Magyar Szó, 1972. szeptember (29. évfolyam, 256-270. szám)

1972-09-20 / 260. szám

Szerda, 1972. szept. 20. Csak négy gyereket írattak a magyar tagozatra Megszűnt a magyar első osztály Apatinban Amikor az apatini iskoláztatás kerül szóba, rend­szerint megemlítik, hogy kevesen járnak magyar ta­gozatra. Idén még siralmasabb a helyzet: nincs magyar első osztály, ugyanis csak négy szülő íratta magyar tagozatra a gyermekét. A többiek szerbhorvát nyelven taníttatják fiaikat és lányaikat, hogy „könnyebb le­gyen nekik a középiskolában”. — Milyen lehetőség van ezen áldatlan helyzet meg­változtatására? — kérdez­tük Velički Ljudevitot, a Je­dinstvo Társult Általános Is­kola kinevezett igazgatóját. — Nem agitáltunk a nyár folyamán, de ennek az integ­ráció körüli probléma volt az oka. Tulajdonképpen sen­ki sem tudta, mi lesz az új tanévben. Alig néhány napja töltöm be az igazgatói állást, még nem ismerem pontosan a helyzetet. Bár azt tapasz­taltam, hogy csökkenőben van a magyarság, biztos va­gyok benne, hogy összehoz­hattunk volna bár egy első­­második magyar vegyes osz­tályt. Ebben a tanévben az első és a negyedik kivételé­vel minden osztályból van ve­gyes tagozatunk. A magya­rul tudó tanerő kitűnő, saj­nos, nincs akit tanítsanak... Szerintem úgy javíthatnánk a helyzeten, hogy az apatini magyar gyerekek Szilágyira utaznának, mert ott egy tel­jesen magyar iskolába járhat­nának. Szükségmegoldásnak min­den bizonnyal megfelelne, ha bár temérdek időbe és fárad­ságba kerülne mindez azok­nak a gyerekeknek és szülők­nek, akik nem akarnak le­mondani anyanyelvükről. Ke­nyeres Magda tanítónő a má­sodik-harmadik vegyes tago­zaton tanít, s bár szívén vi­seli a magyar gyerekek sor­sát, ő sem tehetett semmit a magyar első osztály megnyi­tása érdekében. — Sírással kezdődött az év — mondja. — Tavaly ki­harcoltuk a magyar óvodát, mégsem volt elég jelentkező a magyar tagozatra. Egy anya, amikor megtudta, hogy nem lesz magyar tagozat, sírva fa­kadt a folyosón, s majdnem vele sírtam én is. Ismerek egy családot, akik kiköltöz­tek Szilágyira, hogy a gyere­kük ott anyanyelvén tanul­hasson. Személyesen is rossz tapasztalatom van. A kislá­nyom négy évvel ezelőtt in­dult iskolába, és akkor sem volt magyar tagozat. Kényte­len voltam szerbbe adni, s bár nagyon sokat foglalko­zom vele, anyanyelvét még­sem tudja tökéletesen. Álta­lában minden kolléga vélemé­nye az, hogy legalább össze­vont tagozatot lehetett volna megszervezni az­­ idén is. Hogy erre mégsem került sor, annak az év eleji in­tegrációs problémák voltak az okai. Úgy látszik, idén már sem­mit sem lehet tenni egy ma­gyar első osztály létrehozá­sának érdekében. Bár Apa­tinban ez évben is van ma­gyar óvoda, az idei rossz rek­lám miatt kérdéses, hogy a gyerekek jövőre járhatnak-e magyar elsőbe.­ ­cs Baranyában átszervezik az iskolahálózatot A Kommunista Szövetség pélmonostori községi választ­mányának üléstermében nem­régiben a község iskoláinak, óvodáinak, napközijeinek és társadalmi-politikai szerve­zeteinek képviselői ülést tar­tottak Baranya iskola- és óvodahálózatáról. Megállapították, hogy az átszervezés elkerülhetetlen. Különösen kevés a gyermek­intézmény néhány bellyei munkástelepülésen, emiatt a fiatal anyák nem kapcsolód­hatnak be a mezőgazdasági idénymunkába. A kommuna területén külön-külön fel­mérték azon gyerekek isko­lai teljesítményét, akik óvo­dába jártak, és azokét, aki­ket szüleik csak iskolába írattak. Megállapították, hogy az előzők sokkal jobb tanul­mányi eredményt értek el. Ez is azt bizonyítja, szükség van néhány új óvoda építé­sére. A központi általános isko­lahálózatban sok „mammut” és „törpe” iskola van. Ezek­ben főleg vegyes tagozatok­ra járnak a diákok, így a tanítás minősége nem lehet megfelelő. Olyan iskolákra van szüksége a községnek, amelyek megfelelnek a pe­dagógiai normatíváknak. Az ülésen szakbizottságot neveztek ki, amely elaborá­­tumot dolgoz ki az új iskola­­hálózatról. Ezt a választók gyűlése elé fogják terjesz­teni. B.­SL Kupuszm­án: Lépések az új iskola felé íyi közösség képviselőit. Je­len volt Szűcs Antal, az apa­tini iskolafenntartó közösség elnöke, aki többek között hangsúlyozta: — A kommuna területén­­ez az iskola felel meg leg­jobban a követelményeknek, mégis a legrosszabb állapot­ban van. E probléma meg­oldására a tartomány haj­landó a pénz 80 százalékát biztosítani, míg 20 százalék­kal a falunak kellene hoz­zájárulni. Jankovics József, az általá­nos iskola igazgatója beszá­molójában ismertette, hogy melyek azok a források, ame­lyekből a 20 százalékot elő lehetne teremteni. A továb­biakban a jelenlevő tagok elemezték, milyen anyagi tá­mogatásra lehetne számíta­ni. Tekintettel arra, hogy a faluban néhány ház a helyi közösség tulajdonában van, ezek eladására is sor ke­rülne. Struc József szerint — akinek az ajánlatát elfogad­ták — konkretizálni kellene a dolgokat A tartománnyal folytatott megegyezések után valamely bankhoz kellene fordulni kölcsönért A ter­veket még ez évben el kelle­ne készíteni, hogy a mun­kálatokat jövőre zavartala­nul megkezdhessék. A kupuszinai általános is­kola bővített tanácsülést tar­tott, amelyre meghívta a kü­lönböző szervezetek, a Kar­­tel vállalat, a helyi mezőgaz­dasági szövetkezet és a he- IN MEMÓRIÁM Vince Imre A múlt héten, 77 éves korában, elhunyt VINCE Imre, a zombori Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület egyik legaktívabb tagja. Amatőr működése egé­szen 1919-ig nyúlik vissza. Ekkor kezdett játszani az egyesület zenekarában, majd hamarosan bekapcso­lódott a színjátszó csoport munkájába is. Imre bácsi nélkül nem adtak elő úgy­szólván egy színdarabot sem. Aktív működését a felszabadulás után sem hagyta abba, 1947 óta mint­egy harminc színdarabban játszott, majd 1961-ben el­vállalta az egyesület könyvtárának vezetését is. A zombori Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület tagjai szeretettel emlékez­nek vissza a mindig pon­tos és kitartó Vince bácsi­ DOMATAI Tanfolyamok és esti iskolák Apatinban Az apatini Munkásegye­tem az új tanévben tizen­két féle esti iskolát és tan­folyamot szervez. Azok, akik tovább szeretnék ké­pezni magukat, a követke­zőkben válogathatnak: 1. ál­talános iskola a felnőttek részére (az oktatás ingyenes), 2. hároméves közgazdasági középiskola, 3. hároméves közlekedési technikum, 4. a munkások szakképesítésének tanfolyama (minden szak­mára), 5. a munkások ma­gas szakképesítése, 6. tanfo­lyam betanított munkások képzésére, 7. a főiskolák fel­vételi vizsgájára való elő­készítés, 8. német és angol nyelvtanfolyam kezdőknek és haladóknak, 9. szabászati és varrótanfolyam, 10. gép­írótanfolyam, 11. tanfolyam a képzett gépírói cím el­nyerésére, 12. önigazgatók iskolája. Az érdekeltek bővebb felvilágosítást az apatini Munkásegyetemen kapnak mindennap 8—12 és 16—18 óra között. Az említett tan­folyamokra és esti iskolák­ba szeptember 25-éig lehet beiratkozni. Zomborbai• Norvég művészek eladási kiállítása A városi könyvtár pionír­osztályának olvasótermében hétfőn, e hó 18-án este 7 óra­kor ünnepélyes keretek kö­zött megnyílt Ase és Oluf Feinum norvég művészek ke­rámia és fotografikai eladás­sal egybekötött kiállítása. Nagyszámú érdeklődő jelent meg, köztük Zombor közéleti személyiségei, akik személye­sen is megismerkedhettek a norvég művész-házaspárral. Megnyitó beszédében Mileta VITOROVIC, akadémiai festő bemutatta a vendégművésze­ket és ismertette munkássá­gukat. A kiállított tárgyak telje­sen más mentalitású emberek gondolkodásmódját, érzésvi­lágát tükrözik vissza. A zom­bori közönség ezért is fogad­ta nagy érdeklődéssel a nor­vég művészeket.­­cs Zomborban vendég­szerepel a kecskeméti Katona József Színház Szeptember 23-án és 24-én Zomborban vendégszerepel a kecskeméti Katona József Színház. Bemutatkozásuk el­ső napján, szombaton este 8 órakor Katona József BÁNK BÁNJát adják elő, vasárnap pedig Kövesdi Nagy Lajos— Nádas Gábor: ELLOPTAK A vőlegényem című vígjá­­tékával szórakoztatják a kö­zönséget. Jegyek még kaphatók a Zombori Népszínház pénztá­ránál, 5—20 dináros­ áron. . Hd Kenyeres Mária a П. és Ш. magyar tagozatban Készül a gombosi iskola tervrajza Az apatini Marko Orešković Építővállalat tervező­­irodájának főnökével, LANG Béla mérnökkel beszél­gettünk a gombosi iskola tervrajzáról. Megtudtuk, hogy ezt a vállalatot bízták meg, hogy tíz napon be­lül készítse el az előzetes tervet.­ ­ Hol épül az új iskol­i mondani, hogy három szintű kérdeztük, lesz. Elsődleges a szigorított­a­k régi helyén, a falu­ központjában. A meglevő te­rület az előírások szerint ele­gendő. Sajnos, sportpályák nem férnek el ott, de száz méterre van az iskolától a labdarúgó-pálya, ahol a többi sportpálya is elfér. Mi elvi megoldást készítünk ugyan, amely a sportpályákat az is­kolaudvarral köti össze, de ennek a megvalósítása drá­ga. Lakóházakat kellene le­dönteni. ф Hány tanterme lesz az új iskolának? — Alapvető egysége az is­kolának a tanterem ugyan, de nem klasszikus osztályok lesznek. Szeretnénk, ha min­den tanterem több célra is megfelelne. Hat tanterem, két laboratórium, tornate­rem, mosdóval és öltözővel, iskolakonyha, megfelelő mel­lékhelyiségekkel képezi majd az új iskolát. # Milyen lesz a kül­alakja? — Erről csak annyit tudok előírások szerinti elképzelés, másfelől az anyagi lehetősé­gek egybehangolása a döntő. Természetesen célunk az is, hogy az új iskola használha­tósága mellett dísze is legyen a falunak. Z. L Laskón: Jutalomban részesült a művelődési egyesület A baranyai és szlavóniai magyarlakta falvak műve­lődési egyesületeinek idei ta­vaszi versenyén legjobbnak a laskói Petőfi Sándor Kul­túrkör amatőr színjátszó cso­portja bizonyult. Nemrég a Horvátországi Magyarok Szö­vetsége, ígéretéhez hűen, 1200 dináros pénzjutalmat küldött a laskói műkedvelők­nek, hogy ezzel is elősegít­se tevékenységük további fellendülését TRÖSZT Sán­dor, a szövetség titkára ez­úttal megdicsérte a laskóiak drámai csoportját eddigi eredményes munkájáért, és sok sikert kívánt nekik az idei színházi idényhez is. K*a 7. oldal Vázlat egy krónikás arcképéhez A Bodrog váráról szóló munkája, amely most jelent meg, sorrendben, tizedik könyve Milenko Beljanskinak. Az előbbiek a nép­felszabadító háború Zombor környé­ki vonatkozásait dolgozták fel, sok esetben a szemé­lyes emlékezés hitelével, az utóbbiak a távolabbi törté­nelmi múltba vezetik vissza a szerbhorvát olvasót. Ezek a helytörténeti dolgozatok, tudomásunk szerint nem részesültek a kritika figyelmében, aminek valószí­nűleg az a magyarázata, hogy műfaji szempontból nehéz meghatározni a szerző saját kiadásában és terjesztésé­ben megjelent könyveit. Mert amíg a háborúval és mun­kásmozgalommal foglalkozó munkáiban jelentős helyet kapott az eredeti anyag, az tehát, amit először csak ő mondott ki, mostani könyveiben, legalábbis a magyar olvasónak, a tudományosság igénye nélkül ismétel tör­ténelmi közhelyeket, s időnként közismert mozzanatokat magyarázva fölöslegesen oktatja ki az olvasót. Beljanski krónikának mondja ezeket a munkáit, jól­lehet hiányzik belőlük a krónikákat jellemző szűksza­vúság, mivel a szerző módszere éppen a bőbeszédűségen alapul. Minél több embert megszólaltatni, minél több oldalról jövő fénybe állítani a témát, történészektől és tanároktól kezdve jámbor lágerekig és az életből las­san már távozó aggastyánokig mindenkit szóra bírni, és a kapott anyagból aztán majdcsak kialakul valami. És ki is alakul. Az elcsépelt és agyonírt anyag egy­szerre élni kezd, a Duna habjaiba veszett falu története valami megejtően különös bájt kap a mesélők szavaiban, s csodálatos módon elevenedik meg a kor, amelyben mindez történt. A szerző atmoszférát teremt ezzel a munkamódszerrel, kicsit már a népmesébe vezető han­gulattal, s olvasmányossá teszi könyvét azoknak is, akik pedig történelem címén nem ilyesmit várnak. Beljanski a cédulázó és jegyzetelgető, az írott kút­­forrásokat bújó történész kabinetmunkája helyett ki­megy az utcára, a piacra és mindenhonnan egy darab élettel térve vissza, inkább a történelmi köztudatról ad színes és érdekes képet. Ilyen megvilágításban nem is az a fontos, hogy a valóságban mi volt, hanem hogy az utókor milyenné formálta, igényeihez alkalmazva per­sze, az igazságot. Lesznek majd bizonyára, akik a nevek rengetegét látva, mintha az anyakönyveket és választói névjegy­zékeket másoltatta volna ki a szerző, holmi olvasófogás­ra gyanakszanak, mondván, hogy aki „benne van” meg is veszi a könyvet. Nincs egészen igazuk. Egy falu la­kosságának névsora még akkor is izgalmas dokumen­tum, ha az olvasó nincsen érdekelve benne. És hogy valaki ezt kiemelte és hozzáférhetővé tette, azért külön köszönet jár. Kár, hogy a magyar vezetéknevekkel a szerző gyakran hadilábon áll, hibásan írja, illetve fejti meg őket, ami utóbbi könyvében, ahol a latin betűkkel nyomtatott szöveg nehezen tűri el a cirill ábécé sorrend­jét, még többször előfordul. És lesz majd, aki azt mondja: Beljanski ügyesen dolgoztatja az embereket. Pedig csak az apparátusa más, mint a történészeké, amikor több élő személyt vo­nultat fel, mint amennyi lábjegyzetet használ. Ha he­lyenként vulgarizmus csúszik ebbe a munkamódszer­be, vállalnia kell. Egészen véletlenül s egy más kiadványból tudtuk meg, hogy Beljanski ötvenedik évét tapossa. Tíz könyv ilyen korban nem csekély teljesítmény. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy e könyvek legtöbbje az újság nél­kül maradt újságíró konok és kitartó szakmai szenvedé­lyéből született, mert csillapíthatatlan közéleti érdek­lődése a múltba szorította vissza, akkor mégiscsak meg­különböztetett tisztelettel kell néznünk munkásságára. És persze meleg barátsággal rokonszenves és eredeti alakjára, elmaradhatatlan zöld hubertuszában, a zom­bori utcákon, ahogy behúzott nyakkal és lassú léptek­kel jár, de harsány hangon állítja meg az erősöket, szerbeket és magyarokat egyaránt, nagy népszerűségé­vel bőven kárpótolva olyan dolgokért, amelyeket a sors megtagadott tőle. H. J.

Next