Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)
1971-01-14 / 12. szám
4. oldal Európa ma és holnap Földrészünk biztonsága az európai népek emlékezetében még mindig rendkívül élénken élnek e század tragikus eseményei: a két világháború, amely elsősorban ezen a földrészen okozott pusztítást. Európában két szembenálló katonai politikai tömb határai találkoznak, s a két tömb közötti viszony — a szembenállás fokozódása, vagy az érdekek bizonyos mértékű közeledése — nagy befolyással van az együttműködésre, a feszültség csökkenésére, a béke és a biztonság megszilárdulására. Európának rendkívül fontos szerepe van a világpolitikában, ebből adódik a következtetés, hogy az itteniállamközi és gazdasági együttműködés fontos hozzájárulás egy olyan biztonsági rendszer létrehozásához, amely földrészünkön megteremti a tartós béke és az előrehaladás alapjait. Európában sohasem volt ilyen hosszú és viszonylag szilárd békés időszak, amilyen a második világháború óta eltelt huszonöt év. Annak ellenére is, hogy a kontinenst két szembenálló katonai-politikai csoportosulás osztja meg. Ezt a tényt, a tömbökön belül, gyakran a nemzetközi viszonyok jelenlegi állapotának pozitív értékelésére használják fel. Azt állítják, hogy kontinensünk e szövetségek jóvoltából élvezi a békét és biztonságot, a biztonság azonban rendkívül kockázatos. Az ilyen nemzetközi viszonyok mindig nagy áldozatokat követelnek, nemcsak az ötvenes években, a hidegháború idején, hanem a hatvanas években is, amikor megkezdődött a — nagyon lassú — felengedésű folyamat. Az időnként keletkezett viszályok a kritikus pontig kiélezték a nemzetközi viszonyokat, a fegyverkezési verseny pedig, amely beláthatatlan következményekkel járhat, valamint a megosztott európai piac okozta korlátok sokat rontottak a kontinens belső társadalmi és gazdasági helyzetén, veszélyeztették a politikai stabilitást, gátolták a fejlődést, és kérdésessé tették egyes országok biztonságát. Az európai földrészen sohasem állt béke idején ennyi jól felszerelt és nagy létszámú hadsereg egymással szemben. Nem olyan helyzet ez, amelyben Európa biztonságban érezhetné magát, vagy hosszabb békés időszakra számíthatna. A feszültség enyhülése akkor következett be, amikor kiegyenlítődött a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris hatalma. A jelenlegi status quo ezzel biztosítékot kapott, és a megosztott Európa, az úgynevezett atomesernyő árnyékában, megkezdte az államközi kapcsolatok fejlesztését. A megbékélés folyamatát időnként nemzetközi viszályok zavarták meg, amelyek a tömbök erőegyensúlyra való törekvését tükrözik. A tömbök közötti feszültség enyhülése, illetve a viszonyok elhidegülése a nagyhatalmak erőegyensúly-politikájának velejárói az egész világon, s így Európában is, aminek következtében földrészünk biztonsága mindig üveglábakon áll. A kontinensünkön bekövetkezett enyhülést a világ más részein jelentkező krízis kísérte. A Közel-Keleten, a Távol-Keleten vagy a világ más részén megbomlott erőegyensúly az európai kérdések rendezését is megnehezítette. Az európai országok biztonsága a tömbök közötti erőegyensúly függvénye. A nagyhatalmak biztonsági elképzelései azonban egyre kevésbé fedik az atomfegyver nélküli országok érdekeit, attól függetlenül, hogy ezek tagjai-e a tömböknek vagy sem. A kis és közepes európai országok, amelyek legnagyobb részt tagjai a két katonai-politikai szövetségnek — arra használták fel a feszültség enyhülését, hogy felmérjék érdekeiket saját biztonságuk szempontjából, de a kontinens békéjének szempontjából is, ami előfeltétele saját biztonságuknak. Kétségtelen, hogy az európai országok gazdasági, kulturális és más jellegű kapcsolatainak fejlődése — az illető országok tömbökhöz való tartozása ellenére — jelentősen hozzájárult a kontinens megszilárdulásához. Mindez lehetővé tette, hogy fokozatosan kialakuljon a nagyobb bizalom légköre,amelyben meg lehet oldani a bonyolultabb kérdéseket, köztük a biztonsággal kapcsolatos kérdéseket is. A politikai légkör felengedése idején felszínre kerültek a nézetbeli különbségek a nagyhatalmak és európai szövetségeseik között. Franciaország 1967-ben ki is lépett az Atlanti Szövetségből azzal az indoklással, hogy ezt saját érdekében teszi, mert biztonságával nem egyeztethető össze, hogy belekeveredjen a távol-keleti konfliktusba, csak azért, mert az Egyesült Államok háborút kezdett Vietnamban. Az 1968-as csehszlovákiai események bebizonyították, hogy különbségek vannak a biztonsággal kapcsolatos elképzelésekben a Varsói Szerződésen belül is. Az európai országok további fejlődése és Európa megszilárdulása megköveteli, hogy túllépjünk a tömbkereteken. Az atomesernyő nem szavatolja a biztonságot. Ellenkezőleg. Az európai országok, amelyek nem tartoznak a szemben álló szövetségekhez, biztonságukat függetlenségükre és a többi országgal való együttműködésre alapozzák. A szocialista Jugoszlávia példája annál jelentősebb, mert a világ más országaival folytatott együttműködéssel, különösen pedig el nem kötelezett politikájával megerősítette a kollektív biztonság alapjait. Ez a politika mind elfogadhatóbbá válik az európai országok számára. Ezért a Varsói Szerződés tagállamainak az európai biztonsági értekezlet megtartására és az országok közötti együttműködésre való felszólítása rendkívül időszerű témája lett az európai politikusok megbeszéléseinek. Ha e konferencia teljes sikerrel járna, fel lehetne számolni a katonai-politikai tömböket, és helyükbe létrehozni az európai kollektív biztonsági rendszert. Ehhez azonban sokkal nagyobb bizalomra és alapos előkészületekre van szükség. A németkérdés, jóllehet Willy Brandt nyugatnémet kancellár rendkívül dinamikusan látott hozzá a második világháború utáni korszak e legsúlyosabb problémájának rendezéséhez, még mindig bizalmatlanság forrása. A világ egyik iparilag legfejlettebb országának, Nyugat- Németországnak az érdekei többé nem tűrhetik meg a tömbök által megszabott alárendelt szerepet, és azt, hogy az országot érdeklő kérdéseket csak közvetítők útján oldhatják meg. Az NSZK önálló fellépése arról tanúskodik, hogy az európai országok érdekei egybeesnek a közös európai biztonság érdekeivel. Ennek bizonyítására említsük meg azt, hogy az NSZK az Odera—Neisse-határ elismerésével egyben elismerte az európai területi status quót is. Európa számára nincsen visszaút. A háború utáni korszak lezárult, s amint Helmuth Schmidt nyugatnémet véderőminiszter mondotta, Kelet és Nyugat között a feszültség felengedésénekkorszaka következhet, amelyben megszűnik a szembenállás, és fokozódik az együttműködés. A bizalom problémája mellett fennáll az európai országok szélesebb körű megbeszéléseire tett előkészületek kérdése is. Nem hisszük, hogy az európai biztonság szilárd alapokra kerül, ha a megbeszélések a Kelet—Nyugat tárgyalásokra korlátozódnak. Minden európai országnak szerepet kell kapnia a multilaterális véleménycserében a biztonság kérdéseiről és az együttműködés kibővítésének lehetőségeiről. Támogatni kell a finn kormány javaslatát, hogy Helsinkiben kezdjenek megbeszéléseket az európai országok nagykövetei. Az európai biztonsági értekezlet alapos előkészítése érdekében már kezdettől fogva demokratikus módszereket kellene alkalmazni a megbeszéléseken, mert csak így szavatolható a konferencia demokratikus légköre. Helsinkiben már most meg lehetne vitatni az együttműködés egyes kérdéseit, hogy ezzel nagyobb lendületet kapjanak a feszültség enyhítésére irányuló törekvések, és hogy az újfajta együttműködéssel kialakuljon a kellő légkör. A multilaterális megbeszéléseken vitát kezdhetnénk a magatartás szabályairól az ENSZ-alapokmány alapján, valamint az európai országok közötti békés koegzisztencia elveiről, függetlenül a zárt csoportosulásoktól. Az európai biztonsági konferencia sokkal kedvezőbb kilátásokkal kezdhetné munkáját, ha már előzőleg egy multilaterálisan megvitatott dokumentum kerülne napirendjére. E dokumentumnak ünnepélyesen szavatolnia kellene minden európai ország függetlenségét, szuverenitását, egyenrangúságát, integritását és magában kellene foglalnia azt az elvet, hogy az európai országok kizárják egymás közti viszonyukból az erőszakot és a nyomást, valamint a más országok belső ügyeibe való beavatkozás módszerét. Ezzel természetesen nem merül ki azoknak a problémáknak a listája, amelyeket meg kellene vitatni a konferencián, illetve a konferenciákon. Az európai közvélemény a jelek szerint abban reménykedik, hogy a politikai felengedés konkrét formákat ölt. A jövőre nézve is szavatolni kellene az európai biztonságot, és bővíteni az együttműködést a gazdaságilag egymásra utalt európai országok között. A világ más országai is érdekeltek abban, hogy Európában létrejöjjön a kollektív biztonság rendszere. Ez nagy hozzájárulás lenne az általános biztonsághoz és a világbékéhez. Mariján BARISIC jordániai helyzetkép MAGYAR SZÓ Csaknem tizenhatmillió díjmentes üdülés . A társadalombiztosítási alap a Szovjetunióban, 1971-ben a múlt évihez viszonyítva 7 százalékkal növekszik. 1970-ben összesen 17 milliárd rubelt fordítottak a társadalombiztosítás szükségleteire. Az összeg legnagyobb részét, mintegy 11,6 milliárd rubelt, a nyugdíjak tették ki. Ezek a kiadások 1969 óta 1,2 milliárd rubellal emelkedtek, összesen 3702,4 millió rubelt az ideiglenesen munkaképtelenek segélyezésére utaltak ki. Az 1970. évben továbbfejlesztették a szanatóriumi gyógyfürdőhálózatot. A szakszervezetek egységesítették a társadalombiztosítási rendszert a kolhozparasztok körében is, akik jelenleg már egységesen rögzített és biztosított normák alapján jutnak segélyhez betegség vagy szülés esetén, és ugyanolyan jogot formálhatnak a szanatóriumi, üdülői és turistabeutalókra, mint más dolgozók. 1971-ben előreláthatólag 18,5 milliárd rubelt fordítanak a társadalombiztosítás kiadásainak fedezésére. 92 milió rubellal növelik a dolgozó nőknek a terhesség és szülés esetén nyújtott segélyösszeg keretét. Emelték a nyugdíjak átlagszintjét is. A költségvetés erre a célra 12 704 millió rubelt irányoz elő. Az új esztendőben több mint 8 millió szovjet dolgozó és alkalmazott s csaknem 8 millió kisdiák töltheti szabadságát díjmentesen, illetve kedvezményesen üdülőkben és úttörőtáborokban. Csütörtök, 1971. jan. 14. Többé ne kerüljön összeütközésbe a hatalom és a nép... A varsói Polytika a decemberi eseményekről A decemberi társadalmi forrongások és az azokat követő politikai változások a legnagyobb mértékben lekötik az egész lengyel közvélemény figyelmét. A decemberi események okainak és következményeinek felmérése szempontjából igen érdekes a varsói Polytika című hetilap január 2-i vezércikke, amelyet kivonatosan közlünk. A gdanski, gdyniai, szczecini, elblagi és slupski tragikus események megrázták egész társadalmunkat, kiváltották barátaink aggodalmát és ellenségeink örömét. Az összetűzések, az utcai tüntetések és sztrájkok, amelyekre több munkaközösségben sor került, rámutattak arra a mély politikai válságra, amelybe a lengyel társadalom jutott. A közrend helyreállítása, a törvényesség és a jogi intézmények tiszteletben tartása az első haladéktalan és múlhatatlan előfeltétele volt a politikai és a gazdasági élet rendezésének. Emlékezetünkből azonban nem törölhetjük ki azt a tényt, hogy a decemberi események emberéleteket is követeltek. A balti városok utcáin elesett emberek emléke mindannyiunk kötelességévé teszi, hogy a társadalom olyan mechanizmusát teremtsük meg, amely lehetetlenné teszi, hogy a jövőbenösszetűzésbe kerüljön a hatalom és a nép, és hogy megszakadjon a munkásosztály és a párt kapcsolata. Bármennyire is keserűen hangzik, ki kell mondanunk: a decemberi napok eseményei bebizonyították, hogy ezek a kapcsolatok igencsak meginogtak. A munkásosztály dühe látszólag ugyan elsősorban a minden térítmény nélküli áremelkedés ellen irányult, de voltaképpen azok ellen fordult, akik ezt nem tudták megakadályozni. Gazdaságunkban a stagnáció jelei mutatkoztak. A propaganda útján azonban gyakran olyan kép tárult elénk, amely eltért a valóságtól. Nem a szavak özönére van szükség A tüntetések méretei kizárják azt a feltevést, hogy az okokat csak az ország egy részében vagy egy iparágában kell keresni: a munkaközösségek országszerte a politikai élet, a párt- és a gazdaságirányítás megváltoztatását követelték. A tömegek hajlandók az áldozatra és a lemondásra, ha látják, hogy a vezetőség számol érdekeikkel, és azok alapján építi ki programját, fordított azonban a helyzet, ha a vezetőség csupán a statikus derűlátásra támaszkodik, a tényeket viszont, amelyek szembeállítják a valósággal, sötét balsejtelmeknek minősíti. Természetesen az utcai tüntetések nem a legmegfelelőbb módja a politikai követelések beterjesztésének, be kell azonban ismerni, hogy a munkások tudatos viselkedése nem hagyott szélesebb területet az ellenséges és szocialistaellenes elemek mesterkedéseire, bár ilyen kísérletek is tapasztalhatók voltak. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága december 20-i ülésén az egyetlen helyes utat választotta, hogy meggátolja az események veszélyes irányvételét , politikai úton oldotta meg a konfliktust. Az személyi változások és az alapvető, égető problémáknak a párt részéről történt nyílt feltárása visszaállította a tömegek bizalmát. A párt vezetősége azonban a népnek és a munkásosztálynak adott ígéretét csak abban az esetben válthatja be egészében, ha a párt min-' den tagjának, minden aktívájának és a hatalom valamennyi szervének nem csupán deklaratív, hanem tényleges támogatását élvezi konstruktív munkára, nem pedig a szavak özönére van szükség. Nincs olyan határozat, amelyről titokban kellene tárgyalni Természetesen a személyi változások önmagukban még nem töltik meg pénzzel az államkasszát, sem pedig áruval a gazdaságot, de új stílust vihetnek, és kell hogy vigyenek, a társadalom legfontosabb problémáinak megoldásába. Nincs olyan határozat, amelyről titokban kellene vitázni. Nincs olyan irányelv, amelynek nyílt megvitatása kárt okozhatna. Csak az a tényleges és igazi program, amelyet közösen fogadnak el, és így is valósítanak meg. Csak ilyen alapon teremthető meg az egész párt egysége, kollektív felelősségérzete a nép előtt. Nem szabad elfelejteni, noha a felelősségnek különböző fokai vannak, hogy a tragikus eseményekért a párt felelős. Lengyelország háború utáni történelme sok olyan eredményt tart nyilván, amelyek joggal töltenek el bennünket büszkeséggel. Ez azonban nem törölheti ki emlékezetünkből azt a drámát, amely a Balti-tenger mentén történt. Ezeket az eseményeket riasztó jelnek kell tekinteni: azt mutatják, hogy az állam szervezetét betegségek támadták meg. Ez annál is aggasztóbb, mert már másodízben jelentkeznek a szocialista Lengyelország fennállásának 25 éve alatt. A válságból kivezető út nem lesz könnyű. Az olcsó optimizmusnak nem sok hasznát vehetjük, ellenkezőleg: még fájóbb kiábrándulást okozhat. Tartalékaink igen korlátozottak, tehát — az objektív nehézségek és a szubjektív hibák miatt — a manőverezési lehetőségek sem nagyok. A gazdasági rendszernek azonban elsősorban az emberek érdekeit kell szolgálnia, és azt az embereknek kell élő tartalommal telíteniük. Népünk már nemegyszer bizonyította áldozatkészségét. A párt feladata, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyekben kifejezésre juthat minden alkotó erő, és hogy olyan lehetőségeket nyisson, amelyek lendületet adnak a társadalmi tevékenységnek. S ezzel nem szabad sokáig várni. Sertéshizlalásra kizárólag REDIN - Növeli az étvágyat, gyorsan hizini Drogoria Ljubljana