Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)

1970-09-21 / 260. szám

Hétfő, 1979. szépít, tt. MAGYAR SZÓ Sovány eredmény a spanyolokkal Szovjetunió—Magyarország 2:2 — Az USA fölényes győzelme a sakk­­olimpia döntőjének 5. fordulójában Mikor várhattunk nagy arányú győzelmet, ha nem a spanyolok ellen. A vágyak és a lehetőség azonban nem voltak egyenes arányban. A félbeszakításkor a spanyol— jugoszláv találkozó 1,5:1,5-re állt a siegeni sakkolimpia döntőjének 5. fordulójában. A folytatás során függet­lenül attól, hogy Matanovic valamivel jobban áll Medi­na ellen, alig-alig remélhető több fél pontnál. Gligoric 5. egymás utáni döntetlenjét érte el, pedig a spanyolok legjobbjukat, Pomart nem is szerepeltették. Helyette sok­szoros bajnokunkkal, Del Corral vívott meg. A máso­dik táblán a Matulovics To­rán találkozó is remivel vég­ződött, éppúgy, mint a ne­gyediken Minié és Bellon harca is. Érdekes, hogy még így is versenyben van válo­gatottunk, hiszen Matanovic esetleges győzelmével egy vonalba kerülnénk a Szov­jetunió csapatával. A nap rangadójának a magyar—szovjet csatának kellett volna lenni. Örök rejtély marad, miért nem akartak megküzdeni a pon­tokért a szovjetek. A négy gyors döntetlennek a ma­gyar csapat, természetesen, nagyon­­ örülhet, hiszen így még mindig fél ponttal ve­zetnek üldözőik előtt. A ma­gyar—szovjet mérkőzés eredményei: Portisch— Szpasszkij, Lengyel—Petrosz­­ján, Forintos—Korcsnoj és Csem—Szmiszlov remi. Az Egyesült Államok— Bulgária találkozón nem várt eredmény született. Az amerikaiak, akik már pén­teken sem szerepeltették Fischert és Reshewskyt, va­sárnap is nélkülük ültek asztalhoz. Az eredmény mégis 3,5:0,5 az USA javára (Evans—Tringov­remi, Ben­­kő—Padevszki 1:0, Lom­bardy—Popov 1:0, Mednis— Radulov 1:0). A többi ered­mény: Csehszlovákia—NSZK 2,5:1,5, NDK—Kanada 1,5:1,5 (1), Románia—Argentína 1,5:2,5. A sorrend az 5. for­duló után: Magyarország 12.5, Egyesült Államok 12 (1), Szovjetunió 12, Jugoszlá­via 11 (1), Csehszlovákia 10.5, Argentína 9,5, NDK 9 (1), NSZK 9, Spanyolország 8,5 (1), Bulgária, Románia 8,5, Kanada 6 (2) pont. LEGÚJABB Szpasszkij—Fischer 1:0 A siegeni sakkolimpia 6. fordulójában Szpasszkij le­győzte Fischert. A második táblán Reshewsky döntet­lent játszott Petroszjánnal, a harmadik és negyedik táb­lán viszont az amerikaiak állnak jobban és még az is megtörténhet, hogy meg­nyerik a mérkőzést. A jugo­szláv—csehszlovák találko­zón Grigoric Horttal, Ivkov Filippel remizált. Matulovic jobban áll Jansa ellen, Par­­mának pedig gyalogos hát­ránya van Smejkallal szem­ben. Magyarország 2,5:1,5-re verte az NSZK, Argentína pedig 3:1-re Spanyolorszá­got. Az élcsoport állása: Ma­gyarország 15, Szovjetunió 13,5 (2), USA 13 (2) pont stb. Megkezdődött a röplabda világbajnokság Jugoszlávia—Irán 3:2 (13:15,15:3,15:11,12:15, 15:2) (Szófiai telefonjelentés) Szófia, 4000 néző, vezet­ték Szolai (Magyarország) és Csing Jung (Észak- Korea). Jugoszlávia: Umaut. Kos. Grbié, Jankovié. Batarac, Rozié. Gvozdanovié. Donev, iBošniak, Piiié, PetrPvié, Rudel i évié. A röplabda VB első mérkőzésén a jugoszláv csa­pat nem állt ki a legjobb felállításban, mivel St­ota­­novic edző nem akarta pá­lyára küldeni legjobbjainkat. Az olaszok ellen pihentette őket, mert attól a mérkő­zéstől függ, hogy csapa­tunk bejut-e a döntőbe. A mai játék után nem sok jót remélhetünk az ola­szok elleni mérkőzéstől. Némi vigasz azonban, hogy az olaszoknak is nehéz mér­kőzésük volt, és így ők is fáradtak lesznek a Jugo­szlávia elleni mérkőzésen. A többi eredmény: B-csoport: Lengyelország—Finn­ország 3:1 (13:15, 15:9, 15:6, 15:7). C-csoport: Venezuela—Hollan­dia 0:3 (8:15, 8:15, 8:15), Románia —Franciaország 3:0 (15:10, 15:2, 15:5). D-csoport: Szovjetunió—Tuné­zia 3:0 (15:3, 15:1, 15:0), Mongólia —Guinea 3:1 (15:6, 15:2, 14:16, 11:8). A további mérkőzések az A- csoportban. Szeptember 21: Izrael—Irán, Bulgária—Belgium, Olaszország— Jugoszlávia. Szeptember 22: Irán—Bulgária, Jugoszlávia—Izrael, Belgium— Olaszország. Szeptember 23: Olaszország— Izrael, Belgium—Irán, Bulgária— Jugoszlávia. Szeptember 24: Irán—Olaszor­szág, Izrael—Bulgária, Jugoszlá­via—Belgium. A VII. röplabda világbaj­nokságon Szófiában 58 bíró vesz részt. Tíz bolgár, 40 a meghívott csapatokkal jött, nyolcat pedig külön hívtak meg erre a világbajnokságra. Ezek a következők: Ruzda (Jugoszlávia), Lange (NDK), Preloznyi (Csehszlovákia), Macumoto (Japán), Dawis (USA), Leonov (Szovjetunió), Demarchen (Belgium), Ha­­luktundzsaj (Törökország). A férficsapatoknál ember­tani méréseket végeztek, úgyszintén véghezvitték a doppingellenőrzést is. Érdekes megemlíteni, hogy a női csapatoknál nem végez­tek semmilyen szexpróbát. Nebojna NINKOV Köztársasági asztalitenisz-liga BÁCSPALÁNKA: Васка—Voj­vodina (Bácsföldvár) 4:5 Megtörtént, amire senki sem számított: a százszázalékos esé­lyes elvérzett. A hazaiak leg­gyengébb embere Kljajic volt. A vendégeknél mind a három játékos teljes erőbevetéssel küz­dött. Eredmények: Miškov— Galambos 2:1, Radovié—Feist­­hammel 0:2, Kljajié—Matié 1:2 (!), Miškov—Feisthammel 1:2, Kljajié—Galambos 1:2, Radovié —Matié 2:1, Kljajié—Feistham­­mel 2:0, Miškov—Matié 2:1, Ra­dovic—Galambos 0:2. BÁCSFÖLDVÁR: Vojvodina— Banat 1:5 A második forduló elhalasz­tott mérkőzésén a Banat Gabo­­rov 2, Granic 2, Zivanov 1 győ­zelmével megérdemelten jutott a két ponthoz. A Vojvodina Ga­lambos révén szépített. A táblázat: A harmadik forduló majd minden mérkőzése elmaradt, mert a játékosok zöme külön­féle meghívásos versenyeken vett részt. A 4. fordulóra — Spartacus— Vojvodina (BF), Mladost—Bačka, J. Kolumbo—Banat, Zenta—Voj­vodina (U), Zeleznicar—Partizán — 27-én kerül sor, előtte azon­ban minden elhalasztott mérkő­zést le kell játszani. Köztársasági női liga TÖRÖKKANIZSA: Obilic— Proleter (Csóka) 3:5 Kis híján meglepetés szüle­tett. A vendégek tartalékosan érkeztek, s ezt a hazaiak majd­nem kihasználták. Eredmények: Lazin—Palatínus 1:2, Vidakov— Bedé 2:0, Szekeres—Szabó 0:2, Szekeres—Bed­é 2:0, Vidakov— Szabó 1:2, Szekeres—Palatínus 0:2.CELAREVO: Omladinac—Obi­lic 0:5 Szekeres 2, Vidakov 2, Lazin 1. A táblázat: 2 0 2 3 0 3 7. Mladost 8, Omladinac 6:10 0 2:15 0 A következő forduló: Zombor —Obilic, Mladost—Omladinac, Zenta—Vojvodina. Vajdasági pionírliga BÁCSFÖLDVÁR: Vojvodina— BÁCSFÖLDVAR: Vojv Zenta 5:3 Cini 2, Borisavljevic 2: 1, illetve Kubát 3. Kostlé 1. Sparta­cus 2 2 0 10:1 4 2. Partizan 2 2 0 10:6 4 3. Mladost 2 11 9:7 2 4. Banat 2 11 8:6 2 5. Vojvodina (U) 2 11 7:6 2 6. J. Kolumbo 2 11 7:7 2 7. Baéka 3 12 9:13 2 0. Vojvodina (BF) 3 12 7:14 2 9. Zelezniéar 10 1 2:5 0 10. Zenta 1 1 • 1 1:5 • 1—2. Proleter 2 2 6 10:3 4 1_2. Vojvodina (Ü) 2 2 0 10:3 4 3. Zenta 110 5:0 2 4. Partizán 110 5:4 2 5. Obilié 3 1 2 9:16 2 I 6. Zombor 211 W 2 Vajdasági sakkliga KIKINDA: Vatrogasac—Spartacus 3:7 Pethő—Perkovic 0:1, dr. Bélcs­án—Szegi remi, Kneževi—Niko- 116 0:1, Takács—Fodor 0:1, Sa­vic—Tamási 0:1, Salgó—Szines I 0:1, Zár­c—Stadler 1:0, Loch— I Kőszegi 1:0, Iliévi—Franki 0:1,­ Soklovacki—Székely remi. I ___ZZT црпим«1М1«шпшшИ1ШИ1111ШП1Ши1Ш1ШШШ11Ш1||1и1|1Ш11!111Н!Н! ----------­-- No KérSMBM-BAíNOKÍ/ÍGOK!-------------------­ ---------- llrnniiimminniiiniiiiimmnimmnniiHRiniiiiiniiHiiiiiniiiiiiiiiiiiHH ---------­ Szövetségi liga PANCSOVA: Dinamó—Crvenka 17M# <ОД) VISOKO: Viteks—Metalac (Zgb) 31:20 (16Л) BJELOVAR: Partizán—Krivaja (Zavidovići) 17:15 (16:9) BANJALUKA: Borac—Med veščak (Zágráb) 25:1t (10 .*6) BELGRAD: C. Zvezda—Duboéica (Leskovac) 20:15 (10:0) RIJEKA: Kvarner—Zagreb (10:21 (t:ll) A Celje—Zelezniéar mérkőzést október 4-én játsszák. (A Crve­­na Zvezda—Medveščak elhalasz­tott mérkőzést pedig szeptem­ber 23-án.) A táblázat: A következő forduló: Metalac I Kvarner, Međveščak—Viteks, Crvenka—Borac, Dubočica—Di­ 1. Partizán 2. Borac 3. Dinamo 4. Viteks 5. Crvenka 6. Krivaja 7. C. Zvezda 8. Medveščak 9. Zagreb 10. Dubočica 11. Kvarner 12. Zclezničar 13. Celje 14. Metalac € 6 0 0 137:35 12 6 5 0 1 134:116 10 6402 129:106 8 6 4 0 2 135:114 8 6312 98:99 7 6 2 2 2 110:96 6 5302 80:72 6 5 2 1 2 104:106 5 6 2 1 3 106:118 5 6 2 0 4 109:129 4 6204 105:125 4 5113 63:73 3 5 1 0 4 70:89 2 6 0 0 6 86:123 0 namo, Zelezniéar—C. Zvezda, Szövetségi női liga RIJEKA: Zamet—Tekstilac (Pancsova) 7:6 (3:3) ZÁGRÁB: Tresnjevka—Beog­rad 6:11 (2:6) TROGIR: Trogir—Nada (Split) 17:8 (7:1) VIKOVITICA: Drvodelac—Lo­komotiva (Zágráb) 7:6 (4:6) TUZLA: Jedinstvo—Podravka (Koprivnica) 8:10 (6:6) BELGRAD: Voždovac—Radnič­­ki 10:0 (5:1) delac, Radniéki—Jedinstvo, Teks tilac—Voždovac, Beograd—Za­met, Trogir—Trešnjevka. Köztársasági liga ADA: Potisje—Hajdúk Veljko (Negotin) 24:21 (13:12) 500 néző, vezették: Markovic és Novák (Újvidék) Potisje: Sipos, Gordon 5, Ba­jusz L. 8, Szőke István 5, Pető 1, Bajusz J. Pintér, Hangódi, Sző­ke László 3, Zolczer 1. Hajdúk Veljko: Marinkovic 5, Aranđelović 1, Perisic, Jovano­­vic 3, Randelovic 4, Lečić, Pau­­novic Ven­ekovic 2, Sikic 6, Ilié, Rajic. Kemény, gyors iramú mérkő­zést láttunk. A hazai csapatnak jobb játékkal sikerült a győzel­met megszereznie. A mérkőzés legszebb gólját Zolczer adta, aki a kapujából kimozdult ka­pusnak úgy lőtt gólt, hogy át­dobta az egész pályát. Kitűntek: Bajusz Sándor és a két Szőke, illetve Sikié. Ürményi A PATIN: Brodograditelj—Po­lare­vac 15:6 (8:2) 400 néző, vezették: Patarcic (Zombor) és Mihajlovic (Szabad­ka). Góldobók: Zoric 4, Marko­vic 3, Divljak 3, Medic 2, Pet­­rovski 1, illetve Pantic 4, Star­­čević 1, Kostic 1, Sz. A. SZÉCSÁNy: Hercegovina— FAP (Priboj) 24:23 MOKRIN: Crvena Zvezda— Becej 23:11 Köztársasági női liga SZABADKA: Spartacus—Haj­dúk Veljko (Negotin) 14:10 (8:4), 500 néző, vezette: Hristic és Petrovic (Belgrád). Spartacus: Simovic, Kojevszki , 2, Csányi 4, Jankovic 1, Dóró 1, Ubori 1, Rózsa 5, Csanádi, Karlic, , Mitrovic. Hajdúk Veljko: Dragišanović, Brkic 1, Djokić, Milošević 3, Pavlovic, Ostojic 2, Lazarevic 4,­­ Struparevic, Vojinovic, Jeremié, Vulpic. A szabadkai lányok lelkes és­­ eredményes játékkal győzték le a táblázat élén álló negotini­­ együttest. Az eredmény lehetett­­ volna jobb is a Spartacus ja­vára, ha három hétméterest értékesítenek. A győztes csapat legjobbja Csányi volt, a ven­dégeké pedig Lazarevié. ÚJVIDÉK: Zeleznicar—Turist­­ (Ni­ka Banja) 15:10 (8:6). ZOMBOR: Partizan—Zeleznicar (Belgrád) 7:12 (3:8). 150 néző, vezették: Sremački és Maric (Újvidék). Góllövők: Vucelic 2, Beslac 2, Tanga L Jerkić 1, illetve Guzijan 5, To­­pic 4 és Igaresc 3. VAJDASÁGI LIGA — déli csoport A táblázat: ROMA: Partizan—Petrovaradin 22:17 (*­) KATT: Jugović—Zeleznicar (Indija) 23:15 (12:8) GAJDOSKA: Hercegovac—­Jedinstvo (Kacare­­vo) 21:22 SÍD: Radnicki—Zeleznicar (Újvidék) 12 ó· ÚJVIDÉK: Vojvodina—Crepaja 170» A táblázat: A kővetkező fordnló: Crepaja Sid, Kaéarevo,—Vojvodina, Indi­ja—Gajdobra, Petrovaradin—Ju­­govié, Kovin—Ruma, Jadran— Csurog, Zelezniéar (D)—Srem. VAJDASÁGI LIGA — északi csoport ZENTA: Zenta—Sređnjoškolac (Törökkanizsa) 18:19 (8:11) Gélbroki Csanádi 1, Maletin­­ 4, Bálint 1, Popov 3, Kővágó 4, Krivokapic 3, illetve Đakov , Pejin 1, Lévai 2, Tóth 4, Sodic 6, Markovljev 1, Janaic 2, Oba­­dic 2. S ZREN JANIN: Vulkan—Dalma­tinac (Kidica) 29:19 (13:9) Góldooók: Gacin 1, Mirkojev 5, Grubaéki 4, Kecskés 3, Ilijm 4, Havié l, Arsenov 8, Barišić L ) Nikoiić 2, illetve Palašović 1* Bezbradica 3, S. Repa ja 6, C. - Repa ja 6, M. Mišković 1, P. Misković 2. » ELEMEK: Bratstvo—Jedinstve (Törökbecse) 28:20 (10 :U) VERBASZ: Vrbas—SpartacM (Szabadka) 23:17 (9:7) 400 néző, vezette: Kosanovic (Zrenjanin). * Vrbas, Nikcevic, Bulaic 3, * Krivokapic 2, Kovacevic 7, Smi­­l­ljanski 1, Doknic, Vidovic 5, 1 Bordás 2, Stojanović 1, Sormaz * 2, Dragnic, Koprivica. 1 Spartacus: Peter, Csatár 10, 1 Savic 4, Bencsik, Dvoracskó 3, 3 Csorba, Dogic. 1 A verbásziak jobban játszot­t­tak és megérdemelten győztek. ■ Különösen Kovacevic és Vido­­­vic volt eredményes, s egyben ■ a mezőny legjobbja. A Sparta­■ cus tartalékosan, összesen hét 5 játékossal jelent meg Verbá­­­­szon, hiányzott Vujkovic, Ruka­vina és Matié. ZENTA: Partizán—Odred (Ш- Kinda) 21:16 (14:6) Góllövők: Keceli 3, Nagyta­nyi 6, Balla 4, Gulyás 2, Szabó 3, Gombos 3, illetve Jasic 5, Gulišija 1, Grebec 3, Jevremov 1, Vuckovec 2, Sági 1 és Cupu­­dija 3. JASA TOMIC: Radnicki— Agrosavez (Zombor) 21:20 BEZDAN: Graf­icar—Hajdúk (Kóla) 10:15 (6:9) A kővetkező forduló: Odred— Elemér, Kula—Partizán, Sparta­cus—Grafiéar, Dalmatinac-— Vrbas, Agrosavez—Vulkan, Sred njoškolac—Radniéki, Jedinstvo— Zenta. VAJDASÁGI Női LIGA Keleti csoport ZENTA: Zenta—Odred (Kikin­da) 22:11 (12:3) Góldobók: Lipták 9, Bakos 2, Boros 1, Nagyabonyi 1, Körösi 4, Barna 5, illetve Filipović , Rákic 3, Gajin 7, ZRENJANIN, Május 25.—Potis­­je (Kanizsa) 10:13 (4:6) Góldobók: Kovacevic 7, Rodo- I­njic 1, Kojic 2, illetve Pilisi 5,­­ Nagy 3 és Mészáros 7. 1 KOVTN: Partizán—Tekszilac-IL­I (Pancsova) 12:11 ADA: Potisje—Becej 12:14 (5:7) 300 néző, vezette: Torna (Pa- I lies). Potisje: Klspál, Mllinkov L ! Balogh, Rákié 1. Bogdanov, j GordoS, Dragovié, Szőke 1, Vla­sies 9, Fehér, Tasi. I Beéej: Kéri, Kovács, Ceéez 4, Slavié 5, Ciplié, Velimirov, Fél­egyházi 2, Petkovié, Kapris 2, Pavlov 2. A Tisza mentiek rangadóját a rutinosabb becsei csapat nyer-­t­te. Az eredmény azonban lehe­tett volna akár fordított is, mert Szőke és Vlasics legalább 5 ha­talmas kapufát is lőtt. TÖRÖKBECSE: Jedinstvo—Pro­leter (Zrenjanin) 16:29 A táblázat: A kővetkező forduló: Beéej— Proleter, Kanizsa—Jedinstvo, Od­red—Május 25., Tekstilac II.— Zenta, Ada—Kovin. VAJDASÁGI LIGA Nyugati csoport ÚJVIDÉK: Vojvodina—Srem (Mitrovica) 5:10 BAJNOK: Radnicki—Mladost (Stanišić) 8:12 (2:8) ÚJVIDÉK: Radnicki—Apatin II (5:3) LOVCENAC: Partizan—Március 8. (Szabad­ka) 14:17 (9:8) A TÁBLÁZAT: Krivaja—Celje, zan. Zagreb—Parti­ A táblázat: 1. Radnički 5 4 0 1 58:41 8 2. Voždovac 5 4 0 1 55:43 8 3. Beograd 5 3 1 1 47:32 7 4. Trogir 5 3 1 1 55:52 7 5. Podravka 5 3 0 2 51:46 6 6. Lokomotiva 5 3 0 2 55:50 6 7. Zamet 5 3 0 2 44:49 6 8. Jedinstvo 5 2 1 2 46:48 5 9. Tekstilac 5 2 0 3 36:39 4 10. Nada 5 1 1 3 42:53 3 11. Drvodelac 5 1 0 4 51:68 2 12. Trešnjevka 5 0 0 5 41:75 0 A következő forduló: Nada— Lokomotiva, Podravka—Drvo­ 1, Zeleznicar (C) 4 11« 76:4» 7 2. Csurog 3 3 0 0 74:47 6 3. Crepaja 4 3 0 1 78:67 6 4. Vojvodina 4 2 1 1 76:71 5 5. Jugovlt 3 2 0 1 51:40 4 6. Indija 4 2 0 2 79:70 4 7. Kaéarevo 3 2 0 1 55:53 4 8. Jadran J 1 1 1 44:45 3 9. Gajdobrm 4 1 1 2 77:80 3 10. Srem 2 10 1 31:34 2 11. Rnma 4 1 0 3 67:79 2 12. Síd 4 1 0 3 70:89 2 13. Kovtn 2 0 0 2 24:34 0 14. Petrovaradin 4 0 0 4 57:10* * A táblázat: 1. Kala 4 4 0 6 93:55 • 2. Partizán (7) 4 4 0 0 82:66 0 3. Agrosavez 4 3 0 1 91:51 6 4. Elemér 4 3 0 1 103:81 • 5. Dalmatinac 4 3 0 1 92:77 6 6. Vulkan 4 3 0 1 80:71 6 7. Vrbas 4 2 0 2 82:74 4 8. Sređnjoškoi. 4 2 0 2 71:97 4 9. Zenta 4 1 0 3 50:59 2 10. Graf iéar 4 1 0 3 60:73 2 II. Spartacus 4 1 0 3 54:66 2 12. Radniéki 4 1 0 3 74:99 2 13. Jedinstvo 4 0 0 4 69:98 6 14. Odred 4 0 0 4 57:92 0 1. Kovln 3 3 0 0 43:27 « 2. Proleter 3 2 1 0 60:41 5 3. Beéej 3 2 1 0 53:36 5 4. Kanizsa 3 2 0 1 37:43 4 5. Tekstilac JL 3 1 1 1 42:35 3 6. Zenta 3 1 1 1 53:53 3 7. Ada 3 1 0 2 44:36 2 8. Május 25. 3 1 0 2 38:42 2 9. Odred 3 0 0 3 33:57 0 10. Jedinstvo 3 0 0 3 41:74 0 L Március 8. 3 3 , * 38:» • ! 2. Srem 3 2 1 0 27:21 5 I 3. Apatin 3 2 0 1 34:24 4 4. Bajmok 3 1 1 1 28:27 3 I 5. Május L 2 1 0 1 30:23 2 j 6. Mladost 2 1 0 1 24:21 2 7. Vojvodina 3 1 0 2 35:40 2 8. Partizán 3 1 0 2 36:46 2 9. Radniéki (Ü) 2 0 0 2 14:18 0 10. Kovilj 2 0 0 2 16:31 • A következő forduló: Március 8.—Kovilj, Srem— Május 1., Mla­dost—Vojvodina, Apatin—Baj­mok, Partizán—Radnicki (U). Most kezdődik a tánc! Komáromi József Sándor sakklevele JÓLLEHET A DÖNTŐ Küzdelmeknek, már a feléig is eljutottunk, mégis teljes joggal el­mondhatjuk, hogy igazában még csak most kezdődik a tánc a XIX. sakkolimpián. Hogy is ne mondhatnánk, amikor az ötödik forduló után azt a csiklandós helyzetet olvas­hatjuk le az eredménytáblázatról, hogy ha fél pont előnnyel is, de Magyarország áll az első helyen, az Egyesült Államok együttese a má­sodik, a szovjet válogatott viszont a harmadik helyen ros­tokol. Mégsem vallana éppen bölcsességre, ha túl merész következtetésekre csábítana bennünket a pillanatnyi helyezés. A szovjetek fél pontos hátránya mentén előnnyé változik, ha számba­­vesszük, hogy az Egyesült Államok kivételével, túljutottak legveszélyesebb versenytársaikon. Úgy tűnik, mindeddig nem is erőlködtek vala­mi nagyon. Jugoszláviának és Magyarország­nak egyaránt igazibb küzdelem nélkül adtak döntetlent. Annál bizonyosabb, hogy élethalál harcra készültek fel a hatodik fordulóban, leg­veszélyesebb versenytársaik, Bobby Fischer gárdája ellen. Bár, az is tagadhatatlan, az eddigiek során nem épp a hírnevükhöz legméltóbban vágták ki a rezet a szovjet nagymesterek. A világ­bajnok Szpasszki a döntő küzdelmek két for­dulójában is távollétével tündökölt, mintha kü­lönben sem igen izgatná az olimpiai eredmé­nyével is igazolni, hogy ő a földkerekség leg­nagyobb sakkozója. A világbajnok-jelölt Geller viszont két vereséggel remekelt, a rettegett Korcsnoj meg édesen átszúnyókálta az elődön­tők egyik küzdelmét. Mindezek ellenére is bizonyosra vehetjük a szovjet válogatott elsőségét. Inkább csak azért ugyan, mert legveszélyesebb versenytársaik együtteseinek is megvannak a gyengeségei. Annál bizonyosabb, hogy a szovjetek elsősége nem is lesz olyan nagyon meggyőző. Erre mu­tat, hogy az eddigi döntő küzdelmekben egy­szer sem vívtak ki elsöprő győzelmet. Képzelhetjük a ragyogó Kérész nagymester kínjait, akire a szovjet válogatott kapitányi szerepében, tétlenségre kárhoztatva is, a leg­főbb felelősség hárul. Kétli-e valaki, mennyi­vel gyümölcsözőbb lett volna őt a küzdők közé állítani, s mondjuk Gellerre bízni a kapitányi tisztet! AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK együtteséből erő­sen hiányzik a kiváló Ková­lek nagymester, akinek New Yorkban letelepedve sem adták meg a játékjogát. Annál hatalmasabban harcol Bobby Fischer, hatvanadik életéve küszöbén keményen állja a sarat a veterán Reshevsky is. Evans és Benkő nagymester mellett, az ame­rikaiak legfőbb pontszerzője mégis az utolsó táblán küzdő volt ifjúsági világbajnok, Lom­bardy nagymester. Nyilván nem vitás, hogy az olimpiai ezüst­éremre mégiscsak az Egyesült Államok csapata a legérdemesebb. Így aztán a legöldöklőbb harc a bronzéremért folyik a XIX. olimpián. Úgy tűnik, erre a leg­több esélye Jugoszlávia és Magyarország csa­patának maradt. Kár, hogy a jugoszláviai vá­logatott első táblásának, Gligorics nagymester­nek inkább csak döntetlenekre futja az erejé­ből, és így Matanovics nagymester vállára ne­hezednek a legnagyobb feladatok. A magyar válogatott baja viszont az, hogy hatalmas f él­játékosuknak, a világbajnok-jelölt Portiscunak nincsenek méltó segítőtársai. Talán nem tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy a többi számbajövő csapat máris eljátszotta minden éremesélyét. A csehszlovákok, az ar­gentinok és a bolgárok egyaránt két-két vere­séget is elszenvedtek az eddigi döntő küzdel­mekben; a nyugatnémetek inkább csak a hazai pálya előnyével számíthattak némi előzetes esélyre; a pillanatnyilag jól álló spanyolok és keletnémetek viszont nem is kerültek számba az esélyesek között. Magáról az olimpia szervezéséről a legszebb híreket kapjuk. Mégis kiábrándítóan hatott, hogy megkésett jelentkezésükre hivatkozva, négy nemzeti válogatottnak nem adtak indu­lási jogot, noha pontosan megérkeztek Siegen­­be. Annál inkább az ínyünkre van, hogy nem teljesítették Fischernek és Reshevskynek azt a vallási okokkal indokolt kérését, hogy a játék­idő rendjén kívüli órákban küzdhessenek szom­bati napon. Ugyan mivé válnának a sakk­versenyek, ha másoknak is az eszébe jutna az úristenre W­­vatkowa Jcük­ön feltételeket követelni? 15. oldal

Next