12. Videoton 7 2 2 3 5:7 9 13. Tatabánya 7 2 1 4 7:10 9 14. Komló 7 2 2 3 10:16 8 15. Rába ETO 7 2 0 5 6:12 5 16. Szeged 7 0 1 6 2:12 2 Klubcsúcsot állítottak fel a szabadkai súlyemelők A szövetségi súlyemelő liga 3. csoportjában tegnap Szabadkán mérte össze erejét a törökbecsei Jedinstvo, a zrenjanini Banat és a Spartacus. Legnagyobb sikerrel a szabadkai klub versenyzői szerepeltek, mivel 1357,50 nettó kilogrammot emeltek. A Jedinstvo 1279,30 kilogrammal második, harmadik a Banat 1013 kilogrammal. A zrenjaniniak azért értek el ilyen aránylag gyenge eredményt, mivel hat versenyző helyett csak öttel küzdöttek. A Spartacus új klubrekordot állított fel. A régi csúcs 1343 kilogramm volt. A legjobb eredményt a zrenjanini Djura Kermeci érte el 365 kilogrammal. EREDMÉNYEK: Spartacus: Pintér 357,5 (112,5— 105—140), Molnár 325 (112,5— 87,5,125), Dragojevió 267,5 (85—80 —102,5). Abrahám 250 (80—70— 100), Sveller 325 (115—85—125), Vert 315 (110—80—125). Jedinstvo: Györki 295 (95—87,5 —112,5) Vrebalov 305 (105—85—115), Bálint 310 (100—90—120). Hajdú 280 (90—80—110), Ződi 305 (100— 96—115), Sztári 280 (85—80—115). Banat: Kermedi 365 (120-105— 140), Melegi Csaba 285 (90-80— 115), Melegi Attila 267,5 (90-75— 102,5), Tóth 215 (76—60—85), Našigaćin 280 (85—85—110). újvidéken csak a Novi Sad versenyezett Újvidéken a Novi Sadnak, a pancsovai Dinamónak és az indijai Železničarnak kellett volna versenyezni, de a porondon maguk voltak a hazaiak. Sőt ők sem indultak a legjobb felállításban, Jovanovic, J. Torbica és Gazibaric nem versenyzett. Az 1298,700 kilogramm a tavasszal elért 1500-zal biztosan nem lesz elég ahhoz, hogy az országos négyes döntőbe kerüljenek. A tavalyi második helyezett sajnos nagyon korán feladta a harcot. Részletes eredmények: Trajber 265 (85,75,105), Gostovic 295 (82,5, 92,5, 120), Suta 300 (95, 85, 120), Palija 242,5 (65, 75, 102,5), Stošić 330 (100, 100, 130), Lakatos 360 (115, 105, 140).