Magyar Szó, 1971. január (28. évfolyam, 1-29. szám)
1971-01-20 / 18. szám
Simla, 1971. január 20. A művész sosem megy nyugdíjba... Önálló budapesti tárlatra készülődik Milan Konjović Kényelmes, házias műtermet rendezett be magának Milan Konjović, a zombori múzeum épületében. Ott fogadja vendégeit, akik nem titkolják, hogy legújabb, a tavalyi év folyamán készült fesményeit szeretnék látni. A művész is csak most ismerkedik ezekkel a festményekkel, mert az alkotás időszakban nem volt ideje a képek elmélyültebb vizsgálatára. Van, amely még az állványon fogadja a belépőket, sok kép pedig a padlón, falnak támasztva várja, hogy a mester nézegesse, s esetleg egy-két ecsetvonást ejtsen rajta. Milan Konjović gyorsan előkeríti jegyzetfüzetét, és megállapítja feljegyzéseiből, hogy a tavalyi termés nem szegényebb a tavalyelőttinél. — Ötvennyolc képet festettem 1970-ben — mondja elégedett mosollyal —, s ez azt jelenti, hogy termékeny voltam, bírom még a tempót- Búza-festményből sincs kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, kereken harminc. A tavalyi termésről persze nem mondhatok véleményt, én is csak most ízlelgetem, vizsgálatom a színeket, s csak hosszabb vizsgálódás után állapítom meg festményeim művészi értékét. A művész ugyan mindig azt szeretné, hogy épp az elmúlt, a legutóbbi év termése legyen a legjobb, az legyen a legsikerültebb éve, de ez sajnos csak később, hosszú idő múltán derül ki. Azonkívül, hogy tavalyi festményeit rendezgeti, Milan Konjovićot két dolog foglalkoztatja legjobban: a nyugdíjba vonulása, amely már folyamatban van, és önálló budapesti tárlatának előkészítése, amely április 30-án kezdődik, s május 23-án zárul. — A művész sosem megy nyugdíjba, s engem is csak mint múzeumigazgatót nyugdíjaznak — mondja. — Huszonöt évvel ezelőtt, amikor a zombori múzeum igazgatója lettem, Herceg Jánossal együtt rendeztük be ezt az épületet, nyitottuk meg a mai múzeumot. Fernbach Bálint háza ez, amely annak idején alkalmasnak tűnt e célra. Összegyűjtöttük a szétszórt muzeális értékeket, s megalapoztuk az immár igen gazdag gyűjteményű múzeumot. — A nyugdíjazás nem bánt, nem esik rosszul, hisz én a művészetnek szenteltem életem, s attól nem válok meg — állítja a művész. — Csak az fáj, hogy többé nem viselhetem gondját a múzeumnak ... Milan Konjović számára a budapesti tárlat lesz az év művészeti eseménye. A Műcsarnok művészeti vezetője már felkereste nemrég, és részt vett a kiállítás anyagának kiválogatásában. — Nyolcvannyolc festményt állítok ki — mondja a művész —, s 1930-tól 1970- ig terjedő munkásságomat mutatom be. Úgy hiszem, sikerült a legjobb anyagot összeállítani, a képek száma pedig nagy lehetőséget nyújt a műértő budapesti közönségnek, hogy minél alaposabban megismerjem. Ez a legnagyobb kiállításom, mert 40—50 festménynél többet még nem mutattam be egyszerre. Ezért magam is kíváncsian várom a hatást, mert ilyen sok, jól összeválogatott kép valószínűleg másképp vall munkásságomról. Budapest a Konjovic-képek színe-javát fogja látni. Az ottani műértő közönség számára nem ismeretlen a zombori festőművész, de képeit már nagyon rég nem látta. Élmény lesz tehát ez a tárlat a javából nemcsak a művész, hanem a magyar közönség számára is. POLYVAS József „Csodálatos vagy világ, senki, senki nem tud fölfogni”, mondja Emily. A mi kis városunk fiatal hősnője, majd egy kérdéssel folytatja: „van ember, aki fölfogja az életet, minden egyes percében, amíg élt?” Ezzel a két idézett mondattal határozhatjuk meg legpontosabban Thornton Wilder Újvidéken bemutatott színművének, A mi kis városunknak alkotói üzenetét, írói szándékát. Wilder egy isten háta mögötti amerikai kisvárosban élő két család mindennapjainak, banális köznapi eseményeinek történetét vonultatta fel azzal a céllal, hogy nézőit figyelmeztesse, tanuljanak meg élni, ne menjenek el vakon vagy félvakon a mindennapok mellett. Figyeljenek fel az apró eseményekre, mert tulajdonképpen ezek jelentik az életet. Azt azonban már nem mondja ki a szerző, miért van erre szükség, megelégszik azzal, hogy a következtetést a nézőre bízza. Ő csak megjelenít, bemutat, ábrázol — konfliktus nélkül. De tegyük hozzá: 32 évvel A mi kisvárosunk megírása után is frissen, a nagyközönség számára érdekesen jeleníti meg a kisváros eseménytelen életét. Drámaszerkesztése révén közvetlen, figyelmet lekötő: a városka eseményeit, hőseit a narrátor-rendező mutatja be, ő a történések, változások kommentátora is, az ő révén valósul meg a néző és színész közötti közvetlen kapcsolat, amely a színház számára létszükséglet. Ugyanakkor ez a megszakításos, színház a színházban technika hálás és hatásos szerepeket is kínál. A pozsonyi Tibor Rakovski (tavaly Miller Pillantás a hídról című nagysikerű előadását rendezte a Szerb Népszínházban) vezetésével készült produkció színészei — Milica Radaković, Velimir Zivotic, Dragica Sinovčić-Brković, Vlada Matić, Jelica Bjeli, Dragiša Lokica, Mihailo Milicevic, Slavko Djordjevic — kiválóan éltek ezekkel a lehetőségekkel. Alakformálásukat az egyszerűség, a hiteles köznapiság jellemezte. Epizódjaik mindegyike kiegyensúlyozott és találó volt. Külön kell azonban szólni a játékmester-rendezőt megformáló Stevan Salasléról, aki anélkül, hogy „kiesett” volna az előadás keretéből, játékában nagyszerű érzékkel egyesítette az író megkívánta a póztalan közvetlenséget a színész vele született magén mutogatási hajlamával. Skülön kell megemlíteni a két fiatal, Dragán Sreckov és kivált a hálásabb szerepet játszó Ksenija Martinov- Pavlovic érett nagy tehetséget eláruló teljesítményét. Ksenija Martinov-Pavlovic harmadik felvonásbeli nagy jelenete, amikor a holtak közül visszakérezkedik az élők közé, hogy ismét átéljen egy napot a kisvárosban, de hogy ezúttal figyelje is életét, telítve volt szépséggel, költészettel és magával ragadó játékkal. Ez volt az előadás fénypontja. Az est sikere természetesen Tibor Rakovski rendező érdeme. Nagyszerű érzékkel tud hangulatot, légkört teremteni a színpadon, és színészeiből a maximumot varázsolja elő. Egyetlen kifogásként említhetnénk, hogy talán túlságosan is következetesen hű interpretálója Wildernek, és színészi alakítását nem sarkította a karikírozás felé, nem viszonyult kritikusan az íróhoz és a kis városhoz, az eseménytelen mindennapokhoz. A díszleteket és jelmezeket is szlovák vendégművészek — Ladislav Vychodil és Helena Bezakova — tervezték. A ruhák hangulatteremtően szépek voltak, a díszlet viszont túlzás nélkül bravúrosnak mondható. Wilder díszletek nélkül képzeli el az előadást, Vychodil pedig úgy tartja tiszteletben az író elképzelését, hogy egyszerű, hagyományos értelemben semmiképpen sem díszletnek nevezhető megoldásokkal és fényhatásokkal varázsolja a színpadra egy mindenkori kisváros jellegzetes sziluettjeit, hangulatát. GEROLD László Szerelem, házasság, halál A mi kisvárosunk bemutatójáról Milan Konjović műtermében Fordulópont? Évi közgyűlést tartott a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Több mint 90 egyesületi tag részvételével hétfőn este megtartotta évi közgyűlését a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Jelen volt Milan Vidović, a községi művelődési közösség elnöke is. A beszámoló, amit Kapitány György elnök olvasott fel, mindenekelőtt arra kísérelt meg magyarázatot adni, miért nem tartott az egyesület évi közgyűlést 1967 óta, továbbá részletesen ismertette, milyen problémák akadályozták a gazdag múltú egyesület működését. Hoszszú ideig, sőt most is, rendezetlen volt a büfé helyzete, amely az egyesület pénzelésére szolgál, továbbá a választmányi tagok, de az egyesület teljes tagsága sem fejtett ki megfelelő tevékenységet. A büfé és a többi probléma megoldása, a tagtoborzás és a kulturális munka fellendítése, továbbá az ifjúság bevonása és az épület megjavítása képezi az egyesület új választmányának legfőbb feladatait. A közgyűlés díszoklevéllel jutalmazta meg Herceg Jánost, Kószó Józsefet és Berszt Henriket, az egyesület egykori elnökeit, és örökös tiszteletbeli elnökké választotta őket. Végül megválasztották az új vezetőséget is. Tagjai: Albrecht Sándor, Breyer Flóra, Csaplár Nándor, dr. Csányi Béla, Erg Iván, Fiel József, Federer Mária, Goretits István, Hartung József, Horváth Péter, Jung Sándor, Kapitány György, Koberszky József, Kószó István, Langbein János, Mészáros András, Máté Mihály, Pogány Margit, Polyvás József, dr. Szalai Béla, Svarcz József, Szakács Ferenc, Újkéri Mária, Weszelovszky Ernő, Vidákovits István, Vlad János, Véghelyi István, és Zsulyevics Antal. A felügyelő bizottság: Horn György, Fernbach István és Hűck Margit. P-s MAGYAR SZÓ A Közművelődési Közösség Köztársasági Bizottságának ülése újvidéken A Közművelődési Közösség Köztársasági Bizottsága szombaton tartja XII. rendes ülését Újvidéken. Tárgyal a művelődési kongreszszus előkészületeiről, a közművelődési közösség múlt évi munkájáról, a soron következő közgyűlés előkészületeiről, valamint több más időszerű kérdésről. Az ülés jelentőségét növeli, hogy most állapítják meg a Közművelődési Közösség munkaprogramját a művelődési kongresszusig. A művelődés fejlődése szempontjából szintén fontosak lesznek azok a területi megbeszélések, amelyeket a középlejáratú tervről, ennek készítéséről folytatnak. A közművelődési közösségnek fontos szerep jut e megbeszélések megszervezésében. Az újvidéki FÓRUM Lap- és Könyvkiadó Vállalat pályázati bizottsága pályázatot hirdet a Magyar Szó FŐSZERKESZTŐJÉNEK megválasztására , újraválasztására. FÖLTÉTELEK: 1. Egyetemi vagy főiskolai végzettség; 2. Húszévi újságírói gyakorlat, ebből tíz év aktív szerkesztői munka; 3. A magyar és a szerbhorvát nyelv tökéletes ismeretén kívül legalább egy világnyelv ismerete. A pályázaton csak olyan személyek vehetnek részt, akik a sajtótörvény által megszabott feltételeknek is eleget tesznek. A képesítésről szóló oklevél hitelesített másolatával és a pályaképpel ellátott kérvényeket a pályázat megjelenésétől számított 15 napon belül az alábbi címre kell eljuttatni: NIP FÓRUM, Novi Sad, Vojvode Mišića 1.— Titkárság. Az újvidéki FORUM Lap- és Könyvkiadó Vállalat lapunkban XII. hó 27-én 1316/1. sz. alatt megjelent pályázatának az 1. pont alatti munkahelyre vonatkozó részét érvényteleníti. 7. oldal Ш јшт Hk.ша