Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-17 / 256. szám

10. oldal A (17) Négy-hat hétig, kezelés után, újra meg újra abnormálisra emelkedett vissza a vérnyomás, de ezen az időn túl — leg­nagyobb meglepetésemre — egyszerre csökkenni kezdett, majd normálisra csök­kent, s ott végleg megállapodott. Ku­tatni kezdtem ennek az okát. Amikor végre megtaláltam, meglepetésem nem ismert határt. A magas vérnyomásban szenvedő betegek kitágult szíve a lég­zőgyakorlatok folytán, kisebb lett. A tüdő virális kapacitásával növekedett a kilégzés időtartama, a szív pedig ezzel egyidejűleg erősödött és kisebbedett. Amidőn röntgenfelvételekkel ellenőriz­tem ezt a hih­e­tetlennek látszó élettüne­ményt, négyhetes kúra után a dilatált szív 1—1,4, centiméterrel való kisebbe­­dését észleltem! Márpedig az orvostudo­mánynak eddig semmiféle gyógyszerrel sem sikerült egy kórosan kitágult szívet kisebbe és ezáltal teljesítőképesebbé ternyi! (Köztudomású, hogy az ésszerűen spontoló szíve kisebb lesz, és ugyanak­kor erősebb.) A légzőterápiára, a vérnyo­másbetegségek gyógyításán kívül, a szív­bajoknál is korszakalkotó szerep vár.” „Ha a vérnyomás­betegségek légzés­szabályozással gyógyíthatók, ebből az következik, hogy olyan emberek között, akik foglalkozásuknál fogva jól és bő­ségesen lélegzenek, nem akad magas vérnyomású. Megvizsgáltam tehát egyik tanítványom által München dalárdáinak minden tagját. Száz énekes közül egyet­lenegy sem szenvedett vérnyomásbeteg­ségben, pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy — különösen nagy városokban — az énekesek rendetlen életet élnek, leg­többször késő éjszaka kerülnek ágyba, és általában idegizgalmaknak vannak kitéve. Ez is fontos bizonyíték arra néz­­ve, hogy a mélylélegzés — amit minden énekes öntudatlanul gyakorol — a leg­jobb megelőző ellenszere a kóros vér­nyomás-emelkedésnek.” Hogy a mélylélegzésnek a magasvér­nyomásos betegekre kifejtett gyógyító hatását orvosi szempontból megérthes­sük­, tudnunk kell, hogy ez a hatás há­rom irányban nyilvánul meg: mecha­ ősi testedzés a civilizáci­óban élő ember részére MINDENKINEK nikai-fiziológiai, kémiai és idegrendszer­beli változásokat idéz elő. A mechani­kai-fiziológiai változások a magas vér­­nyomásúaknál a következők: a mélylé­­legzés következtében a nagy vénákból több vér szívódik a mellkasba. Ezáltal több vér jut a szívpitvarba és onnan a jobb kamrába. Ugyanakkor a tüdő is erősen tágul és nemcsak az eldugult, beragadt tüdőhólyagocskák fúvódnak fel ismét, hanem nagyszámú hajszálér nyílik meg. A tüdő könnyebben, gyor­sabban szívja be a levegőt, több vért vesz fel, s a vér is gyorsabban folyik vissza belőle a bal szívpitvarba. A mély, elnyújtott kilégzésnél ugyancsak gyor­sabban és könnyebben áramlik a vér a bal pitvarból a bal kamrába. Kilég­zésnél emelkedik a mellkasi légnyomás, és áttevődik minden szervre, főként a szívre, amelynek kiürülése (systoléja) ezáltal könnyebb lesz, így az egész szív is könnyebben, tökéletesebben húzódik össze, és adott időegységben több vért dobhat ki a perifériás vérerekbe. Mivel a mélylélegzés tehát igen előnyösen be­folyásolja a szív összehúzódását, a vér­nyomás-csökkenés és a könnyű összehú­zódások folytán a kitágult szív fokoza­tosan kisebbedik. „Ami a mélylélegzés vegyi hatását il­leti, több oxigén jut a szervezetbe, te­hát gyorsabban égnek el a salakanya­gok. Nehéz sportolás vagy testi munka esetén igen sokféle mérgező anyagcsere­­termék és szénsav árad tömegesen a vér­be. Ennek következtében a légzés elmé­lyítése által is több szénsavat lehelünk ki. Mivel a magas vérnyomásúak keve­set és elégtelenül lélegeznek, a sava­lúg egyensúlyuk a savak előnyére eltolódik, aminek rendes húskoszt mellett gyomor­savtúltengés, savas felböfögés a követ­kezménye. A mélylélegzés ezt az egyen­súly-eltolódást is normálisra állítja visz­sza. Azonkívül mély lélegzés által a vér bázisos alkatrészei gazdagodnak, felsza­porodnak a kalciumionok, amelyek nyugtatólag hatnak a test idegsejtje­i­­­­ire. A mélylélegzésnek mégis egyik leg­fontosabb hatása a szénsav fokozottabb kiválása a szervezetből. A szénsavat kü­lönleges szabályzó apparátus tartja egy­forma nyomás alatt a vérben. Tudjuk, hogy a szénsav a légzésközpont igazgató szere: ha hiányzik — és mélylélegzéssel jelentősen lecsökkentjük a szervezetben — egyre ritkábban kell lélegzetet ven­ni. A szénsav egyben a véredényrend­­szer hatalmas igazgatója. Ha tehát a mélylélegzés következtében a szénsav­mennyiség csökken a testben, a vér­­edényrendszerre kifejtett inger is csök­ken, s így­­ leszáll a vérnyomás. Ezek szerint tehát a vérnyomásbeteg­ségek mélylélegzéssel gyógyíthatók a legtökéletesebben. A nátha ellen böjt és pránájámá Jógafelfogás szerint a pránájámá leg­egyszerűbb formájának naponta való gyakorlása is teljesen ellenállóvá tesz mindenkit a TBC és egyéb tüdőbeteg­ségek iránt. Aki rendszeres jogi légző­gyakorlatokat végez, az nem kap sem náthát, sem légcsőhurutot. Mert mi tu­lajdonképpen a tüdővész? Rossz lélegzés­móddal belélegzett, elégtelen levegő­mennyiség által csökkent vitalitás. A csökkent életerő viszont csökkenti a szer­vezet ellenállóképességét is, és jó táp­talajt nyújt a fertőző csíráknak. Az egészséges, jó tüdőszövet viszont ellen­áll a baktériumoknak. Egészséges tüdő­re pedig csak a tüdő helyes használata által tehetünk szert. (Folytatjuk) indiai­­ jógázók „trónülésben” (Bora Vojnovic felv.) — Az Úr azért adott nekünk farmerek­nek két erős kezet, hogy amit csak mar­kolni tudunk, mind megragadjuk vele — prédikálta méltósággal a bíróság lépcső­jén, vagy a kocsmaajtóban, amikor a rossz kedvű, rágógumit rágó fiatal pénztárosnő­re várt, akit üldözött, és akire parázna pil­lantásokat vetett, amikor kilépett az ajtón. — Ha az Úr nem akarná, hogy annyit ra­gadjunk el, amennyit markolni tudunk — prédikálta —, ő bizonnyal nem adott volna nekünk farmereknek két erős kezet, ami­vel ragadhatunk. — És a többiek rámo­rogtak: „Ámen.” Őrnagy őrnagy atyja, mint jó kálvinis­ta, hitt a predestinációban, és nagyon jól belátta, hogy az Úr akarata fejeződik ki az övén kívül mindenki más balszerencséjé­ben. Cigarettázott és whiskyt ivott, takaré­kosan bánt az eszével, és nagyra­ becsülte a tanulságos beszélgetéseket, különösen a sajátját, amikor hamisan mondta be az élet­korát, és amikor azt a jót mondta az Úr­ról, meg a felesége bajairól Őrnagy őrnagy világrahozatalával kapcsolatban. Az a jó az Úrról meg a neje bajairól azzal a tény­megállapítással voltak kapcsolatban, hogy míg az Úrnak csak hat nap kellett az egész világ világrahozatalához, addig az ő fele­sége csak Őrnagy őrnagy világra hozásá­val másfél napot kínlódott. Nála keveseb­bet érő férfi talán meggondolta volna ma­gát ama napo­n a kórházfolyosón, gyengébb férfi beérte volna ilyen kitűnő pótmegol­dásokkal, mint Őrnagy Szilárd, Őrnagy Medárd, Őrnagy Szilveszter, vagy Őrnagy Szervác Pongrác Bonifác, de őrnagy őr­nagy atyja tizennégy éve csak ezt a lehe­tőséget várta, és ő nem olyan ember volt, hogy elmulassza. — E világon csak egyszer kopog ajtódon a lehetőség — szokta mon­dani. Őrnagy őrnagy apja minden lehető alkalommal elmesélte ezt a jó viccet. Ez a beteges hasonlóság Henry Fondá­­hoz csak egy volt a gonosz viccek soroza­tából, amellyel a végzet Őrnagy őrnagyot egész örömtelen életén át boldogtalan ál­dozatává tette. Hogy Őrnagy Őrnagy Őr­nagynak született, az volt a második. Hogy Őrnagy Őrnagy Őrnagynak született, titok volt, amit csak az atyja ismert. Mindaddig, amíg Őrnagy őrnagy el nem hagyta a kis­dedóvót, valódi nevét lepel borította, de mikor ez a lepel lehullt, a hatás végzetes volt. Az újság megölte anyját, akinek el­ment minden kedve az élettől, csak kalló­dott egy ideig, aztán meghalt, ami nagyon jól jött Őrnagy őrnagy atyjának, aki elha­tározta, hogy feleségül veszi azt a rossz­kedvű lányt a kocsmából, ha muszáj, és aki sohasem volt derűlátó ama lehetőségeit illetően, hogy feleségét valaha is kitúr­hatja a birtokból, hacsak jópénzzel ki nem fizeti, vagy ostorral el nem kergeti. Magára Őrnagy Őrnagyra a következ­mények alig valamivel voltak kevésbé sú­lyosak. Oly zsenge korban zuhant rá an­nak éles és letaglózó élménye, hogy ő nem Őrnagy Caleb, ahogy mindeddig hitte, ha­nem ahelyett valami teljesen idegen Őr­nagy Őrnagy Őrnagy, akiről ő az égvilá­gon semmit sem tudott, és akiről az égvi­lágon senki még csak nem is hallott eddig. Akitől a játszótársak elhúzódtak, és soha vissza nem húzódtak, mert arra nevelték őket, hogy óvakodjanak az idegentől, kü­lönösen az olyan idegentől, aki becsapta őket azzal, hogy olyan valakinek tettette magát, akit hosszú éven át ismertek. Sen­ki sem akart vele közösséget vállalni. Kezd­te kiejteni kezéből a tárgyakat, és baklövé­seket csinált. Szégyenkezve, és reményked­ve keresett új kapcsolatokat, és mindig ki­ábrándult. Mert olyan elkeseredetten ke­resett barátokat, sohasem talált egyet se. Esetlen, hosszú, fura, álmodozó fiú lett be­lőle, megtört szemű, erélytelen szájú, aki­nek hívogató, ragaszkodó mosolya tüstént sértett zavarba hullt szét minden új csaló­dásra. Az idősebbekkel, akik nem szerették őt, udvarias volt. Bármit mondtak neki az idő­sebbek, megcsinálta. Azt mondták neki, néz­zen a lába elé, mielőtt lép, és ő mindig is a lába elé nézett, mielőtt lépett. Azt mondták neki, amit ma megtehetsz, soha ne halaszd holnapra, és soha nem is ha­lasztotta holnapra. Azt mondták neki, tisz­telje atyját és anyját, és ő tisztelte is aty­ját és anyját. Azt mondták neki, ne öljön, és nem is ölt, amíg a hadseregbe nem ke­rült. Akkor azt mondták neki, hogy öljön, és ő ölt is. Mindig odanyújtotta a másik orcáját is, és mindig pontosan azt tette má­soknak, amit másoktól magának elvárt. Ha jótékonykodott, soha nem tudta bal keze, mit csinált a jobb. Soha urának Is­tenének nevét hiába nem vette, nem kíván­ta sem felebarátja,feleségét, sem felebarát­ja szamarát. Voltaképpen szerette felebará­tait, és soha nem szólt hamis tanúságot el­lenük. Őrnagy őrnagyot nem szerették a feljebbvalói, mert felháborítóan nonkom­­formista volt. Mivel sehol máshol nem volt alkalma eredményt felmutatni, az iskolában ered­ményt mutatott fel. Az Állami Egyetemen olyan komolyan vette tanulmányait, hogy a homoszexuá­­sok arra gyanakodtak, hogy kommunista, a kommunisták meg arra gya­nakodtak, hogy homoszexuális. Angol törté­nelemből szerezte diplomáját, s ez nagy hiba volt. — Angol történelem! — bömbölte mél­tatlankodva az állam ezüsthajú főszená­tora. — És mi van az amerikai történe­lemmel? Az amerikai történelem is van olyan jó történelem, mint a világon bár­mely más történelem. Őrnagy őrnagy villámgyorsan átnyergelt az amerikai irodalomra, de nem elég gyor­san, mert az FBI már dossziét nyitott róla. Ama elhagyott tanyának, melyet Őrnagy őrnagy otthonnak hívott, hat ember és egy skót terrier volt a lakója, és kiderült, hogy ezek közül öten és a skót terrier az FBI ügynökei. Hamarosan annyi terhelő adatot terheltek őrnagy őrnagy nyakába, hogy azt tehettek volna vele, amit csak akartak. De el nem tudták képzelni, mit is tehetnének vele, így végül azt találták ki, hogy közle­gényként besorozzák a hadseregbe, és négy napon belül őrnagyot csinálnak belőle, hogy a képviselők, akiknek egyében sem jár az eszük, föl-alá futkározzanak Wa­shington utcáin litániázva. „Ki nevezte ki Őrnagy őrnagyot? Ki nevezte ki Őrnagy őrnagyot?”. Őrnagy őrnagyot történetesen egy IBM számológép nevezte ki, melynek majdnem olyan jó humora volt, mint Őrnagy őrnagy atyjának. Amikor a háború kitört, ő még mindig szorgalmas és készséges volt. Azt mondták neki, menjen sorozásra, és ő el is ment sorozásra. Azt mondták neki, hogy jelentkezzen repülőkadét kiképzésre, és ő jelentkezett is repülőkadét kiképzésre, és már azon az éjszakán hajnali három óra­kor jeges sárban állt mezítláb egy harcias és keménykötésű délvidéki őrmester előtt, aki bejelentette neki, hogy majd ő megmu­tatja az ő alakulatának, hogy hol lakik az úristen, és éppen azon volt, hogy tüstént megmutassa. (Folytatjuk) Iliin 11111111111111111 (33) MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1970. szept. 17. Stuart Mária A KÖRMENET Stuart Mária kilépett a várkastély fo­lyosójára és a szerencsétlen udvari lelkész holttestét kereste. A megdöbbenés kiáltás­ban tört fel belőle, amikor­ a papot egy faragott széken ülve látta és körülötte sür­gölődő szolgálat. A pap a királynéra mo­solyodon: — Nem haltam meg, Madame, a gyilkos tőre utat tévesztett. Mária meg­nyugodva, hideg fejjel kérdezte: — Elég erősnek érzi magát arra, hogy misét szol­gáltasson? — Igenis, Felség! — Úgy men­jünk a kápolnába ... A menet a kápolna felé vette útját, az élén alabárdosok haladtak, utánuk apró­­dok vitték a gyertyatartókat. Mária udvar­hölgyei kíséretében haladt a kastély ká­polnája felé, kezében nyitott misekönyvvel. A papot ministránsok kísérték. A tömegből feltört a kiáltás: — Halál a bálványimádó papra! — Ettől féltem — dörmögte magában Stuart János. A for­rongó tömegből sértő felkiáltások hang­zottak. Mária úgy tett mintha mit sem hallana, de halvány volt. Néhány skót rá­rohant az apródokra, kirángatták kezükből a gyertyákat, a földre dobták és rágázol­tak. Mások az udvari lelkészre vetették magukat. Ebben a pillanatban felhangzott Stuart János parancsszava. A katonák védően köz­re fogták a papot és megvédték a támadók ellen. Ilyen körülmények között érkezett a menet a várkastély kápolnájába. Mise közben kintről szakadatlanul ellenséges ki­áltások hallatszottak.

Next