Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)

1971-01-14 / 12. szám

Csütörtök, 1971. jan. 14. Egy helyben topog a nevelésügy Társadalmi megbeszélés a Szabadkai Tanítóképző jövőjéről A Szocialista Szövetség Vé­grehajtó Bizottságának szervezésében tegnap dél­előtt széles körű társadalmi megbeszélést tartottak Sza­badkán a Tanítóképző s ve­le együtt a pedagóguskép­zés jövőjéről. A megbeszé­lésen a község közéleti mun­kásai, tartományi és köztár­sasági képviselői, valamint a­­községi képviselő-testület és az iskolafenntartó közös­ség funkcionáriusai vettek részt. Az összejövetel alap­vető célja azoknak az el­veknek és kérdéseknek a tisztázása volt, amelyek a színvonalasabb, korszerűbb és megreformált pedagógus­­képzést hivatottak előmoz­dítani. Pálinkás Józsefnek, a Ta­nítóképző igazgatójának rö­vid bevezetője után a ta­nácskozáson megjelent mint­egy 40 részvevőnek csaknem a fele szót kért. Szinte egyöntetűen megállapítot­ták, hogy a tanító- és ta­nárképzést Vajdaságban is meg kell reformálni, tovább kell fejleszteni, mégpedig mielőbb, mert a halogatá­sok — amelyek főképp a tartományi szervek munká­jában észlelhetők­­— min­den tekintetben és minden vonatkozásban károsak. A szabadkaiaknak a pedagó­giai akadémiával kapcsola­tos elképzelése és elaborátu­­ma is meggyőzően bizonyít­ja ezt, amely immár két éve vár az illetékesek válaszára, anélkül hogy időközben a Tanítóképző és a Tanárkép­ző Főiskola további sorsát illetően bármi is elmozdult volna a holtpontról. Mindez­­ azért van így, mert tartományi szinten még mindig nem tisztázták: milyen jellegű és milyen színvonalú pedagógusképzést is akarunk. — Pedig — hangsúlyozták a szabadkai megbeszélés részvevői — nyilvánvaló, hogy első lé­pésként tartományunkban is pedagógiai akadémiákat kell bevezetni és majd csak fo­kozatosan az egyetemi ran­gú pedagógiai karokat. Az oktatás folytonossága gazda­sági és társadalmi érdek, célszerűség követeli meg ezt, nem utolsósorban pedig a sokéves gazdag tapasztalat, amely azt igazolja, hogy a fiatal tanítók és tanárok lé­lektani és neveléselméleti felkészítése az egyetemi karokon a leghézagosabb. A szabadkai társadalmi megbeszélés részvevői sze­rint nem fér kétség ahhoz sem, hogy Vajdaság három pedagógiai akadémiája kö­zül az egyiknek, a magyar nyelvű pedagógusképzést irányító akadémiának Sza­badkán, a legtermészetesebb és legoptimálisabb feltéte­leket szavatoló környezeté­ben kell lennie. — Hosszadalmasan bizo­nyítgatni ezt aligha kell — szögezték le a tanácskozá­son. — De ha kell, Szabad­kának minden argumentu­ma megvan rá, hogy elkép­zelése helyességét igazolja. A tartományi és köztársa­sági képviselők dolga, hogy ennek az elképzelésnek ér­vényt szerezzenek. Annál inkább, mert a magyar nyelvű pedagógiai akadémia ügye — mint már azt több­ször is kifejtettük lapunk hasábjain — nemcsak a szabadkaiak, hanem egész tartományunk ügye. Úgy látszik, éppen csak az a baj, hogy a pedagógus­képzés kérdését nem min­denütt fogják fel egyformán komolyan. Sz. I. Vastaps az újvidékieknek Az újvidéki Opera művészeinek szegedi vendégjátékáról Pénteken este Amilcare Ponchielli Gioconda című operájával mutatkozott be a szegedi közönségnek az új­vidéki Szerb Népszínház operaegyüttese. Ezzel viszo­nozta a Szegedi Opera tag­jainak decemberi vendégjá­tékát — operalátogatóink bi­zonyára emlékeznek jól si­került előadásukra, Beetho­ven Fideliójának ihletett tolmácsolására. Azzal az elhatározással fogtam beszámolóm megírá­sához, hogy kerülöm az összehasonlításokat, de már az első pillanatban arra kényszerülök, hogy a szege­diek által alkalmatlannak nyilvánított színházat di­csérjem a mi művelődési otthonnak szánt termünk­kel szemben, hogy a követ­kező elismerő megállapítá­som a telt ház lelkes közön­ségének szóljon, amely hoz­záállásával érdemes részese volt az est hangulatának, az előadás sikerének. Egy igazi színházteremben össze­hasonlíthatatlanul jobbnak, meggyőzőbbnek láttam mű­vészeink produkcióját, a jó akusztika lehetővé tette, hogy a zenei teljesítmény szárnyra kapjon, s hogy a magánszólamok, a kórus és zenekar hangintenzitása az arányos egyensúly előnyei­nek jegyében szabadon bon­takozzon ki. Egészében vé­ve kimondottan sikeres be­mutatkozásnak tartom a pén­teki Giocondát, melynek emlékezetes magaslatai az első felvonásban és főleg a harmadik felvonás finá­léjának tömeg­jelenetében érték el csúcspontjukat, s melynek magánszólamaiban egészen kiváló teljesítményt nyújtott a címszerepet tol­mácsoló Alpár Mária, Né­meth Rudolf és Dimitrije Marinovski, valamint a má­sodik felvonás pillanatnyi indiszponibilitásától elte­kintve Vladan Cvejic és Matija Skenderovic is. El­ismerést érdemel Mirjana Vrcevic-Butának a hang szempontjából helyenként kissé egyenetlen, színészi szempontból meggyőzően kö­vetkezetes alakítása. Külön fejezet illeti a kó­rus ragyogó produkcióját, amely a már említett har­madik felvonás fináléjában a zenekarral karöltve döb­benetes méretekig fokozta a hangzást. Az igazi „nagy opera” vérbő feszültségét, monumentális hatásosságra törekvő légkörét éreztük eb­ben a rendezőileg igen jó érzékkel tisztán a zenének alárendelt, statikusságában is látványos jelenetben. Az előnyösebben megépített süllyesztőben, a jó akusztika által szabadabb, könnyeb­ben ellenőrizhető muzsiká­­­­lás feltételei között opera­együttesünk zenekari testü­lete megbízható alapját nyújtotta a dalmű megszó­laltatásának. A hangzás nemegyszer magával ragadó vitalitása és a kimondottan jó alkalmazkodóképesség minden bizonnyal feledtetni tudta a helyenkénti apróbb fogyatékosságokat. A tánc­betétek közül különösen az Órák tánca néven ismert népszerű balettjelenet vál­tott ki tapsot és elismerést. Befejezésül Toplák Imre karnagyról szólok, akit — nem csorbítva a szólisták és együttesek teljesítményének értékét — az est fő művész­egyéniségének tartok. Pál­cáját vele született muzika­litás, lelkesedés, de ugyan­akkor páratlan fegyelem és a partitúra szólamait minden mozzanatban elasztikusan összefogó kohéziós erő vezet­te. Toplák Imre ezúttal sem tagadta meg ö­nmagát — a nagyszabású, szélesen ívelő zenei egységek hatásos fel­­építésében mutatkozott be valóban mesterien. A teljesség igénye nélkül ennyit magáról az előadás­ról. Beszámolómhoz még csupán annyit fűznék hoz­zá, hogy a Szegedi és Újvi­déki Opera teljes együtte­seinek kölcsönös vendégjá­téka után egészen nyilván­valóvá vált a dicséretes kezdeményezés folytatásá­nak szüksége, erre vall az előadóművészi eredmények igen pozitív zárszámadása mindkét részről, s ugyan­csak emellett tanúskodik a rokonszenves fogadtatás mind a kollégák, mind a kö­zönség részéről Szegeden és Újvidéken egyaránt. PANDI Oszkár MAGYAR SZÓ Művelődési feladatainkról A Tartományi Művelődési Közösség Végrehajtó Bi­zottsága legközelebbi, pénteki ülésén megvitatja a kö­zösség ötévi munkatervének javaslatát. Az elkövetke­ző öt esztendő, a középlejáratú terv időszaka műve­lődési életünk szempontjából is igen nagy jelentőségű lesz. Ezért „előzetesben” közöljük a pénteki ülés anya­gának néhány — a közösség munkáját és Vajdaság kulturális fejlődését egyaránt meghatározó — kitéte­lét. A szilárdabb anyagi alap megteremtése az egyik leg­fontosabb cél, s ezt Vajda­ság társadalmi tényezőivel együttműködve kell megva­lósítani. Ennek a nehéz és sokágú feladatnak a megva­lósításában az egyik legfon­tosabb mozzanat a művelő­dési élet pénzelési törvénye, amelynek meghozatalakor Vajdaságban a társadal­mi-gazdasági szempontok mellett, külön ügyelni kell a terület soknemzetiségű ösz­­szetételére is. A művelődési élet és szel­lemi alkotómunka anyagi megszilárdításának egyik leg­fontosabb útja a munkaszer­vezetekkel, a közvetlen ter­melőkkel és a polgárokkal való együttműködés. A kul­túra a fogyasztók­­ viszony meghatározásában nem sza­bad figyelmen kívül hagy­ni a művelődési élet sajá­tosságait, s azt, hogy ser­kenteni kell a fiatal tehet­ségek érvényesülését. A középlejáratú terv folya­mán megalakult az Újvidéki Rádió­ Televízió, amely je­lentős tényezője lesz tarto­mányunk művelődési életé­nek. Az elkövetkező időszak igen fontos feladata a tar­tományi érdek meghatározá­sa a művelődésben. A tar­tományi érdek mindenek­előtt azon intézmények ese­tében jogos, amelyek hozzá­járulnak a Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek kultúrájának fejlődéséhez. A Tartományi Művelődési Kö­zösség tíz intézmény pénze­lését vállalja, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy felül­vizsgálja néhány intézmény működését és integrációjának lehetőségét. A Tartományi Művelődési Közösségnek pénzelnie kell mindazokat az intézménye­ket, amelyek munkájukkal a Vajdaságban élő nemze­tek és nemzetiségek múltjá­ra és jelenére vonatkozó kul­turális anyagot gyűjtik, fel­dolgozzák és prezentálják. A művelődési élet fejlődé­sének legfontosabb kérdése a káderprobléma. Mivel tarto­mányunk több nemzetiségű terület, határozottabban és rendszeresebben kell foglal­kozni a káderproblémákkal. A szakképzés és a meglevő szakemberek továbbképzése a Művelődési Közösség fontos feladata. A Művelődési Közösség anyagilag támogatja az in­tézmények és egyének műve­lődési akcióprogramjait, ezen kívül a műkriitika fejlődését. Mivel Vajdaság könyvtá­raiban nincs megfelelő szá­mú nemzetiségi könyv, kü­lön eszközökkel igyekszik pótolni kultúránk e mulasz­tását. Továbbra is egyharmad­­részben hozzájárul a szerb kultúra fő műveinek megje­lentetéséhez, 1971-től pedig a nemzetiségi kultúrák je­lentős értékű műveinek ki­adását is támogatja ilyen arányban. Fedezi a szerbhorvát és nemzetiségi nyelvű folyóira-­­ tok megjelentetését. Új kez- s­deményezéseket csak akkor segít, ha ezek megfelelő tá­mogatást élveznek a közsé­gi, illetve tartományi társa­dalmi-politikai és művelődé­si szervezetek részéről. Támogatja a vajdasági mú­zeumok épületeinek adaptá­lását, a megkezdett építési munkálatok befejezését. Ugyanakkor arra törekszik, hogy megvalósítsa a tarto­mányi múzeumok integrálá­sát is. Védelem alá helyezi az emlékműveket, feltérképezi őket, és külön gondot fordít a nemzetiségi emlékművek megőrzésére. Mivel a tartományi szín­házi élet legnagyobb gondja a káderkérdés, a Művelődési Közösség szorgalmazza a belgrádi akadémia Újvidék­re helyezett tagozatának két­nyelvű megnyitását, továbbá támogatja a hazai drámairo­dalmat, igyekszik anyagilag megszilárdítani a Szabadkai Népszínház helyzetét, vala­mint a szlovák, ruszin és román műkedvelő együtte­sek munkáját. A zenei élet fejlesztése szempontjából támogatja a zeneakadémia megnyitását, így kívánja rendezni az al­só- és középfokú zeneokta­tás káderkérdéseit., Hogy képzőművészeink al­kotóerejét minél jobban ki­használja, szeretné bekap­csolni őket a lakóházak és intézmények díszítésébe, a városrendezési megoldások folyamatába. Tető alá kí­vánja hozni a régi magyar festészet galériáját Szabad­kán és a naiv festők képtá­rát Kovacicán. A Tartományi Művelődési Közösség részt vesz két vaj­dasági játékfilm és hat rö­vidfilm pénzelésében. Szor­galmazza egy filmforgató vállalat megalapítását. A befektetések közül min­denekelőtt a színházépületek adaptálása, illetve az újvidé­ki Szerb Népszínház építése tartozik a Művelődési Közös­ség feladatai közé az elkö­vetkező öt esztendőben. Szex igen, szex nem Különtudósítónk telefon jelentése Belgrád, január 13. A belgrádi nemzetközi filmfesztiválon is bebizonyo­sodott, hogy a tátott gyü­mölcs a legédesebb. Jens Joergen Thorsen dán rende­ző Csendes napok Clichyben című filmje , amelyet Hen­ri Miller regénye alapján forgatott, s mindössze né­hány országban engedélyez­te a cenzúra — páratlan ér­deklődést keltett. A közön­ség megtudta, hogy a film bővelkedik a rendező sze­rint egyszerű és természe­tes, nem megjátszott szex­jelenetekben, s akkora tö­meg csődült össze a Szak­szervezeti Otthon előtt, és olyan leírhatatlan zűrzavar támadt, hogy a rendőrség gumibotokkal sem tudott rendet teremteni. Egy nőit kórházba kellett szállítani, az egyik külföldi vendég elájult, azoknak egy része pedig, akiknek hivatalos be­lépőjegyük volt, egyszerűen nem tudott bemenni az elő­adásra. És mindez azért volt, mert Henri Miller regényeit csak olvasni lehet (megkaphatók bármelyik könyvkereskedés­ben), de filmen megeleve­nedve látni csak olyan kivé­teles alkalomkor van mód, mint a belgrádi nemzetközi fesztivál. Mert a szexről még ma is megoszlanak a vélemények, és sokan egyet­értenek azzal, amit Grigorij Csuhraj, a neves szovjet rendező mondott az egyik sajtókonferencián erről a té­máról. — Nem félek, hogy régimódinak nyilvánítanak, de nekem valóban érthetet­len az a megszállottság, amellyel a nő és a férfi leg­intimebb élményét mutatják be a filmekben. Az emberi kíváncsiság kihasználása oda vezet, hogy a film mind inkább orvosi könyvvé vál­tozik. Ez komolyan veszé­lyezteti a filmet, és sérti az egészséges egyéniséget. Rö­vid életű divat ez. A hazug­ság sohasem volt hosszú éle­tű, és a filmben bemutatott szex hazugsága sem tarthat sokáig­­— fejezte be Csuh­raj véleményét a szexről, miközben egzaltáltan hado­nászott. Hasonlóképpen vé­lekedik Mark Donszkoj, a híres szovjet rendező is. Úgy véli, hogy a szexnek filmben való bemutatása patológia, s egyetlen haladó rendező sem foglalkozik ilyesmivel. Szerinte haladó rendező: Cramer, Clair, Vis­conti, De Sica, Zavattini... Ugyanakkor a fesztiválon látott szex vonatkozású filmekről (Kíváncsi vagyok, sárga, Csendes napok Clic­hyben), merészségük ellené­re a legnagyobb rosszindu­lattal sem lehetne azt mon­dani, hogy semmi közük a művészethez. Sőt az lenne a legmerészebb valami, ha ilyesmit állítanánk. A közön­ség érdeklődése nyilvánvaló. S hogy nem mindenki csu­pán a szex miatt és az iz­galom­keresés szándékából nézte meg Thorsen filmjét, azt igazolja a vetítés utáni beszélgetés is, amelyen a közönségnek legalább a fele részt vett. Ma bemutatták Dennis Hopper Szelíd motoros, Elio Petri Nyomozás egy minden gyanún felül álló személy ügyében, Szergej Jutkevics Lika — Csehov nagy szerel­me és Francesco Rosi Voroi­­ni contro című művét. Meg­érkezett Dennis Hopper és Peter Fonda. LADI István FEST—71 9. oldal A FILM ÉS AZ ISKOLA Január végén szeminárium a Pannónia birtokon Az Újvidéki Filmiskola ja­nuár 28-a és február 5-e kö­zött érdekesnek ígérkező és rendkívül hasznos szeminá­riumot szervez a filmoktatás­ról a nyelvtanároknak, a mun­kásegyetemek, művelődési egyesületek, művelődési köz­pontok stb. szakelőadóinak és más filmkedvelőknek. Az elő­adássorozatnak az a célja, hogy a hallgatók számára alapismereteket nyújtson a filmművészetről és arról, hogy miként használhatják a filmet az iskolai oktatásban és a művelődésben. Az előadásokat a legismer­tebb hazai filmpedagógusok és kritikusok tartják: a zág­­­­rábi Ante Peterlić és Rudolf Sremec, a belgrádi Dusan­­Stojanovic, Marko Babac és I Slobodan Novakovié, az új- I vidéki Dušan' Bašić és a ba­­j njalukai dr. Miroslav Vra­­bec. i A szemináriumot két prog- I­ram szerint bonyolítják le, a „kezdők”, illetve „haladók” számára. Témái a többi kö­zött: a film és a társadalom; a film és a többi művészet; filmesztétika, a modern film kifejezőeszközei, a film és az iskola, az új jugoszláv film; a szerzői film a világban és hazánkban; az új hullám és a politikai film. Az előadások után minden este bemutatnak egy-egy já­tékfilmet, amelyet neves kri­tikusok ismertetnek. A szemináriumot a Topo­lya környéki Pannónián tart­ják. Az érdekeltek január 22-éig jelentkezhetnek az Új­vidéki Művelődési Központ­ban (Filmiskola). Fruškogors­­ki put 2. telefon 51-453. B. E.

Next