Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-21 / 260. szám

C штит ==== XXVII. évf. 260. (8374.) sz. == Hétfő, 1970. szept 21. =~ Jordánia beavatkozással vádolja Szíriát Husszein nehéz helyzetben — Az ország északi részét a kommandók tartják kezükben — Nasszer újabb üzenete a jordániai uralkodóhoz Gamal Abdel Nasszer, az EAK elnöke, vasárnap újabb üzenetet intézett Husszein jordániai király­hoz, amelyben felszólítja, hogy szavatolja a tűzszü­netről hozott szombati döntés tiszteletben tartását a jordániai hadsereg valamennyi egysége részéről. Nasszer — a MENA je­lentése szerint — figyelmez­tette a jordániai uralkodót, hogy milyen súlyos követ­kezményekkel járhat az a körülmény, hogy a jordá­niai hadsereg egyes egysé­gei nem tartják tiszteletben a tűzszüneti határozatot, amelyet már a palesztinai kommandók is elfogadtak. Az elnök ugyanakkor közli, hogy Mohammed Szadek egyiptomi vezérkari főnök közvetítő missziója nagy ne­hézségekbe ütközik. Az ammani rádió vasár­nap reggel azt közölte, hogy a jordániai hadsereg egy­ségei kora reggel az ország északi részében feltartóz­tattak egy Szíriai páncélos dandárt, amely Jordánia te­rületére akart hatolni. Már a szombati nap folyamán több olyan hír érkezett, hogy a jordániai—szíriai ha­tár mentén nagy csapat­összevonások történnek. Husszein jordániai király — jelenti az UPI — tegnap sürgős üzenetet intézett az arab államfőkhöz, amelyben azt állítja, hogy Szíria ösz­­szeesküvést sző Jordánia el­len. Az uralkodó üzenetét az ammani rádióállomás su­gározta. Husszein figyelmez­tet arra, hogy valamennyi arab ország felelős lesz egy ilyen agresszióért. Jordánia egyben az Arab Liga mi­nisztertanácsának sürgős összehívását kérte. Atasszi cáfolata Nureddin Atasszi szíriai államfő azonban tegnapi da­maszkuszi beszédében cá­folta Husszein jordániai ki­rály vádjait, hogy szíriai csapatok avatkoztak be a jordániai harcokba a Palesz­tinai kommandók oldalán. — Ez csak egy újabb trükk egy esetleges fegyveres im­perialista beavatkozás iga­zolására — mondta az el­nök. Ugyanakkor azonban hangsúlyozta, hogy Szíria utolsó csepp véréig a pa­lesztinai forradalom oldalán áll. Ammani politikai megfi­gyelők véleménye szerint Husszein igen nehéz hely­zetben van, mert teljesen kiengedte kezéből a hadse­reg irányítását és a tény­leges hatalom mindinkább a katonai junta kezében össz­pontosul, amely mindenáron le akar számolni a kom­mandókkal. A Tanjug bej­rúti jelentése szerint a li­banoni fővárosban vasárnap olyan hírek is keringtek, hogy Husszein állítólag az Egye­sült Államok beavatkozását kérte. Tekintet nélkül e hír hitelességére, megfigyelők véleménye szerint egy ilyen lépés rendkívül veszélyes lenne és súlyos következ­ményekkel járna. A jordániai helyzet to­vábbra is rendkívül bizony­talan és újabb veszélyeket rejteget magában. Egyedül (Folytatása a 3. oldalon) Sürgősen meg kell szüntetni a vérontást Bármiféle beavatkozás az ENSZ-Alapokmány durva megsértését jelentené Mitja Ribičič nyilatkozata a jordániai eseményekkel kapcsolatban Mitja Ribičič, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke a jordániai eseményekkel kapcsolatban a kö­vetkező nyilatkozatot adta a Tanjug szerkesztőjé­nek. szélyes fordulatot nyertek és új vérontást idéztek elő a polgári lakosság körében is. A JSZSZK kormánya már több ízben rámutatott arra, hogy a közel-keleti válság elhúzódása csak el­mélyíti a viszályt és mind komolyabban fenyegeti a békét a világ e részében. Az egész világ örömmel vette az érdekelt felek kész­ségét hogy hozzálássanak a válság békés rendezéséhez és ezért a JSZSZK népei és kormánya nem tudják megérteni Izrael viselkedé­sét, amely továbbra is aka­dályozza a politikai rende­zést a Biztonsági Tanács 1967 novemberében hozott határozata alapján és az 1967 júniusában végrehajtott agresszió által megszerzett arab területek megtartásá­ra törekszik. (Folytatása a 3. oldalon) „Jugoszlávia népei és kor­mánya rendkívüli aggoda­lommal figyelik a jordániai eseményeket, amelyek az utóbbi napokban igen ve- Megnyílt a zombori autógyár Milenko Bojanié és más magas rangú személyek a megnyitón Milenko Bojanic, a köz­­társasági kormány elnöke, tegnap déli egy órakor nagy ünnepély keretében meg­nyitotta Zomborban a kra­­gujevaci Crvena Zastava Művek autógyárát. Jelen volt Toma Granfil, a szö­vetségi kormány tagja, Ke­lemen Mátyás, a Szocialista Szövetség tartományi vá­lasztmányának elnöke, Miloš Radojčin, a KSZ tartomá­nyi választmányának tit­kára, Mario Panzarolta, a Fiat suzzarai autógyárának vezérigazgatója, valamint több vajdasági és horvátor­szági községi képviselő-testü­let elnöke. Milenko Bojanic ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a volt zombori Poljo­­privrednik Mezőgazdasági Gépgyár a legszebb példáját adta annak, hogyan kell a reformkövetelményeknek megfelelően átállítani, he­lyes mederbe terelni a ter­melést. Elismerően nyilat­kozott a Crvena Zastaváról is, amely megfelelő fejlesz­tési politikájával több köz­társaság és a két tarto­mány gazdasági fellendülé­sét is elősegíti. A magas rangú vendége­ket Prvoslav Rakovic, a Crvena Zastava Művek ve­zérigazgatója kalauzolta vé­gig a mintegy 250 dolgozót foglalkoztató üzemben, amelynek építésére és be­rendezésére csaknem 20 millió dinárt fordítottak. Ez a gyár még az idén 1000 Zastava—750-es mikrobuszt és teherkombit fog gyárta­ni, és össztermelésének ér­téke eléri az 50 millió di­nárt. Jövőre 5000 jármű ké­szül­ itt, s az össztermelés értéke meghaladja a 125 millió dinárt i­s ­ újvidéki E ljubljanska kirendeltsége hanifii vajdasági □апка ügynökségeivel , a Ljubljanai Hitelbank és Takarékpénztár hagyományainak értelmében azokat az ügyfeleket, akiknek lekötött dinár-, deviza-, lakásépítési vagy mezőgazdasági célbetétjük van, A 1500 ÉRTÉKES NYEREMÉNNYEL JUTALMAZZA A FŐNYEREMÉNYEK, A 14 SZEMÉLYGÉPKOCSI A A nyeremények összértéke meghaladja a 100 millió régi­­ dinárt. Részletes tájékoztatás Újvidéken, Grčkoškolska u. 2. alatt vagy a 44-399-es telefonszámon. 719-L r­r * Ismét érmet szereztek kosarazónőink A harmadik helyért vívott mérkőzésen biztosan legyőzték Bulgáriát — Mint várható volt, a Szovjetunió az első — Véger Mária 187 pontjával az EB legjobb kosárdobónője — A női EB meglepetése Franciaország Hollandiában befejeződött a XII. női kosárlabda Euró­­pa-bajnokság. Mint várható volt, a Szovjetunió lányai szerezték meg az első he­lyet. Kosárlabdázónőink is­mét érmet szereztek, mert a harmadik helyért vívott mérkőzésen 77:66 (38:37) arányban legyőzték Bulgá­riát. Jugoszlávia: Tauban 7, Véger 40, Bašić 1, Gaál, Tóth, Meglaj 14, Đoković 7, Jo­­vanovié 7, Zorié 6, Stošić 2, Maksimović, Miletić. Bulgária: Bojanova 14, Ilijeva 4, Georgijeva 9, Cser­­kanova 4, Jankova 6, Szi­­mova 8, Sztojanova 21. A csoportküzdelmek so­rán elszenvedett vereség alaposan felpaprikázta a jugoszláv lányokat- A kez­dés förgeteges volt 15:0, majd 20:2 javunkra. Akkor mintha elvágták volna őket A félidő már csak egypon­tos jugoszláv vezetést hozott, a folytatás során pedig a bolgárok 47:38-hoz jutottak. Megismétlődik az első mér­kőzés , mondogatták itt is, ott is. Ám mégsem ismétlő­dött meg. Véger Mária mintha mindent jóvá akart volna tenni. Amikor már mindenki elcsüggedt akkor (Folytatása a 16. oldalon) Többet várt a közönség Vojvodina—Sarajevo 0:0 Vojvodina stadion, 10 000 néző, vezette Pedov (Titov Velesz). VOJVODINA: Popovié, Jo­­vanovié, Zemkó, Karameh­­medovié, Brzié, Savié, (Kovrlija), Ivezié, (Stanié), Pejovié, Trivié, Pirmajer, Lőrincz. SARAJEVO: Muftié, Te­šan, Muzurovié, Jasenkovié, Bajié, Demir, Sljivo, Sünié, Musemić, (Djokić), Mušović, Antié. Jól kezdett az újvidéki város-fehér gárda, soroza­tosan gördültek az ötletes támadások Muftic ka­pujára. Több gólhelyzet is adódott de a csatárok sorra elron­tották őket. Sokat tologat­tak, dekáztak, mindaddig, míg a szarajevói védelem erélyes közbelépésével nem tisztázott. Később a mérkő­zés barátságos erőpróbára hasonlított függetlenül at­tól, hogy a Vojvodina játé­kosain látszott az igyekezet A tízezres nézősereg, mely a Vojvodina előbbi mérkőzésein zúgott moraj­­lott, most csendesen ült a (Folytatása a 12. oldalon) I. LIGA RADNICK1 (N)—PARTIZÁN SLOBODA—C. ZVEZDA ZELEZNICAR—VELEZ CRVENK A—OLIMPIJ A OFK BEOGRAD—BOR RADNICKI (K)-BORAC MARIBOR—CELIK VOJVODINA—SARAJEVO DINAMO—HAJDÚK A kővetkező forduló, szerdán: Velež—Vojvodina, Borac—Zelez­­ničar, C. Zvezda—Radnički (K), Bor—Sloboda, Hajdúk—OFK Beograd, Partizán—Dinamo (szeptember 24-én), Olimpija— Radnički (N), Celik—Crvenka, Sara j evő—Maribor. II. LIGA ÉSZAKI CSOPORT GALENIKA—METALAC (E> 9Л BAČKA—BELlSCE 2:1 BOROVO—JEDINSTVO NOVI SAD—HAJDÚK 1Д SPARTACUS—VOZDOVACKI 1:0 OSIJEK—PROLETER 2:2 A kővetkező forduló: Meta­lac (E)—Dinamo (P), Metalac (V) —BSK, Proleter—Dinamo (B), Voždovački—Osijek, Hajdúk— Spartacus, Jedinstvo—Növi Sad, Belišće—Borovo, Galenika—Baó­­ka. A TÁBLÁZAT: и 1:1 2:2 0:0 7:2 1:1 2:1 0:0 •:1 1. Radnički (K) fi 4 2 0 0:1 10 2. Partizán € 3 3 9 3:0 9 3. Hajdúk 6 3 3 0 8:4 0 4. Vele* 6 3 2 1 9:5 8 5. OFK Beograd € 3 1 2 14:11 7 6. Radnički (N) € 3 1 2 10:8 7 7. Sarajevo 6 2 3 1 6:7 7 8. Zelezničar 6 3 1 2 7:6 7 9. Vojvodina 6 2 2 2 7:5 6 10. Dinamo 6 2 3 1 6:5 6 11. Olimpija 6 2 2 2 8:8 6 1 a C. Zvezda 6 1 3 2 6 Л 5 13. Maribor 6 2 1 3 6:8 5 14. Crvenka 6 1 3 2 3:5 51 15. Borac 6 1 2 3 7:10 4 10. Celik 6 114 5:9 3 17. Sloboda 6 0 2 4 2:7 2 18. Bor 6 1 6 5 8:18 2 DINAMO (V)—METALAC (V) 1:0 BSK—DINAMO (P) A táblázat: L Dinamo (V) 2. Voždovački 3. Jedinstvo 4. Belišće 5. Metalac (V) 6. Proleter 7. Osijek 8. Hajdúk 9. Spartacus 10. Galenika li- Növi Sad 12. Bačka 13. Borovo 14. Dinamo <P> 15. BSK 16. Metalac (E) <P> (*> 5 3 26 5 4 0 1 5 2 3 0 5 2 2 1 5 2 2 1 5 2 2 1 5 13 1 5 2 12 5 2 12 5 12 2 5 2 0 3 5 12 2 5 12 2 5 12 2 5 0 3 2 5 0 14 k3t 7: 3 1 6: 3 7 8: 7 • 4: 3 • 7: 7 6 8: 5 5 9: 1 5 5: 5 5 11:10 4 9:10 4 4: 5 4 3: 4 4 5: 9 4 2: 4 3 4:15 1 A Crvenkának nemsikerült otthon tartani mindkét pontot. A sok helyzet közül i ért góllá — a labda a kapufán csattant (Németh felvj

Next