Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)

1971-01-26 / 24. szám

2. oldal Az olaszországi Reggio Calabriában felújultak a zavargások. Vasárnap több tüntetés és sztrájk zajlott le. A hatóságok kivezényelték a rendőrséget a zavargások megfékezésé­re Elnökválasztások lesznek Líbiában és Szíriában Kadhafi nem jelölteti magát — Népszavazás mind a két országban Kairóból jelenti a Reuter. Líbiában hamarosan el­nökválasztásokat tartanak — jelentette be El Kadhafi, a forradalmi tanács elnöke. Ő maga nem fogja jelöltetni magát. — Katona vagyok, nem politikus — mondta El Kadhafi ezredes a vasárnapi nagygyűlésen. A MENA hír­­ügynökség szerint az ország népe nem helyesli El Kadha­fi visszalépését. — Az Izrael elleni harcban az arab nemzet egymillió ka­tonát, ezer repülőgépet és öt­ezer harckocsit tud mozgósí­tani — mondta —, sajnos ezek az erők szét vannak forgácsolva.­­ El Kadhafi felszólította a palesztinai el­lenállási mozgalmat, hogy egységes vezetőség irányítá­sa mellett egyesüljön. El Kadhafi szerint az arab or­szágok nem engedik meg, hogy akár a Nyugat, akár a Kelet befolyásolja őket. Az UPI híre szerint hama­rosan elnökválasztások lesz­nek Szíriában Az Al Ahram damaszkuszi tudósítója azt jelenti, hogy a népszavazás hozzátartozik azokhoz az al­kotmányos intézkedésekhez, amelyek a politikai rendszer folytonosságát vannak hivat­va szavatolni. Veszélyesek az amerikai atomfegyvergyárak Az atomerőbizottság több pénzt kér a lakosság biztonságának szavatolására Washingtonból jelenti az AP. Az amerikai atomerőbizott­­ság (AEC) követeli, hogy a kongresszus a költségvetésből finanszírozza az amerikai atomfegyvergyárak ellenőrzé­sét. Szerencsétlenség esetén ugyanis fennáll a radioaktív sugárzás veszélye. 1969-ben a Rocky Flats-i laboratórium­ban nagy tűz ütött ki, s meg­semmisítette a plutóniumdúsí­tó berendezést. Az AEC beterjesztése sze­rint ilyen szerencsétlenség esetén több száz négyzetkilo­méter területen fenyegeti a lakosságot a radioaktív su­gárzás veszélye. Úgy számít­ják, hogy az atomfegyvergyá­rak nagyobb biztonsága mintegy 265 millió dollárt igényel. Az AEC 63 millió dollárt kér a leégett labora­tórium újjáépítésére és 30 milliót egy új plutóniumfel­dolgozó üzem építésére. Kínában befejeződött a felvásárlás Pekingből jelenti a Tanjug. Egész Kínában határidő előtt lezárult a gabonafélék kötelező felvásárlása. A ter­veket messze túlszárnyalták, az állam jóval több kenyér­­gabonát vásárolt fel, mint ta­valy. Kínában nagy a készülődés a háborúra és az elemi csa­pások elleni védelemre. Az első helyen az állami tartalé­kok gyarapítása áll, a máso­dikon a helyi tartalékoké, a harmadikon pedig a magán­tartalékoké. A kínai hadsereg egységei tavaly 40 százalékkal több élel­miszert állítottak elő, mint tavalyelőtt. A Renmin Ribao szerint sok alakulat nemcsak saját magát látja el hússal és főzelékfélével, hanem az ál­lami tartalékokat is gyarapít­ja. Ezt a politikát egyébként az idén tovább folytatják, mert a kínai elmélet szerint háború vagy elemi csapás esetén minden katonai, terme­lési vagy területi egységnek saját magát kell eltartania. MAGYAR SZÓ Kedd, 1971. január 26. Négy miniszter a guineai halálraítéltek között Abidjanból jelenti az UPI. Az összeesküvés miatt ha­lálra ítélt 92 ember közt 4 egykori guineai miniszter is van. Harminckét vádlottat távollétükben ítélt halálra a forradalmi bíróság. Nem kö­zölték, hogy a halálos ítéle­teket mikor hajtják végre. Líbia egymillió dollár segélyt ad Guineának Tripoliból jelenti az AP: Líbia egymillió dollár segélyt nyújt Guineának szuverenitásának megvédé­sére. A líbiai kormány két funkcionáriusa vasárnap Guineába utazott, hogy át­adja a nagy összeget. Külön gárdát szerveznek az ausztráliai nácik Melbourne-ból jelenti a­­ Reuter. Az ausztráliai nácik külön gárdát szándékoznak alakíta­ni, amely tüntetéseiket és gyűléseiket védelmezi. A gár­da tagjait botokkal fegyver­zik föl. A nácik melbourne-i tünte­tései zavargásokkal és inci­densekkel végződnek. újabb összecsapás a rendőrséggel az ankarai egyetemen Ankarából jelenti az AFP. Az ankarai egyetem jogi karán az egyetemisták va­sárnap este megütköztek a rendőrökkel. Nyolc ember, köztük két újságíró, megsebe­sült. A diákok az épületben el­­barikádozták magukat, s rá­lőttek a közeledő rendőrökre, dinamitrudakat, benzinespa­lackokat és kődarabokat do­báltak rájuk. A rendőrök könnygázbombát használtak, s csakhamar ártalmatlanná tették a lázongókat. Negyven­öt diákot letartóztattak. I A NAGY KAL­AND (23) — Arra kérem, fáradjon el személyesen Puerto Ricóba, és tárgyaljon Dennison ten­gernaggyal. — Ezt kereken vissza kell utasítanom. A hajót nem hagyom el. De hajlandó va­gyok, mégpedig igen nagy örömmel, tár­gyalni a tengernagy úrral a Santa Maria fedélzetén, portugál hazám területén, aho­vá ezennel a legnagyobb tisztelettel meg­hívom őt. Ez természetesen továbbra sem jelenti azt, hogy a tengernagy úr a leg­csekélyebb mértékben is beavatkozhatna a mi belső politikai ügyünkbe. Itt folytatan­dó megbeszéléseinknek egyetlen témája lesz: a hajó fedélzetén tartózkodó idegen, mindenekelőtt amerikai állampolgárságú utasok sorsa. — Hajlandó valahol partra tenni ezeket az utasokat? — Szeretném ezt mielőbb megtenni. A lebonyolítást szeretném sürgősen megvi­tatni a tengernagy úrral. — Az utasok jól vannak? — Tökéletesen jól. Ha bármelyikükkel személyesen óhajt szót váltani, idehívom azt, akit ön megnevez. . Abban a pillanatban az egyik amerikai utas, aki éppen mellettem állt, s aki már több ízben kimutatta irántunk és vállalko­zásunk iránt érzett rokonszenvét, hirtelen szinte kikapta a mikrofont a kezemből, majd hosszasan beszélt a repülőgép pa­rancsnokával. Szavaiból kivettem, hogy mindenben megerősítette az én korábbi szavaimat. E beszélgetés után a pilóta ismét engem szólított: — Galvao kapitány! — Hallom! — Kíván üzenni valamit Dennison ten­gernagynak? — Táviratot fogok küldeni neki ebben az ügyben. Addig is kérem, adja át neki legőszintébb jókívánságaimat. — Thanks. Jó utat. — Önnek is, öt perc múltán a gép eltűnt, a szemünk elől, mi pedig ismét irányt változtattunk. Január 26. — Másnap reggel az ég is, a tenger is teljesen néptelen. Nyoma sincs üldözőknek, de lehallgató készülékeink sem jeleznek semmiféle gyanús mozgoló­dást. Az első rádióhír a következőket tudatja velünk, nem kis örömünkre: „Kennedy elnök sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai flotta egyetlen egysége sem kapott olyan parancsot, hogy tartóztassa fel, vagy éppen támadja meg a Santa Maria portugál gőzöst, amelyet két nap óta Salazar-ellenes portugál ellenállók tartanak a birtokukban. Az a tény, hangsúlyozta az elnök, hogy a hajó fedélzetén amerikai állampolgárok is tartózkodnak, nem indokolna semmi módon olyan parancsot, hogy a flot­ta támadja meg a portugál hajót.” Nemsokára híreket fogunk Lisszabonból is. A gyűlölettől csöpögő rádióhírek ar­ról számolnak be, mekkora lelkesedéssel fogadták a portugálok (értsd: a Salazar­­féle Unióba tömörített oligarchák) azokat a híreket, amelyek szerint az amerikai atlanti flotta bizonyos egységei parancsot kaptak, hogy tartsanak figyelő őrjáratot Abidjan környékén, vagyis az afrikai Márványpart előtt, és lehetőleg füleljék le a Santa Mariát, ha odaérkezik. Hozzátet­ték, hogy egy portugál fregatt, a Pedro Escobar is parancsot kapott, hogy ugyan­ott álljon az amerikai egységek rendelke­zésére , mivel, hangsúlyozta a rádiókom­mentátor, „az ex-kapitány és szökött a fe­­gyenc Henrique Galvao minden jel szerint arra irányítja a lopott gőzöst...” Brazíliából érkeznek újabb hírek. A nemzetgyűlés ülésén számos képviselő fog­lalt hivatalosan állást ügyünk igazsága mellett, és teljes szolidaritást vállalt ve­lünk. A legnagyobb brazil városokban tö­meggyűléseken követelték a szónokok és a részvevők, hogy Brazília fogadja be a fel­kelő­ hajót, és ismerje el az első felszaba­dított portugál területként. (Folytatjuk) II — I—— 1M.n.u.T.r....,ll.l ттптттп 1111111111 гттпттгт ' MmmtmtiT .................... ■.■■..■■■■.■miiimi.iHifliiiiinumnrBMami A tét, a holdijév Ma, január 26-án ünnepli Vietnam népe a tetet, a holdújévet. A tét jellegzetes vietnami ünnep: karácsony, szilvesz­ter és a halottak napja sajátos keveréke, de mégis más. Bensőséges családias, mert ilyenkor mindenki, aki nincs a fronton, igyekszik együtt lenni övéivel. Vidám és han­gos, mert ezernyi petárda pukkanása közben (melyekkel a régiek a gonosz szellemeket igyekeztek a háztól távol tartani) mindenki az utcákon tolong, s Hanoiban száz­ezernyi kerékpáros folyama ömlik. Múltat idéző és fáj­dalmas ünnep, mert az em­erek ilyenkor halottaikra emlékeznek: a vallásosak az ősök oltára előtt, a felvi­lágosultak a közös családi asztal mellett. Hanoi piacain és kereskedőnegyedében már jóval előbb megkezdődött a páratlan nyüzsgés, amelyet a szorgos előkészület hoz magával. A család férfi- és nőtagjai aján­dékokat vásárolnak egymásnak, a háziasszony az ünnepi asztal fogásainak összeállításán serénykedik, a családfő illatos füstölőket vásárol, az öregek selyemre vagy pa­pírra hagyományos jókívánságokat festenek, a kultúr­­csoportok új műsort tanulnak be, viadalra idomítják a harci kakasokat s a szabók sietve varrják a tejre meg­rendelt ruhákat. Mialatt Európa fázósan összehúzza téli bundáját és igyekszik kiásni magát a hótakaró alól, itt, a déli verő­­fényen, napozni lehet s a téli piac kínálja a legolcsóbb és legváltozatosabb trópusi gyümölcsöket és főzelékeket. Reggelente kakaskukorékolásra ébred a város, baromfiak híznak az udvarokban, s a vietnami srácok már sűrűn dobálják a járdán sistergő, forgó, pattogó petárdákat, az újságok naponta köztik az ünnepi előkészületekkel kap­csolatos tudnivalókat. Vele együtt azonban ez évben ismét, mint ólálkodó árnyék, lopakodott vissza a háború. A déli tartományok­ban amerikai gépek csapnak le a tengerparti helységekre és utakra, a folyótorkolatok előtt partra szálló jármű­vekkel fedélzetükön ott cirkálnak a VII. amerikai flotta hadihajói, olykor tíz tengeri mérföldre is megközelítik a partokat. Noha a hanoi égbolt csendes, a város de­cember óta konok következetességgel készü rá, hogy el­hárítson minden meglepetést. A lapok a bevonuló fiata­lokról közölnek képeket, Noan Nhet Tong nyolcadik osz­tályos tanuló levélben kéri, hogy vegyék föl katonának, és Thon Thi asszony, a Hon Gai utcából azt kérdi az újság szerkesztőségétől: mi a teendő légiriadó esetén... A Hoan Klein kerületben a tömegszervezetek aktivistái látogatják a bevonulók családjait és gondoskodnak az öz­vegyek, hadirokkantak tét ünnepek megszervezéséről, az idősebbek meg a frontharcosok tiszteletére nevelik a fia­talokat. Hanoi egy kicsit alig láthatóan megkeményedett, s arculatának mindig élénk vonását néhány komoly redő teszi mélyebbé. Mégis, azért a tét csaknem harmincévi háborús tör­ténelem után, mély érzelmi tartalmával végigszánt az emberi lelkeken. Az ünnepi szokásokba sok misztikus elem keveredett, a régiek úgy fogták fel, hogy e napon a meghaltak szellemei megjelennek utódaik házában és az élők, ha jelképesen is, de valamilyen kapcsolatot lé­tesítenek velük. A néphatalom felvilágosító munkája fel­szakította a misztikumok ködét, s az ünnep emberi lé­nyegét ragadja meg. AKASZTÁSOK ORSZÁGA Feltűnést keltő tanul­mány jelent meg Peter Randall tollából. Beveze­tőben megállapítja: a Dél­afrikai Köztársaságban halállal büntethető a gyil­kosság, a gyermekrablás, a nemi erőszak, az árulás, a szabotázs, a terroriz­mus, továbbá a rablás, a megkísérelt rablás, a be­törés és a betörési kísér­let — „súlyosbító körül­mények” esetén. Súlyosbí­tó körülménynek számít, ha a kísérlet tettesénél fegyver van, ha tettlege­sen támad, vagy ha tett­leges támadással fenyeget. 1967 óta különösen az úgynevezett „terrorista­törvény” (a néger és fe­hér polgárjogi harcosokat veszi a kormányzat a ter­rorizmus kalapja alá) vég­rehajtása szigorú. Olyan, széles körű s ugyanakkor mégsem konkrétan meg­fogalmazott, hogy a tör­vény alapján bárki le­tartóztatható, az előzetes letartóztatás a végtelen­ségig eltarthat. Ez idő alatt csak miniszter vagy magas rangú állami hiva­talnok beszélhet a fogoly­­lyal — családtag, rokon, ügyvéd nem. 1911 és 1947 között évi átlagban 26 embert akasz­tottak Dél-Afrikában — 1948 és 1956 között 66-ot, 1957 és 1960 kö£ott szá­muk évi 80-ra nőtt. 1968- ban pedig 118 embert vé­geztek ki a Dél-afrikai Köztársaságban. A világon mindenütt csökken a halálbüntetések száma, most tehát az a helyzet, hogy a világon is­meretes kivégzések csak­nem felét a Dél-afrikai Köztársaságban hajtják végre. Hozzá kell tenni, hogy ebben az országban még soha nem végeztek ki — talán meg sem büntettek — fehér embert, amiért fekete nő ellen követett el nemi erőszakot. Ezzel szemben — miként ezt például C. R. Swart volt igazságügyminiszter való­sággal hivalkodva közölte — az ő minisztersége alatt kivétel nélkül minden fe­ketét, akit fehér nő elleni nemi erőszak címén el­ítéltek, ki is végeztek. A kivégzést mindig haj­nalban hajtják végre. Randall adatai szerint Pretoria — a Dél-afrikai Köztársaság fővárosa — központi börtönében át­lag minden harmadik nap felakasztanak egy embert. Ennek az országnak akar ismét fegyvert számtani Heath Angliája.

Next