Magyar Szó, 1973. április (30. évfolyam, 104-117. szám)

1973-04-28 / 116. szám

8. oldal ★ SZABADKA jr SZABADKA * SZABADKA * SZABADKA * SZABADKA * SZABADKA * Május elseji ünnepségek Bácsszőlősön Bácsszőlősön már évek óta tábortűz mellett ünnepüik a munka ünnepét. Ebben az év­ben a helyi ifjúsági szervezet rendezi. Április 29-én, va­sárnap este 19 órai kezdettel a szövetkezeti otthon előtti téren az általános iskola énekkara, az Internacionále dallamait énekelve kezdi meg az ünnepséget, amelybe bekapcsolódnak iskolatár­saik, a bácsszőlősi fiatalok, valamint a helyi határőrök is szavalatokkal és énekszá­mokkal. Az ISZ alapszerveze­tének elnöke. Engi Tibor is­merteti röviden a munkás­­osztály eddigi harcát, és föl­hívja figyelmüket az előttük álló feladatokra. Az ünnep­séget az Origó klubban foly­tatják zene mellett, elsején pedig a szomszédos Szelevé­­nyi erdőben találkozik Bács szőlős apraja-nagyja, K. N. A Zorka munkaközös­sége május elseje megün­neplése mellett különféle rendezvényekre készül áp­rilis 26-a, a gyár napja alkalmából. Az üzem meg­alakulásának évfordulója tiszteletére rendezett ün­nepségek részben már le­zajlottak. Megtartották az üzemi munkássport játéko­kat, majd pedig április 26- án szerény alkalmi ünnep­ség keretében megjutal­mazták azokat a dolgozó­kat, akik 15, 20 és 25 évet töltöttek el a gyárban, ma pedig 10 órai kezdettel sor kerül a munkástanács dísz­ülésére is. A Zorka munkaközössé­ge kiváló termelési ered­mények jegyében készül május elseje megünneplé­sére. Az első évnegyed fo­lyamán 115 472 torma mű­trágyát szállítottak a me­zőgazdaságnak, illetve egyéb vegyipari terméke­ket a gazdasági szerveze­teknek. Hogy a­ termelés méreteit és ütemét szem­léltessék, a Zorkában ki­számolták, hogy az első év­negyed folyamán naponta két vonatszerelvényre való árut szállítottak az üzlet­feleknek! Miután a keres­let nem csökkent, és a gyárban továbbra is há­rom váltásban dolgoznak, a munkaközösségben, ha­bár még nem készült el az április havi kimutatás, úgy vélik, hogy ez a hónap is ugyanolyan sikerrel zá­rul, mint az első három. Az eredmények nem­csak a hazai, hanem a kül­földi piacon is kibonta­koztak, és felülmúlják a várt szintet. Például a szerződésben meghatáro­zott 19 000 tonna szuper­­foszfát helyett eddig 20 895 tonnát szállítottak külföldre, továbbá 3,5 ezer tonnával túlszárnyalták az egyéb műtrágyaféleségek kiviteli tervét is. Kettős ünnep a Zárkában Ma díszülést tart a munkástanács ünnepelt az Elektroremot Megjutalmazták az alapító tagokat, a nyugdíjba vonuló dolgozókat Április utolsó napja — a vállalati szabályzat szerint — mindig ünnepnap volt a szabadkai Elektroremont ja­vító üzemben. Ilyenkor bú­csúztak a nyugdíjba vonuló dolgozóktól, s ezen a napon emlékeztek a múltra, össze­gezték a munkában elért ered­ményeket. Így volt ez most is. Csak­hogy az idén kettős ünnepe volt a munkaközösségnek: fennállásának huszadik év­fordulóját, s a 110 munkást befogadó munkacsarnok be­fejezését ünnepelte egyszer­re. A péntek délelőtti ünnep­ségen jelen volt az egész munkaközösség, a nyugdíja­sok, a szabadkai munkaszer­vezetek, a Sever képvise­lői, továbbá a városi vendé­gek — Stanislav Sigulinski mérnök, a községi képvise­lő-testület alelnöke, Dér Im­re, a Kommunista Szövet­ség községi bizottságának titkárhelyettese és Veco Ton­kovic, a Szocialista Szövet­ség községi választmányá­nak alelnöke. Meghívták a volt igazgatót , Lukács Gyulát, aki több évvel ez­előtt vonult nyugdíjba. A vállalat fejlődésének út­járól Franjo TARACKI mér­nök, igazgató beszélt, majd HEGEDŰS Mihály, a mun­kaközösség elnöke idézte a múltat, a kezdés nehéz éve­it. Aztán Ladislav TUMBAL, az üzemi szakszervezeti cso­port elnöke és SZEBENYI Dezső, a munkástanács elnö­ke átadták a jutalmakat az alapító tagoknak és azoknak, akik húsz, tizenöt, illetve tíz évet dolgoztak a munkakö­zösségben. Húsz évet dolgoztak meg­szakítás nélkül az Elektro­­remontban — Katica Vojnic, Szalai Antal, Magyar Béla, Szebenyi Péter, s­ az alapító tagok — Mikula Tibor, To­m­es György, Papilián Lajos, Hegedűs Mihály. Aranypla­kettet kaptak jutalmul, s azok, akik húsz évet ledol­goztak megszakítás nélkül az üzemben, két teljes átla­gos személyi jövedelmet is. Akik tizenöt évet dolgoz­tak az Elektroremontban, egy fizetést kaptak, a tízéve­sek pedig karórát. Takács István, Dragán Stojkovic, Mihajlo Ivkovic és Gilic György tizenöt évet, Boldi­zsár Éva, Tóth György, Hu­­szák Károly, Pero Stantté és Hevér Géza tíz évet dol­gozott az Elektroremontban. Megjutalmazták a nyug­díjba vonuló két dolgozót — Lulics Margitot és Szebenyi Pétert. Végül átadták a mun­kástanács külön jutalmát Drágán Livié kommercialis­­tának odaadó és eredményes munkájáért. Az ünnepségen ezenkívül átadták a díjakat a céllövé­szet, asztalitenisz és sakk­verseny három első helye­zettjének, majd az új csar­nokban megrendezett ünnep­ségen megjelent vendégeket a Mladost Ifjúsági Művelő­dési Egyesület táncosai szó­rakoztatták. Fergeteges vasi tips a „fergeteges" előadásért A Népkör és a Bunjevačko kóla sikeres vendégszereplései Kosován A minap tért haza három­napos vendégszereplési kör­útról Kosovo tartományból a szabadkai Bunjevačko kó­la és a Népkör népitánc-cso­­portja. Az obilici bányakom­­binátus vendégeként három helységben, Obiliéban, Priz­­renben és Pristinában léptek fel. Vendégszereplésükkel vi­szonozták a közelmúltban vá­rosunkban járt kosovói népi táncegyüttes szereplését. A Bunjevacko kolo jó hírű táncegyüttese vajdasági hor­­vát és más jugoszláv népi táncszámokkal szerepelt, a Népkör együttese pedig ma­gyar népi táncokkal mutat­kozott be a három kosovói városban. — A siker várakozáson fe­lüli volt — mondja boldo­gan Bátori Katalin, a Nép­kör táncegyüttesének szak­vezetője. — Egy kicsit fél­tünk ettől a fellépéstől, mert a magyar népi táncok heves vérmérséklete merőben eltér a dél-szerbiai vagy a szkipe­­tár népi táncok kényelmes, méltóságteljes ritmusvilágá­tól, s nem tudtuk milyen fogadtatásra talál a „Förge­­teges” valamint más népi táncelemekből összeállított műsorunk, amely Bácskai képeslap címet viselte. Nem túlzunk, ha elragadtatással számolunk be a sikerről. Hosszú percekig tartó vas­tapssal jutalmazták tánc­­együttesünk fellépését. A horgosi tánc, valamint a farkas, lippentyűs és más elemekből szőtt műsorszá­­maink — címükhöz híven — „förgeteges” sikert arattak. A fellépésről a prištinai te­levízió szerkesztősége hosz­­szabb felvételt készített, amely egy későbbi időpont­ban kerül képernyőre. A ko­sovói és a vajdasági népi táncegyüttesek közös vendég szerepléseit a jövőben min­den évben megszervezik. (bb) Befejeződtek az általános iskolások körzeti szemléi Április 26-án és 27-én Csan­tavéren megtartották a gyer­mekszínjátszók hagyományos szemléjét. Ez alkalommal azonban jóval kevesebb együttes nevezett be, mint az előző években. Csupán a hajdújárási Petőfi brigád is­kola A tündérkert aranyal­májával, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj iskola a Köd előttem, köd utánam, című darabbal, a szabadkai Novi grad iskola Felfuvalko­­dott tökfej című szerbhor­­vát és az Áprilisi tréfa ma­gyar nyelvű darabbal, vala­mint a csantavéri Néphősök iskola. Földi Sándor tanító­nak egy újabb gyermekszín­darabjával, az Egy nap a miénk-kel vettek részt. A szemle két napig tar­tott, és a bíráló bizottság úgy értékelte, hogy a becsei Májusi Játékokra a csantavé­ri iskola együttesét javasol­ja. Ezenkívül jutalomban, illetve dicséretben részesített 17 tanulót, a színdarabokban nyújtott alakításukért, a he­lyes kiejtésért. A gyermekzenekarot, és énekkarok körzeti szemléjét 21-én tartották meg Szabad­kán. Ezen kilenc iskola 480 diákja vett részt. Valamivel előbb pedig Tavanhúton meg­rendezték a népi táncegyüt­tesek és játékcsoportok szem­léjét. Azon hat iskolából 8 néptáncegyüttes és három já­tékcsoport lépett fel. A bíráló bizottság javasla­ta szerint a május 11-étől 13-áig megtartandó vajdasá­gi szemlén Zomborban a Gya­korlóiskola ének- és zene­kara, azonkívül a tavankúti Matija Gubec iskola tambu­­razenekara és táncegyüttese, valamint a szabadkai Matko Vukovic iskola folklór cso­portja képviseli a szabadkai községet. Nyugtalan rónaság A falusi ifjúsági szervezetek hagyományos vetélkedője május elsején Bajmokon A falusi ifjúsági szerve­zetek Nyugtalan rónaság el­nevezésű hagyományos má­jus elseji vetélkedőjét az idén Bajmokon tartják. A nagyszabású ünnepi találko­zó részvevői elsején reggel fél 8-kor gyülekeznek a Lazar Nešić téren, innen au­tóbuszokkal utaznak Baj­orokra. Fél 9 és 9 között fo­gadják őket a helybeli sport központban. Délelőtt fél 10- kor megkoszorúzzák az Em­lékezés fáklyája című em­lékművet, 10 órakor pedig részt vesznek a bajmoki if­­­­júsági otthon megnyitó ün­nepségén. Tizenegy és 12 óra között ebédelnek, fél egykor pedig kezdődnek a verse­nyek. A rendezvény alkal­mából 13 óra 40 és 14 óra 10 között ejtőernyős bemu­tató lesz. Este 6 és 7 óra kö­zött tartják a vacsorát, 7 órakor a felderítők műsora következik, majd a fiatalok beszélgetést folytatnak a volt harcosokkal. Nyolc órakor díjkiosztás, majd a bajmoki tánccsoport műsora követke­zik. A részvevők este 10 óra­kor indulnak haza. MAGYAR SZÓ Nincs forgalom­­korlátozás a jugoszláv—magyar határon A napokban valótlan hír ter­jedt el Vajdaság-szerte, hogy állatbetegség miatt forgalom­­korlátozás van a jugoszláv—ma­gyar határon, illetve, hogy le­zárták a határt. Illetékes helyen szerzett érte­sülésünk szerint az utóbbi idő­ben és az ünnepek idején nem lesz semmilyen forgalom­korlá­tozás a jugoszláv—magyar hatá­ron. Az illetékesek felhívják a fi­gyelmet arra, hogy a Magyar­­országra készülő utasok 50-es­­nél nagyobb címletekben ne vigyenek magukkal dinárt, mert nem váltják be. Mint már közölték a Csehszlo­vákiába készülő utasok .t Magyar­­országon keresztül nem utaz­hatnak be, csak Ausztrián át engedik be őket, ha személy­­gépkocsin vagy autóbuszon utaz­nak. Ez a tilalom nem vonatko­zik a vonaton érkezőkre. Még egy hasznos tudnivaló: Tavaly október óta Magyaror­szágra nem lehet kishatárfor­­galmi engedéllyel utazni, ha­nem csakis útlevéllel. Szombat, 1973. ápr. 28. Neked, a pártnak és a forradalomnak Szabadka fiataljai és polgárai ma küldik születésnapi üdvözletüket Tito elnöknek Neked, a pártnak és a forradalomnak, kik ma­gatokban hordozzátok a meg nem alkuvást, a sors­döntő, de a fényes pillanatok nagyszerű suhanását is. A néhai északi puszták fiataljai odaadóbbak, mint valaha, ma amikor új arcú Szabadka szüle­tett, nőtt fel a bácskai homokon. Nem a szavakból és ígéretekből, hanem a kitartó munka eredménye­képpen. Nem vagyunk néma szemlélői és króniká­sai az újjászületett forradalomnak. Az élére állunk. Veled és a párttal — közelebb a­­kommunizmushoz, mint tegnap — minden erejét latba vetve, harcol az általad jól ismert ifjúság: munkások, kommunis­ták, barátaikkal az iskolapadból. A forradalmi ifjúság, az újjáépítés napjaiban, 1950-től és minden sorsdöntő évszámból, melyeket ma ünnepelünk, az ifjúság örökké egyazon. E má­jus fiataljai, kik születésnapodat és a forradalmat forradalommal ünneplik. Boldog születésnapot kíván Neked Szabadka if­júsága! —oOo— A fenti születésnapi üdvözlet ma délelőtt fel­hangzik a helyi közösségekben, iskolákban, munka­­szervezetekben, mindenütt, ahol megáll a dolgos kéz, félbeszakad a tanítás a staféta köszöntése al­kalmával. Délelőtt fél 10-kor Hajdújáráson köszöntik a stafétavivőket. Palicson 9.50-kor halad át, majd 10 óra 10 perckor érkezik a Solid cipőgyárba, ahol 15 perces ünneplés keretében bejárja a munka­­csarnokokat, ezt követően a Zmaj Jovan Jovanovic utcán, a sugárúton, a Dimitrije Tucovic és a Stross­­mayer utcán köszöntik városunk polgárai, s végül is 10 óra 33 perckor öt percig a Lazar Nešić iskola fiataljainak a vendége lesz. A tanulók 10.44-kor viszik az Ivan Milutinovic utca sarkára, és innen gépkocsin folytatja útját. Nagyfényen 10 óra 55- kor halad át. Bácstopolya fiataljai 11 óra 2 perckor veszik át a szabadkai fiataloktól az országjáró stafétát, Kis­­belgrádnál. (r) Az ördöngös lány Francia balett-bemutató Szabadkán Az újvidéki Szerb Népszín­ház balett-együttese nagy sikerrel mutatkozott be a szabadkai közönségnek. Elő­adásra került a múlt század­beli francia szerző Louis Joseph Ferdinand Hérold ko­mikus balett-darabja, Az ör­­döngös lány. A klasszikus balett ősha­zájából származó alkotás a szerző korában fordulópon­tot jelentett a balettiroda­lomban. A régi pszeudo­­hagyományokkal ellentétben klasszikus teátrális zenei újszerű, friss, ötletdús stí­luselemekkel gazdagított tánc­műről van szó. A gazdag lány és a szegény legény sok buktatón keresztül, apró csínyekkel diadalra juttatott szerelme, a kifigurázott gaz­dag, de egy kissé félkegyel­mű úrfi megjelenése, aki mellett a szülők összeesküsz­nek a szerelmes fiatalok el­len: mindezek a motívumok érdekfeszítővé teszik a dara­bot, s eleve biztosítják szá­mára a közönségsikert. A közönségsikert a gondo­san előkészített előadás csak emelte. Mindenekelőtt Bilja­­na Maksié, Lisette megszemé­lyesítése jelentette az est fő művészi élményét. Joviális, átélt játéka, lépéskombiná­cióinak tökéletes kidolgozá­sa s mimikájának gazdag ská­lája folytán joggal kiérde­melte a vastapsot. Vladimir Jelkié, Simone, az anya sze­repében — férfi létére — nagyszerűen oldotta meg a házsártos asszonyság szere­pét. Colin, falusi szegényle­gény szerepét a magyar ven­dégszereplő, Valkay Ferenc hibátlan átéléssel elevenítet­te meg. Allen, a félkegyel­mű gazdag ifjú Zivojin Nov­­kov táncjátékában kelt élet­re — több-kevésbé sikerrel. A rendező és koreográfus Iko Otrin, maribori vendég­­művész kimeríthetetlen öt­letgazdagságról tett tanú­­bizonyságot. Mileta Lesko­­vac szcenográfiája, Jasna Petrovic kosztümjei,­­de nem utolsósorban Mariján Fajdi­­ga magabiztos vezénylőpál­cájával kicsalt élvezetes mu­zsika szerves alkotórészei a bemutató elvitathatatlan si­kerének. Minden túlzás nélkül ál­líthatjuk: különös élmény­nyel gazdagodtunk ezen az igényes bemutatón. BEDE Béla Bemutató a Népk­örben A százéves fennállását ün­neplő Népkör új alosztálya 1973. április 29-én, vasárnap este fél nyolckor bemutatót tart. A színjátszó csoport ke­retében az új színházi kísér­letek, valamint a fiatal tehet­ségek nevelése érdekében ala­kult KÖRSZÍN 70 elnevezé­sű csoport érdekesnek ígér­kező bemutatóra készül. Ten­nessee Williams ismert ame­rikai drámaíró Ez a ház bon­tásra vár című egyfelvoná­­sosát viszi színre három vál­tozatban PLAY WILLIAMS címmel. A bemutató érdekessége, hogy kamara jellegű körszín­padon ahol 95 néző fér el egy est keretében ugyanazzal a szöveggel és azonos sze­­­replőkkel három egymástól nagyon különböző előadást, azaz színházi stílust próbál megvalósítani. Az első válto­zat a Williams-i világba ve­zet, a második a jelenben ját­szódik, és fontos szerepet kap benne a mai fiatalok között népszerű zene, míg a harma­dik változat téren és időn kívül a teljesen elidegene­dett embert mutatja be. Az előadást Balbach Ró­bert, a belgrádi színiakadé­mia másodéves rendezősza­kos hallgatója rendezte, ő tervezte a díszletet is. A ru­hákat Rém Mária készítette. Mind a három változatot Pribilla Valéria és Árok­­szállási László játssza. Jegyek a Népkörben kap­hatók 5 dináros áron.

Next