Magyar Szó, 1971. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1971-04-11 / 99. szám
Y—ГУП. ápr. II MAGYAR SZÓ „Vietnamizált Biafra“ Polgárháború Pakisztánban Csak az Allahba vetett hit és a jól kiképzett hadsereg tartotta össze két és fél évtizeden át a világ legfurcsább államképződményét. Amikor azonban a fegyveres hatalom gyöngyének mutatkozott, mert a csapatok egymásra kezdtek lövöldözni, a világ ötödik legnépesebb államában kitört a kegyetlen polgárháború. Mohamed Alii Dzavnna 1947 -ben megalakította az indiai félsziget mohamedánjainak államát, a „tiszták földjét” (Pakisztán). Már kezdetben óriási problémát okozott, hogy az állam két része között majd kétezer kilométer széles „ellenséges” terület húzódik. Emellett a két országrész lakosságának nyelve, kultúrája és vérmérséklete is különböző. Ha a bengálok belgázoknak, a pandzsábiak pedig pandzsábiaknak és nem pakisztániaknak kezdik érezni magukat, akkor vége lesz a pakisztáni államnak — jövendölték már akkor az állam alapítói. Noha a nyugat-pakisztá Bialk kevesebben vannak (hatvanmillió), rá tudták kényszeríteni hatalmukat a többségben levő (72 millió) bengálokra. A szite kizárólag nyugat-pakisztáni parancsnokság alatt álló hadsereg hosszú éveken át elnyomatásban tartotta a bengáliakat Két évvel ezelőtt, amikor a nyugat-pakisztáni Ajuib Khan eltávozott a politikai színtérről, úgy látszott, hogy fordulat következik be. Utódja, Jahja Khan, ígéretet tett a demokrácia visszaállítására. Az 1970 decemberében tartott választásokon a kelet-pakisztáni Awami Liga vezetője, Mudzsabur Rahman вејк, a „bengáli tigris”, megszerezte a szavazatok abszolút többségét a keleti országrészben. Ezt követően előrukkolt függetlenségi követelésével. Ezt a követelést elsősorban Zulfikar Ali Bhutto volt külügyminiszter, a választások nyugat-pakisztáni győztese támadta meg, aki mindenáron meg akarta tartani Nyugat-Pakisztán vezető szerepét — a saját irányítása mellett. Jahja Khan közvetíteni akart a két ellenfél között: március közepén a bengálok vezéréhez utazott. Tizenegy napig tartottnak a tárgyalások, de eredménytelenül. Mudzsubuk Rahman sejk nem tehetett engedményeket, mert hívei ezt nem engedték meg neki. Ugyanakkor Jahja Khannak is meg volt kötve a keze, mert a hatalommal rendelkező Ali Bhutto és társai, a tisztikar támogatásával, meg akarták mutatni a bengáliaknak, hogy „ki az úr a házban”. Az ő követelésükre vette át Tikka Khan tábornok, a hadsereg legrettegettebb embere a kelet-pakisztánban levő egységek parancsnokságát. Több mint tízezer elitkatonát vezényeltek át a keleti országrészbe. Rahman sejk időközben átvette az irányítást a kelet - pakisztáni polgári közigazgatásban. A kelet-pakisztániak többé nem engedelmeskedtek a nyugati országrészből érkező utasításoknak. A vérontás akkor kezdődött, amikor váratlanul Daccában termett Ali Bhutto, és politikai ellenfelének függetlenségi követelését hazaárulásnak megfelelő bűnténynek minősítette. Az ekkor kirobbant zavargások megfutamították a nyugatpakisztáni tárgyalókat Caddából. Chittagong városban a katonák rálőttek a tömegre, amely meg akarta akadályozni a hadianyagok kirakását a hajókból. Tikka Khan tábornok kijárási tilalmat rendelt el, Mudzsubur Rahman pedig egy titkos adón bejelentette a „bengálok földje” függetlenségét, és felszólította népét, hogy nyújtson ellenállást az ellenségnek. Azóta is dúl a beláthatatlan következményekkel járó polgárháború Pakisztánban. A központi kormány 60 000 katonája számára szinte reménytelen a helyzet a 72 millió lakosú országrészben, ennek dacára vérfürdőket rendezhetnek a világ egyik legsűrűbben lakott területén. Már az összecsapások első napjaiban a bengálok százai estek el. A Far Eastern Economic Review című tekintélyes ázsiai újság már március közepén megjósolta, hogy Kelet-Pakisztánban egy „vietnamizált biafrai háború” fog kitörni. GyS. Távoznak a külföldiek Kelet-Pakisztánból A Példátlan gonosztett civilizált világ történelmében példátlan gonosztettet hajtottak végre a héten Stockholmban: két usztasa terrorista behatolt nagykövetségünk épületébe, és szúlyosan megsebesítette Vladimir Rosovic nagykövetet, Mira Stempihart, a nagykövetség titkárnőjét, és megsebesítette a nagykövetség tanácsosát is. A gonosztett azért példátlan, mert még a diplomatarablások korszakában sem tudunk olyan esetről, hogy egy európai ország fővárosában ilyen aljas fegyveres támadást intéztek volna egy ország és államfő képviselője ellen. Éppen ezért ez a gonosztett nemcsak a jugoszláv—svéd jó viszonyt zavarhatja meg, hanem veszélyezteti a diplomáciai gyakorlatot is, amely évszázadok során alakult ki. Ez a gonosztett ugyanis kérdésessé teszi még a diplomácia alapját képező bécsi konvenciót is, amelynek 29. szakasza kimondja: „A diplomáciai képviselő személye sérthetetlen. Az az állam, ahol akkreditálva van, köteles megtenni minden szükséges intézkedést, hogy megakadályozza személyiségének, szabadságának vagy méltóságának megsértését.” A jugoszláv közlemény külön elgondolkoztatónak tartja, hogy a diplomáciai gyakorlatot és a világbéke egyik alapelvét ilyen mértékben megsértő gonosztettet a svéd hatóságok elnéző magatartása tette lehetővé. Mert nem váratlan, meglepetésszerű incidensről van szó, hanem egy szervezett, régóta folyó tevékenység szerves részéről. A jugoszláv közvélemény már a göteborgi konzulátusunk ellen intézett usztasa terrortámadás után azt várta, hogy a svéd hatóságok erélyes intézkedéseket tesznek a terroristák működésének megakadályozására. S amikor azt kellett látnunk, hogy ezek az intézkedések elmaradtak, képviselőink követelték a svéd hatóságoktól, hogy tegyenek erélyes intézkedéseket diplomáciai és konzuláris képviseleteink megvédésére. Ugyanakkor ■felhívták a hatóságok figyelmét arra, hogy gondosabban kell ellenőrizniük a terrorista emigráns szervezetek működését. Mindennek ellenére a svéd hatóságok, elsősorban a svéd rendőrség magatartása lehetővé tette az új bűntény elkövetését. Ezért állapította meg a Külügyi Államtitkárság által a svéd kormánynak átadott jegyzék, hogy „a svéd kormány nem tett eleget a terrorista bűntettek meggátolásával kapcsolatos kötelezettségeinek”. . A svéd kormány felelősségét csak növelte, hogy az április 7-i tragikus esemény után sem szűntek meg a terrorista kilengések. A terroristák tovább fenyegetik malmöi és göteborgi konzulunkat, valamint a stockholmi nagykövetség személyzetét és a Svédországban dolgozó jugoszláv vendégmunkásokat, ismeretlen tettesek betörték a Jugoturs nevű jugoszláv idegenforgalmi képviselet kirakatát a svéd főváros központjában stb. A jugoszláv közvélemény még inkább furcsállja, hogy a példátlan gonosztett elkövetése után, miközben Rosovic nagykövet élet és halál között lebeg, a svéd hatóságok lehetővé tették az usztasa terroristák számára, hogy a svéd televízió felvevőgépe előtt védjék magatartásukat, indokolják álláspontjukat, arról próbálják meggyőzni a svéd polgárokat, hogy szervezetük nem gyilkos gyülekezet, hanem „az új független horvát államért küzdő horvátok szervezete”. Ilyen körülmények között magától értetődik, hogy a jugoszláv kormány jegyzéke arra hívta fel a svéd kormány figyelmét, hogy „a terrortevékenység megfékezésére irányuló erélyes intézkedések hiánya súlyos következményekkel járhat a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlődésére”. A Szövetségi Végrehajtó Tanácshoz, a Külügyi Államtitkársághoz és külföldi diplomáciai képviseleteinkhez érkező táviratok is elsősorban azt hangsúlyozzák: „felfoghatatlan, hogy a svéd hatóságok a terrorista szervezetek működésében valamiféle politikai tevékenységet látnak.” A jugoszláv közvélemény megdöbbenéssel és felháborodással értesült a stockholmi gonosztettről. A tömegszervezetek és a munkaközösségek egymás után tartják tiltakozó gyűléseiket, amelyeket a legerélyesebben elítélik a stockholmi merényletet, és követelik, hogy kormányunk kérje a svéd kormánytól a bűntettek elkövetőinek és szervezőinek kiadatását. A jugoszláv közvélemény meg van győződve arról, hogy amikor felemeli tiltakozó szavát, nemcsak a nemzetközi jogrendszert védi, nemcsak újabb gonosztetteknek akarja elejét venni, hanem figyelmeztet arra is, hogy milyen súlyos következményekkel járhat a múltból kísérő fasiszta áruló csoportok tevékenységének megtörése, milyen veszélyt jelenthet a világra nézve az, hogy a múltnak ezek a maradványai ma is új híveket képesek toborozni, ma is szabadon garázdálkodhatnak. b-t ITT T [Т1ГШ1ГШТТТГТ ? | Az aljasság esemény naptára As utóbbi években egymást érték az usztasa és maetnik terrorista emigráns szervezetek támadásai Jugoszlávia külföldi diplomácia képviseletei ellen. Két eset kivételével a gonosztevők büntetlenül maradtak, és egyes országok hatóságai, ahol a merényleteket végrehajtották, úgyszólván semmit sem tettek, hogy a támadókat felfedjék és bíróság elé állítsák. 1965. június 8. — Meersburgban (NSZK) merényletet követtek el Andrija Kla Bic müncheni jugoszláv konzul ellen. 1965 novembere.— Torontóban bombát dobtak a jugoszláv konzulátusra. 1966. augusztus 30. — Stuttgartban meggyilkolták Sava Milovanovicot, a müncheni jugoszláv konzulátus főnökét. 1966. szeptember 4. — Frankfurtban meggyilkolták Stipan Medvidovics jugoszláv állampolgárt. 1966. november 28. — Bomba robbant a párizsi jugoszláv nagykövetség klubjában. Két személy megsebesült, jelentős anyagi kár történt. 1967. január 29. — Bombamerényletek történtek washingtoni és ottawai nagykövetségeinek, illetve New York-i, San Franciscó-i és torontói konzuláris képviseleteink ellen. 1967. február 17. — Tito elnök bécsi rezidenciája előtt letartóztatták Grabovac usztasa emigránst. 1968. február 19. — Bomba robbant a párizsi jugoszláv klubban. Egy jugoszláv állampolgár életét vesztette, 17 pedig megsebesült. 1968. február 19. — Bomba robbant a nyugat-németországi Schwöningen város egyik szállodájában, ahol aznap jugoszláv konzuláris napot tartottak. 1968. március 15. — Időzített bombát találtak a klagenfurti jugoszláv konzulátus előtt. 1968. március 24. — Bomba robbant a grazi jugoszláv főkonzulátus előtt 1968. augusztus 10. — Bomba robbant Jugoszlávia New York-i ENSZ-missziójának udvarában. 1969. február 21. — Eel akarták gyújtani Jugoszlávia frankfurti konzuláris kirendeltségét 1969. június 8. — Bomba robbant a sydneyi jugoszláv konzulátus előtt és jelentős anyagi kárt okozott. 1969. június 30.— Merényletet követtek el Acvtots Kolendic, a nyugat-berlini jugoszláv katonai misszió főnöke ellen. A merénylők megsebesítették Drago Golob gondnokot is. A nyugatnémet bíróság Drago Dolo merénylőt 10 évi börtönre ítélte. 1969. szeptember 29. — Canberrában bomba robbant a jugoszláv nagykövetség előtt Jelentős anyagi kár esett. 1970. május 8. — Bomba robbant a brüsszeli jugoszláv nagykövet rezidenciája előtt 1970. augusztus 1. — Időzített bombát találtak a brüsszeli jugoszláv nagykövetség előtt.1971. február 10. — Usztasa gonosztevők behatoltak a göteborgi jugoszláv konzulátus épületébe. Mindkét merénylőt 3,5—3,5 évi fegyházra és a büntetés kitöltése után Svédországból való kitoloncolásra ítélték. Ti Ш' Ilin I TTT Vietnam béklyójáéi AZ ELNÖKI SZÉKBE jutása óta Nixon elnök tizenegyszer lépett a tévé-kamerás elé és fordult szózatával az amerikai nagyközönséghez. Nyolc esetben az indokinai helyzettel foglalkozott, hiszen a vietnami háború befejezésének ígéretével szerezte meg szavazatait. Az 1972 novemberében tartandó új elnökválasztásig be kellene váltania ígéretét, hogy hazavezényli az amerikai fiúkat. Az elnök számára nem maradt kibúvó, belegabalyodott a háború úgynevezett vietnamizálásának a hálójába, és az elmúlt szerdán, nyolcadik indokínai beszédében stratégiai, politikai és pszichológiai győzelemnek kiáltotta ki a vereséggel végződött laoszi hadjáratot a felzúdult szenátus, a sajtó és a közvélemény megnyugtatására. Az amerikai közvélemény azt várta, hogy Nixon bejelenti a vietnami kivonulás végső határidejét, ehelyett az elnök százezer amerikai katona kivonását ígérte az év végéig, ami ütemben is lassúbb a vártnál. Húszperces tévészózatát inkább az jellemezte, amiről nem szólt. Nem beszélt ugyanis arról, hogy az amerikai csapatokat nem vetik be szárazföldi harcokba. A laoszi hadművelet után az amerikai katonai szakértők előtt is megvilágosodhatott, hogy a nixoni vietnamizálás megvalósíthatatlan. A saigoni kormány egy milliós hadseregének mintegy 50 000 jól felfegyverzett és kiképzett katonája van, ebből húszezret Kambodzsában vetettek harcba, húszezret pedig a laoszi Ho Si Minh-ösvény ellen küldtek, bőséges amerikai támogatással. Igénybe vették az elektronikának minden legújabb találmányát, a kémrobotokat, amelyeket repülőgépről vetettek le, hogy a földbe fúródva vagy kecses pálmafának álcázva jelezték az amerikai főhadiszálláson felállított képernyőkön az ellenség mozdulatait; a repülőgépek lézersugárral vezetett bombákat vetettek, bőségesen alkalmazták az MO elnevezésű bombákat is, amelyek orrába tévékamerákat szereltek. Ezer helikoptert vetettek be, naponta négyezer felszállást hajtottak végre, mégis, a haditechnika kiadós alkalmazása és minden erőfeszítés ellenére, a franciák Dien Bien Phu-i vereségéhez hasonlítható kudarcot vallott a laoszi vállalkozás: megbukott a vietnami és a laoszi harcosok, a háború ezermestereinek hihetetlen ellenállóképességén. Csődöt mondott a „légi lovasság”, a gépágyúkkal felszerelt helikopterflotta, amelyből rakétákkal és nehézaknavetőkkel százhúsz gépet megsemmisítettek a szabadságharcosok, és szertefoszlatták a helikopterek feltételen hatásosságáról alkotott amerikai elképzelést. A LAOSZI НАШАКАТ hármas hadászati célkitűzéséből semmit sem tudtak megvalósítani: a Ho Si Minh-ösvény több ezer kilométeres útvonalait 30 kilométer mélységben átvágták ugyan, de aztán fejvesztett meneküléssel vonultak vissza, kiindulópontjaik feladásával és a támadó csapatok ötvenszázalékos veszteségével; a második célkitűzést semm tudták megvalósítani, hogy tömeges csatákban megsemmisítő csapást mérjenek az ellenfélre; a legfontosabb célkitűzés a háború vietnamizálása lett volna, a saigoni, csapatok önálló harcba vetése és önbizalmuk megalapozása. Bebizonyosodott, hogy az amerikai katonai oktatók neveltjei az amerikai ellengerilla elméletével és gyakorlatával együtt megbuktak a szabadságharcosok felkészültségén, lelkességén és harcmodorán. A bukást jelentő osztályzatokkal megtűzdelt bizonyítványát Nixon elnök nem tudta megmagyarázni az amerikaiaknak. Beszéde nem csillapította az elégedetlenséget, mert a közvélemény nem ígéreteket vár, hanem békét akar, a leghosszabban tartó, a legértelmetlenebb és a legkilátástalanabb amerikai háború befejezését követeli. A HÉJAK IS GALAMBOKKÁ VÁLNAK, mert az Egyesült Államok torkig van az esztelen háborúval. Április 24-én háborúellenes tüntetésre készülnek Washingtonban. Ezen lemérhetjük majd az elnök beszédének a hatását. A kongresszusi tagokra sem lehetett hatással Nixon szózata, mert újabb törvényjavaslattal követelik, a teljes kivonulást a távoli dzsungelháborúból. & X. S. «Mal