Magyar Szó, 1970. október (27. évfolyam, 271-300. szám)
1970-10-19 / 288. szám
10. oldal if EGY ORSZÁG A KAKASTOLLAI ÁRNYÉKÁBAN (8) 1918. határozatot hoztak két új kerületi parancsnokság, több mint hatvan szárny- és szakaszparancsnokság létrehozására, ezzel együtt tervezte a kormány a létszám felemelését tizennyolcezerre. E tervek megvalósítására azonban a világháború miatt már nem kerülhetett sor. A Tanácsköztársaság idején a csendőrség elemeire hullott szét, a népfelkelők otthagyták az őrsöket, a hivatásos csendőrök itt-ott megpróbáltak szembeszállni a frontokról fegyveresen hazaözönlő katonákkal. Eredménytelenül. Nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ahogy viszont Horthy Miklós bevonult Budapestre, megkezdődött a csendőrség újjászervezése. Eleinte mindössze 5—6000 ember felett rendelkezhetett a ,,fővezér”. A honvédelmi miniszter egyetemistákkal erősítette meg a testületet. Ilyen volt a „M. kir. Műegyetemi” csendőrzászlóalj is. Igali Béla, aki tagja volt az alakulatnak, naplót vezetett: „Délelőtt felvettek a műegyetemi karhatalomba. A nagyezüst vitézségi érmes ellenforradalmár Hermann Maxi protezsált és az egyik barátja, akik jót is álltak értem. A karhatalom törzsirodája a Műegyetem középületének magasföldszintjén működött, ahol egy ívet toltak elém, amelyen több kérdésre kellett válaszolnom, főleg arra, hogy mit csináltam a Kommün alatt. Nyomban azután megkaptam a zsoldomat, egészen meghökkentően nagy pénzt! Többet, sokkal többet fizettek nekem tíz napra, mint amennyi nyugdíjat szegény édesanyám egész hónapra kapott, pedig az apám 34 évig szolgálta az Államvasutat és főtisztviselő volt, amikor meghalt”. Az új csendőralakulat és az akkori rendőrség között gyakran történtek incidensek. Többször amiatt, hogy ki tisztelegjen kinek. Újra Igali Béla naplójából: „ ... Vacsora után hangos incidens verte föl az elnéptelenedett földszinti iskolafolyosót. Egy magas rangúnak látszó idősebb rendőrtiszt porolt magából kikelve Zucker Ferenc főhadnagygyal, a mi szakaszunk parancsnokával. — Beniczky Tamás rendőrfőparancsnok vagyok — kiáltozta, de úgy, hogy visszhangzott a kongó épület — főhadnagy úr tehát tisztelegjen nekem! — Eszemben sincs, rendőrnek nem vagyok köteles tisztelegni — viszonza Zucker főhadnagy egykedvűen, mire a rendőrparancsnok kirohant a kapun”. Nem ismerték a morál alapvető szabályait a műegyetemisták, a csendőrzászlóaljban. Ezt bizonyítja Richter Ferenc százados „beszerzési csoportjának” az esete. Ez azzal foglalkozott, hogy vidéken viszonylag olcsón élelmet szerzett, és ezt szétosztotta a karhatalmisták között. Egészen addig, amíg az egyik „beszerző” botránya nem vetett véget a csendőrök fekete kereskedelmének. Az illető ugyanis a déli határra utazott egy parasztszekéren. De pénz és áru nélkül sebesülten tért vissza. — Rám lőttek a szerbek, és elvették a 80 000 koronámat — mondta a „beszerző”. Hamarosan azonban kiderült, hogy hazudik. Elkártyázta a pénzt és utána saját Frommerjével a lábába lőtt. Letartóztatták és fogdába zárták. Minden eszközt felhasznált a műegyetemista csendőrök parancsnoksága, hogy a felfegyverzett fiatalokat szembeállítsa a főváros lakosságával. Május 18-án a zászlóalj-napiparancs azt állította, hogy mérgezett tűvel felfegyverzett „nihilisták” vadásznak a katonatisztekre. Ezért a nagy tömegek elkerülése fölöttébb ajánlatos, mert villamoson, kirakatok előtt és hasnló helyeken szokták elkövetni a merényletet. Néhány nappal később megkezdődött Stromfeld Aurél pere a Margit körúti fogházban. Az őrszolgálatot a műegyetemi zászlóalj látta el, tehát Horthy tökéletesen megbízott fiatal csendőreiben, mert a kényes és kritikus helyekre őket küldette. (Igali naplójából: „Július 19. Tegnap őrszolgálatos voltam a Margit körúti fogházban és a főtárgyalási teremben elhelyezett készültségbe kerültem. Délelőtt tízkor a hadbíróság elnöke, Rácz Gábor kihirdette az ítéletet, amely szerint a hadbíróság Stromfeld Aurélt 3 évi súlyos börtönre ítélte”.) Szeptemberben toborozás kezdődött a műegyetemista csendőrök között. Vezérkari tisztek jelentek meg és olyan elszánt és mindenre kész fiatalembereket kerestek, akik hajlandók részt venni egy szabadcsapatban, amely októberben betör a ruszinok földjére, hogy ott lázadást szítson a csehek ellen, és Lengyelországgal felvegye az összeköttetést. „Többen vállalták ezt a nehéz és eléggé el nem ítélhető feladatot. Akik jelentkeztek a csendőrök „szabadcsapatába”, azoknak a szervező vezérkari tisztek ezt mondták: — Elfogatástok esetén nem vonatkoznak rátok a genfi megállapodások. Kém gyanánt fognak kezelni, ha a csehek kezébe kerültök és szörnyű kínzások után az akasztófa vár rátok ... Néhány heti izgatott készülődés után, decemberben a „szabadcsapatba” belépett csendőrök titokban értesítést kaptak a Kettős Kereszt Vérszövetség nevű nacionalista egyesülettől, hogy azonnal jelentkezzenek a New York-i palota melletti irodában. Ott egy fekete asztal előtt megeskették őket és közölték velük, hogy december 24-én legyenek a Keleti pályaudvaron, indulásra készen. Gondolkodás nélkül teljesítették a csendőrök, mármint a „szabadcsapatosok” a parancsot. Karácsony estéjén ott álltak egy hosszú tehervonat mellett a pályaudvaron. Fegyvert, lőszert, pokrócot, kenyeret és szalonnát kapott minden ember. Valamennyit beszállították egy hosszú tehervonatba, és már azt hitték, hogy indulnak, amikor erélyes parancs harsant: — Kiszállás, a vagon előtt sorakozz! Kelletlenül felsorakoztak és egy váltótorony ablakában megjelent egy ismeretlen egyenruha. (Folytatjuk) ( 65) Amikor magányosan lefeküdt, álmában meg it légelhárításba ütközött Bologna ____ válla fölött meg Aarry lógott förtelmesen a gépben, és pöfetegen és dögletesen rákacsintott. Reggel Luciana keresésére futott: átkutatott minden francia hivatalt, amit csak talált, de sehol sem tudta senki miről beszél, és akkor rémülten tovább futott, oly tébolyultan, összetörten és kapkodva, hogy folyton futnia kellett félelmében valahová, például a legénységi állomány lakosztályába, a citromszínű bugyit viselő zömök szobalányhoz, akit az ötödik emeleten Hóden szobájában talált meg, amint éppen porolt szúrós barna szvetterében és vastag sötét szoknyájában. Hódén akkor még élt, és Yossarian megállapította, hogy Hódén szobájában van, mert neve fehér betűkkel virított kék katonzsákján, amelyben megbotlott, amint alkotó keserűségének dühében berontott az ajtón, rá a szobalányra. Az asszony derékon kapta a szükségében feléje támolygót, mielőtt még elterült volna, és amint hanyatt ráesett az ágyra, magára húzta, és vendégszeretően magába zárta Yossariant, ernyedt és vigasztaló öleléssel, míg kezében fönt mint győzelmi zászlót lobogtatta a portörlő rongyot, széles, brutális, szeretetreméltó arca pedig előítélet nélküli barátsággal és kedvtelve bámult föl rá. Éles, rugalmas suttyanás hallatszott, ahogy citromszínű bugyiját — amin mindketten feküdtek — letolta anélkül, hogy egy pillanatra is megzavarta volna Yossariant. Amikor végeztek, Yossarian pénzt nyomott a markába. Az hálásan átölelte. Ő visszaölelte. Amaz megint átölelte, és megint magára húzta az ágyon. Amikor ezúttal végeztek, még több pénzt nyomott a markába, és kirohant a szobából, nehogy még egyszer hálásan átölelje. Otthon, a saját lakosztályában, amilyen gyorsan csak tudta, összedobta a holmiját, ami pénze megmaradt, hátrahagyta Natelynek, és rohant vissza Pianosára egy ellátmányt szállító repülőgépen, hogy Édenkórász Jóétól bocsánatot kérjen, amiért kizárta őt a szobából. A bocsánatkérés szükségtelen volt, mert Éhenkórász Joe derűsen fogadta, amikor Yossarian rátalált. Éhenkórász Joe fülig húzott szájjal vigyorgott, és Yossarian azon pillanatban rosszul lett, mert megértette, mit jelent a jókedv. — Negyven bevetés — jelentette ki Éhenkórász Joe készségesen, lírai hangon, felszabadultan és ujjongva. — Az ezredes megint felemelte. Yossarian megdermedt. — De hát nekem harminckettőm van, az isten verje meg! Még három kellett volna, és túl lennék rajta. Éhenkórász Joe közönyösen vállat vont. — Az ezredes negyven bevetést akar — ismételte. Yossarian félrelökte őt az útból, és egyenesen berohant a kórházba. 17. A katona fehérben Yossarian egyenesen berohant a kórházba, mégpedig azzal a határozott szándékkal, hogy inkább örökre ott marad, mintsem egyetlen bevetéssel is többet repüljön annál a harminckét bevetésnél, amije már volt. Tíz nap múlva, amikor megváltoztatta szándékát, és kijött, az ezredes negyvenötre emelte a bevetések számát, és Yossarian egyenesen visszarohant, mégpedig azzal a határozott szándékkal, hogy inkább örökre a kórházban marad, mintsem egyetlen bevetéssel is többet repüljön annál a hattal több bevetésnél, amit épp teljesített. Yossarian bármikor berohanhatott a kórházba, amikor csak akart, a mája miatt, meg a szeme miatt; az orvosok ugyanis nem tudták orvosolni májpanaszait, és nem tudtak soha a szemébe nézni, valahányszor azt mondta nekik, hogy májpanasza van. Egészen addig jól megvolt a kórházban, amíg nem volt igazán súlyos beteg ugyanabban a kórteremben. Szervezete elég erős volt, hogy alig valami kis kényelmetlenség árán túlélje bárki más maláriáját vagy influenzáját. Keresztül tudott esni mások mandulaoperációján műtét utáni visszaesés nélkül, el tudta viselni sérvüket és aranyerüket, könnyebb undorral és hányingerrel. De körülbelül ez volt minden, amin keresztül tudott esni anélkül, hogy bele ne betegedne. Ami ezután következett, az már távozásra késztette. Kitűnően pihent a kórházban, mivel nem kívánták tőle, hogy csináljon is valamit. A kórházban csak azt kívánták tőle, hogy vagy haljon meg, vagy legyen jobban, és minthogy először is kutya baja sem volt, a jobbulás nem okozott nehézséget. Kórházban lenni jobb volt, mint Bologna fölött lenni, vagy Avignon fölé repülni, Hupple-lel és Dorssal a botkormánynál, miközben hátul a farokban Hódén haldoklik. Benn a kórházban rendszerint nem volt annyi beteg ember, mint amennyit Yossarian a kórházon kívül látott, és benn a kórházban általában kevesebb olyan ember volt, akinek komoly baja lett volna. Benn a kórházban sokkal alacsonyabb volt a halálozási arányszám, mint a kórházon kívül, és a halálozási arányszám sokkal egészségesebb volt. Kevés ember halt meg szükségtelenül. Az emberek a kórházon belül sokkal jobban értettek a haldokláshoz, és sokkal tisztábban, sokkal rendszeresebben csinálták. A halált ugyan nem tudták uralmuk alá hajtani a kórházban sem, de legalább viselkedni megtanították. Udvariasságra nevelték. Nem tudták becsapni a halál előtt az ajtót, de ha már bent volt, úri mód kellett viselkednie. Bent a kórházban ízlésesen, finoman adták ki lelküket az emberek. Nem volt az a durva, rút kérkedés a haldoklás körül, ami oly általános a kórházon kívül. Nem robbantak szét a levegőben, mint Kraft, vagy a halott ember Yossarian sátrában, nem fagytak halálra sugaras nyáridőben, ahogy Hódén halálra fagyott, miután átadta titkát Yossariannak a gép farkában. — Fázom — nyöszörögte Hódén. — Fázom. — Ugyan, ugyan — próbálta Yossarian csitítani. — Ugyan, ugyan. Nem menekültek előle eszeveszetten és rejtélyesen egy felhőbe, ahogy Clevinger csinálta. Nem robbantak szét alvadt vércsomóban. Nem fulladtak meg, nem ütötte őket agyon a villám, nem marcangolta őket szét a gép, nem morzsolta őket öszsze földcsuszamlás. Nem lőtték agyon őket útonállók, nem fulladtak halálra megerőszakolás közben, nem döfték le őket kocsmában, szüleik vagy gyermekeik nem vágták fejbe baltával őket. Végezetül nem haltak meg Isten valamely más cselekedete által. Nem fulladtak meg levegőhiányban. Úriemberként véreztek el a művdőben, vagy egyetlen megjegyzés nélkül kilehelték lelküket az oxigénsátor alatt. (Folytatjuk) • ••••••••••••••••••••••••••a MAGYAR SZÓ Hétfő, 1970. október 19. Stuart Mária A TERV Pirkadt már és Mária egyedül volt lakosztályában. Darnley és Ruthven eltávoztak. Csak egy őrt hagytak a királynő ajtaja előtt, akinek megparancsolták, hogy a királynő nem hagyhatja el lakosztályát és senki sem léphet be hozzá. Mária az ablakhoz ment, felnyitotta, de visszahőkölt a tátongó mélység elől. Sajnos, a szökés kilátástalan volt. Letekintett a várudvarba és ajkába harapott nehogy kiáltania kelljen. Riccio tetemét látta az udvar kövezetén. Visszalépett az ablaktól, de a vérig sértett asszonyban nem halt ki az akaraterő. Maga elé bámult, közben agya sebesen dolgozott. — Hogyan, szabadulhatnék meg ebből a csapdából? — törte a fejét. Kapcsolatot kell teremtenie a külvilággal, majd elválasztani a gyönge Darnleyt az összeesküvőktől. Ki kell játszani őket egymás ellen — döntötte el magában. Nagy akaraterő volt törékeny testében. Átható kiáltást hallatott, szinte felüvöltött, és a földre vetette magát, közben feldöntött egy fotelt. A sikoltásra felfigyelt az őr, megijedt és nyomban értesítette az őrparancsnokot. Ez a szobába sietett és Máriát ájultan látta a padlón heverni... Az őrparancsnok Darnleyhez rohant: — Sire, a királynő elájult! Darnley elsápadt, mert feleségét az ötödik hónapban tudta. Attól félt, hogy idő előtt szüli meg a trón örökösét.