Magyar Szó, 1970. október (27. évfolyam, 271-300. szám)
1970-10-18 / 287. szám
Vasárnap, WTO. okt. 18. MAGYAR SZÓ 1971-ben az ENSZ-ben Az Egyesült Nemzetek alapításának negyed százados ünnepségeinek előestéjén 127 tagállamnak felvették a félmillió lakosú Fiji-szigeteket — ahol mellékesen szólva, a szociológusok még tanulmányozhatják a kannibalizmust —, a 800 millió lakosú Kína viszont, minden jel szerint, az idén is kimarad a világszervezetből. Az Egyesült Államok szavazómasinája 21 éven át meggátolta a világ lakosságának egynegyedét magába foglaló Kína felvételét a nemzetek közösségébe. Igaz, évről évre kevesebben követik az Egyesült Államok rövidlátó politikáját. A Kína felvétele ellen szavazó országok száma megfogyatkozott, és már csak úgy tudták távoltartani Kínát az ENSZ-től, hogy „fontos határozatnak” nyilvánították a tagfelvételt, és háromnegyedes szavazattöbbséget követeltek meg az ázsiai nagyhatalom beiktatásához a tagok sorába. Ezt az eljárási mesterkedést az Egyesült Államok bizonyára megismétli az idén is, azonban úgy látszik, az utolsó alkalommal teheti meg. Kína kirekesztése a nemzetközi kérdések megtárgyalásából természetellenes helyzetet teremtett az egyetemesség elvére épített világszervezetben, és Kína kimaradását megszenvedi a béke ügye is. Most, hogy az Egyesült Államoktól mindinkább függetlenedő Kanada elismerte Kínát és diplomáciai kapcsolatot létesített vele, s hogy Olaszország és Belgium is hamarosan csatlakozik az 53 államhoz, amelyek már elismerték a világ legnépesebb országát, az Egyesült Államok kénytelen lesz beletörődni, hogy 1971-ben, az ENSZ következő közgyűlésén, leszavazzák. onsignore Alberto Gio vanetti, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője, ezt a nézetet vallotta a minap. Habár kijelentését nem hivatalos formában tette, bizonyos, hogy a vatikáni diplomácia kiváló hírforrásaiból merített. Jellemző a gyorsan változó helyzetre, hogy a Vatikán sürgősen Equador államba helyezte át Accogli formózai pronunciását, és aligha küld helyébe mást Csang Kaj-sek szigetországába. Az ázsiai óriás növekvő világpolitikai súlyának hatására Japánban erősödő áramlatok követelik Kína elismerését, sőt újabban Indonézia is kacsingat Peking felé. Másfél év óta, a Kínai Kommunista Párt 1969 áprilisában megtartott IX. kongresszusa óta, a kínai külpolitika rugalmasabb lett. Meg kell mondani, hogy korábban, a „kulturális forradalom” idején, 1966. és 1969. között — jóllehet a külpolitikában is „szélsőséges forradalmi” elveket követtek Kínában — az elhangzott szavak hangosabbak voltak a tetteknél, a kínai diplomácia pedig óvatosabb és tartózkodóbb volt a pekingi sajtóhangoknál. A kínai külügyminisztérium reálisabb mértéket tartott, mint a Tien An-Men téren összesereglett milliók előtt fellépő szónokok. A kongresszus után bekövetkezett az enyhülés: Koszigin és Csou En Laj rövid pekingi találkozása után tárgyalások kezdődtek a határkérdésekről, most pedig nagyköveteket neveztek ki az ügyvivők által vezetett diplomáciai képviseleteik élére; egy év óta — igaz nagy megszakításokkal — újra tárgyalgat Varsóban a kínai és az amerikai nagykövet. Észak-Koreával a tartós elhidegülés után baráti kapcsolatot teremtett Kína. Franciaországba nem csak nagykövetet nevezett ki, de Peking több francia minisztert fogadott kitüntető szívélyességgel. Kína befagyasztott diplomáciai képviseletei kezdeményezőek lettek, különösen ott, ahová új követségi vezetőket állítottak. Az idén nagykövetek érkeztek Belgrádba és Pekingbe, és hoszszú kihagyás után kereskedelmi szerződést írtunk alá Kínával. Jugoszlávia nagyvonalú külpolitikáját jellemzi, hogy a Kínai Népköztársaságot négy nappal kikiáltása után, már 1949. október 5-én elismertük, hogy 1949 novemberében támogattuk felvételét az ENSZ- be — azon nyomban, hogy Kína ezen kérelmét beterjesztette — függetlenül attól, hogy Sztálin hatására Kína megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot. Szorgalmaztuk Kína tagfelvételét a világszövetségbe, habár „revizionizmusunkra” a gazdag kínai nyelv minden átkát szórta. A Kínából jövő és a Kína felé megnyilvánuló kétoldali mozgást összegezve megállapítható, hogy a legnagyobb ázsiai állam hamarosan elfoglalja a jelentőségének megfelelő helyet a nemzetközi politikai közösségben. Jövőre úgyszólván biztosan várható felvétele az ENSZ- be, ami fokozott felelősségvállalásra és realitásra bírja Kína politikáját, amelyre a kíméletlen hatalmi harcban nagy szüksége van a világnak. STEINITZ Tibor M Az újvidéki PROMET Textil- és Rövidáru Kereskedelmi Vállalat (Lenin tér 5.) HIRDETMÉNY útján FÖLVESZL a rövidáru raktárba gyakornokot 2. kereskedelmi utazót Vajdaság területére. FÖLTÉTELEK: 1. Kereskedelmi főiskola vagy magas szakképzettségű textil- és rövidáru kereskedő, 5—10 évi szakgyakorlattal. Próbaidő 180 nap. 2. Magas szakképzettségű textil- és rövidáru kereskedő, 10 évi szakgyakorlattal. Próbaidő két hónap. Fizetés illetményszabályzat szerint: 1074-L Ünnepi atomsortűz Az Egyesült Nemzetek Szervezete fennállásának 25. évfordulójáról világszerte szépen megemlékeztek. A fővárosokban pompás fogadásokat adtak, amelyeken a díszbe öltözött közönség a világszervezet még sikeresebb tevékenységére, a mármár küszöbönálló boldog békekorszakra és U Thant főtitkár egészségére ürítette poharát. Mindenütt méltatták az ENSZ érdemeit és az ezüstjubileum jelentőségét, bár megemlékeztek az itt-ott még fellelhető hibákról és fogyatékosságokról is. Egyszóval ünnepelt a világ. Persze a kis országok szerényebben mint a nagyhatalmak, ami teljesen érthető. Nem mintha a kis országok nem ragaszkodnának a világszervezethez! Szó sincs róla. Hanem mert a nagyhatalmak tehetősebbek, van miből költeniük a jubileumi ünnepségekre. Az Amerikai Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína például nem kímélt sem fáradságot, sem költséget, hogy millióikat érő atomszerkezeteket robbantsanak fel a nagy jelentőségű évforduló alkalmából. Mintha összebeszéltek volna, mindhárman egyazon napon, a New York-i ünnepi üléssorozat megnyitásának napján robbantottak. Ezzel is bizonyították, hogy a világszervezet megszilárdítását szívügyüknek tekintik és a nemes cél érdekében minden áldozatra készek. Be kell vallanunk: vannak, akik a jubileumi atomsortüzet másképp ítélik meg. Olyan esztelenségeket állítanak, hogy a nagyok semmibe veszik az ENSZ-t, még inkább a határozatait. Hogy a nukleáris sorozatot figyelmeztetésül szánták a kis- és közepes országok felé, hogy hát ne nagyon bízzák el magukat, ha tagjai is a világszervezetnek, de nem tagjai az atomklubnak! Mi nem értünk egyet a borúlátókkal. Hisz a napnál is világosabb, hogy az egésznek semmi köze sincs az erőfitogtatáshoz! Szerintünk az lett volna erőfitogtatás, ha mondjuk San Marino fődelegátusa kardosan, sarkantyúsan vonul be a New York-i díszterembe és kijelenti, hogy hazája, semmibe véve egy tucat ENSZ-határozatot, azonnali hatállyal megtámadja Franciaországot. Hálistennek, ez még nem következett be. Mi inkább azt mondanánk, hogy az atomsortűz, jubileumi jelentősége mellett, szerves része a nagyhatalmak leszerelési erőfeszítéseinek. Mert lehet-e háborús célokra felhasználni egy felrobbantott atombombát? Mindannyian tudjuk, hogy ezt a technika mai állása mellett nem lehet. A nagyok tehát így adták tudtul, hogy lassan és óvatosan bár, de meg akarnak szabadulni az atomtartalékok nyűgétől. Hát csak így tovább! Reménykedjünk, hogy megéri még az emberiség az utolsó bombák megsemmisítését is! Ha nem előbb, akkor az ENSZ 250. évfordulóján. J. C 3AKAJ Béla S. oldal Georges Pompidou ( МА1 NEMZETKÖZI életben a rövid villámlátogatások, az államférfiak közötti nemhivatalos, de annál alaposabb eszmecserék sokszor nagyobb jelentőségűek a hosszú, protokolláris programmal túlzsúfolt, hivatalos látogatásoknál és találkozóknál. Tito elnök — Hollandiából hazatérőben — ilyen rövid látogatást tesz a hét végén Párizsban, és néhány órás megbeszélést folytat Pompidou francia államfővel. A diplomáciai közvélemény hetek óta nagy érdeklődést mutat a találkozó iránt, amelyet még csak fokoz a körülmény, hogy Pompidou elnök a napokban érkezett vissza a Szovjetunióból, ahol az európai együttműködés szempontjából rendkívül eredményes megbeszéléseket folytatott és megállapodásokra jutott a szovjet vezetőkkel. A Francia Köztársaság 59 éves elnökének karrierje egy ideig együtt futott nagy elődének, De Gaulle tábornoknak az életútjával, mégis sok mindenben különbözik a francia politikusok életrajzának megszokott kliséitől. Pompidou aránylag későn, 34 éves korában kapcsolódott be a politikai életbe, amikor már kiváló irodalomtanár hírében állt, az Akadémia bársonyszéke sem látszott számára elérhetetlennek. Az előbb Marseille-ben, majd később IV. Henry nevét viselő és ma lázongó diákjairól ismert párizsi líceumban tanító irodalomtanárnak sajátos munkastílusa volt, amelyhez ma is hű maradt. Zsebbe tett kézzel, szivarral a szájában, egyetlen sor jegyzet vagy napló nélkül, rendszerint késve érkezett az órákra. Előadásai könnyedek és érdekesek voltak. Diákjai dolgozatait nem osztályozta, csupán ironikus lapszéli jegyzetekkel mutatott rá a hibákra. 1940-ben, amikor De Gaulle életre hozta a Szabad Franciaország mozgalmat, s maga köré gyűjtötte a fiatal francia nemzedék „agytrösztjeit”, a rendkívüli tehetségű Pimpidou-t bízta meg a tájékoztatás teendőivel. Az eddigi irodalomtanár a legnagyobb szenvedéllyel vetette magát új munkájába és ettől a pillanattól kezdve élete szorosan összefonódott De Gaulle politikai pályafutásával. A felgzabadulás után az államtanáak tagjává nevezték ki, majd 1946 és 1949 között több magas tisztséget töltött be. Amikor De Gaulle átmenetileg visszavonult a politikától, Pompidou a Rotschild bankházba került, ahol mindössze néhány év alatt az igazgatói székig tornászta fel magát. A tábornok, nagy come back-je után, Pompidou-t tette meg kabinetfőnökének. 1961 tavaszán őt küldte személyes megbízottjaként Evianba a francia—algériai tárgyalások előkészítésére. De Gaulle 1962-ben miniszterelnökké nevezte ki, odaadó hívét anélkül, hogy Pompidou előzőleg miniszter, szenátor vagy akár képviselő lett volna. Hat éven át töltötte be ezt a tisztséget. Pompidou olyan, mint a kezem írása — mondta egy ízben De Gaulle miniszterelnökének odaadását, önfeláldozását jellemezve, aki hű végrehajtója volt minden parancsának. Pompidou azonban fokozatosan szőni kezdte saját terveit. 1968-ban, a júniusi választások után — amikor Pompidou a népszerűség csúcsán állt — De Gaulle váratlanul leváltotta. Pompidou azonban éppen ebben az időszakban — amikor a tábornokkal való személyes kapcsolatai a fagypontig hidegültek — vált De Gaulle természetes utódjává, és 1969 áprilisában, miután Franciaország népe nemet mondott De Gaulle-nak, őt választották köztársasági elnökké. Ezüstjubileum Az Egyesült Nemzetek Szervezete fennállásának és munkájának 25. évfordulóját ünnepli. Mi valósult meg az elmúlt század alatt, milyen mértékben teljesültek a viág népeinek óhajai és reményei? A válasz többféle lehet: a teljesen pesszimista, tagadó és kiábrándult választól kezdve a teljesen pozitívig és derűlátóig, attól függően, milyen szempontból tekintünk az ENSZ 25 éves tevékenységére, hogy egészben véve értékeljük-e munkáját vagy részleteiben, a lényeget tekintjük-e avagy a mellékeset. Mégis a lehető leghelyesebb választ azokban a körülményekben kell keresni, amelyek közepette a világszervezet fejlődött és dolgozott. Kétségtelen, hogy az ENSZ volt és marad a nemzetközi helyzet barométere, egyben pedig szüntelenül hatással van a nemzetközi események alakulására. Másképpen nem is lehet: az ENSZ mindig hűen tükrözte a világhelyzetet Igaz, fennállásával és tevékenységével mindig módosított valamit ezeken a folyamatokon, több-kevesebb sikerrel igyekezett jobbá, szebbé tenni a világot. A világszervezet sikereit vagy balsikereit egy pillanatra sem választhatjuk el a nemzetközi valóságtól, a tagállamok, főleg pedig a nagyhatalmak és a fejlett országok magatartásától, attól a nemzetközi helyzettől, amelyben különféle érdekek ütköznek össze, s ebből kifolyólag számos veszélyes válság, probléma és összeütközés keletkezik. Kétségtelen, hogy az ENSZ hat mindezekre a nemzetközi eseményekre. Igyekszik demokratikusabbá tenni a nemzetközi viszonyokat, felépíteni, megőrizni a szilárd békét. Ez a tény, valamint az, hogy a világszervezet nemcsak sok válságot, megrázkódtatást és tömbkonfliktust vészelt át, hanem hozzá is járult ahhoz, hogy elkerüljük a legrosszabbat — mindez beszédesen bizonyítja fennállásának történelmi szükségességét. Megállapíthatjuk, hogy a békéért és az építő jellegű nemzetközi együttműködésért folytatott harc jelenlegi szakaszában az ENSZ nélkülözhetetlen. Megalakulásakor az ENSZ- nek 50 tagállama volt, ma már 127. Ellentmondásnak tűnik, de még mindig az az ENSZ egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy olyan jelentős országok nincsenek a tagjai között, mint a Kínai Népköztársaság. Az ENSZ gyengeségének tudható be, hogy a számbeli gyarapodást nem követték megfelelő eredmények. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy emiatt a nagyhatalmakat terheli a legtöbb felelősség, amelyek gyakran megbénították az ENSZ munkáját, és a nagy világproblémákat, különösen a köztük felmerülő kérdéseket, a szervezeten kívül vagy a szervezet megkerülésével igyekeztek megoldani. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a békeszerető emberiség érdekében létrejött az el nem kötelezettek mozgalma, amely éppen az ENSZ-ben szándékozik kifejteni legjelentősebb tevékenységét. Ezt az elképzelést megerősítették az el nem kötelezett országok történelmi jelentőségű lusakai csúcsértekezletén is. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az el nem kötelezettség politikája döntő szerepet kapott abban a törekvésben, hogy a világ népei ismét az ENSZ felé forduljanak. Érthető ez, hiszen az el nem kötelezettség lényegében az ENSZ Alapokmányára támaszkodik, és ugyanazokért a célokért küzd: a független nemzetközi viszonyokért, az egyenrangúságért, a szuverenitásért, az erőszak módszereinek kizárásáért. A következő napokban tudjuk meg, hogy a világ minden részéből összesereglett tekintélyes államférfiak mennyivel járulnak hozzá ahhoz, hogy a világszervezet valóban az legyen, amiért megalakították. Kiváló alkalom kínálkozik rá, hogy az előkészített határozatok és nyilatkozatok elfogadásával az ENSZ ezüstjubileuma az egész békeszerető emberiség ünnepévé legyen. Természetesen nem kell olyan ábrándokba ringatni magunkat, hogy könynyű feladat ez, de hinni kell azokban az erőkben, amelyek felkészültek a harcra az ENSZ és egyben a világ népeinek szebb jövőjéért