Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)

1971-01-12 / 10. szám

Kedd, 1971. január 12. Milyen legyen a magyar művelődési egyesület? Január 18-án tartja évi közgyűlését a zom­­bori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Január 18-án este 6 óra­kor tartja évi közgyűlését a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Ides­tova három éve, hogy évi közgyűlést hívott össze, az­óta nem értékelte munkáját, nem változtatta vezetőségét. Ennek ellenére jó ideje fo­lyik már a vita az érdek­lődők körében, hogy milyen magyar egyesületre van szüksége Zombornak, mert nyilvánvaló, hogy a mostani nem felel meg a követelmé­nyeknek. Sokféle véleményt hallot­tunk, de még most, a köz­gyűlés előtt sem világos tel­jesen, milyen legyen az az egyesület, amelyet majd szívesen látogatnak a helyi magyarok és a más nemze­tiségűek is, ahol mindenki megtalálja szórakozását, a kulturális tevékenység lehe­tőségét, és amely végre azoknak az egyesületeknek a sorába áll, amelyek a kul­túrát hivatottak ápolni. Az a felfogás a legáltalánosabb, hogy az egyesületet klubbá kell alakítani. A klubélet keretében lehetőséget kell nyújtani egy kisszínpad megteremtésére, továbbá ze­nei, irodalmi, népegyetemi és egyéb hasonló tevékeny­ I ЦГ I 3 waqKí®® I * férfi kozmetikai f­­szerek Џ ségre, amelyek során kife­jezésre juthat az egyesület tagjainak tehetsége, és he­lyet kell adni vidéki szín­házak, színészek, esztrád­­művészek vendégszereplésé­nek. Működnie kell termé­szetesen a könyvtárnak, a bélyeggyűjtők klubjának és sok más alkalmat kell nyúj­tani az egyesületen belüli hasznos időtöltésre. Okvet­lenül meg kell továbbá ala­kítani az ifjúsági csoportot is, fejleszteni kell az ének­es zenekart, és módot kell nyújtani a nyelvművelők hasznos ténykedésére is. Bi­zonyára ők is hozzájárulnak az egyesület munkájának gazdagításához. S még egy fontos teendő vár arra a vezetőségre, amely a közgyűlés után ke­zébe veszi az egyesület irá­nyítását. Adaptálni kell az egyesület épületét, és a he­lyiségeket úgy kell berendez­nie, hogy mindenki szívesen töltse itt szabad idejét. Egy vendéglőt is berendeznek. Kétségtelen, hogy ezt a fel­adatot csak egy komoly ven­déglátóipari vállalat oldhat­ja meg. Röviden, erről beszélnek most azok, akik be-be jár­nak az egyesületbe, és akik szeretnék megakadályozni, hogy teljesen megszűnjön a munka, kihaljon a tevé­kenység a gazdag múltú Ka­szinóban. P-s ’WWWWWWWWW Színházi körjárat Jelentés a trenjmnini, zombori és verseci színházból Derekához érkezett az idei színházi évad. Az együt­tesek megtartották a tervezett bemutatók 50 százalé­kát. A színházban a félidő egyben a főszezon is. Va­jon a vajdasági társulatok ebben az évadban hány be­mutatót tartottak, melyiknek volt a legnagyobb sike­re, mit próbálnak jelenleg, és készülnek-e az idei Ste­­rija Játékokra? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ ezúttal a zrenjanini, zombori és verseci színházból. Zrenjanin Sava Damjanovic, az együttes ismert színésze, akit nemrég választottak meg a társulat igazgatójának, el­mondta, hogy eddig négy be­mutatót tartottak. Nušić Gyanús személy, Robert Tho­mas Nyolc nő, Georges Fey­deau A szamár és Szergej Mihalkov A beképzelt nyuszi című darabját láthatta a zre­njanini közönség. Az utóbbi gyermekelőadás. A legna­gyobb sikere Nušić vígjáté­­kának, a Gyanús személy­nek volt, ezt játszották leg­többször. Következő bemu­tatóját az együttes január 20- án tartja, ekkor kerül szín­re Aleksandar Popovic: Ko­ca kocogás című, Belgrádban és Nišben eddig nagy sikert aratott darabja. A zrenjani­ni színház áprilisban ünnepli fennállásának 25. évforduló­ját, az ünnepség során mu­tatják be a Szakule falu Bá­nátban című falusi életképet és Branko Copie Nikoletina Bursac című művét. Az utób­bi bemutató érdekessége, hogy azok a színészek lép­nek ismét közönség elé, akik tizenhárom évvel ezelőtt elő­ször jelenítették meg Copic népszerű darabját. Közöttük lesz Milica Radaković is, az újvidéki Szerb Népszínház kiváló színésznője. A zrenja­­nini együttes még nem ha­tározott arról, milyen darab­bal jelentkezik az idei Ste­­rija Játékokra. Könnyen megtörténhet, hogy Aleksan­dar Popovic most készülő drámájára esik a választás. Zombor A Zombori Népszínház igazgatóját, Nikola Petrović rendezőt nem találtuk a színházban. Az adatokat a titkárságtól kaptuk. Megtud­tuk, hogy eddig Zomborban is négy bemutató volt, há­rom a nagy-, egy pedig a ka­maraszínpadon: Csehov: Cse­resznyéskert (ennek van a legnagyobb sikere), Miroslav Belović—Dušan Radovic: John Peoplefox kapitány, Macchiavelli: Mandragora, illetve a kisszínpadon Sa­muel Beckett: Godot-ra vár­va. Jelenleg a színház tag­jának, Velimir Subot­énak egy színpadi összeállítását próbálják. A bemutató ja­nuár végén lesz. És a na­pokban kezdik meg Brecht Koldusopera című művének próbáit. Arról még nem tár­gyaltak, melyik darabbal in­dulnak a Sterija Játékokra. Versec Dusan Vladisavljevic ren­dezőtől tudtuk meg, hogy a verseci színház eddigi bemu­tató előadásai Sremac: Pap­háború, Dušan Kopčalić: Tűz, Fadil Hadžić: Politikai házasság című műve és egy gyermekdarab volt. Jelenleg az együttes Pero Budák Szikkadt forrás című darab­ját próbálja, február köze­pén tartják a bemutatót. A legnagyobb sikere Dušan Kopčalić verseci író Tűz cí­mű művének volt. Arról még nem döntöttek, mit jelente­nek be a jugoszláv színhá­zak fesztiváljára, de köny­­nyen megeshet, hogy Kop­­čalić művét éri ez a megtisz­teltetés. GEROLD László Zágráb 71 Előkészületek a könnyűzenei fesztiválra Március derekán tartják a horvát fővárosban az or­szág legrégibb és legnagyobb táncdalfesztiválját, a Zag­reb 71-et. A legnépszerűbb hazai énekesek, dalszerzők és szövegírók bemutatják, mi újság a jugoszláv szóra­koztató zenében. A bíráló bizottság már meghatározta, hogy a 235 pályamű közül melyik tizen­nyolcat adják elő a négy fesztivál t­estén. Két vajda­sági szerző dala is bejutott a legjobbak közé: Angelo Vlatkovic Posle dugih godina és Jovan Adamov Praznik ljubavi című szerzeménye. A válogatást tovább folytat­ják, és a napokban még 18 dalt választanak ki. A táncdalokon kívül elő­adnak még tizenkét sanzont és ugyanannyi pop-szerze­ményt. A győztes dal szer­zője 5000 dinár jutalmat kap, a többi egyenrangúan osztja a második helyet, és ezek 1000—1000 dinárt kapnak. Drago Diklic, a Zagreb 71 igazgatója az egész várost szeretné bekapcsolni a nagy rendezvénybe, s már tárgyalt is a községi szlkupstinával és az idegenforgalmi vállalatok­kal. Annyi bizonyos, hogy Zágrábot a fesztivál idején ünnepi köntösbe öltöztetik. A fesztivál igazgatósága még nem döntött, hogy a szerzeményeket melyik éne­kesek adják elő. Biztosra vehető azonban, hogy a ha­zai előadókon kívül fellép Milva, Bobby Solo, Adriano Celentano és Karel Gott. Az igazgatóság angol és francia énekesekkel is tárgyal. J. P. Drago Dikk­c MAGYAR SZÓ A hűség és elkötelezettség könyve (Drasko Redep: Vojvodina stara. Kulturni centar, 1970., Novi Sad) Az útitárs meghatódottsá­­gával és titkolhatatlan elfo­gódottságával olvasgatom ezeket a kötetté összeállt vallomásokat Isidora Seku­­liéról, Todor Manojlovicról, Veljko Petrovicról, Zarko Vasil­jeniéről, Miloš Crnjans­­kiról, Bogdan Cipliéről, s nemcsak róluk, és nem csu­pán a „régi jó Vajdaság­ról”, hanem jelenünkről, mindennapjainkban is ott munkáló együvétartozá­­sunkról. Egy csupa szellem, szüntelenül reagáló, irodalmi és kulturális életünket lan­kadatlan intenzitással tük­­röztető, sommázó íróegyéni­ség él velünk egyazon vá­rosban, aki eleven példája annak, hogy a helyi, a szü­lőtájjal összeforrott életér­zés nem torkollik okvetle­nül holmi provinciális álló­vízbe, megmenthet bennün­ket a veszélytől az európai széleslátókörűség, amiben szükségszerűen foglaltatik benne az egyazon tájon élő népek művelődésének, saját­ságainak maradéktalan tisz­telete­s abszorbeálá­sa. Harmadik könyve ez Dragko Redepnek, s már a két előző, Az alkonyatba meredve (U­­minu zagledan) s az Újvi­dék, város a folyóparton (Novi Sad, grad na reci) meggyőzően jelezte, hogy ki­vételes fölkészültségű és példamutató magatartású íróegyéniséggel állunk szem­ben; olyan íróval, akit egy­azon hőfokon érdekel egy remekbe szabott átültetés­ben olvasott magyar könyv (Illyés Gyula: Puszták népe) s a nagy szerb elődök (Velj­ko Petrovic, Todor Manoj­­lovic stb.) vajdasági­ együtt­élésünkben gyökeredző, élet­művükből ránk sugárzó ta­nítása. A félreismert és rosszul ismert Vajdaság fogalmáról hántolgatja a szerző a rá­tapadt jelzőket, az önkörös és önző velejárókat, s félre­érthetetlen következetes­séggel mondja ki: „Aki nem számol a nemzetiségileg összetett Vajdaság adottsá­gaival, aki elborult szem­mel figyeli mindennapi éle­tét, mert hát e nagy folya­mok között nem csupán egy népnek, mindegy, hogy me­lyiknek, de nem csak annak az egynek a sorsa nyer foly­tatást, az nem tudja, mi az, hogy Vajdaság, s ne is próbálkozzék hasztalan en­nek az oszthatatlan terü­letnek a parcellázgatásával, mert ez a terület —­ nem máról holnapra — megmu­tatta, hogy milyen méretek­ben lehetséges és gazdagító a különböző népek és nem­­zetiségek közötti egyenjogú élet.” Nemcsak az ilyen és ehhez hasonló kitételekért olvas­gatom Dragko Redep köny­vét. A Baranyi házaspárról írt meleg soraiért is, és a Fejes Imre művészetéről, Wanyek Tivadar balladás bánáti festészetéről elmon­dott vallomásaiért is. A hűség és az elkötelezett­ség vajdasági könyvére sze­retném felhívni a figyel­met. FEHÉR Ferenc 9. oldal Filmtörténet és történelem Az újvidéki jubileumi filmösszeállítás kapcsán A munkások ismét el­hagyták a gyártelepet, az anyja térdén ficánkoló kis­baba ismét megreggelizett, a vonat ismét bedübörgött az állomásra , s mi, az új­vidéki Aréna moziban ülő vendégek ismét láttuk a film, a hetedik művészet megszületését. Láttuk Au­guste és Louis Lumiére „cso­dálatos természetességgel” megéledő mozgóképeit, A munkaidő vége, A kisbaba reggelije, A vonat érkezése című, a világon elsőként fel­vett rövid dokumentumfil­meket, s mivel a Zvezda mozivállalat igazgatósága igazi jubileumi filmműsort állított össze, láttuk az 1895. december 28-án született film fejlődésének kezdeti út­szakaszát is. A bölcső körüli rövid sé­tát Georges Méliés gazdag képzelőerőre és találékony­ságra valló Az ördög bar­langja című kézzel színezett alkotása, Dawid W. Griffith A magányos villa, Mack Sen­nett Fatty, a rendőr, Char­les Chaplin A fizetés napja és Vszevolod Pudovkin Az anya című némafilmjének egy részlete egészítette ki — sajátos hozzájárulásként pe­dig azok a filmpróbálkozá­sok és dokumentumfilmek, amelyek 40—50—60 évvel ezelőtt itt születtek tájun­kon, Vajdaságban, mint a zombori Bosnyák Ernő, a szabadkai Aleksandar Lifka, Kosta Novakovic és mások filmjei. E művek (II. Rákóczi Fe­renc szobrának leleplezése, A Bácska labdarúgóklub 25. jubileuma, Palics 1930-ban, Újvidék és Karlóca 1931- ben, A X. újvidéki mezőgaz­dasági vásár 1940-ben, Vaj­daság 1949-ben) persze nem mérhetők a filmművészet úttörőinek már említett al­kotásaihoz, de arra minden­képpen kiválóan megfelel­nek, hogy szemléltessék a he­tedik művészet aránylag ko­rai meghonosodását Vajda­ságban, éreztessék a film dokumentáló erejét, és mint mindenütt, nálunk is bebi­zonyítsák, hogy a film el­sősorban a kép (és nem a könnyen nevetségessé vál­ható szó) művészete. Fél évszázad távolából is­mét viszontlátni Vajdaságot, egy kissé olyan volt, mint Wells időgépével visszare­pülni a múltba, és lépésről lépésre megcsodálni mind­azt, ami alig fél évszázad alatt örökre eltűnt, kihullott az emlékezetből, s most a filmszalag jóvoltából ismét elébünk pereg. Hogy pontosan mi is? Sok minden. Például Új­vidék és Zombor gondos és szép parkjaival, a felszaba­dulás után magára találó Vajdaság sok-sok földműves szövetkezetével, művelődési egyesületével — és ma már azzal a megmosolyogni való nagy-nagy fogadkozással, hogy az első ötéves terv vé­géig megépítjük a Duna— Tisza—Duna csatornát. Ma, több mint negyed év­századdal a felszabadulás után ilyen illúzióink már nincsenek. Elképzeléseinkben reálisabbak, nagyot akará­sainkban pedig tartózkodób­bak lettünk. Nem árt azonban, ha a filmek, élet- és gondolko­dásmódunk hajdani doku­mentumai legalább olykor­olykor , mint most ezen a jubileumi filmösszeállításon is — képek hitelével arra emlékeztetnek bennünket, mekkora volt a hitünk és az összefogásunk „régen”, s tü­relmetlen tenni akarással mennyi mindent akartunk el­érni, megvalósítani egy csa­pásra. Az Aréna moziban meg­rendezett filmünnepség ezért nemcsak a filmtörténetnek, hanem történelmünknek, szü­lető új világunknak is érde­kes és tanulságos dokumen­tuma volt. (szt) FEST 71 Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Belgrád, január 11. Köztudomású, hogy a mo­­zinézők legjelentősebb része fiatal, mégis igen kevés a róluk szóló és az őket érdek­lő film. Pedig az ilyen mű­veknek lehetne a legnagyobb sikere. Ezt bizonyítja az első belgrádi nemzetközi fesztivál is, amelyen az ed­digi bemutatott filmek kö­zül az egyetemistákról szóló Földieper és vér (Haggmann), valamint a hippifesztiválról készült dokumentumfilm, a Woodstock (Wadleigh) tet­szett legjobban a közönség­nek. Az eddigi filmek alap­ján felállított sorrendben csak utánuk következik Bergman Szenvedély, Alt­man M. A. S. H., Visconti Istenek alkonya és Wider­berg Adalen 31 című műve. Már eddig is meggyőződ­hettünk, hogy a fesztiválon az ifjúsági témájú filmektől kezdve a népszerű tudomá­nyos filmekig olyan változa­tos a műsor, hogy mindenki megtalálhatja benne azt, ami legjobban érdekli. Egyben azonban biztosak lehetnek a nagy művészi igényű nézők és a szórakoztató műfaj ked­velői, hogy a különböző mű­fajokban egyaránt színvo­nalas filmeket kapnak. Ter­mészetesen ez nem jelenti azt, hogy a fesztiválon nin­csenek „jobb és kevésbé jó” alkotások, hanem mind egy­forma színvonalú. Vonatko­zik ez a ma bemutatott mű­vekre is: Stanley Kubri­k Odisszea 2001, Ettore Scola Féltékenységi dráma, John Boorman Az utolsó Leo és Robert Ellis Miller Bimbó­koszorú című filmjére. Kö­zülük nyilván az előbbi ket­tő az érdekesebb. Az éjféli műsorban láttuk Gideon Bachmann doku­mentum­filmjét, a Ciao Fre­­dericót, amely Fellini Saty­­riconjának a forgatásáról készült, továbbá Vilgot Stoe­­man Kíváncsi vagyok, sárga című filmjét, méghozzá az eredeti változatban. Miint is­meretes, az utóbbi óriási vi­hart váltott ki, a cenzorokat a világ minden táján kilelte a hideg, amikor megnézték. Azokban az országokban vi­szont, ahol bemutatták (töb­­bé-kevésbé megszabdalva), hatalmas sikert aratott. Hogy milyen ellentétesek le­hetnek erről a politikai té­májú és szex jelenetekben bővelkedő filmről alkotott vélemények, elég ha meg­említjük, hogy Milubin Colic, a fesztivál művészeti igazga­tója szerint pornográfia, Du­sán Makavejev filmrendező szerint a legérdekesebb és legizgalmasabb politikai film­nek tartja (szerintünk pedig egyszerűen jó és érdekes volt). Időközben Liv Ullmann svéd színésznő elutazott, s helyette néhány újabb ven­dég érkezett. íme, mit mon­danak. Bo Widerberg svéd rende­ző: — Örülök, hogy ilyen rossz időben és a „végtelen” hosszú utazás után megér­keztem Belgrádba. Elégedett vagyok, hogy részt vehetek egy olyan fesztiválon, amely nem kifejezetten kommersz jellegű, sem pedig a film­csillagok találkozóhelye, ha­nem olyan szemle, amelynek az értékét a művészi eredmé­nyek képezik. Maria Schell, német szí­nésznő: — Elsőnek Neda Am­­nerichyal, új színésznőmmel és kedvencemmel találkoz­tam. Hallottam, hogy Belg­rádban van Helmuth Käut­­ner rendező is, akinek a Ju­goszláviában forgatott Az utolsó híd című filmjében annak idején a főszerepet játszottam, így aztán nem csoda, hogy valóban otthon érzem magam. Agnes Warda francia ren­dezőnő: — Micsoda dolog ez?! Már öt perce itt vagyok, és még nincs a kezemben a fesztivál műsora! És hol van Makavejev, szeretném látni a programját, amelyben az én filmem is szerepel. A híres rendezőnőnek Az oroszlán szerelme, valamint a Fekete párducok című filmjét ma éjjel mutatják be. LADI István

Next