Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-21 / 260. szám

2. oldal Hippiháború Kölcsönvett tudósításunk „A legtöbb külföldi lap — olvasom —, már állandó rovatot szentel az amszterdami hippik elleni küzde­lem hadieseményeinek. Szervezkednek a kereskedők, különítményeket szerveznek a női szabók, komman­dókat állítanak fel a hentesek.” Mindez azonban csak részlet. Az amszterdami hippi-helyzetkép egy általá­nos háború apró csatája.­ ­ Az utóbbi időben ugyanis egyre nagyobb a „hippive­szedelem” propagandája. Ki­váltképp magában az Egye­sült Államokban folyik a hírverés: a nagy képes ma­gazinok és a hivatalos nyi­latkozatok egyaránt „rákap­csoltak”. Sharon Tate meg­gyilkolása és még jó néhány másik ügy kitűnő alkalmat ad az érzelmek felkorbácso­lására. Abban az országban, ahol a „hip”, a kapitalista életforma elleni céltalan lá­zongás módja megszületett, most Peter Fonda, a fiatal amerikai színészproducer sa­ját költségén készült új filmjében két hippit vezet végig Amerika államain, hogy azután néhány jól cél­zott puskagolyó kioltsa éle­tüket Délen. A film kitűnően érzékelte­ti azt a sajátos lincshangu­­latot, amely kialakulóban van. Miközben a konfekció- és szórakoztatóipar, hang­lemez- és karóragyártás, könyvkiadás és magazinsajtó évente több milliárd dollá­ros üzleteket bonyolít le a mesterségesen feltáplált hip­pidivat és hippiigények „ki­elégítésével” (nem is beszél­ve a hagyományos tőkékkel észrevétlenül összeolvadó gengsztertőke milliárdos ká­­bítószer-businesséről, amely­nek nagy része szintén a hippiéletforma terjedéséből hízik), ezenközben a hivata­los Amerika egyre inkább a „koszos hippiben” keresi és találja meg a „fehérgalléro­sok” társadalmának ellensé­geit ... Ürügy a kemény kéz politikához A „Law and order” — a Törvény és a Rend uralma, a Nixon—Agnew-páros vá­lasztási fő jelszava a gya­korlatban a rendőri és erő­szakszervezetek számára újabb óriási összegeket, s ez­zel a beláthatatlan hatalmú FBI számára újabb hata­lomnövekedést jelent. Az „establishment”, a társada­lom uralkodó osztályának nagy visszacsapása készül. Folyik a közvélemény meg­dolgozása. Az ijesztő közbiz­tonsági állapotok részletes taglalása azonban nem a va­lódi okok feltárásához vezet, hanem csupán ürügyet jelent a „kemény kéz” propagan­dájához. A tények persze valóban ijesztők. Egyedül New Yorkban a gyilkosságok és fegyverrel elkövetett erőszakos cselek­mények száma a legutóbbi évtizedben a háromszorosára növekedett A közigazgatás egyszerűen képtelen helyt­állni: 1970 elején nem keve­sebb, mint 700 000 feldolgo­zatlan ügy feküdt a New York-i büntetőbíróságokon; két és fél év kellene ahhoz, hogy az apparátus egyálta­lán „kezébe vegye” vala­mennyit — feltételezve per­sze, hogy közben újabb bűn­­cselekmények nem történ­nek ... Több rendőrt, több nyo­mozót, nagyobb adminiszt­ratív hatalmat a nyomozó, a rendőri és a bírósági szer­veknek, általános harcot a „társadalmi felforgatás erői” ellen — ez a tendencia jel­lemzi a hivatalos propagan­da irányát. Összecserélik az okot az okozattal Egy gigantikus elterelő hadművelet nagyarányú ki­bontakozásának tanúi va­gyunk­ esztendők óta. Egy hadművelet tanúi, amely arra irányul, hogy összecse­rélje az okot az okozattal, s hogy a dehumanizált társa­dalom növekvő káoszáért e káosz és anarchia termékeit, a hippimentalitást és a hip­­piéletforrátát tegye felelőssé. S hogy az így fölkeltett hisz­tériában a megerősített rend­őrhatalom minden eddiginél szabadabb kezet kapjon az amerikai élet minden terü­letén. A közbiztonság katasztrófa­méreteket öltő, fokozatos ösz­­szeomlásáért a hippikre há­rítani a teljes felelősséget — sokkal egyszerűbb, mint a valódi okokat feltárni. A megoldhatatlannak tűnő, nyomasztóan állandó munka­nélküliség, az oktatásra for­dított összegek viszonylagos alacsonysága és abszolút elégtelensége, a néger get­tók helyzetének évről évre fokozódó romlása és a faji feszültségek ezzel összefüg­gő forrósodása, a vietnami háború ördögi húsdarálója , amely a hazatérő katonák számára mindennapi termé­­szetességűvé tette az erősza­kot és a gyilkosságot: ezek a valódi, közvetlen okok, ame­lyek egy rövid Central-parki sétát is halálos kockázat fé­lelmévé alakítanak az ame­rikai polgár számára. En­nek a polgárnak ajánl most Törvényt és Rendet a kor­mány, s — felháborodott ijedtségét ismerve — biztos­ra veszi, hogy ajánlatával rokonszenvet kelt, és szava­zatokat nyer a választáso­kon. A félelem bűzlik „ ... Nem csoda . .., hogy éveink a konformizmus és depresszió évei. Félelem bűz ük az amerikai élet minden pórusából, és mindannyian kollektív idegkimerültségben szenvedünk. Az egyetlen bá­torság, ritka kivételektől el­tekintve, amelynek tanúi le­hetünk, néhány elszigetelt ember elszigetelt bátorsága” — írta Norman Mailer, a vi­lághírű író, a Meztelenek és holtak szerzője „A fehér né­ger” című tanulmányában, amelyben a „hip” ideológiá­ját próbálta megfogalmazni. Ez a tanulmány azonban néhány évvel ezelőtt íródott: a félelem most már a tár­sadalom egészét járja át. Olyannyira, hogy az apoka­liptikus félelmükben célta­lan lázadást választó hippik maguk is a hisztérikus féle­lem fölkeltésének és táplá­lásának eszközei lettek. In­dokolt a gyanú, hogy az el­lenük követelt, minden ed­diginél átfogóbb rendőri és elnyomó intézkedések töme­ge végül is — a felkorbácsolt lincshangulat és pogromin­­dulatok légkörében — főként a haladás valódi erőivel, a tudatosan tiltakozókkal, az elszántan harcolókkal, az alapvető fordulatot kívánók­kal szemben kerül majd „be­vezetésre”. Mert ezek sokan vannak, s­ mert ma már nem csupán „néhány elszi­getelt ember elszigetelt bá­torsága” jelenthet bátorsá­got, magában Amerikában sem. Lehet, hogy a kommandó­csoportba szerveződő amsz­terdami mészárosok valóban „csak” a hippik ellen akar­nak védekezni, de bizonyos, hogy Amerikában a „Law and order” nixoni jelszavá­hoz a hippik inkább a pom­pás ürügyet, mint a valódi, végső célpontot szolgáltat­ják. M. A. N­yugat-Németország legnagyobb példány­­számú és legelterjed­tebb képes hetilapja a Stern. Nemcsak ebből, de a nyugat­német társadalom szerkeze­­téből is következik, hogy ez a lap természetesen tőkés vállalkozás. S ha politikai vagy gazdasági cikkeiben nemegyszer haladó nézeteket hangoztat is, progresszív re­formokat javasol, azért a tő­kés termelési rendet nem kí­vánja megváltoztatni, még kevésbé felforgatni. Ötvenmilliárd a kevesek kezében Egy s más vonásában meg­reformálni azonban — igen. Hogy miért? Talán azért is, mert meggyőződése, hogy ezekre a reformokra szükség van. S bizonyosan azért is, hogy — mintegy másfél milliós példányszáma tovább növekedjék, elterjedtsége még szélesebb körűvé vál­jék. De hát hogyan növe­kedhet a példányszám, mi­lyen területen fokozhatják az elterjedtséget? Nyilván­valóan a többség — vagyis a dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élők, „a nép” irányában, hiszen a társada­lom piramisának csúcsán ál­lók száma igen korlátozott. De hiszen éppen erről — s valószínűleg, éppen a fen­ti okok miatt — szól a Stern egyik legutóbbi számának gazdagon illusztrált, adatok­ban is bőséges, hosszú cik­ke, amelynek tényeit, ada­tait s egyes megáll­apításait idéznünk, úgy hisszük, a ma­gyar olvasó szám­ár­a is ta­nulságos. A két fő adat a követke­ző: a Német Szövetségi Köz­társaság hatvanmillió állam­polgára 700 milliárd márkát mondhat a magáénak—,ez­zel szemben a bonni állam húsz nagytőkés családja öt­­venmilliárd márkával ren­delkezik. A húsz vezető csa­ládot név szerint is felsorol­ja a Stern, közülük jó né­hány név a magyar ol­vasó számára is ismerős. Minden tekintetben rangidős (87 éves, és valószínűleg az NSZK leggazdagabb embere) Friedrich Flick, .akinek évi jövedelmét 5 milliárd már­kára becsülik. Azután itt van Max Grundig (ki ne ismer­né ezt a rádió- és magnó­­márkát), Georg von Opel, a 72 éves Flinck bankár, Oet­ker, az élelmiszerkirály, Otto Bismarck (a vaskancellár unokája), több gyár tulajdo­nosa és a legnagyobb föld­­birtokos német területen. Axel Caesar Spinger, a saj­tócézár, Günther Sacks a playboy és testvére Ernst, dr. Ernst, von Siemens, Heinrich von Thyssen báró és a többiek. Csak „inflációs­ pótlék” Az elmúlt húsz esztendő alatt e húsz család milliói és milliárdjai évről évre nőt­tek. Oktalansága lenne nem látni hogy időközben kétség­telenül nőtt a munkások, al­kalmazottak és értelmiségiek bére, fizetése és jövedelme is — ám mindig csak állan­dó versenyben a szüntelenül emelkedő árakkal. S ami a társadalmi-gazdasági struk­túrára igazán jellemző: a lakosság túlnyom­ó többsége és a felső húsz család kö­zötti vagyoni aránytalanság ez idő alatt ugyancsak foly­tonosan növekedett. Helyes-e, hogy a gazda­gok még mindig tovább gaz­dagodnak, míg a tömegek alapjában véve csak „inflá­ciós­ pótlékokat’ kapnak? — teszi fel a kérdést a Stern. „Tarthatatlan helyzet” — idézi a lap Philip Rosenthal SPD-politikust —, hogy „a nyugatnémet lakosság 1,7 százaléka rendelkezik 70 szá­zalékával, s hogy a munka­­vállalók részesedése a nem­zeti vagyonból 1950 óta nem nőtt, hanem mindig kisebb lett”. A 2000. év vörös lesz A szociáldemokraták ter­mészetesen nem a termelő­­eszközök állami tulajdonba vételét, hanem azt ajánlják, hogy a munkavállalók foko­zottabb mértékben részesed­jenek a profitból. Georg Le­ber, SPD-párti közlekedés­­ügyi miniszter kijelentette: „A következő 25 évben a gazdasági életben a tőke a négyszeresére növekszik. A tulajdonosok választhatnak: legyen-e négyszer annyijuk, mint amennyi ma van, de közben nyugtalanul aludja­nak, vagy legyen mindössze kétszer annyijuk, de azt nyugodtan élvezhessék.” Egy Burgbacher nevű pro­fesszor, aki Rheinische Ener­gie RT vezérigazgatója, a maga szempontjából komo­­rabban látja a jövőt: „Ha a gyárak továbbra is a kevesek tulajdonában maradnak, ak­kor a kétezredik esztendő vörös lesz.” Húsz család a piramis csúcsán A Stern egy nyugat-németországi társadalmi jelenségről MAGYAR SZÓ Hétfő, 1970. szept. 21. MAGYARORSZÁG NYÁR­ON• Szombathely A­ z a vajdasági vándor, aki autóján a Bala­ton északi partjait járja, jó országúb­ól érjieti el a hatvanezer lakosú Szombathelyt. Ha pedig megveti lábát a Sörház ut­cából nyíló Romkertben, né­hány száz négyzetméteren kétezer év történetének le­het tanúja. Az utasnak nincs más dolga, mint megállni a ha­talmas kőlapokkal borított római út maradványán. (Ez volt az ókorban az a bizo-i­tát, a már említett székee- i egyházat (amelynek kupolá­ja alatt megismételték Fou- I­cault Híres kísérletét a Föld forgásának bizonyítására), a Savaria gimnázium patinás­­ épületét, valamint a vele szemben épült Zeneiskolát. A zárt tér valamennyi épü­lete a tiroli származó He­­fele Menyhért, az asztalos­ból, majd tanítóból lett ka­marai építész remekműve. Palotái a XIV. Lajos stílus első magyarországi példái. A mester itt is halt meg Szombathelyen, hamvai a Ferences-templomban nyug­szanak. A püspöki palotában Maulbertsch freskói látha­tók. A szemben levő gimná­zium ebédlőjében működött egykoron az első szombat­­helyi nyomdásznak, Siess Antalnak műhelye. Itt nyomták ki Magyarországon először II. Rákóczi Ferenc apródjának, Mikes Kele­mennek híres leveleit. A­ki Szombathelyen jár, el ne felejtse megnéz­ni az arborétumot, az­­ élő fák múzeumát. Gyűjtemé­nyének nagyságáról elég egy adat: a világ fafajtái közül kétezret ültettek itt el, kö­zülük háromszáz fenyőfajt. Itt tenyésztették ki magne­mesítéssel azt az új fenyőt, amely szárazságtűrő, de egyben bő fahozamú is. A melegben okvetlenül mártsuk meg magunkat a termálfürdőben, amelynek vizét az oly híres Vas me­gyei melegforrások egyike szolgáltatja. Alig tíz éve épített medencéjében gyógy­­i víz áramlik, amely mozgás­korlátozottság, valamint női bajok ellen hatásos. Szombathely belvárosának másik felén újabb meglepe­tés vár ránk. A pompejivel egy időben építették az Iseu­­mot, amely Sabaria óegyip­­­­tomi hitű lakóinak kultikus­­ színtere volt. Igaz, hogy a kereszténység ott már a IV.­­ századtól kezdve elterjedt — még az egyiptomi lakosság­­ között is —, de az épületet nem bántották, csak egyre­­kevesebbet használtak., I. sz. u. 455-ben egy földrengés­­ pusztította el, tizenhárom­­, ezer darabból restaurálták. Fehér márvány oszlopai kö­zött a Sabaria-fesztivál ke­retében nyaranta előadáso­kat rendeznek. Az idén is műsorra került a Varázsfu­vola, amelynek koloratúr­­szoprán szólamában, világ­hírnévvel hazalátogatva elő­ször lépett magyar, közönség elé Geszty Sylvia, a magyar származású berlini énekes­nő, aki a külföldiek közül egyedül kapott állami díjat, és harmincéves korára ka­maraénekesnő lett. Az idén a Varázsfuvolán kívül be­mutatták Arisztophanész bé­két követelő, asszonysztráj­kot hirdető, kegyetlen ko­médiáját a Lüszisztratét is. M­it láthatunk még? Ez a kis cikk nem bae­­dekernek készült, sok­kal több maradt ki belőle Szombathelyről, mint ameny­nyinek hely jutott. Beszél­hetnék még pompás szállo­dájáról, éttermeiről, fizető­vendég-szolgálatáról. Búcsú­zóul azonban csak ennyit: ha kedves és útrakész Olva- I­sónak akad még egy-két­­ szabad napja, amit jól sze­­­­retne eltölteni, a 87-es or­szágúton ugorjon át Kőszeg­­i­re, Jurisics Miklós várába, majd Bükre, ahol megmárt­hatja magát szénsavas ás­ványvízben. És arra kérem, búcsúzóul, ne felejtse ki az útitervből­­ a Szombathelytől délre fek­vő Jákot, ahol a magyarság Árpád-kori művészetének Európa-szerte ismert emlé­ke, a XIII. században épült háromhajós bazilika áll, másik felén újabb meglepe­tés vár ránk. A pompejivel nyos „Borostyán-út”, amely egy időben építették az Iseu- Itáliát a Balti-tenger partj­inot, amely Sabaria vegyip­­jával összekötötte.) Szeme tömi hitű lakóinak kultikus előtt a Quirinus bazilika­­ színtere volt. Igaz, hogy a épületének maradványa, raj- kereszténység ott már a IV. ta gyönyörű mértani és nő- századtól kezdve elterjedt ö vénydíszes mozaikokkal. Ot­ még az egyiptomi lakosság dúlt a középkori vár barka­ között is —, de az épületet kánjainak maradványai a nem bántották, csak egyre látóhatárt pedig lezárja­k , kevesebbet használtak. I. sz. székesegyház, amely Ma- ц 1­455-ben egy földrengés gyarország harmadik legnap . pusztította el, tizenhárom­­gyobb egyházi épülete. 11 ezer darabból restaurálták. Berzsenyi téren túl már a Fehér márvány oszlopai kő­­modern város élete zajlik. zött a Sabaria-fesztivál ke- Páratlan látvány ez, amivel létében nyaranta előadáso­­csak Szombathely dicseked-­kát rendeznek. Az idén is hét­ műsorra került a Varázsfa-A várost i. sz. előtt az I. században a kelták alapítot­ták, de a rómaiak erősítet­ték meg. Itt született Mar­­tinus, a későbbi szent Gallia megtérítője, a tours-i püs­pök. Itt halt vértanúhalált a sisciai Quirinus püspök (állítólag a bazilika helyén).­ Itt tanult Széchenyi István és a költőből horvát bánná lett Ivan Mazuranié, hogy csak néhány nevet említsek a két évezred mélyéről. Szombathely az ókorban is művelődési központ volt (latin színházát is megtalál­­­ták, de egyelőre visszate­mették), és korán járt itt hivatásos színésztársulat. (Ugyanaz a Kilényi Dávid­­féle társulat zengette itt a­ magyar szót, amely 1818-­­ ban, 1820-ban, 1827-ben,­ 1832-ben Szabadkára is el­­­vitte erősségeit, Szerdahelyi­­ Józsefet, Kántornét, Szent­­péteri Zsigmondot és legfő­képpen a Dérynét.) Ha azonban az egymásra épülés harmadik korszakát­ kívánjuk szemügyre venni, ki kell lépnünk a Romkert­­ből. Elhagyva a székesegy­ház kapuját, Magyarország legszebb barokk terére, a Berzsenyi térre ér a vándor. Itt találjuk a püspöki pale­háromhajós bazilika áll. ZUGLÓI István ZTIÍtI .­Vf T sírván A szombathelyi Romkert е£У részlete a híres úttal, amely Itáliát és a Balti-tengert kötötte össze. Évszázadokig használták. Tudjuk például, hogy Nagy Károly 791-ben Győrből hazafelé ezen az úton vezette seregét A hát­térben a székesegyház­ feltárásán még ma is dolgoznak

Next