Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)
1970-09-21 / 260. szám
2. oldal Hippiháború Kölcsönvett tudósításunk „A legtöbb külföldi lap — olvasom —, már állandó rovatot szentel az amszterdami hippik elleni küzdelem hadieseményeinek. Szervezkednek a kereskedők, különítményeket szerveznek a női szabók, kommandókat állítanak fel a hentesek.” Mindez azonban csak részlet. Az amszterdami hippi-helyzetkép egy általános háború apró csatája. Az utóbbi időben ugyanis egyre nagyobb a „hippiveszedelem” propagandája. Kiváltképp magában az Egyesült Államokban folyik a hírverés: a nagy képes magazinok és a hivatalos nyilatkozatok egyaránt „rákapcsoltak”. Sharon Tate meggyilkolása és még jó néhány másik ügy kitűnő alkalmat ad az érzelmek felkorbácsolására. Abban az országban, ahol a „hip”, a kapitalista életforma elleni céltalan lázongás módja megszületett, most Peter Fonda, a fiatal amerikai színészproducer saját költségén készült új filmjében két hippit vezet végig Amerika államain, hogy azután néhány jól célzott puskagolyó kioltsa életüket Délen. A film kitűnően érzékelteti azt a sajátos lincshangulatot, amely kialakulóban van. Miközben a konfekció- és szórakoztatóipar, hanglemez- és karóragyártás, könyvkiadás és magazinsajtó évente több milliárd dolláros üzleteket bonyolít le a mesterségesen feltáplált hippidivat és hippiigények „kielégítésével” (nem is beszélve a hagyományos tőkékkel észrevétlenül összeolvadó gengsztertőke milliárdos kábítószer-businesséről, amelynek nagy része szintén a hippiéletforma terjedéséből hízik), ezenközben a hivatalos Amerika egyre inkább a „koszos hippiben” keresi és találja meg a „fehérgallérosok” társadalmának ellenségeit ... Ürügy a kemény kéz politikához A „Law and order” — a Törvény és a Rend uralma, a Nixon—Agnew-páros választási fő jelszava a gyakorlatban a rendőri és erőszakszervezetek számára újabb óriási összegeket, s ezzel a beláthatatlan hatalmú FBI számára újabb hatalomnövekedést jelent. Az „establishment”, a társadalom uralkodó osztályának nagy visszacsapása készül. Folyik a közvélemény megdolgozása. Az ijesztő közbiztonsági állapotok részletes taglalása azonban nem a valódi okok feltárásához vezet, hanem csupán ürügyet jelent a „kemény kéz” propagandájához. A tények persze valóban ijesztők. Egyedül New Yorkban a gyilkosságok és fegyverrel elkövetett erőszakos cselekmények száma a legutóbbi évtizedben a háromszorosára növekedett A közigazgatás egyszerűen képtelen helytállni: 1970 elején nem kevesebb, mint 700 000 feldolgozatlan ügy feküdt a New York-i büntetőbíróságokon; két és fél év kellene ahhoz, hogy az apparátus egyáltalán „kezébe vegye” valamennyit — feltételezve persze, hogy közben újabb bűncselekmények nem történnek ... Több rendőrt, több nyomozót, nagyobb adminisztratív hatalmat a nyomozó, a rendőri és a bírósági szerveknek, általános harcot a „társadalmi felforgatás erői” ellen — ez a tendencia jellemzi a hivatalos propaganda irányát. Összecserélik az okot az okozattal Egy gigantikus elterelő hadművelet nagyarányú kibontakozásának tanúi vagyunk esztendők óta. Egy hadművelet tanúi, amely arra irányul, hogy összecserélje az okot az okozattal, s hogy a dehumanizált társadalom növekvő káoszáért e káosz és anarchia termékeit, a hippimentalitást és a hippiéletforrátát tegye felelőssé. S hogy az így fölkeltett hisztériában a megerősített rendőrhatalom minden eddiginél szabadabb kezet kapjon az amerikai élet minden területén. A közbiztonság katasztrófaméreteket öltő, fokozatos öszszeomlásáért a hippikre hárítani a teljes felelősséget — sokkal egyszerűbb, mint a valódi okokat feltárni. A megoldhatatlannak tűnő, nyomasztóan állandó munkanélküliség, az oktatásra fordított összegek viszonylagos alacsonysága és abszolút elégtelensége, a néger gettók helyzetének évről évre fokozódó romlása és a faji feszültségek ezzel összefüggő forrósodása, a vietnami háború ördögi húsdarálója , amely a hazatérő katonák számára mindennapi természetességűvé tette az erőszakot és a gyilkosságot: ezek a valódi, közvetlen okok, amelyek egy rövid Central-parki sétát is halálos kockázat félelmévé alakítanak az amerikai polgár számára. Ennek a polgárnak ajánl most Törvényt és Rendet a kormány, s — felháborodott ijedtségét ismerve — biztosra veszi, hogy ajánlatával rokonszenvet kelt, és szavazatokat nyer a választásokon. A félelem bűzlik „ ... Nem csoda . .., hogy éveink a konformizmus és depresszió évei. Félelem bűz ük az amerikai élet minden pórusából, és mindannyian kollektív idegkimerültségben szenvedünk. Az egyetlen bátorság, ritka kivételektől eltekintve, amelynek tanúi lehetünk, néhány elszigetelt ember elszigetelt bátorsága” — írta Norman Mailer, a világhírű író, a Meztelenek és holtak szerzője „A fehér néger” című tanulmányában, amelyben a „hip” ideológiáját próbálta megfogalmazni. Ez a tanulmány azonban néhány évvel ezelőtt íródott: a félelem most már a társadalom egészét járja át. Olyannyira, hogy az apokaliptikus félelmükben céltalan lázadást választó hippik maguk is a hisztérikus félelem fölkeltésének és táplálásának eszközei lettek. Indokolt a gyanú, hogy az ellenük követelt, minden eddiginél átfogóbb rendőri és elnyomó intézkedések tömege végül is — a felkorbácsolt lincshangulat és pogromindulatok légkörében — főként a haladás valódi erőivel, a tudatosan tiltakozókkal, az elszántan harcolókkal, az alapvető fordulatot kívánókkal szemben kerül majd „bevezetésre”. Mert ezek sokan vannak, s mert ma már nem csupán „néhány elszigetelt ember elszigetelt bátorsága” jelenthet bátorságot, magában Amerikában sem. Lehet, hogy a kommandócsoportba szerveződő amszterdami mészárosok valóban „csak” a hippik ellen akarnak védekezni, de bizonyos, hogy Amerikában a „Law and order” nixoni jelszavához a hippik inkább a pompás ürügyet, mint a valódi, végső célpontot szolgáltatják. M. A. Nyugat-Németország legnagyobb példányszámú és legelterjedtebb képes hetilapja a Stern. Nemcsak ebből, de a nyugatnémet társadalom szerkezetéből is következik, hogy ez a lap természetesen tőkés vállalkozás. S ha politikai vagy gazdasági cikkeiben nemegyszer haladó nézeteket hangoztat is, progresszív reformokat javasol, azért a tőkés termelési rendet nem kívánja megváltoztatni, még kevésbé felforgatni. Ötvenmilliárd a kevesek kezében Egy s más vonásában megreformálni azonban — igen. Hogy miért? Talán azért is, mert meggyőződése, hogy ezekre a reformokra szükség van. S bizonyosan azért is, hogy — mintegy másfél milliós példányszáma tovább növekedjék, elterjedtsége még szélesebb körűvé váljék. De hát hogyan növekedhet a példányszám, milyen területen fokozhatják az elterjedtséget? Nyilvánvalóan a többség — vagyis a dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élők, „a nép” irányában, hiszen a társadalom piramisának csúcsán állók száma igen korlátozott. De hiszen éppen erről — s valószínűleg, éppen a fenti okok miatt — szól a Stern egyik legutóbbi számának gazdagon illusztrált, adatokban is bőséges, hosszú cikke, amelynek tényeit, adatait s egyes megállapításait idéznünk, úgy hisszük, a magyar olvasó számára is tanulságos. A két fő adat a következő: a Német Szövetségi Köztársaság hatvanmillió állampolgára 700 milliárd márkát mondhat a magáénak—,ezzel szemben a bonni állam húsz nagytőkés családja ötvenmilliárd márkával rendelkezik. A húsz vezető családot név szerint is felsorolja a Stern, közülük jó néhány név a magyar olvasó számára is ismerős. Minden tekintetben rangidős (87 éves, és valószínűleg az NSZK leggazdagabb embere) Friedrich Flick, .akinek évi jövedelmét 5 milliárd márkára becsülik. Azután itt van Max Grundig (ki ne ismerné ezt a rádió- és magnómárkát), Georg von Opel, a 72 éves Flinck bankár, Oetker, az élelmiszerkirály, Otto Bismarck (a vaskancellár unokája), több gyár tulajdonosa és a legnagyobb földbirtokos német területen. Axel Caesar Spinger, a sajtócézár, Günther Sacks a playboy és testvére Ernst, dr. Ernst, von Siemens, Heinrich von Thyssen báró és a többiek. Csak „inflációs pótlék” Az elmúlt húsz esztendő alatt e húsz család milliói és milliárdjai évről évre nőttek. Oktalansága lenne nem látni hogy időközben kétségtelenül nőtt a munkások, alkalmazottak és értelmiségiek bére, fizetése és jövedelme is — ám mindig csak állandó versenyben a szüntelenül emelkedő árakkal. S ami a társadalmi-gazdasági struktúrára igazán jellemző: a lakosság túlnyomó többsége és a felső húsz család közötti vagyoni aránytalanság ez idő alatt ugyancsak folytonosan növekedett. Helyes-e, hogy a gazdagok még mindig tovább gazdagodnak, míg a tömegek alapjában véve csak „inflációs pótlékokat’ kapnak? — teszi fel a kérdést a Stern. „Tarthatatlan helyzet” — idézi a lap Philip Rosenthal SPD-politikust —, hogy „a nyugatnémet lakosság 1,7 százaléka rendelkezik 70 százalékával, s hogy a munkavállalók részesedése a nemzeti vagyonból 1950 óta nem nőtt, hanem mindig kisebb lett”. A 2000. év vörös lesz A szociáldemokraták természetesen nem a termelőeszközök állami tulajdonba vételét, hanem azt ajánlják, hogy a munkavállalók fokozottabb mértékben részesedjenek a profitból. Georg Leber, SPD-párti közlekedésügyi miniszter kijelentette: „A következő 25 évben a gazdasági életben a tőke a négyszeresére növekszik. A tulajdonosok választhatnak: legyen-e négyszer annyijuk, mint amennyi ma van, de közben nyugtalanul aludjanak, vagy legyen mindössze kétszer annyijuk, de azt nyugodtan élvezhessék.” Egy Burgbacher nevű professzor, aki Rheinische Energie RT vezérigazgatója, a maga szempontjából komorabban látja a jövőt: „Ha a gyárak továbbra is a kevesek tulajdonában maradnak, akkor a kétezredik esztendő vörös lesz.” Húsz család a piramis csúcsán A Stern egy nyugat-németországi társadalmi jelenségről MAGYAR SZÓ Hétfő, 1970. szept. 21. MAGYARORSZÁG NYÁRON• Szombathely A z a vajdasági vándor, aki autóján a Balaton északi partjait járja, jó országúból érjieti el a hatvanezer lakosú Szombathelyt. Ha pedig megveti lábát a Sörház utcából nyíló Romkertben, néhány száz négyzetméteren kétezer év történetének lehet tanúja. Az utasnak nincs más dolga, mint megállni a hatalmas kőlapokkal borított római út maradványán. (Ez volt az ókorban az a bizo-itát, a már említett székee- i egyházat (amelynek kupolája alatt megismételték Fou- Icault Híres kísérletét a Föld forgásának bizonyítására), a Savaria gimnázium patinás épületét, valamint a vele szemben épült Zeneiskolát. A zárt tér valamennyi épülete a tiroli származó Hefele Menyhért, az asztalosból, majd tanítóból lett kamarai építész remekműve. Palotái a XIV. Lajos stílus első magyarországi példái. A mester itt is halt meg Szombathelyen, hamvai a Ferences-templomban nyugszanak. A püspöki palotában Maulbertsch freskói láthatók. A szemben levő gimnázium ebédlőjében működött egykoron az első szombathelyi nyomdásznak, Siess Antalnak műhelye. Itt nyomták ki Magyarországon először II. Rákóczi Ferenc apródjának, Mikes Kelemennek híres leveleit. Aki Szombathelyen jár, el ne felejtse megnézni az arborétumot, az élő fák múzeumát. Gyűjteményének nagyságáról elég egy adat: a világ fafajtái közül kétezret ültettek itt el, közülük háromszáz fenyőfajt. Itt tenyésztették ki magnemesítéssel azt az új fenyőt, amely szárazságtűrő, de egyben bő fahozamú is. A melegben okvetlenül mártsuk meg magunkat a termálfürdőben, amelynek vizét az oly híres Vas megyei melegforrások egyike szolgáltatja. Alig tíz éve épített medencéjében gyógyi víz áramlik, amely mozgáskorlátozottság, valamint női bajok ellen hatásos. Szombathely belvárosának másik felén újabb meglepetés vár ránk. A pompejivel egy időben építették az Iseumot, amely Sabaria óegyiptomi hitű lakóinak kultikus színtere volt. Igaz, hogy a kereszténység ott már a IV. századtól kezdve elterjedt — még az egyiptomi lakosság között is —, de az épületet nem bántották, csak egyrekevesebbet használtak., I. sz. u. 455-ben egy földrengés pusztította el, tizenhárom, ezer darabból restaurálták. Fehér márvány oszlopai között a Sabaria-fesztivál keretében nyaranta előadásokat rendeznek. Az idén is műsorra került a Varázsfuvola, amelynek koloratúrszoprán szólamában, világhírnévvel hazalátogatva először lépett magyar, közönség elé Geszty Sylvia, a magyar származású berlini énekesnő, aki a külföldiek közül egyedül kapott állami díjat, és harmincéves korára kamaraénekesnő lett. Az idén a Varázsfuvolán kívül bemutatták Arisztophanész békét követelő, asszonysztrájkot hirdető, kegyetlen komédiáját a Lüszisztratét is. Mit láthatunk még? Ez a kis cikk nem baedekernek készült, sokkal több maradt ki belőle Szombathelyről, mint amenynyinek hely jutott. Beszélhetnék még pompás szállodájáról, éttermeiről, fizetővendég-szolgálatáról. Búcsúzóul azonban csak ennyit: ha kedves és útrakész Olva- Isónak akad még egy-két szabad napja, amit jól szeretne eltölteni, a 87-es országúton ugorjon át Kőszegire, Jurisics Miklós várába, majd Bükre, ahol megmárthatja magát szénsavas ásványvízben. És arra kérem, búcsúzóul, ne felejtse ki az útitervből a Szombathelytől délre fekvő Jákot, ahol a magyarság Árpád-kori művészetének Európa-szerte ismert emléke, a XIII. században épült háromhajós bazilika áll, másik felén újabb meglepetés vár ránk. A pompejivel nyos „Borostyán-út”, amely egy időben építették az Iseu- Itáliát a Balti-tenger partjinot, amely Sabaria vegyipjával összekötötte.) Szeme tömi hitű lakóinak kultikus előtt a Quirinus bazilika színtere volt. Igaz, hogy a épületének maradványa, raj- kereszténység ott már a IV. ta gyönyörű mértani és nő- századtól kezdve elterjedt ö vénydíszes mozaikokkal. Ot még az egyiptomi lakosság dúlt a középkori vár barka között is —, de az épületet kánjainak maradványai a nem bántották, csak egyre látóhatárt pedig lezárjak , kevesebbet használtak. I. sz. székesegyház, amely Ma- ц 1455-ben egy földrengés gyarország harmadik legnap . pusztította el, tizenháromgyobb egyházi épülete. 11 ezer darabból restaurálták. Berzsenyi téren túl már a Fehér márvány oszlopai kőmodern város élete zajlik. zött a Sabaria-fesztivál ke- Páratlan látvány ez, amivel létében nyaranta előadásocsak Szombathely dicseked-kát rendeznek. Az idén is hét műsorra került a Varázsfa-A várost i. sz. előtt az I. században a kelták alapították, de a rómaiak erősítették meg. Itt született Martinus, a későbbi szent Gallia megtérítője, a tours-i püspök. Itt halt vértanúhalált a sisciai Quirinus püspök (állítólag a bazilika helyén). Itt tanult Széchenyi István és a költőből horvát bánná lett Ivan Mazuranié, hogy csak néhány nevet említsek a két évezred mélyéről. Szombathely az ókorban is művelődési központ volt (latin színházát is megtalálták, de egyelőre visszatemették), és korán járt itt hivatásos színésztársulat. (Ugyanaz a Kilényi Dávidféle társulat zengette itt a magyar szót, amely 1818- ban, 1820-ban, 1827-ben, 1832-ben Szabadkára is elvitte erősségeit, Szerdahelyi Józsefet, Kántornét, Szentpéteri Zsigmondot és legfőképpen a Dérynét.) Ha azonban az egymásra épülés harmadik korszakát kívánjuk szemügyre venni, ki kell lépnünk a Romkertből. Elhagyva a székesegyház kapuját, Magyarország legszebb barokk terére, a Berzsenyi térre ér a vándor. Itt találjuk a püspöki paleháromhajós bazilika áll. ZUGLÓI István ZTIÍtI .Vf T sírván A szombathelyi Romkert е£У részlete a híres úttal, amely Itáliát és a Balti-tengert kötötte össze. Évszázadokig használták. Tudjuk például, hogy Nagy Károly 791-ben Győrből hazafelé ezen az úton vezette seregét A háttérben a székesegyház feltárásán még ma is dolgoznak