Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)
1971-01-14 / 12. szám
14. oldal KOMMUNISTA Az önigazgatási társadalmi szerkezet biztosíthatja a nemzetiségi viszonyok helyes kialakulását (Folytatás a 3. oldalról) kádert biztosítani ezekre a szükségletekre. Mert itt nem azokról van szó, akiknek elég pénzük van, hogy középiskolába és főiskolára járjanak s az útiköltséget is fedezzék, hanem viszonylag kisebb jövedelmű dolgozók gyermekeiről. Azt hiszem, ezen a téren valamennyi illetékes tényező és szerv kötelessége mérlegelni az összes problémákat, és biztosítani az anyanyelvi iskoláztatást, mert nem engedhetjük meg, hogy ezek a problémák éveken át halmozódjanak, s ezt újra és újra megállapítsuk, anélkül, hogy hathatós intézkedéseket tennénk az elfogadott elvek alapján. Azt hiszem, eljött az ideje annak — és meg is vannak rá a reális feltételek —, hogy mélyebben elemezzük ezt a problémát, és megvizsgáljuk, milyen mértékben lehet a főiskolákon is fejleszteni az anyanyelvi iskoláztatást. Bizonyos dolgokat megtettünk, de azt hiszem, hogy erre még több lehetőségünk van, s ezek kihasználásával teljes mértékben biztosíthatjuk a nemzetiségi polgárok egyenletes művelődését. Aművelődési élet fejlesztése Néhány szót szólnék a művelődési problémákról is. Meggyőződésem szerint társadalmi rendszerünk fejlődése során voltak bizonyos problémáink a művelődési élet fejlesztésével és szervezésével kapcsolatban. Volt egy időszak, amikor mindenáron egyesíteni akartuk a kultúregyesületeket. A nemzetiségek számára azonban ezek az egyesületek valami mást jelentenek, mert nekik nincsenek nagy lehetőségeik az intézményesített művelődési életre, mint a nemzeteknek. Ezért is hangsúlyozom a nemzetiségi kultúregyesületek jelentőségét és az irántuk megnyilvánuló szükségletet. Mi sok esetben egyesítettük a kultúregyesületeket. A nemzetiségi kultúregyesületek egy része gyakorlatilag minimálisra korlátozta tevékenységét, vagy pedig megszűnt működni. Formálisan ugyan biztosítjuk működésüket, néhány esetben azonban alkalmam volt rá konkrétan látni, mit jelent ez. Azt mondják: kérem, mi így ítéltük meg a helyzetet és ez mindenkinek megfelel. Ez igaz, de aki így beszél, nem abból indul ki, hogy ezeknek a környezeteknek még sincsenek meg a reális feltételeik a művelődési életre és a nemzetiségi kultúra megfelelő fejlesztésére. A mostani helyzet azonban arra utal, hogy nem szocialistaellenes és elveinkkel ellenkező dolog felújítani az ilyen kultúregyesületek munkáját, amelyeknek biztosítaniuk kell a művelődési életet és munkát ezekben a környezetekben. Világos, hogy ott, ahol a közös kulturális élet zavartalan és rendszeres, véleményem szerint nincs is szükség és nem is ésszerű szétszakítani és elkülöníteni egymástól a nemzetiségi kultúregyesületeket. Ott azonban, ahol nem így áll a dolog, azt hiszem szükség van megfelelő in■tézkedéseket tenni a kultúregyesületek munkájának megszervezésére. Tartományi szintű művelődési intézmények nemzetiségi nyelveken Az anyag és a határozatok megállapítják, hogy a nemzetiségi kultúregyesületek fejlesztése nem ellenkezik politikánkkal. Én azt hiszem, hogy ez tágabb értelemben még hasznos is művelődési életünk fejlődésére nézve. Emellett, úgy gondolom, hogy egyéb problémák is napirenden vannak, amelyeket a művelődés terén meg kell oldanunk, mint például: a tartományi szintű művelődési intézmények vajon nemzetiségi nyelveken is működnek-e? Azt hiszem, több ízben is megállapítottuk, hogy nem működnek a nemzetiségi nyelveken, de nem tettünk kellő gyakorlati intézkedéseket, véleményem szerint a művelődési intézményekben dolgozó kommunisták sokáig elodázták politikánk megvalósítását, elsősorban a tartomány szintjén, noha ilyen intézményeink vannak a községekben is. Tehát ezen a téren is gyakorlati intézkedéseket kell tenni és akciókat kell végrehajtani, hogy gyorsabb ütemben váljon valóra nemzetiségi politikánk. Az elmúlt néhány év alatt megállapítottuk, hogy művelődési közösségeink és közoktatásiművelődési közösségeink sem működnek úgy, ahogy kellene. Tettünk bizonyos intézkedéseket, de egyes megállapítások szerint ezek nem voltak hathatósak. Ezekben a testületekben is vannak kommunisták, elsősorban ők kötelesek megindítani a tevékenységet, mert szüntelenül abba a helyzetbe kerülünk, hogy védenünk kell ezeket az intézményeket,és hangoztatnunk kell, hogy indokolatlanok a nemzetiségi művelődési szövetségek megalakítására irányuló törekvések. Egyre nehezebb helyzetbe kerülünk, ha tevékenységünk eredményeképpen nem válik valóra politikánk, amely mellett kiálltunk. Más szóval: elegendő teret hagyunk más áramlatoknak és irányzatoknak, hogy kifejezésre jussanak, mert nem nyilvánulnak meg azon intézmények és szervezetek akciói és tevékenysége, amelyeket éppen azért alakítottunk, hogy valóra váltsuk politikánkat és a nemzetek és nemzetiségek művelődési téren való egyenjogúságának politikáját. Amellett vagyok, hogy induljunk el a holtpontról, hogy változtassuk meg a jelenlegi helyzetet, s ezáltal szilárdítsuk meg pozícióinkat a számunkra elfogadhatatlan nézetek elleni harcban; s ne engedjük meg a nemzetiségi művelődési szövetségek újabb megszervezését, a vertikális szervezkedést, mert ez alapjában véve fokozatosan eltávolítana bennünket az önigazgatási pozíciókról más pozíciók felé, amelyek számunkra nem jelentenek távlatot és eszmei-politikai célt. Világos, hogy az ilyen törekvések folytatásaként — amelyek a művelődési élet terén vertikális szervezkedés útján szándékozzák biztosítani a nemzetek és nemzetiségek teljes egyenjogúságát — ismét jelentkezik majd az a gondolat, hogy a társadalmipolitikai életben is ily módon kell biztosítani az itt élő nemzetiségek egyenjogúságát, illetve jogait. Azt hiszem, nem így kell megoldanunk a problémákat. Abból kell kiindulnunk, hogy a nemzetiségi viszonyok helyes kialakítását az egész önigazgatási társadalmi szerkezet tudja biztosítani. Ugyanakkor azonban amellett is vagyok, hogy tegyünk gyakorlati intézkedéseket azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekről ma is beszéltünk, folytassunk eltörkéltebb harcot a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának létrehozására az egész mechanizmusban, másrészt pedig ezáltal hiúsítsuk , meg a nemzeti elszigetelődés irányában működő erők esz- ' mei és politikai tevékenységét. Azt hiszem, az együtt-élés feltétele a teljes egyenjogúság méltánylása és biz tosítása. Olyan rendszert kell fejlesztenünk, amely szava- tolja ezt, mert ellenkező esetben mind fokozottabb mértékben következnek be összetűzések az együttélés-ben, és amúgy is elég bonyo-lult környezetünkben veszé-lyeztetni fogja az egységet. Igen fontos a televízió fejlesztése Vajdaságban ! Az utóbbi időben sokat beszéltünk a tájékozottság problémáiról, a tájékoztatási szolgálat fejlesztéséről és e probléma megoldásáról. Azt hiszem, ezen a téren mégis történt előrehaladás. Igaz, szórványosan bizonyos kóros irányzatok is kifejezésre jut- nak. Számunkra az a fontos, hogy a tájékoztatási eszközöket az eddiginél jóval na 'gyobb mértékben kell fejlesztenünk, s ehhez meg kell teremtenünk a feltételeket. Igen fontos a televízió fej- lesztése Vajdaságban, a tele- vízió-stúdióra gondolok, amely a tájékoztatás sok kérdését korszerű módon oldja meg. Azt hiszem, ez lehetővé teszi a vajdasági nemzetek és nemzetiségek művelődési életének további fejlődését is. Véleményem szerint számunkra ez igen fontos, mert ezek a korszerű tájékoztatási eszközök napról napra egyre nagyobb tért hódítanak nálunk, Vajdaságban is. Jugoszláv munkások külföldön (3.) NSZK: Világos elgondolások nélkül Hazánkban Nyugat-Németország a munkavállalás paradicsoma. Kivándorolt honfitársainknak több mint a fele dolgozik ott. Látszólag mindnyájan a két ország között kötött államközi szerződés alapján jutottak ki, a valóság azonban egészen más. Ki így, ki úgy A német szociológusok szerint négy módja van a külföldiek felvételének, ezek közül pedig a szabad munkaerőpiac követelményeinek érvényesítése a legjobb. Az országban dolgozó kétmillió külföldi közül azonban igen sokan az alábbi módon helyezkedtek el: vagy a német szociológusok szerint csökevénynek számító államközi szerződés alapján, vagy egyszerű látogatás címén maradtak ott, hogy munkát keressenek, vagy pedig követlenül a német munkáltatók és konzulátusok vitették ki őket. A jugoszlávoknak csak 30—40 százaléka vállal munkát szerződés alapján. A turistaként kimenő és ottmaradó munkások száma aránylag kicsi (alig 10 százalék), a többit mind idehaza toborozták, s az úgynevezett mellékösvényen jutottak ki. Hiába kötöttünk ugyanis államközi szerződést, munkaközvetítő intézeteink — tisztelet a kivételnek — nem tudtak idejekorán alkalmazkodni a követelményekhez. A németek azonban leleményesnek bizonyultak, rögtön észrevették, hogy nem szükséges a nehézkes adminisztrációhoz fordulni, mert köztársasági és kommunális munkaközvetítőink közvetlenül is fölveszik velük a kapcsolatot. Meg aztán érdekük is volt, hogy akár az államközi egyezményben foglalt záradékok megszegésével is minél több szakmunkáshoz jussanak. Hazánk erre megpróbálta szövetségi szintű tárgyalásokkal útját állni a szakemberek elcsábításának. De mit keresnek akkor Nyugat- Németországban a munkaközvetítő intézetek képviselői, ha a problémákat az egyezmény alapján akarjuk rendezni? Ha egyébként is az a nézetünk, hogy ezt a munkát ,, decentralizálni kell, változtassuk meg ezt az egyezményt, ne követeljük meg, hogy állami szinten tiszteletben tartsák, hiszen a gyakorlatban úgysem tartjuk magunkat hozzá. Egyik németországi konzul ezzel kapcsolatban szellemesen megjegyezte: a föderáció csak elvi vitákat folytat Németország képviselőivel, a terveket azonban a köztársaságok kovácsolják, a munkavállalási politikát pedig a községek folytatják. Példaképp megemlítette, hogy a németek nemrég 400 ápolónővért kerestek. Belgrádban azt a választ kapták, hogy nincs ilyen káderünk. Ugyanak-kor azonban a nővérek már útban voltak Németország felé. Bizonyos tehát, hogy sok német gyár személyzeti előadója kiválóan ismeri gyáraink foglalkoztatottai- nak képesítés szerinti meg- ,oszlását, s jegyzékeiken legalább 12 000 munkás szerepel a jugoszláv gyárakból. (Folytatjuk) __________________Csütörtök, 1971. jan. 14. Gondolatok az elosztásról (Folytatás az 1. oldalról) a sztrájkok fő oka, az elosztás miatti elégedetlenség, a gazdaságon kívüli tevékenységekben azonban a munkabeszüntetés úgyszólván ismeretlen fogalom. Az egyenlősdi már hoszszabb ideje uralkodó irányzat, jóllehet ezzel párhuzamosan nagy különbségek mutatkoznak az egyes gazdasági ágak, munkaközösségek és vidékek között. 1965 után próbálkozások történtek a szakképzett és termelékenyebb munka nagyobb fokú ösztönzésére. Hamarosan azonban az ollók ismét becsukódtak. Úgy tűnt ezután, hogy hazánknak a nemzetközi munkaerőpiacba való nagyobb fokú beilleszkedése serkentőleg hat majd a szakértők díjazására. Az országhatárokon kívül több mint 800 000 munkás dolgozik, az emberek többsége a nagyobb kereset reményében megy külföldre — ennek kétségtelenül elő kellene segítenie a munka szerinti elosztás fejlődését. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy az egyenlősdi új nyomásának szakaszába léptünk — részben politikai opportunitás, részben pedig a szakszervezetek azon követelése miatt, hogy majd egymillió foglalkoztatott személyi jövedelme mindössze 60 000 régi dinár. Másrészt az egyenlősdi az elsődleges elosztás pangásának és megoldatlan problémáinak közvetlen következménye is. Nehéz lenne megmondani, milyen gazdasági és szociális következményekkel jár majd ez az új offenzíva. Az úgynevezett társadalmi megállapodás Az állam szabályozási szerepét már néhány évvel ezelőtt a munkaközösségek önigazgatási megállapodásainak kellett volna felváltaniuk. Egy időben erre úgy tekintettek, mint holmi varázspálcára, ami máról holnapra megoldja a munka szerinti elosztás összes dilemmáit. Megfeledkeztek azonban arról, hogy a belső elosztás és a társadalom és a munkaközösségek közötti elosztás szervesen összefügg egymással. Az idő azonban megmutatta, hogy az önigazgatási megállapodás szilárdabb gazdálkodási és piaci feltételeket követel, továbbá számottevő változásokat is az állam magatartásában. Az önigazgatási megállapodás minőségileg új jelenség az önigazgatási rendszerben, de mindaddig nem jár nagyobb eredménnyel, amíg létre nem jönnek a feltételek az ágak és munkaközösségek közötti viszonyok szabad és demokratikus egybehangolására. Ezek a feltételek pedig többek között azért nem jönnek létre, mert vidékenként eltérőek a gazdálkodási feltételek. Nagyon nehéz lenne megmondani, hogy e tekintetben milyen eredménnyel járnak majd a rendszerbeli változások, a köztársaságok és tartományok új szerepe. Egészen új mozzanatok ezek, amelyekkel nemigen számolunk, pedig szem előtt kell tartani őket, hisz az egyik terület munkaközössége, ha szerződést köt ugyanazon gazdasági ág más területen működő munkaközösségével, kénytelen lesz arra számítani, hogy a maga területén és a másik területen is, különféle piaci és nem piaci jellegű meglepetések érhetik. Egyébként, ha a köztársaságok lassan és neheegyeznek meg az egyes piac sok kérdésében, kell lassúsággal vádolni a termelőket, ha tudjuk, hogy megegyezésük a föderáció által megteremtett feltételektől függ, vagyis az utóbbi időben egyre inkább a köztársaságok és kommunák által létrehozott feltételektől. Egy rangos politikai gyülekezet a közelmúltban úgy ítélte meg, hogy az elosztás megoldatlan problémái és kísérő jelenségei azt a benyomást kelthetik a munkásosztályban, mintha nem szocialista társadalomban élnénk, mintha eltértünk volna Marx díjazási elvétől. Hogy ezt a benyomást megváltoztassuk, valóban vissza kell térnünk Marx elveihez. Ebben az esetben a munka mennyisége szerinti elosztásról beszélünk majd, nem pedig a személyi jövedelmek elosztásáról, mint egyszerű számtani műveletről. Zoorob ma és holnap (Folytatás a 3. oldalról) azt is, hogy honnan ered a zágrábi bankok „pénzéhessége”. Előny-e vagy hátrány a szakkáder? Az utóbbi években sok vita folyt a város káderpolitikájáról. Néha-néha az volt a benyomás, hogy a zágrábi gazdaság problémái voltaképpen káderproblémák. Ilyen kérdések valóban fennálltak, s ezt a város illetékes politikai testületei több ízben is leszögezték. Az intézkedések végül is oda hatottak, hogy ma távolról sem olyan súlyos a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. A vezetőségi és szakemberi csoportokat sok vállalatban megújították és megfiatalították, úgyhogy ma a vállalatvezetők 56 százaléka legfeljebb öt éve van tisztségében, 71 százaléka 50 évnél, 28 százaléka pedig 40 évnél fiatalabb. Furcsa, hogy a kádercsere során nem sikerült megfelelő arányban javítani a vállalatvezetők szakmai képességét. A gazdasági vállalatvezetőknek mindössze 50 százaléka rendelkezik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, noha a vállalati alapszabályzatok a vezető tisztségek 88 százalékára irányoznak elő magas szakképzettséget. Megfelelő összehasonlítás nélkül természetesen nem lehet általános értékelést adni a káderhelyzetről és ennek a gazdaság fejlődésére gyakorolt hatásáról. Megfelelő adatokkal ugyanúgy lehet bizonyítani azt is, hogy a zágrábi gazdaság — rengeteg leírt eszközével és állandó pénzzavarában — átlagon felüli üzleti eredményeket mutat fel, elsősorban képzett vezetőinek és szakembereinek köszönhetően. S ezzel máris meg lehet cáfolni azt, hogy a nagy hagyományú zágrábi gazdaság többek között azért marad le a jugoszláv gazdaság mögött, mert nincs elegendő korszerűen képzett, dinamikus szakembere, akik habozás nélkül elfogadja és alkalmazza a technológia, a munkaszervezés, az ügyvitel stb., legkorszerűbb vívmányait. Az utóbbi kitétel igazolására maga a zágrábi gazdaság szolgáltatja az érveket. A néhány jól menő vállalat mellett, amilyen például a Pliva, az Agrokombinat, a Rade Končar és még néhány vállalat, ameyekben a káderpolitika a fejlődés legfontosabb összetevője, néhány ellentétes példát is lehet találni. Az összehasonlítás hasznos lehet A városnak és vezetőségének fogyatékosságai és komoly mulasztásai is vannak, mondta Marinko Gruic. A mostani anyagi lehetőségek mellett úgyszólván lehetetlen a fejlett városi környezet szükségleteit kielégíteni. A leghevesebb — és leggyakoribb — bírálatok a városrendezőket érik, akár mert túlságosan lassan, akár mert túlságosan gyorsan dolgoznak. Az embereknek mindenekelőtt a város fogyatékosságai tűnnek szemükbe, a többi várossal szembeni előnyöket természetesnek tartják, s észre sem veszik. Más városok sikerei és eredményei gondolkodásra késztetik az embert, hogyhogy ott meg tudják csinálni, itt pedig nem? Ezt a kérdést nyilván bármelyik városunk lakói joggal tehetik fel, s a válasz — ha egyáltalán kapnak választ —■ sohasem lehet egyöntetű. Éppen ezért bizonyára jó lenne, ha a Városközi Testület megszervezné az alapos kutatómunkát a városfejlesztés feltételeiről, tényezőiről és eredményeiről Živko GRUDEN