Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)

1971-01-14 / 12. szám

Csütörtök, 1971. jan. 14. KOMMUNISTA ____________________________________________3. oldal Zágráb Az önigazgatási társadalmi szerkezet ma és holnap biztosíthatja a nemzetiségi viszonyok Nagy hévvel és egy szusz- Azt jelenti ez tehát, hogy ra ismertette statisztikai ki- Zágráb szegényebb, mint a I 1 1*11 If f j mutatásokkal és közismert többi jugoszláv város? Ma­ hall70C! li'lCftlolzillOCJO'f' tényekkel alátámasztott tété- rinko Gruié fentebb már 11 8y 1 W f , I*) sClÍ€ljt% IlliloCll lett a Horvát SZK főváros említett felszólalásában meg- T­sának súlyos anyagi hely- említett egy másik köztár- * zetéről Marinko Gruié, a sasági fővárost, amely fele Horvát Ksz zágrábi városi akkora, mint Zágráb és fe- Kelemen Mátyás felszólalása a VKSZ tartományi bizottságának december 23-án választmányának helyettes­­e annyi foglalkoztatottja van­.J­P mérőn elnöke a Horvát KSZ Köz- van. Zágráb mégis nyolcszor HlBlJlörtörl plOilírFfS UsBSGfl­ponti Bizottságának és a annyit fizet a föderációnak Szocialista Szövetség elnök- és négyszer annyit a köztár­­ti­­elszólalásomban csak Elmondhatom, hogy ami- hogy jelentős eredményeket valósítására irányuló erő­tő­ségének nemrégi együttes saságnak, mint ez az emlí- néhány kérdéssel fog-­kor felvetettük ezt a kérdést értünk el akkor, amikor szítések szempontjából nem­ülésén­ tett köztársasági központ.­a­lalkoznék azok közül, a Szocialista Szövetség szer­­előbb tartományi szinten, csak különféle lehetőségek Miközben a kötelezettség­­ foglalkoztatottak és a tár- amelyeket az anyag tartál­­vezeteiben, egyes viták se- azután szélesebb síkon is vannak, hanem szubjektív­­eket és a jogokat a kom­­sadalom iránti kötelezettség már. Mielőtt rátérnék a lé­­rán és a községi pártbizott- politikai és egyéb intézke- magatartás is megnyilvánul, munákra és a városokra rá- között mindig lehet bizonyos nyegre, hangsúlyozni szó-­ság vezető tisztségeit betöl­­déseket tettünk. Ehhez nagy Azt hiszem, hogy ezekben hozzák rá mondta Ma- fokú aránytalanság, mert a rem­ém: helyesen tettük, tő kommunisták körében is, mértékben hozzájárultak az a környezetekben nem rinka Grufé­k, a közszak-­kötelezettségek nagysága , hogy e problémáknak a mai azt tapasztalhattuk, hogy általános folyamatok, vala­ történtek meg a szüksé-­­ségletekre való eszközöket személyi jövedelmektől, az ülésen való megközelítése- egyesek megpróbálták elke- mint a probléma szélesebb­­es intézkedések a nem­egyre inkább a tágabb tár­­eszközök, a forgalom és az kor, valamint az előkészü­­rülni, hogy ezt a kérdést a körű megoldása és bizonyos zetiségi káderek iskolár­sadalmi-politikai közösségek import értékétől és szerkez­zetek során abból indultunk Szocialista Szövetség vagy eszmei-politikai nézetek tisz­­tázására és egyéb olyan szintjen összpontosítják. Tü­­zetétől, tehát a járulékoktól, ki, hogy meddig jutottunk más szervezetek feldolgoz­­tatása is. De éppen ez a anyagi feltételek megterem­t­ti* "­ Zagrab száza" a kamatoktól, az adóktól és nemzetiségi politikánk meg- zák. Olyan választ is hall- tény bizonyítja, hogy fel­tésére, amelyek a megfelelő rf..ab kapta ez I ne-’k azesz- a vámoktól függ, olyan kö­­valósításában. Azt hiszem, hattunk, hogy ez nem is kell mérnünk meddig jutót- munkahelyekt betöltő több ézé­nek, tavaly mindössze felezettségektől, amelyeknek igen hasznos lenne, ha fel- nagy probléma, hogy világos­­unk ebben. Az, amit erről nyelvet beszélő kádereik szá­zt­z százalékát. Ugyanak- legalább bizonyos mérték- mérnénk a mindennapi tár- dolog, a problémákat majd az anya­g és a határozati mára szükségesek. Valószínű róla mi C1° , részesedésé­sen összhangban kellene sadalmi gyakorlatunkban el- kiküszöböljük, nem kell ki- javaslatok kimondanak, több azonban, hogy az előkészü­lt in 1 917 a ,K0Zlarsasase lenniük egy-egy környezet ért eredményeket ezen a té- élezni ezeket a kérdéseket bé-kevésbé helytálló. Az é letben levő törvények és m.^11 n°i" anyagi gazdagságával. Akár- ren. Úgy tűnik, hogy néhány stn., jóllehet igenis ki van- hiszem azonban, hogy az egyéb intézkedések és hatá­rő lépek a ’ - Va­kány bizonyíték van azon­ korábbi ülésen, valamint az­nak élezve, s ez a kiélező- egyes községek és területek rozartok — amelyeket az el-* -­ban arra, hogy a másodia- egyes környezetekben folyó dés sokáig az eszmei­ politi­ között számottevő különbség következő időszakban tartó­mértékben mert létrehozták gos el°sztás rendszerében ez vitákban a részvevők elég kai harcon kívül ment vég­­gek vannak ezeknek az el­­múnyi szinten hoznak — a szükségletekhez hozzá­ a Ehetőség nem áll fenn, nagy teret adtak a nemzet be. Ahelyett, hogy e kerde- vekn€,k érvényesítésében, nagymértékben meggyorsít­idomított ” oktatás céljait vagyis, hogy a „kötelezett- tek közötti viszonyok kerdé- seket felvetettük volna, hogy Nehéz, ezt megmagyarázni, ják ezt a folyamatot. A szolgáló köz­sági alapot­ségek nyelve” nem szól a Senek elvi megvoatásanak, világosan tisztázzuk okét , mert az egyes községekben munkaszervezetek és egyéb amely nyilván mentesítette városok tényleges anyagi s nem abból indultak ki, tejes e elesseg, a teljes­­ tartomány egyes terv- önigazgatási szervezetek a várost m^határozott ko- helyzetéről és lehetőségei- hogy mit va­dítottunk meg egyenjogúság­i egyseg meg letein azonos elvek érvénye- azonban valamivel gyorsab­rabbTköteSSX Két- Xaf legalábbis nem az elfogadott politikánkb^. Ne­ ak^ sek. Éppen itt látszik a leg­ ban és határozottabban in­*lvo" log,k* — tSaTSSSU Ä STLUSTKaSSi, rab szükségletei egészében Erős vagy szegény Kommunista Szövetség prog e problémát megkerüljék és ’ véve szakadatlanul növeked- gazdaság? ramja, a már oly sokszor ne vitassák meg eszmeileg­­nek,” eszközei pedig állan- hangsúlyozott elvek és a megtörténik tehát, hogy — Az anyanyelvi oktatás helyzete olóan csökkennek IQR- ban Erre a kérdésre magának Kommunista Szövetség kong amint az anyagból is kitű­ . . . . . . olóan csökkennek. 1968-ban gazdaságnak kellene meg­­resszusán és a tartományi nik - valaki más szervez . Nem foglalkoznék melyre- nyem szernt, igen nagy fo- 859 millió dinár jutott a bízható választ adnia. A pártfórumokon is elfogadott ilyen vitákat, például az hatóbban az oktatás prop­­riu felelősségtudatra van közszükségletek céljaira,­­a­ zágrábi gazdaság a jugoszláv eszmei-politikai álláspontok egyház és egyéb ilyen erok­ tém­ájával, ha azonban vitág szükség politikánk megvaló -vagy mindössze 747 millió, gazdaság jövedelmének mint- alapján vitázni. Jóllehet mindezt a beter-­tés előttünk a cél, hogy a sitasaban, nem elegendő a­égy 10 százalékát valósítja Manapság, amikor a nem­­jesztett határozati javaslatok nemzeteknek es nemzetise- szoszatyarkodas es a nyilat-Miért méltatlankodik meg. Az ipar van túlsúly- zerek közötti viszonyokról leszögezik, én amellett va­­geknek saját anyanyelvükön hozatok, hogy teljes mertek­a polgár­­ban, ennek három ágar­a beszélünk, igen fontos meg­­gyök, hogy a problémát fel­ kell művelődniük, akkor ben kiállunk az anyanyelvi vegyipar, a villamossági állapítani, hogy ezt a prob-­jes egészében és igen vita- ebből a szempontból mér- oktatás feltételeinek biztosi-A zágrábi polgár akkor ipar és a fémfeldolgozóipar témakört eléggé sokáig csu­­gosan hangsúlyozzuk, mert legelnünk kellene mind az tása mellett stb. Szerintem érti meg igazán a város és­ a zágrábi ipar­i jövedelme- pán a Kommunista Szövet- társadalmunkban nem lehet intézményesített megoldása- az oktatás terén az egyik szegényedéséről szóló tételt,­nek több mint a felét adja. Még szervezetei vitatják, tovább fejleszteni az önigaz- hat, mind az e téren felmő- köz­ponti probléma az anya­amikor a maga bőrén tapasz Mindez kétségkívül azt ma- mégpedig nemcsak tartomo­­gatási rendszert és valóra válő gyakorlati és eszmei nyelvi oktatás­t megvalósítá­tatja, hogy a dolgok nem tatja, hogy Zágráb erős gaz­­nyi szinten — noha részben váltani az önigazgatási po- problémákat is. Tény az, ha volt. Ha szükség mutat— mennek úgy, ahogy kellene, hasági, mindenekelőtt ipari itt is —, hanem inkább a fizikát, ha a társadalmi-poli- hogy ezen a téren manap-­kozik rá, hogy ennek a sor-a téli napokban például központ. Sok más — többek községekben, a községi szer- tikai szervezetek és önigaz- sag bizonyos deformációk máját is megvizsgáljuk, én azért méltatlankodnak, mert között a termelékenységre, vezetékben és egyes más ,. . . .... . . " t észlelhetők, amelyeket sem­ mellette vagyok. Mert ez a lassan takarítják el a havat a gazdaságosságra és a fel-­önigazgatási szervezetekben. g , testületek nem vesz- mivel sem tudunk megokol- dolgok lényege, h a forma a város utcáiról­­vagy egy­ halmozóképességre vonatkoz Véleményem szerint éppen nem részt benne, vagyis ezen ni, másrészt pedig elég sok nem döntő jelentőségű, ne­általán nem takarítják el), ze­l­adat egészíti ki a ké- itt, ahol kommunisták van- elvek megkerülésével tévé- megjegyzés hangzott­­el az ha véleményem szerint a A közművesítő vállalatban per, annak ellenére, hogy a nak, vagyis eszmei-politikai kénykednek, illetve nincs oktatásra vonatkozólag tá- területi iskolák keretében erre azt válaszolják, hogy a zágrábi gazdaságnak jóval téren kell először mérlegel- kellő összhang tévé- jabb értelemben mindent meg kell tennünk, havat gyorsabban is el tud- több leírt alapeszköze van, nünk és vizsgálnunk politi­­s ... " Nem hiszem, hogy elég Ha ez nem sikerül, akkor nák takarítani (méghozzá mint amekkora a jugoszláv­kánk gyakorlati érvényesíté­­kenységük és elfogadott kon hozzáértő vagyok ahhoz, változtatnunk kell valamit nemcsak a belvárosban), ha átlag. Néhány újabb keletű per­­cepcióink között, hogy az oktatás problémája- politikánk érvényesítése cél­annyi pénz volna rá, amely­ irányzat azonban aggodalm­nak minden vonatkozását lából­­nyi kellene. Rádöbben a pol- mat kelt. 1964 és 1969 között­­ , lássam, de mégis kritikusab­bár a szomorú valóságra a zágrábi gazdaságba társa­­vít** *é* ī * x *aм' i­zet'S 191 osszetetel ban vizsgálnám meg, hogy akkor is, ha pillantást vet dalmi terméke értékének 12— J osztonaljazassal , területi iskolák formája Lehetetlen, hogy ma valamelyik immár omlado­ 15 százalékát fektették be. Az anyag, amelyet meg- és nemzetiségeik egyenjogú­ megoldása-e az akta- nincs előadókáder !,?,„a„k0r“*”£, miközben a jugoszláv átlag kaptunk, egy helyen meg- ságának megvalósítására K­á- 135 Problémájának. Vélemé- , . . ugyanis 1939 óta — amikor 20 és 35 százalék között volt, állapítja, ami a munka fel­­nyúló politika. Ebben az пУет szerint ezt a forma- A másik kérdés, az akta­­pedig harmadannyi lakosa a folyamatban levő beruhá­ tóteleit és a nemzetek és esetben az ösztöndíjazási po­­lát i®611 ®Уакгап éppen tas térén, amelyet szélesebb volt mint most — egyetlen mások értéke mindössze 1,5 nemzetiségek egyenjogúsága litikával kezdhetnénk, mert azok használják, akik gya­­korben meg kell vitatnunk, a korházat sem építették. miliárd dinárt tesz ki, ami­nek megvalósítását illeti, valójában ez ad lehetőséget k°rlatilag n­em kívánnak a közép- és felsőfokú okta-Méltatlankodást okoznak a mindössze 2,5 százalékát te- többé-kevésbé elértük azt, az összetétel megváltoztatá- оtУап irányban tevékeny- tas. A közvéleményben el­forgalmi dugok, vagyis az, szi a folyamatban levő jugo- hogy a társadalmi szektor­­sára, a nemzetek és nemze­­kedni, hogy ez valóra vál- hangzottak, olyan követe­hogy a városban túlságosan szláviai beruházásoknak. 1966 ban foglalkoztatottak aránya tiségek egyenjogúságának ton- egyre sokasodnak lesek is, hogy több nemzeti­is tervezik és építik és 1968 között a zágrábi gaz­ azonos a lakosság nemzeti- hiánytalan érvényesítésére, a vélemények, hogy az ségi tannyelvű középiskolát az al­utvonalakat. Kevés az­daság újonnan beszerzett­ségi összetételével. Kétség- Egyesek szüntelenül hang- anyanyelvi oktatás biztost­ kell nyitni, s hogy a felso­ui művelődési é­s sportok­ alapeszközeinek értéke mind- jelen, hogy ezen a téren súlyozni szeretnék: maga­sz tásában a területi iskola iskolákon lehetőséget kell .Ж1­­­össze 16 házalékét tette a most valóban kevesebb­re- a tény, hogy munkásosztály nem mutatott fel megfelelő teremteni arra, hogy az k­szazadban, aimndössze ket uj megtevő alapeszközöknek, kézségünk van. De valósak vagyunk egyfajta egyenlo­ eredményeket. Azt hiszem, tatál nagyobb mértekben a "Mindez Szenem zág­­gunkban már “ Шеје S­treS Wsztor- hogy mélyebben kell tanul- nemzetsegek nyilven foly­­ási szátSe ha,m­­­erte ? 30 száza­lékot. Az ipar érezteti hatását az, hogy mán keresünk stb. Ez azon­­mányoznánk ezt a kérdést ,és a mondhatnánk - elkerülhe- Ut­ alapeszközei viszonylag irányítás szempontjából nem van féligazság, s a viszonyok Ha az egyenjogúságot az is- eddigi , feh­­tősek nem teilen tartozéka minden vá- meg enne AS klibbek, ami zetiségi összetételünk koránt tartósabb eltorzulását, okoz- kolarendszer keretében akar ке10к0РпеП vLsznM ro d m k lefödése- minden k®tsegel, kizaroan sem megfelelő, ez pedig sok hatja valóságunkban, ez pe- tuk valóra váltani, akkor ^°ltak Bteo^s környezet­nek A^sem tehet rrMnda- bizonylt3al hogy Zagrab gaz' problémát okozhat. Ezenke­­dig politikai problémák sor- olyan intézkedéseket kel ^ nemcsak hogy nem tej­ni hogy Zágrábban rem- dasag,a muszakilag ea ^ћ,k- vül nem megfelelő a vezető rasa is lehet, ha nem törek- tennünk, amelyek csökken- lesztmk eléMe^ a közéDisk^­mít sem építenek (noha 15 egyre inkabbb­’ munkahelyeket betöltőknek szünk az okmányainkban le- tik nem ped^ növelik a felindultságukban az ember marad' , _ a szakképzettsége sem nem- fektetett nemzetiségi politika területi iskolák fogyatékos- nam ’ iskoláztatást sem sza­rek erre is hajlamosak), hi- Minthogy a zágrábi gaz­ csak az igazgatóra, hanem érvenyesitésére. Velemenyem sagatt. Alkalmam volt hal- valloljuk például- az ipari szén lassanként megvalósul­taság felhalmozóképessége a többi vezető munkahelyen szerint tehát nem elég meg­­lrni például a következőt: tanulók iskolái nem képesek az úgynevezett Kolarov- átlagon felüli, s a befejéje­­levőkre gondolok. Ezt több állapítani, hogy munkafel- mit tehetünk, anyagi okok- feltételeket biztosítani a terv, ami négy új és korszer­­ tések is kifizetődőek, a mű- ízben is megállapítottuk és tételek szempontjából meg- rá hivatkozva bezárták a nemzetiségi nyelvű iskoláz­ati útvonal megépítését je­­szaki és technológiai téma- számos dokumentumban, tol van az egyenjogúság, hanem tagozatokat. Mit jelent ez u­tatásra, jóllehet a tanulók lenti Továbbá a közelmúlt-­radásra aligha lehet más­vábbá vita során kimond- ezt a kérdést az irányt- Lehet, hogy az eszközöket zöme nemzetiségi. Ezzel van nagy ráfordítással meg­ okot találni, mint azt, hogy tűk. Ha pedig nem felel meg tás szempontjából is meg más célokra fordítják, s kapcsolatban nagyon nehéz újították a Horvát Nemzeti hiányos a bővített újrater- sem a szakképzettségi, sem kell vizsgálnunk, hisz ezek emiatt új probléma éleződik azt bizonyítani, hogy kö-Színházat, teljesítették az melés mostani rendszere, a nemzetiségi arány, akkor, fontos elemek, amelyek elő- ki, az anyanyelvű oktatás vetkezetesen végrehajtják a iskolaépítési tervet stb. Ez- mert az eszközök javát ki- véleményem szerint, elegen- segíthetik a nemzetek közöt- szükségletének és lehetőség politikát, mert itt közvet­ve, természetesen újra meg­vonja a termelők hatáskö­­dő terünk van politikánk ts megfelelő viszonyok gyor­ gek­rek összeütközése. El­­­lenül a munkásosztályról lehet jegyezni, hogy a befek- tédés. Mindehhez hozzá kell érvényesítésére oly módon, jabb kialakítását. Azt hi­­szem is, az oktatás terén van szó és ennek magasabb tetősek nem a város úgyne­­vezni még azt is, hogy a­hogy amikor ezekre a he­­szem ennek a kérdésnek működő kommunistáknak szakmai és szakképzettségi vezett rendszeres jövedel- zágrábi bankok hitelképes- lyekre megfelelő szakkép- . . . ezt nem szabadna elfogad- szintre való fejlesztéséről, miből valók voltak. Az iske­­sége­n akár a horvátország­zettségű munkaerőt állítunk, ‘...P 3­ntol­niuk, másodszor pedig a po- Meggyőződésem szerint, ez sokat önkéntes járulékból gi bankoké általában — jó- egyben megváltoztassuk a zatokban is. fizikai vezetőségeknek szó- igen szigorúan arra kötelezi építették, a színházat a gaz- val lemarad a zágrábi gaz- nemzetiségi arányt is. Ha­colniuk kell azzal, hogy az összes kommunistákat és hasági vállalatok támogata­­daság ereje mögött (ami határozottan arányt von- A nyelvhasználat ily mód­on lehetővé teszik. Politikai vezetőségeket hogy sával újították meg, s a 1/0- úgyszintén a bővített újra- nénk minden önigazgatási és problémai hogy az érveket ne eszmel- 1(„ .. ’ ...Г. lazov-tervet is tulajdonkép- termelés rendszerének a köz­társadalmi környezetben a politikai rendszerünkkel ist’ miben reflik­ten a zágrábi gazdaság kö­­vetkezménye). Ha ezt figye- szakképzettségi és nemzeti- A másik kérdés, amivel összhatárban sorakoztassák 3 probléma- Elképzelhete t­­anszírozza, miután lemen­­lembe vesszük, megértjük régi összetétel megváltozta- foglalkozni szeretnék, a j­e­len, hogy nem lehet előadói hott az úgynevezett passzív tására is, bizonyára más­ nyelvhasználat problémája­ fej, hanem éppen szembeal­kamatokról (Folytatása a 4. oldalon) képpen festene a nemzetek­hez fűződik. Vitathatatlan, litsák vele. Ezért, vélemé- (Folytatása a 4. oldalon)

Next