Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)
1971-01-26 / 24. szám
2. oldal Az olaszországi Reggio Calabriában felújultak a zavargások. Vasárnap több tüntetés és sztrájk zajlott le. A hatóságok kivezényelték a rendőrséget a zavargások megfékezésére Elnökválasztások lesznek Líbiában és Szíriában Kadhafi nem jelölteti magát — Népszavazás mind a két országban Kairóból jelenti a Reuter. Líbiában hamarosan elnökválasztásokat tartanak — jelentette be El Kadhafi, a forradalmi tanács elnöke. Ő maga nem fogja jelöltetni magát. — Katona vagyok, nem politikus — mondta El Kadhafi ezredes a vasárnapi nagygyűlésen. A MENA hírügynökség szerint az ország népe nem helyesli El Kadhafi visszalépését. — Az Izrael elleni harcban az arab nemzet egymillió katonát, ezer repülőgépet és ötezer harckocsit tud mozgósítani — mondta —, sajnos ezek az erők szét vannak forgácsolva. El Kadhafi felszólította a palesztinai ellenállási mozgalmat, hogy egységes vezetőség irányítása mellett egyesüljön. El Kadhafi szerint az arab országok nem engedik meg, hogy akár a Nyugat, akár a Kelet befolyásolja őket. Az UPI híre szerint hamarosan elnökválasztások lesznek Szíriában Az Al Ahram damaszkuszi tudósítója azt jelenti, hogy a népszavazás hozzátartozik azokhoz az alkotmányos intézkedésekhez, amelyek a politikai rendszer folytonosságát vannak hivatva szavatolni. Veszélyesek az amerikai atomfegyvergyárak Az atomerőbizottság több pénzt kér a lakosság biztonságának szavatolására Washingtonból jelenti az AP. Az amerikai atomerőbizottság (AEC) követeli, hogy a kongresszus a költségvetésből finanszírozza az amerikai atomfegyvergyárak ellenőrzését. Szerencsétlenség esetén ugyanis fennáll a radioaktív sugárzás veszélye. 1969-ben a Rocky Flats-i laboratóriumban nagy tűz ütött ki, s megsemmisítette a plutóniumdúsító berendezést. Az AEC beterjesztése szerint ilyen szerencsétlenség esetén több száz négyzetkilométer területen fenyegeti a lakosságot a radioaktív sugárzás veszélye. Úgy számítják, hogy az atomfegyvergyárak nagyobb biztonsága mintegy 265 millió dollárt igényel. Az AEC 63 millió dollárt kér a leégett laboratórium újjáépítésére és 30 milliót egy új plutóniumfeldolgozó üzem építésére. Kínában befejeződött a felvásárlás Pekingből jelenti a Tanjug. Egész Kínában határidő előtt lezárult a gabonafélék kötelező felvásárlása. A terveket messze túlszárnyalták, az állam jóval több kenyérgabonát vásárolt fel, mint tavaly. Kínában nagy a készülődés a háborúra és az elemi csapások elleni védelemre. Az első helyen az állami tartalékok gyarapítása áll, a másodikon a helyi tartalékoké, a harmadikon pedig a magántartalékoké. A kínai hadsereg egységei tavaly 40 százalékkal több élelmiszert állítottak elő, mint tavalyelőtt. A Renmin Ribao szerint sok alakulat nemcsak saját magát látja el hússal és főzelékfélével, hanem az állami tartalékokat is gyarapítja. Ezt a politikát egyébként az idén tovább folytatják, mert a kínai elmélet szerint háború vagy elemi csapás esetén minden katonai, termelési vagy területi egységnek saját magát kell eltartania. MAGYAR SZÓ Kedd, 1971. január 26. Négy miniszter a guineai halálraítéltek között Abidjanból jelenti az UPI. Az összeesküvés miatt halálra ítélt 92 ember közt 4 egykori guineai miniszter is van. Harminckét vádlottat távollétükben ítélt halálra a forradalmi bíróság. Nem közölték, hogy a halálos ítéleteket mikor hajtják végre. Líbia egymillió dollár segélyt ad Guineának Tripoliból jelenti az AP: Líbia egymillió dollár segélyt nyújt Guineának szuverenitásának megvédésére. A líbiai kormány két funkcionáriusa vasárnap Guineába utazott, hogy átadja a nagy összeget. Külön gárdát szerveznek az ausztráliai nácik Melbourne-ból jelenti a Reuter. Az ausztráliai nácik külön gárdát szándékoznak alakítani, amely tüntetéseiket és gyűléseiket védelmezi. A gárda tagjait botokkal fegyverzik föl. A nácik melbourne-i tüntetései zavargásokkal és incidensekkel végződnek. újabb összecsapás a rendőrséggel az ankarai egyetemen Ankarából jelenti az AFP. Az ankarai egyetem jogi karán az egyetemisták vasárnap este megütköztek a rendőrökkel. Nyolc ember, köztük két újságíró, megsebesült. A diákok az épületben elbarikádozták magukat, s rálőttek a közeledő rendőrökre, dinamitrudakat, benzinespalackokat és kődarabokat dobáltak rájuk. A rendőrök könnygázbombát használtak, s csakhamar ártalmatlanná tették a lázongókat. Negyvenöt diákot letartóztattak. I A NAGY KALAND (23) — Arra kérem, fáradjon el személyesen Puerto Ricóba, és tárgyaljon Dennison tengernaggyal. — Ezt kereken vissza kell utasítanom. A hajót nem hagyom el. De hajlandó vagyok, mégpedig igen nagy örömmel, tárgyalni a tengernagy úrral a Santa Maria fedélzetén, portugál hazám területén, ahová ezennel a legnagyobb tisztelettel meghívom őt. Ez természetesen továbbra sem jelenti azt, hogy a tengernagy úr a legcsekélyebb mértékben is beavatkozhatna a mi belső politikai ügyünkbe. Itt folytatandó megbeszéléseinknek egyetlen témája lesz: a hajó fedélzetén tartózkodó idegen, mindenekelőtt amerikai állampolgárságú utasok sorsa. — Hajlandó valahol partra tenni ezeket az utasokat? — Szeretném ezt mielőbb megtenni. A lebonyolítást szeretném sürgősen megvitatni a tengernagy úrral. — Az utasok jól vannak? — Tökéletesen jól. Ha bármelyikükkel személyesen óhajt szót váltani, idehívom azt, akit ön megnevez. . Abban a pillanatban az egyik amerikai utas, aki éppen mellettem állt, s aki már több ízben kimutatta irántunk és vállalkozásunk iránt érzett rokonszenvét, hirtelen szinte kikapta a mikrofont a kezemből, majd hosszasan beszélt a repülőgép parancsnokával. Szavaiból kivettem, hogy mindenben megerősítette az én korábbi szavaimat. E beszélgetés után a pilóta ismét engem szólított: — Galvao kapitány! — Hallom! — Kíván üzenni valamit Dennison tengernagynak? — Táviratot fogok küldeni neki ebben az ügyben. Addig is kérem, adja át neki legőszintébb jókívánságaimat. — Thanks. Jó utat. — Önnek is, öt perc múltán a gép eltűnt, a szemünk elől, mi pedig ismét irányt változtattunk. Január 26. — Másnap reggel az ég is, a tenger is teljesen néptelen. Nyoma sincs üldözőknek, de lehallgató készülékeink sem jeleznek semmiféle gyanús mozgolódást. Az első rádióhír a következőket tudatja velünk, nem kis örömünkre: „Kennedy elnök sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai flotta egyetlen egysége sem kapott olyan parancsot, hogy tartóztassa fel, vagy éppen támadja meg a Santa Maria portugál gőzöst, amelyet két nap óta Salazar-ellenes portugál ellenállók tartanak a birtokukban. Az a tény, hangsúlyozta az elnök, hogy a hajó fedélzetén amerikai állampolgárok is tartózkodnak, nem indokolna semmi módon olyan parancsot, hogy a flotta támadja meg a portugál hajót.” Nemsokára híreket fogunk Lisszabonból is. A gyűlölettől csöpögő rádióhírek arról számolnak be, mekkora lelkesedéssel fogadták a portugálok (értsd: a Salazarféle Unióba tömörített oligarchák) azokat a híreket, amelyek szerint az amerikai atlanti flotta bizonyos egységei parancsot kaptak, hogy tartsanak figyelő őrjáratot Abidjan környékén, vagyis az afrikai Márványpart előtt, és lehetőleg füleljék le a Santa Mariát, ha odaérkezik. Hozzátették, hogy egy portugál fregatt, a Pedro Escobar is parancsot kapott, hogy ugyanott álljon az amerikai egységek rendelkezésére , mivel, hangsúlyozta a rádiókommentátor, „az ex-kapitány és szökött a fegyenc Henrique Galvao minden jel szerint arra irányítja a lopott gőzöst...” Brazíliából érkeznek újabb hírek. A nemzetgyűlés ülésén számos képviselő foglalt hivatalosan állást ügyünk igazsága mellett, és teljes szolidaritást vállalt velünk. A legnagyobb brazil városokban tömeggyűléseken követelték a szónokok és a részvevők, hogy Brazília fogadja be a felkelő hajót, és ismerje el az első felszabadított portugál területként. (Folytatjuk) II — I—— 1M.n.u.T.r....,ll.l ттптттп 1111111111 гттпттгт ' MmmtmtiT .................... ■.■■..■■■■.■miiimi.iHifliiiiinumnrBMami A tét, a holdijév Ma, január 26-án ünnepli Vietnam népe a tetet, a holdújévet. A tét jellegzetes vietnami ünnep: karácsony, szilveszter és a halottak napja sajátos keveréke, de mégis más. Bensőséges családias, mert ilyenkor mindenki, aki nincs a fronton, igyekszik együtt lenni övéivel. Vidám és hangos, mert ezernyi petárda pukkanása közben (melyekkel a régiek a gonosz szellemeket igyekeztek a háztól távol tartani) mindenki az utcákon tolong, s Hanoiban százezernyi kerékpáros folyama ömlik. Múltat idéző és fájdalmas ünnep, mert az emerek ilyenkor halottaikra emlékeznek: a vallásosak az ősök oltára előtt, a felvilágosultak a közös családi asztal mellett. Hanoi piacain és kereskedőnegyedében már jóval előbb megkezdődött a páratlan nyüzsgés, amelyet a szorgos előkészület hoz magával. A család férfi- és nőtagjai ajándékokat vásárolnak egymásnak, a háziasszony az ünnepi asztal fogásainak összeállításán serénykedik, a családfő illatos füstölőket vásárol, az öregek selyemre vagy papírra hagyományos jókívánságokat festenek, a kultúrcsoportok új műsort tanulnak be, viadalra idomítják a harci kakasokat s a szabók sietve varrják a tejre megrendelt ruhákat. Mialatt Európa fázósan összehúzza téli bundáját és igyekszik kiásni magát a hótakaró alól, itt, a déli verőfényen, napozni lehet s a téli piac kínálja a legolcsóbb és legváltozatosabb trópusi gyümölcsöket és főzelékeket. Reggelente kakaskukorékolásra ébred a város, baromfiak híznak az udvarokban, s a vietnami srácok már sűrűn dobálják a járdán sistergő, forgó, pattogó petárdákat, az újságok naponta köztik az ünnepi előkészületekkel kapcsolatos tudnivalókat. Vele együtt azonban ez évben ismét, mint ólálkodó árnyék, lopakodott vissza a háború. A déli tartományokban amerikai gépek csapnak le a tengerparti helységekre és utakra, a folyótorkolatok előtt partra szálló járművekkel fedélzetükön ott cirkálnak a VII. amerikai flotta hadihajói, olykor tíz tengeri mérföldre is megközelítik a partokat. Noha a hanoi égbolt csendes, a város december óta konok következetességgel készü rá, hogy elhárítson minden meglepetést. A lapok a bevonuló fiatalokról közölnek képeket, Noan Nhet Tong nyolcadik osztályos tanuló levélben kéri, hogy vegyék föl katonának, és Thon Thi asszony, a Hon Gai utcából azt kérdi az újság szerkesztőségétől: mi a teendő légiriadó esetén... A Hoan Klein kerületben a tömegszervezetek aktivistái látogatják a bevonulók családjait és gondoskodnak az özvegyek, hadirokkantak tét ünnepek megszervezéséről, az idősebbek meg a frontharcosok tiszteletére nevelik a fiatalokat. Hanoi egy kicsit alig láthatóan megkeményedett, s arculatának mindig élénk vonását néhány komoly redő teszi mélyebbé. Mégis, azért a tét csaknem harmincévi háborús történelem után, mély érzelmi tartalmával végigszánt az emberi lelkeken. Az ünnepi szokásokba sok misztikus elem keveredett, a régiek úgy fogták fel, hogy e napon a meghaltak szellemei megjelennek utódaik házában és az élők, ha jelképesen is, de valamilyen kapcsolatot létesítenek velük. A néphatalom felvilágosító munkája felszakította a misztikumok ködét, s az ünnep emberi lényegét ragadja meg. AKASZTÁSOK ORSZÁGA Feltűnést keltő tanulmány jelent meg Peter Randall tollából. Bevezetőben megállapítja: a Délafrikai Köztársaságban halállal büntethető a gyilkosság, a gyermekrablás, a nemi erőszak, az árulás, a szabotázs, a terrorizmus, továbbá a rablás, a megkísérelt rablás, a betörés és a betörési kísérlet — „súlyosbító körülmények” esetén. Súlyosbító körülménynek számít, ha a kísérlet tettesénél fegyver van, ha tettlegesen támad, vagy ha tettleges támadással fenyeget. 1967 óta különösen az úgynevezett „terroristatörvény” (a néger és fehér polgárjogi harcosokat veszi a kormányzat a terrorizmus kalapja alá) végrehajtása szigorú. Olyan, széles körű s ugyanakkor mégsem konkrétan megfogalmazott, hogy a törvény alapján bárki letartóztatható, az előzetes letartóztatás a végtelenségig eltarthat. Ez idő alatt csak miniszter vagy magas rangú állami hivatalnok beszélhet a fogolylyal — családtag, rokon, ügyvéd nem. 1911 és 1947 között évi átlagban 26 embert akasztottak Dél-Afrikában — 1948 és 1956 között 66-ot, 1957 és 1960 kö£ott számuk évi 80-ra nőtt. 1968- ban pedig 118 embert végeztek ki a Dél-afrikai Köztársaságban. A világon mindenütt csökken a halálbüntetések száma, most tehát az a helyzet, hogy a világon ismeretes kivégzések csaknem felét a Dél-afrikai Köztársaságban hajtják végre. Hozzá kell tenni, hogy ebben az országban még soha nem végeztek ki — talán meg sem büntettek — fehér embert, amiért fekete nő ellen követett el nemi erőszakot. Ezzel szemben — miként ezt például C. R. Swart volt igazságügyminiszter valósággal hivalkodva közölte — az ő minisztersége alatt kivétel nélkül minden feketét, akit fehér nő elleni nemi erőszak címén elítéltek, ki is végeztek. A kivégzést mindig hajnalban hajtják végre. Randall adatai szerint Pretoria — a Dél-afrikai Köztársaság fővárosa — központi börtönében átlag minden harmadik nap felakasztanak egy embert. Ennek az országnak akar ismét fegyvert számtani Heath Angliája.